Szilveszter, december 31.

2015 december 31. | Szerző:

Sokan nyilván kapásból rávágják a címbeli kérdésre, hogy semmit, hiszen Szilveszterkor csak a lúzerek tévéznek… Erre mondom, hogy kapásból három lúzernek semmi szín alatt nem mondható ismerősömről tudok, aki biztosan nem fog bulizni Szilveszter estéjén, részben betegség, részben munka (ügyelet) miatt, és akkor nem szóltam arról a nem kevés ismeretlenről, akik a legkülönfélébb okok miatt hagyják ki a mai este hangos, holnap másnapos részét. A szilveszteri tévéműsor persze, rendszerint igen pocsék, mint ahogy rendszerint mindennap az, s miért lenne ez a nap másabb, mint a tegnapi vagy a holnapi, de hátha, mert a reményhal, és a többi.

ivócimborák - jake johnson és olivia wilde

 

Szóval, délután, ahogy nézem, Bud Spencer üti Louis de Funest, és viszont. Előkerül szinte az összes berúgós, behányós, befingós és beszarós idióta vigíjáték is, mintegy megágyazva az estét azoknak, akik a tömeggel tartanak, lesz szemlesütött pikantéria is, az olcsóbból, úgyhogy ezeket hagynám, és megpróbálok valami értelmes alternatívát felmutatni az agyunk szétcsapásához képest. Áder János köztársaságnélküli köztársasági elnök éjféli beszédje minden bizonnyal vicces lesz – illetve, dehogyis. Utána viszont a Gyalog galopp(Duna, 00.10) biztosan ütni fog. Mert eddig mindig ütött, akárhányszor megnéztük.

De tölthetjük az estét Benedict Cumberbatch és Martin Freeman, azaz Sherlock Holmes és Dr. Watson társaságában is, feltéve ha nem láttuk az általuk elővezetett, remek új Sherlock-sorozat teljes harmadik évadát: Sherlock – Az üres gyász (AXN White, 20.10), majd a Sherlock – A hármak jele (AXN White, 21.55). A Sherlock – Az utolsó alakítás (AXN White, 23.40) végén már 2016-ban leszünk.

Aztán A furcsa srácban (FEM3, 21.00) anyunak (Marisa Tomei) lesz új pasija (John C. Reilly), akit viszont a címbeli gyermek (Jonah Hill) nem akar igazán elfogadni – ez az alapszituáció, s ami ebből származik, az ebben a furcsa humorú, talán megosztó, de minden híresztelés ellenére egyáltalán nem olyan buta filmben látható.

Az Ivócimborák (AXN, 21.00) című, igen remek kis független dráma arról szól, hogy azok az emberek, akik amúgy remekül megvannak egymással, szeretnek együtt piálgatni, ugyanazokat a zenéket szeretik, ugyanazokon a poénokon nevetnek, s egyáltalán, azonos hullámhosszon rezegnek az élet szinte összes területén, azoknak mégis milyen nehéz szerelmeseknek lenniük egymásba – milyen nehezen lehet belőlük egy tökéletes pár. Holott valójában azok, mégis mindig a kényelmetlenebb, problematikusabb kényszerpályákat választják… Okos, kedves, barátságos, és ami a fő, életszagú történet ez, remek szereplőkkel (pl. Jake Johnsonnal és a Houseból ismert Olivia Wilde-dal – lásd a képen)

Adekvát választás lehet a mai, ominózus éjfél áthidalására egy séta is, méghozzá igen jó társaságban (Rachel McAdams, Marion Cotillard, Owen Wilson, Kathy Bates, Adrien Brody, stb.), Éjfélkor Párizsban (Filmcafe, 22.50). Woody Allen mindenesetre Oscart kapott ezért az ötletért. (Bővebben)

Azoknak, akiket esetleg elriasztott az Alkonyat-széria vérnyálba fúló giccsáradata, illetve azoknak, akik amúgy is riaszt a “tini-horror” műfaji címkéje, kifejezetten ajánlom az Engedj be! (PRO4, 23.00) című svéd tini-horrort, mert csodát láthatnak. (Bővebben)

A Szemtől szemben (Cool, 23.00) ma már leginkább arról híres, hogy ez az a mozi, melyben először játszik együtt közös jelenetben Al Pacino a másik italo-amerikai színészikonnal, Robert De Niróval, pedig amúgy sem rossz darab. Michael Mann nagylélegzetű (nettó 173 percnyi) filmje egy klasszikus rabló-pandúr történet, amiben Al a zsaru, Bobby a bankrabló. Két, még igen jó formában lévő, zseniális színész parádés párharca.

Holt biztos tipp a mai estére a Tarantino & Rodriguez Művek kétrészes Grindhouse-obeliszkje is: Halálbiztos (AMC, 23.35), Terrorbolygó (AMC, 01.25).

Az igazán filmperverzeknek, valamint az ekkor már lassan hazacsordogáló, zsibbadt részegeknek marad az Elbaltázott nászéjszaka (SuperTV2, 00.45), egy igazán remek, abszurdban fürdő, bizarrban törülköző komédia háztetőkön repkedő baltás démonnal, valamint autentikus slam poetryvel.

BÚÉK.

Címkék:

Szerda, december 30.

