Hétfő, augusztus 1.

2016 július 31. | Szerző:

Úgy kezdjük az augusztust, mintha örököltünk volna egy videotékát, amely már évekkel ezelőtt, tán még a DVD megjelenése előtt, bezárt. Először Robert Rodriguez remek El Mariachiját (AMC, 20.40) nézhetjük (majd nem sokkal később itt is: Film Mánia, 22.00), melyben Antonio (Banderas)… Vagyis nem. Ez még nem az lesz, itt nem volt még pénz sztárokra. Ismeretlen csikánókat látunk fekete ruhákban, azonban a gitártok már itt is fontos kelléke a filmnek: kettő is van belőle. Az egyikben gitár, ám a másikban gépfegyver.

blues brothers - dan aykroyd és john belushi

 

Az esküvő-, illetve lagzifétisiszták, valamint a húsevők kultuszfilmje, a Bazi nagy görög lagzi (FEM3, 21.00), ami egyrészt minden idők egyik legnagyobb nyereséget termelő filmje, már a bekerülési költségek relációjában, másrészt már mindenki látta. Egy saját hagyományaikat tisztelő, vallásukat megtartó, húst hússal zabáló, zajos, temperamentumos családban nevelkedett kövér, csúnya, szemüveges görög lány egy nap gondol egyet és változtat életmódján, külsején, és hamarosan össze is szed egy rendes, jól nevelt, fehér, keresztény és amerikai fiút, aki még vegetáriánus is. Ennyi a film konfliktusa, minden ebből fakad – lásd a film címét.

A Visszatérés a Paradicsomba (Viasat3, 21.00) egy izgalmas dráma arról, hogy mi van hasis-ügyben Távol-Keleten, mondjuk, Malajziában, illetve, hogy mennyit ér egy ember élete, ha vannak barátai, illetve mennyit, ha nincsenek… Főbb szerepekben Anne Heche, Vera Farmiga, Vince Vaughn, Joaquin Phoenis és David Conrad.

A király beszéde (Filmcafe, 21.00) című 2010-ben készült film egy virtigli Oscar-szivacs ez amúgy, viszont Colin Firth tényleg remek a filmben, megérdemelte érte a szobrot; de ugyanolyan jó Geoffrey Rush is, vagy például Timothy Spall, Churchill röpke, de jelentős szerepében. Amúgy film is elég nehezen kikezdhető, egy kerekded, sima gömb. Nincs rajta fogás, de simán ki lehet kerülni. (Bővebben)

A Kiképzőtábor (film+, 21.00) az akciófilm-specialista John  McTiernan alkotása, melynek főszereplője Samuel L. Jackson, aki ezúttal egy keménykezű kiképzőt alakít, akinek táborában egy hurrikán után négy kopaszt holtan találnak, ám a brutális trénernek is nyoma vész. Egy hajdani tanítványa (John Travolta) kezd nyomozni az egyre szövevényesebb ügyben… Örülünk, Vincent?

Ma már igen vicces, ahogyan a még szinte kislány Sandra Bullock küzd az akkor még szintén gyerekcipőben járó, internet nevű “szörnnyel”, a virtualitás mágiájával az 1995-ben készült A hálózat csapdájában-ban (Cool, 21.10)… Hát, múlik az idő.

Sylvester Stallone ma este is furcsa, eltorzult pofákat fog vágni a Daylight – Alagút a halálba (TV2, 21.25) című katasztrófafilmben, de azért -szerepe szerint- kimenekíti a metróalagútban rekedt embereket.

Lesz még ma a Blues Brothers (Viasat6, 22.00) is, ami egy óriási kultfilm, én viszont utálom, mert a seregben annak idején majd’ mindennap meg kellett nézni, mert a stúdiós gyerek egyik kedvence volt (ő kezelte a zártláncú tévét…). (A képen a címszereplők, Dan Aykroyd és John Belushi.)

A romlás virága (Filmcafe, 23.00) a legendás francia új hullám legendás alakjának, Claude Chabrolnak kései filmje. A szabadon fűzött történetben egy gazdag, befolyásos család mindennapjaiba nyerhetünk betekintést. Van, aki férje ellenkezése ellenére indulni akar az önkormányzati választáson, miközben valakik röplapokon támadják a család vél/valós zűrös ügyeit. Közben a fiú hazatér Amerikából, és rögtön szerelembe esik mostohatestvérével. Szóval, valami ilyesmi…

Címkék:

Vasárnap, július 31.