2015 december 30. | Szerző:

A mai este fő eseménye mi is lehetne más, mint A berni követtel már igen szép sikersorozatot arató Szász Attila-Köbli Norbert-Nagy András triász új filmjének tévés premierje. A múlt századelő polgári szalonjainak félhomályos, bűnös, világába kalauzol a Félvilág (Duna, 21.25) című igen decens kiállítású, egyben feszült és izgalmas, erotikától sem mentes krimi-dráma, mely egy kétes erkölcsű, pletykákra bizton okot adó egzisztenciájú úrhölgy, bizonyos Mágnás Elza (Kovács Patrícia – a képen) meggyilkolásának történetét meséli el. Ha netán lennének bizonyos előítéleteink a magyar filmek minőségét, vagy a filmet bemutató csatorna iránt, akkor azokat most tegyük nyugodtan félre, mert magunkat fosztjuk meg egy igazán jól sikerült film élményétől. (Bővebben)

félvilág - kovács patrícia

 

Addig, ha ráérünk, elüthetjük a délutánt a klasszikus Ben Hurral (RTL Klub, 12.20), ami ezúttal valahogyan kimaradt a karácsonyi filmdömpingből, ahol rendesen a helye szokott lenni… Jó hosszú film, de van benne Jézus a kereszten, hátulnézetből, a Star Wars 1. kocsiversenyét megelőlegező kocsiverseny, lassan hatvan éves kockahasak és a többi.

Utána, mintegy éles vágással, a menő cuccok, a divatvilág és a (hajdan) parfümmel befújt sugárutak iránt érdeklődő közönséget veszi célba a Zoolander, a trendkívüli (TV2, 16.05) című komédia. Bár az itt felvezetett, Ben Stiller és Owen Wilson által fémjelzett humor komoly toleranciát feltételez a nézőről, ami viszont nem éppen a “Habony-féle fizetőképes keresletre” jellemző tulajdonság… Engem viszont annak idején valószínűleg érzékeny pontomon kaphatott el ez a film, mert csak arra emlékszem az egészből, hogy sírva-vinnyogva röhögtem végig. (Bővebben)

Két dolog vitán felül elsőrangú a Vérző olaj (Cinemax, 20.00) című filmben: Daniel Day-Lewis és a zene (Jonny Greenwood). Elég jól dolgozik az operatőr is (Robert Elswit), jó a forgatókönyv (Upton Sinclair alapján Paul Thomas Anderson). Járható útnak tartom egy nagyregény filmadaptációja esetében, ha csupán egyetlen szálat emelünk ki a rengetegből, és azt boncolgatjuk, vajon mi is van benne, vajon hová vezet, nem pedig elveszünk a részletgazdag, betűhű megfilmesítésben. Kicsit ugyan nyúlik a film így is, mint -stílszerűen szólva- az olajos takony (158 perc!), de a kísérlet szimpatikus. Paul Thomas Anderson kitűnő rendező, és ahogy e filmmel a korai kapitalizmus részletgazdag tablóját, egy igazi, vérnősző vadkapitalista portréját festi meg, az előtt mindenképpen le a kalappal! Aranypolgár 2.

A Gravitációval sok elismerést szerzett Alfonso Cuarón Az ember gyermeke (Digi Film, 20.00) című filmdrámája sem könnyű darab, egy disztópia (negatív utópia) a nem túl távoli jövőről, amikor a Föld tartalékai kimerültek és a társadalmi rendszerek széthullottak. Egyedül Anglia teljesít jobban mindenkinél egy erős kezű diktátor irányításával. (Mondom: Anglia!) A szinte élhetetlen világban már 19 éve nem született gyermek, mígnem… Minőségi film, komoly elmélkedésre okot adó magvas mondanivalóval.

Luc Besson Jeanne d’Arc – Az Orléans-i szűz (FEM3, 21.00) című nagyszabású filmje valójában szerelmi vallomás akkori kedveséhez, Milla Jovovichhoz, merthogy, és nem csak az ún. “rossznyelvek” szerint, a bájos színésznő színészi eszköztára bizony elégtelennek bizonyult ehhez az emblematikus, nagy szerephez. Én nagyon régen láttam, és nem nagyon emlékszem már e filmre, csak arra, hogy jó hosszú volt és azért eléggé látványos, úgyhogy… Én szóltam.

Capote (FOX, 21.50) című film az igen színes életet élt Truman Capote életrajza. A híres-hírhedt író alakjába a magát idejekorán a túlpartra átlőtt Philip Seymour Hoffman bújt bele, a tőle megszokott zsenialitással, amiért első, és sajnos utolsó Oscar-díját is megkapta.

Cate Blanchett kétszer is eljátszotta I. Erzsébet angol királynőt, mindkétszer Shekhar Kapur rendezésében. Először 1998-ban, a királynő uralkodásának kezdeti éveit feldolgozó filmben, a ma bemutatandó Elizabeth: Az aranykor (TV2, 22.50) című veretes drámában pedig a címnek megfelelően, Erzsébet hatalmának csúcspontján tekinthetjük meg a jelentős hölgyet.

Címkék:

Kedd, december 29.

2015 december 29. | Szerző:

A ma esti első ajánlat Fiúk az életemből (FEM3, 19.00) lesz, no, nem az enyémből, hanem egy bizonyos Beverly Donofrio hamvas bakfiskorából. A hölgyet gyerekkönyvszerzőként és esszéistaként is számon tartják az amerikai irodalmi életben, de igazán ismertté saját, meglehetősen problematikus tinédzserkorát elmesélő Fiúk az életemből (Riding in Cars with Boys) című önéletrajzával vált. A belőle készült, hasonló című film neves szereplőgárdával (Drew Barrymore, Brittany Murphy– a képen, illetve James Woods, Steve Zahn) kísérli meg visszaadni Donofrio sajátosan fanyar humorú, önkritikus hangú szövegét. Bár néha tényleg vicces dolgok történnek a filmben, ez egy dráma, mely reális, valódi, megélt történetet mesél el.

fiúk az életemből - drew barrymore és brittany murphy

 

Sylvester Stallone köztudomásúlag nem egy színészzseni, de nem is ezért szeretjük. A Copland (Paramount Channel, 20.00) című, igen kemény zsarufilmben viszont meglepően jó teljesít színészként is, ahogyan a jó szándékú, becsületes, de kissé együgyű zsarut adja. Az amúgy rengetegszer vetített drámában egy “igazságosjános” helyi seriff (Stallone) veszi fel a harcot a simlis nagyvárosi zsarukkal (Harvey Keitel, Ray Liotta, illetve Robert de Niro).

Otromba dolog mások tragédiájából viccet faragni, de még otrombább, sőt aljasabb dolog abból hasznot húzni, a katasztrófa természetéből adódó drámai fordulatokat kihasználva népszerűséget, üzletet, sikert kovácsolni. Juan Antonio Bayona számára azonban, úgy tűnik, semmi sem lehetetlen, hiszen A lehetetlen (RTL Klub, 20.35) című filmje szinte hempereg és lubickol a 2004-es Andamán-tengeri nagy cunamiban, a zombikként dülöngélő, elveszett családtagjaikat kereső áldozatok között, a végtagokon szakadó hús, reccsenő csontok és szétspriccenő vér, rothadó mocsok és a pusztulás képeiben. Igen rossz film, gondoltam, szólok, bár ezen a csatornán rendesen ebben az időpontban zajló családegyesítő show sem csinál nagyon mást, mint élvezettel tapicskol mások személyes tragédiájában… (Bővebben)

Sokkal érdekesebb film ennél A legrosszabb nap (film+2, 21.00), amiben Christian Slater, erősen kopaszodva, megereszkedett pocakkal alakít egy magányos, frusztrált, középkorú hivatalnokot, aki egész életében a “nagy pillanatra” készült, amikor végre magára tudja irányítani a cserfes külvilág figyelmét. Ennek érdekében már régóta rejteget a fiókjában egy töltött revolvert. A fegyver természetesen – a csehovi dramaturgia szabályai szerint – elő is kerül, a szituáció azonban messze nem az, amire a főszereplő és a néző számít…

A Vágyak szerelmesei (Story4, 21.00) pedig a napi betevő romkom. Benne három szexfüggő pasast látunk –Mark Ruffalot, Tim Robbinst és Josh Gadet-, valamint Gwyneth Paltrowt, Pinket a másik oldalról. A gondtalan középosztály kínjai a pamlagon, avagy, mit tegyünk és mit ne tegyünk a jólét unalma ellen. Vagy éppen helyett…

Címkék:

Hétfő, december 28.

2015 december 28. | Szerző:

Úgy tűnik, vége a karácsonynak, de hát rengeteg is a tennivaló: mindenképpen meg kell nézni a Hajnali lázat a moziban, le kell darálni a befejező Downton Abbey-évadot, a Homeland, A sebész, a Fargo utóbbi évadait… A tévében ezalatt: például a Tőzsdecápák 2. – A pénz nem alszikban (FEM3, 20.55) Gordon Gecko (Michael Douglas), a Tőzsdecápa már kissé megöregedett. Ennél nagyobb baj azonban, hogy Oliver Stone (a film rendezője) is elhülyült… (Bővebben)

a ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső

 

Valamiért mindig keverem A tökös, a török, az őr meg a nővel A Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső (film+, 21.00) című erősen gájricsis Guy Ritchie-filmet, melyben négy lúzer azt a hülye ötletet találja ki, hogy az egyik bűnszövetkezet felé megadandó tartozásukat kiegyenlítendő, kirabolják a másik, még nagyobb bűnszövetkezetet. Az így létrejött óriási kavarodásban aztán, a Ritchie-filmektől megszokott vizuális poénok mellett, pergő, általában meghökkentően trágár, de mégis szellemes dialógok, állandó szerepcserék, eltévesztett leszámolások után minden a helyére kerül – és minden marad a régiben. (A képen egy jellemző jelenet a filmből.)

Abban viszont biztos vagyok, hogy a virtuális valóság útvesztőjében elmerülő Vadidegen (Cool, 21.10) egy rendkívül rossz thriller. Agyonbonyolított, buta narratívában előadott, kusza cselekmény, idegesítően rossz színészi alakítások, beleértve a gyönyörű, tehetséges és díjakkal is bőven elismert Halle Berryt is, akinek szemeiben látszódik is az a tökéletes értetlenség, amit én is éreztem végig a filmen: MINEK EZ? De Bruce Willis is ritkán volt ilyen gyenge, pedig ő azért sokat kísérletezik saját maga nimbuszának alulmúlásával…

És ezek tényleg még a legjobb filmek ma estére. A Ravasz, az Agy…-ot nézném, ha már  nagyon muszáj valamit.

Címkék:

Vasárnap, december 27.

2015 december 27. | Szerző:

Csapjunk a közepébe! Szerintem Koltai Lajos elsősorban a tengerentúli közönség egy bizonyos rétegének, illetve annak ízlésvilágának próbált megfelelni első igazi amerikai játékfilmjével, az Estével (Film Mánia, 19.50). Túl sok benne minden – túl sok a sztár, túl sok az érzelem, túl sok a pasztellszín bűbáj és túl sok a melankólia. Persze, lehet az is, hogy ez csak simán egy csajos film, Claire Danesszel, Glenn Close-zal, Vanessa Redgrave-vel, Meryl Streeppel és még hosszan sorolhatnám, kikkel… (Bővebben)

mindenki jól van - robert de niro

 

Kicsit csalódás volt nekem a mexikói (most már persze inkább amerikai) Alejandro González Iñárritu idén 9 Oscarra jelölt (s ebből négyet be is kaszált) Birdmanje (HBO, 20.00). Persze, az azért előre sejthető volt, hogy a nép rögtön beájul, ha valami számára furcsát, szokatlant lát. (Illetve, séróból elutasít, mint ahogy van példa arra is.) Az mindenesetre fix, hogy formailag, technikailag nagy trüváj a mozi, mely gyakorlatilag egyetlen nagyon hosszú snittből áll (valójában persze nem, de erről később), amit ha szegény Jancsó Miki bácsi láthatott volna, besírt volna rajta fájdalmában/gyönyörűségében. Nem mintha nem csináltak volna már egysnittes teljes hosszúságú mozifilmet a filmtörténelemben, a Birdman azok közül azért mindenképpen a leglátványosabb. (Bővebben)

Ne ijedjünk meg, hogy A bíró (Cinemax, 20.00) című film cselekményét olyan motívumok díszítik, mint “lehugyozás”, “hányás”, “leköpés” és “befosás”, mégis régen láthattunk ilyen szép, de főleg őszinte feldolgozását az amúgy igen közhelyes apa-fiú konfliktusnak (Robert Duvall kontra Robert Downey Jr.), ráadásul mindezt az ún. “tárgyalótermi dráma” műfajában, az adott klisék ügyes, kreatív felhasználásával elővezetve; miközben a történet a végére nem átall az amerikai jogrendszer igazságossága mellett határozottan kiállni, a csillagsávos lobogó pedig büszkén lobog a háttérben… (Bővebben)

A Jane Austen-rajongói kör számára ma este a Büszkeség és balítélet (ATV, 20.10) kerül levetítésre, ezúttal a 2005-ös verzió, Keira Knightley-vel. Ez is szép, van mögötte egy csomó jelölés kosztümre, díszletre, operatőrre, mellékszerepekben remek színészek is, de én azt a vátozatot bírtam igazán, amiben a dadogós király volt Darcy…

Tegnapelőtt késő este ment a Gladiátor, ma (TV2, 21.00) rendes időpontban, így ha netán nem láttuk volna még, és a múltkor nem tudtuk kivárni a végét, ma megtehetjük.

Halálsoron (Viasat3, 21.00) című remekmű viszont egy komoly, nagy lélegzetű kaland, hiszen hossza 188 perc. Frank Darabont túlzás nélkül katartikus erejű filmet rendezett Stephen King regényéből, mely megtisztító, méregtelenítő kúra lehet ma estére, amellett, hogy közérthető, populáris transzcendencia, valamint egy mélyen emberi üdvtörténet.

Graham Greene regényét adaptálta Neil Jordan az Egy kapcsolat vége (Galaxy, 21.40) című masszív romantikus drámájában. A háború után, egy szomorkás éjszakán Maurice, a regényíró (Ralph Fiennes) véletlenül találkozik hajdani szeretője (Julianne Moore) férjével (Stephen Rea), és megpróbálja összerakni, mi történt a nővel, aki miatta hagyta el férjét, akivel együtt volt London bombázása alatt és aki röviddel később, váratlanul visszament férjéhez.

Az utóbbi idők öregkori kisiklásai, betegségek, egyéb córesz után Robert De Niro (a képen) végre ismét meggyőzően teljesít a Mindenki megvan (Paramount Channel, 21.40) című drámában, egy afféle életösszegző, életigenlő, bölcs és barátságos Bakancslista-szerű történetben. (Bővebben)

Picit később megnézhetjük Clint Eastwood nagyszabású, a Csendes-óceáni Iwo Jima szigetnél lezajlott vérfürdőt megörökítő második világháborús eposzának második, ezúttal az ellenséges japán szemszögből ábrázolt vetületét is (Eastwood 2006-ben két párhuzamos filmben örökítette meg a véres ütközet történetét, az egyikben amerikai szemszögből, a másikban lásd fent). Ez a jobbik a két film közül (az amerikai verzió, bár törekszik a tárgyilagosságra, azért elhomályosul olykor a tekintet…): Levelek Iwo Jimáról (ATV, 22.20) 140 percnyi embert próbáló élmény!

Pompásan mutatja Ip Man legendájának nagyságát, hogy szinte évente készül életéről film. A nagymester (m2, 23.05) a legutóbbi ezek közül. Kar Wai Wong alkotása részben szakít a korábbi tiszteletadások elsősorban a kung-fu különféle iskoláit jellemző küzdelmi stílusok részletes bemutatását, valamint a harcjeleneteket előtérbe helyező felfogásával és az ismert hongkongi rendező rá jellemző stílusában, valamiféle költői hangulatú látomásban mutatja be a híres kung-fu mester, Bruce Lee tanítójának életét. (Bővebben)

Címkék:

Szombat, Karácsony második napja, december 26.

2015 december 26. | Szerző:

Egy ilyen karácsonyi dömpingben simán kaphatunk egy életre szóló gyomorrontást a romantikából, úgyhogy teszteljünk. Félreértés ne essék, Dennis és Kevin is romantikus, csak még nem szerelmes történet. A délelőttre szóló Csillagpor (TV2, 08.55) is, ami egy fantasy, mely igencsak elveszett bemutatása idején a Gyűrűk ura, Harry Potter és a többi, óriási hírveréssel taroló, hasonló műfajú filmek öldöklő versenyében. Hendikepes pozíciója ellenére mégis minden ízében, eresztékében felveszi a versenyt a “nagynevű” konkurenciával. (Bővebben)

sztárom a párom - hugh grant nagy

 

Délután jönnek a vendégek, estére tán már elmennek. A zene nem zene, a szöveg nem szöveg, senki nem tudja, hogy jön, vagy megy. A Zene és szöveg (Viasat3, 18.55) viszont már egy romantikus komédia, a javából, melyben Hugh Grant ezúttal egy kiégett, öregedő pop-rocksztár, akinek utolsó felkérése egy dal megírására megoldhatatlan feladatot okoz. A minap szülinapos Drew Barrymore pedig az ő bőbeszédű, pergő fantáziájú bejárónője, aki látva munkaadója terméketlenségét – kicsit besegít a dalírásba…

Hat éven aluliaknak nem ajánlja a forgalmazó T.S. Spivet különös utazását (Duna, 19.35), én azonban azt mondom, 9-12 év körülieknek való igazán, valamint azon felnőtteknek, akikben még él valami a gyerekkorból a szimpla nosztalgián túl. Nem mintha tele lenne a film horrorisztikus szörnyűségekkel, igazából alig ijesztget jobban, mint Bogyó és Babóca bármelyik története. Azonban a címszereplő fiatalember gondolatmenetének, érdeklődési körének követéséhez már kell némi tudományos ismeret, illetve érdeklődés, ami nélkül úgy járnak majd az e filmhez éretlenek, mint az a néhány túl kiskorú, aki velem együtt nézte síri csendben, csak a legbanálisabb jeleneteknél kiáltottak fel (pl. amikor a kutya bánatában megrágta a bádogvödröt, akkor megkérdezték, hogy: Miért eszi?). Körülbelül ilyenkor áll fel a hirtelen haragú szülő és rohan ki a teremből, pedig még nézte volna a mesefilmet… Mindemellett, a Reif Larsen hasonló című, nagysikerű regényéből készült történet olyan ifjúsági irodalomban ritkán érintett témákat is boncolgat, mint a halál és a születés. (Bővebben)

A Holiday (TV2, 20.25) című -ismét egy virtigli- romantikus komédiában két harmincas szingli, a napfényes Los Angelesben élő Cameron Diaz és a ködös, esős londoni Kate Winslet cserél lakóhelyet egy röpke vakáció idejére, hátha jobb lesz nekik akkor. Hogy mennyire lesz jó, arra ad némi támpontot a stáblista, melyből következően, Jude Law a romantikus, míg Jack Black a komikus irányba mozdíthatja a mérleg nyelvét (lásd: what more?). Az egyensúlyról a csajfilmek specialistája, Nancy Meyers rendezőnő gondoskodik 138 (!) hosszú, avagy éppenséggel túl rövid percben.

Az Édesek és mostohákban (FEM3, 20.55) viszont az ifjú, egészséges Julia Roberts, mint új feleség, küzd meg Susan Sarandonnal, a halálos beteg ex-szel Ed Harrisért, a férjért és a családért. Bőgünk a végén.

Vessenek a mókusok elé, de én -meglett férfiámbörként- kifejezetten bírom a Sztárom a párom (Viasat3, 21.00) című romantikus komédiát, talán, mert tudok azonosulni a benne látható Hugh Grant könyvesboltos figurájával (lásd a képen)? Nem tudom. Rengetegszer láttam már, ma este tán rengetegegyedszerre is.

A fehér grófnő (Galaxy, 21.40) című filmben, az általában tisztességes, színvonalas és nagyszabású romantikus drámákkal előálló James Ivory a múlt század harmincas éveibe, a zűrös-züllött Shanghajba repít el minket, bűn, fondorlat, amerikai kémek, orosz kékvérűek, kínai gengszterek, valamint Natasha Richardson és a napokban 53 éves Ralph Fiennes társaságába. (Bővebben)

Jane Austen kultikus Értelem és érzelem (Story4, 22.05) című sztorija ezúttal az Ang Lee-féle változat lesz, azonban ez is kifejezetten egy olyan film, amiben bármikor, bármennyiszer érdemes elmerülni, mint egy kád langymeleg vízben, egy fárasztó és idegölő nap után. Emma Thompson forgatókönyve Oscar-díjat ért, főszereplése majdnem, de láthatjuk a filmben Alan Rickmant, Greg Wise-t, Kate Winsletet, Hugh Grantet, sőt még Dr. House-t is.

Miért éppen Minnesota? (RTL Klub, 22.20) szintén romantikus komédia. Minnesota amúgy egy állam az Egyesült Államokban, fent északon, középen, az amerikai közvélekedés szerint nagyjából ugyanaz, mint nálunk, mondjuk Nyírség. Messze van, hideg van, és olyan egyszerű, de jólelkű emberek élnek ott (már elnézést a nyírségiektől). Hogy miért éppen ide küldik a Renée Zellweger alakította szuperdögös csúcsmenedzsert, az kiderül a történetből, minek műfaja: lásd fent. Mindegy. Én egyszer akarok enni tápiókapudingot. A film tinglitangli, de mivel én is öregszem, ezért szerettem…

A végére végre elfelejthetjük a romantikát, és gondolhatunk például a mocskos anyagiakra, a még mindig élő Budacash-botrányra vagy a Quaestor-balhéra… Óriási pénzek, fedezetlen kötvények, gigászi lenyúlások. A Wall Street farkasa (SuperTV2, 22.00), Martin Scorsese filmje pont effélékről szól, konkrétan Jordan Belfortról (Leonardo diCaprio), aki azonban csak vizesnyolcas a mi “tarsolycsabáinkhoz” képest… És e film után legyünk nagyon, de nagyon dühösek, mert mi tehetünk arról, hogy ezek a belfortok és csabák gondtalanul garázdálkodhatnak… (Bővebben)

Az árulás bonyolult lélektanáról szól Hart háborúja (FOX, 22.10) című kitűnő háborúsés tárgyalótermi dráma, szintén egy komolyabb darab, olyan színészek tolmácsolásában, mint Colin Farrell vagy Bruce Willis. (Bővebben)

Címkék:

Karácsony első napja, december 25.

2015 december 25. | Szerző:

Bárhová kapcsolunk, valahol biztosan találkozunk Kevinnel, Dennisszel és a többi rosszcsonttal, úgyhogy őket akkor ki is hagynám az ajánlóból. Ebéd előtt viszont jól jöhet kcsiknek, de főleg nagyobbaknak a magyar James Bond, vagyis Grabovszky, aki rendet tesz a kettő dimenzióban: Macskafogó (classic version) az TV2-n, 11.40-től.

a simpson család - a film, homer

 

Cécile Aubry világhírű gyerekregényének legújabb filmváltozata minden ízében, pillanatában a természet megfellebbezhetetlen szépségét közvetíti, ebben a tekintetben akár egy míves, fantasztikusan fényképezett dokumentumfilmnek is megfelelő, mely a Francia-Alpok flóráját és faunáját mutatja be egy könnyen érthető, egyszerű vonalvezetésű kerettörténetben. Erénye azonban ennek a Belle és Sébastien-verziónak (Duna, 13.35), hogy a történet is megáll a lábán ebben a nagy szépségben. (Bővebben)

Okay, Houston, we’ve had a problem here. (Úgy érti, szökik a levegő az űrkabinból, félúton a Hold és a Föld között…) Ezt a meglehetősen kínos helyzetet dolgozza fel meglehetős alapossággal, hollywoodi sztárokkal és precízen működő dramaturgiával Ron Howard az Apollo 13-ban (FEM3, 19.00).

Miután alighogy lezajlott a Négy esküvő, egy temetés, Álljon meg a nászmenet!(Story4, 21.00). Ebben az atombiztos romantikus komédiában Julia Roberts igencsak zokon veszi, hogy régi barátja, Dermot Mulroney -akivel természetesen, soha, semmi, semmikor nem történt- bejelenti, hogy feleségül veszi Cameron Diazt, ezért felindulásában féltékenyítő hadműveletbe kezd a szerencsétlen Rupert Everettel.

Viszont a mostani karácsonyt nem ússzuk meg a Legyetek jók, ha tudtok (Duna, 21.10) nélkül. Örökzöld, über alles szeretetzuhatag, de mint film… hát. Ízelítőnek/büntetőnek íme a film ominózus slágere.

Megnézhetjük szegény Merkúri Ferit is, ahogyan uszkve 70 ezer ámuló magyar (és egyéb KGST-beli) rajongója előtt küzd a magyar nyelvvel, miután megtudta, hogy a Parlament nem eladó (bezzeg ma!). A Queen 1986 július 27-i, Népstadionbeli koncertjét Zsombolyai János rendezésében rögzítette talán az összes Magyarországon fellelhető kamerával. A Hungarian Rhapsody – Queen, Live in Budapest (m2, 21.30) digitálisan feljavított hanggal és képpel kerül ma adásba. Tháfászi széjl fízetárászt, virágoum virágoum.

Bart Simpson, amikor 1987 április 19-én megszületett 10 éves volt, és állandóan valami csínytevésen járt az esze. Húsz év elteltével még mindig 10 éves, na jó, talán lehet már 14, a csínytevésben viszont apja, az inkább méla Homér lett aktívabb, hiszen A Simpson család – A film (FOX, 21.50) című filmben egyenesen a Földet fogja megmenteni (lásd a képen). Bár a beavatatlanoknak nettó baromságnak fog tűnni ez a film, valójában pikírt és provokatív mondanivalójával éppen, hogy nem a totális elhülyüléshez járul hozzá. Kis lépés ez egy rajzfilmfigurának, de… (Bővebben)

Az este további részét részben rengeteg vérben tölthetjük el. A Hulla, hó, telizsák(Paramount Channel, 21.50) természetesen nem ostromolja a filmművészet legmagasabb szféráit. Viszont a hülye címéhez méltóan, olykor kifejezetten bizarr, morbid humorú, de igen pörgős, fordulatos és izgalmas akció-thriller ez, Charlize Theronnal, Ben Affleckkel és Gary Sinise-zel súlyosbítva.

Ridley Scott szandálos, duzzadó vádlis és bicepszes Gladiátorja (Viasat6, 22.00) viszont egy masszív Oscar-szivacs, mely csöpög a vértől. Jó hosszú, jó látványos film amúgy, agytekervényeinket sem veszi túlzottan igénybe – ami pozitív olvasatban jelentheti azt is, hogy közérthetően szól olyan alapvetőnek tartott férfiúi erényekről, mint a bajtársiasság, meg az önfeláldozás. Effélék.

Egy régen látott remek mozival is átúszhatunk az éjszakába. Ha magát a filmet nem is, de a Tűzszekerek (RTL Klub, 22.55) zenéjét egészen biztosan hallotta már mindenki, hiszen annak idején még a madarak is Vangelis szélesen áradó dallamait csiripelték. Nagy Oscar-szivacs volt ez a filmdráma is annak idején, melyben két angol futó küzdött meg egymással az 1924-es Olpimpián való részvétel jogáért: egy mélyen vallásos skót és egy ízig-vérig polgári, zsidó származású angol.

Címkék:

Szenteste, december 24.

2015 december 24. | Szerző:

Szenteste praktikusan egymást kellene néznünk, nem a buta tévét, hiszen szeretet, család, kisjézus, idillikus egyebek, a rögvalóság azonban rendszerint teljesen másként néz ki. Délután nagyjából mindenhol általános, faállítás (a hajdan azért sokkal szebb emlékezetű Fábry tűpontos karácsonyfaállítós szövege –Ferde!-, gondolom, sokunknál bejátszik…), -díszítés és a többi. Este meg jöhetnek a szenvedélyek, vagyis, tölthetjük az estét a Szenvedélyek viharában (RTL II, 18.00) is, bár ebben túl sok karácsonyi fíling nem lesz. A nagyszabású, hömpölygő cselekményű (amit persze, mondhatunk dagályosnak is, de attól nem lesz jobb nekünk…), kosztümös családregényben a múlt századforduló idejére ruccanunk átEdward Zwick (pl. Az utolsó szamuráj, A bátrak igazsága) rendezése által. Anthony Hopkins megelégelve a hatalom szolgálatát messze, a vad vidékre költözik három fiával (Aidan Quinn, Henry Thomas és Brad Pitt), de a háborúk, szerelmek, tragédiák és effélék így is elérik őket.

életrevalók nagy

 

A gyerekeket célozza, bár a felnőttek is megérthetik a magányos kis robot, Wall-E (RTL Klub, 18.45) történetét, bár ekkor szerintem a legtöbben vadul tépik a csomagolópapírt. Sok karácsony nincs ebben a filmben sem, viszont ettől még szerethető kis mozi. (Bővebben)

A születés (ATV, 19.15) viszont pacekba tolja a fílinget, hiszen nem másról, mint egy bizonyos kisded születésének körülményeiről szól, mely (sacc/kb) 2015 évvel ezelőtt történt az izraeli szentföldi Betlehem városában. A 2006-os filmnek nem akárhol, mint Vatikánban volt a világpremierje, és ha azt mondom, az akkori Őszentségének is tetszett, akkor mindent el is mondtam róla.

Napfivér, holdnővér (Duna, 19.20) viszont inkább csak távolról, szellemiségében passzol a mai naphoz. Franco Zeffirelli, a szentimentális giccs nagymestere eme assisi Szent Ferenc életét elmesélő filmmel követte el pályájának egyik csúcsát. Ilyen, tényleg megható könnyeket, égnek emelt, rajongó tekinteteket, ennyi árvalányhajas, hófehér gyermeki ártatlanságot addig sem, és azóta sem láttunk filmvásznon. A pápai fogadás jelenete viszont egyszerre groteszk és grandiózus (a pápát Alec Guiness játssza, aki később Obi van Kenobiként is ikonná tudott válni). Nem csoda, hogy ezt a filmet szerették a hippik, és nem csoda az sem, hogy a mai napig állandó darabja az emelkedettebb, ünnepi hangulatoknak. Ha tényleg ez lenne a hit, és a hit gyakorlásnak a módja, akkor én is hívő keresztény lennék…

A Szellemes karácsony (Paramount Channel, 20.00) viszont vicces lesz. Egy nagyhatalmú tévéelnök a főszereplő (Bill Murray), aki az ünnepből csak az anyagi hasznot látja, és mindent annak rendel alá, hogy a nézőke milliói csakis az ő csatornáját nézzék. Odafent azonban ezt másként látják, és alaposan megleckéztetik az ipsét…

A következő ajánlat viszont megint kakukktojás. Buz Luhrmann pimasz, szemtelen, sodró lendületű, ám mégis elbűvölő Rómeó+Júliája (FOX, 20.45) szerintem minden idők egyik legjobb filmes Shakespeare-feldolgozása, melynek láttán tán még maga, a halhatatlan William is elégedetten csettintene, ha képes lenne rá. Ezerszer jobb film ez, és minden anakronizmusa dacára autentikusabb, mint a széleskörűen körbeájult Zeffirelli-féle mézes-cukros verzió, Claire Danes és Leonardo di Caprio pedig egyenesen zabálnivaló.

Az AMC meg egyenesen egy tök másik naptárat néz, hiszen a Vörös szikla (AMC, 20.30) című nagyszabású, kosztümös történelmi kalandfilm a III. századi Kínában játszódik: különböző hadurak csatáznak egymással az ország egyesítése, illetve újraosztása érdekében. A minden idők legdrágább ázsiai filmjeként emlegetett, tényleg elképesztő, bombasztikus, szemkápráztató mozit a Hollywoodból hazatérő John Woo rendezte és el is lőtte benne összes patronját, de a szó szerint. (Bővebben)

Pontosan illeszkedik viszont a karácsonyi tematikába Richard Curtis Igazából szerelem (Viasat3, 21.00) című, kétórás szerelmi kaleidoszkópja, egy kiválóan megírt és ugyanilyen jól megszerkesztett romkom, szuper karakterekkel (Hugh Grant állítólag utálja a karácsonyt…), ezekhez méltó színészi alakításokkal, minimális mélységgel, de semmiképpen nem felszínességgel, valamint olykor meghökkentően frivol, de még vicces szabadszájúsággal. (Bővebben)

Műfaji alternatíva lehet a Négy esküvő, egy temetés (Story4, 21.00), egy ezerszer látott, de szerintem akárhányszor nézhető, atombiztos romantikus komédia, Andie MacDowell-el és Hugh Granttel, plusz Kristin Scott Thomasszal, mely nem szól másról, mint a címben olvasható öt darab eseményről. (Karácsonyról legalábbis biztosan nem.)

Az Életrevalókat (Duna, 21.20) viszont bármikor ajánlom (lásd őket a képen), méghozzá mindenképpen. Sőt, egyenesen azt mondom: KÖTELEZŐ! (Bővebben itt, hogy miért.)

A szív bajnokaiban (RTL Klub, 22.25) viszont Sandra Bullock Oscar-díjas alakítását nézhetjük meg. A valós és valóban hatásos történet egy hatalmas termetű, de kissé lomha (ész)járású, déli srácról és az ő hi-he-tet-len futball-karrierjéről szól. (Bővebben)

Címkék:

Kellemes karácsonyt minden kedves tévénéző olvasómnak!

2015 december 23. | Szerző:

bk

Címkék:

Szerda, december 23.

2015 december 23. | Szerző:

Korán indíthatjuk az estét az Űrcowboyok (RTL II, 18.00) című vicces, színes és szélesvásznú vígjátékkal, mely arról szól, hogy az öreg űrhajós (Clint Eastwood, Tommy Lee Jones, James Garner és Donald Sutherland) nem vén űrhajós. (Bővebben)

macskajáték - dajka margit

 

Egy olyan ritkasággal folytat(hat)juk, melyben Woody Allen a főszereplő, de nem ő írta, de még csak nem is ő a rendező. A jónevű senki, avagy a stróman (Cinemax, 20.30) viszont ő (a történetben legalábbis biztosan, a valóságban… nos, ki tudja?). A sztori amúgy az átkos ötvenes években játszódik, mely Amerikában sem volt fenékig tejfel (vagy habostorta, ugyebár). Az Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság legalább olyan serényen irtotta a másként gondolkodást, mint errefelé a másvallású kollégáik, neves írók, filmesek kerültek tiltólistára, akik csak afféle strómanok, más néven “négerek”, vagy szellemírók közbeiktatásával pubilkálhattak. Woody egy ilyen strómant alakít, aki jelen esetben még írni is alig tud, viszont a pénzt szereti…

Egy fiúról (Viasat3, 21.00) szól a következő, amolyan nevetős-sírós történet. Nick Hornby bestsellerének 2002-es filmváltozatában magányos, ám csinos lányokat (például Toni Colette, Rachel Weisz és mások) dong körül Hugh Grant, aki egy igazi sármőr, ráadásul gazdag és sikeres is, csak éppen túl hosszú időre nem akarja lekötni magát. Kalandozásai az elvált szülők klubjába, mint eddig felderítetlen vadászmezőre vezetik, ahol azonban a felelőtlen férfi egy nem várt vetélytárssal – az egyik becserkészni kívánt csinos, ám szeretetre vágyó anyuka karakán kisfiával – szembesül, ahogyan azt láthattuk már néhányszor.

Mocskos zsaru – New Orleans utcáin (film+2, 21.05) című, amúgy igen kemény krimit is biztosan láttuk már. A címszerepet, a drogos, mocskos, rohadt zsarut alakító Nicolas Cage ezúttal végre nem égeti magát Werner Herzog (Abel Ferrara hasonló című, 1992-es filmje alapján/ihletére/ellenére – de ez egy hosszú és bonyolult történet…) filmjében, mely a bűn és a bűnüldözés sötét, koszos, minden ideától megfosztott valódi világát mutatja be nemes egyszerűséggel. (Bővebben)

Két filmmel is köszöntjük a ma 90 éves Makk Károlyt. A cannes-i nagydíjas, örökbecsű szerelmesfilm, a Szerelem (Duna, 21.20Déry Tibor fájdalmasan igaz történe, melyet Makk remeklése mellett Tóth János operatőrzseni, a minap 80 éves Törőcsik Mari,valamint Darvas Lili és Darvas Iván ihletett alkotómunkája teszi megismételhetetlenné. (Bővebben)

Macskajátékot (ATV, 21.20Örkény István művéből rendezte Makk Károly. Ezt is Tóth János fotografálta, cannes-i Arany Pálmára és Oscar-díjra is jelölték a ma már ritkán látható alkotást. A főbb szerepekben csodálatos színésznőket láthatunk. Orbán Erzsi, nyugdíjas zene tanárnő (Dajka Margit – a képen) Budapesten lakik. Évek óta titkoltan szerelmes a hajdani operaénekes csillagba – Viktor úrba (Balázs Samu). Titkai, emlékei és álmai egyetlen tudója a Németországban élő, gyógyíthatatlanul beteg lánytestvére (Bulla Elma). A végtelen telefonbeszélgetéseik és hosszú leveleik színes mozaikot alkotnak, melyekben a tények keverednek a fikciókkal, a mítoszok valósággá válnak, és az apró történések óriási jelentőséget kapnak. A Viktorral való heti találkozások rituáléja drámai hangulatúvá válik, amikor megjelenik Paula (Makay Margit), Erzsi sorstársa. Neki szintén nem közömbös a volt énekes, sőt – kölcsönös érzelmeket ébreszt benne. Orbán Erzsi tragikus érzelmi válságba kerül. Egyre inkább beleőrül a szerelembe, nem képes megbirkózni a féltékenység érzetével, a szenvedély rohamaitól szenvedve egyre inkább az önpusztítás irányába sodródik. Végül nagy adag altatót vesz be… A hosszú alvásból felébredve jut el tudatához lánytestvére halálának híre.

Címkék:
CafeblogVIP Tag

Mi ez?

Több mint 100 magyar nyelven sugárzó tévécsatornát tudunk nézni a legkülönfélébb módokon: antennával, kábelen, műholdról és még az internetről is. Esténként nem egyszerű rendet vágni ebben a káoszban, és megtalálni a pillanatnyi hangulatunknak megfelelő műsort. Ebben szeretne segítséget nyújtani ez a blog, elsősorban igényes filmek ajánlatával, sajátos, szubjektív szempontok alapján. Figyelem! Nem tévéműsor, csakis ajánló!

asanisimasa



Legutóbbi hozzászólások

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!