2016 július 30. | Szerző:

A helyzet természetesen rossz, de mégsem reménytelen, hiszen ma este, a tomboló uborkaszezon ellenére is nézhető, sőt olykor igen jó kis filmeket láthatunk – mégha nagy részüket nem először. Steven Soderbergh Ocean’s-trilógiájának harmadik részét (Oceans’s Thirteen – A játszma folytatódik, Cool, 18.45) például az első kettőnél is több sztár (George Clooney, Brad Pitt, Andy Garcia, Al Pacino, Matt Damon és még sokan mások), több lazaság jellemzi – bármikor újra lehet nézni, mivel szórakoztató, mint Las Vegas. Pont úgy és pont annyira. (Bővebben)

volt egyszer egy vadnyugat - charles bronson

 

A kultikus Mad Max-trilógia negyedik része, a Mad Max – A harag útja (HBO, 20.00) szerintem nem igazán jó film, még akkor sem, ha tudva tudjuk, hogy tarolt az idei Oscar-díj kiosztáson (és még egy sor egyéb gálán). Buta, kétbites sztori, melyben amúgy elsőrangú színészek játszanak kétdimenziós, ostoba karaktereket – de amit a hetvenen túl is vibráló fantáziájú rendező, George Miller látványban, akciókoreográfiában itt végigtolt, az előtt mégis le a kalappal! Ilyen, szinte rokokószerűen burjánzó, gátlástalan erőszak- és látványorgiát eddig nemigen láthattunk filmvásznon, mint itt. Ezért is kapott 7 db. Oscart a film, és ezért mindent látvány- és egyéb technikai kategóriákban. (Bővebben)

A Philadelphia – Az érinthetetlen (Filmcafe, 20.35) című filmnek viszont komoly köze van ahhoz, hogy megszerettem az operát. Az a jelenet, melyben Maria Callas a La mamma mortát énekli lemezről, miközben Tom Hanks elmagyarázza a lényeget Denzel Washingtonnak, ott azt hiszem, én is megértettem valamit belőle. Mármint a lényegből. Persze, nem Callasról, nem Umberto Giordano Andrea Chénier című operájáról szól a film, még csak nem is a remek színészekről, hanem a gyógyíthatatlan kórról, a belenyugvás és az elfogadás békéjéről, a szerelemről, halálról, az életről és az igazságról, tehát tényleg a legnagyobb dolgokról. Felkavaró, hatásos alkotás, amit soha sincs késő megnézni.

Betekintést nyerhetünk aztán Benjamin Button különös életébe (Viasat3, 21.00) is. A címbéli pasas egy tök átlagos, középszerű ürge, pont olyan, mint amilyenek mi is vagyunk. Ami érdekessé teheti mégis ezt a pacákot, az az, hogy történetét a thriller műfajának megújítója, David Fincher rendezte, aki ezúttal F.Scott Fitzgeraldhoz, a nagy amerikai íróhoz nyúl vissza (aki Benjamin Button életét eredetileg megírta). Rengeteg jelölés a filmnek, benne rengeteg sztár, rengeteg idő és rengeteg, rengeteg szentimentalizmus. (Bővebben)

A Swing (FEM3, 21.00) című, 2014-ben készült magyar filmet nem láttam, mert olyan gyorsan eltűnt a mozikból, hogy mire eljutottam volna odáig, már hűlt helye volt. A forgalmazó leírása szerint három elkeseredett, különböző korú nőt (Ónodi Eszter, Csákányi Eszter és Törőcsik Franciska) egy esős éjszakán egymás mellé sodor az élet, akiket aztán egy kiöregedett dizőz (Törőcsik Mari) felkarol és létrehozza velük élete utolsó nagy művét, a Swing Angels nevű énekes haknizenekart. A lányok az ötvenes évek női trióinak stílusában egy transzvesztita bártulajdonos (Kulka János) és egy hakniszervező menedzser (Mészáros Béla) segítségével körbeturnézzák a Balatont. A zenekarral így vagy úgy, egy újabb lehetőséget kapnak az élettől a továbblépésre. A kérdés, hogyan élnek vele? – Az én kérdésem pedig az, hogy vajon Fazekas Csaba mit volt képes művelni ezekkel a kiváló színészekkel?

A Cadillac Man (Galaxy, 21.00) című komédiában ezalatt Robin Williams adja a címszereplő autókereskedőt, aki fergeteges beszédkészségével maga a szakma gyöngye. Pénzéhes felesége azonban szorosan fogja a lába között, valamint a helyi maffiával sem kellene üzleti viszonyba keverednie, szorult helyzetét azonban tovább  nehezíti, amikor a szalonban megjelenik a csinos, fiatal titkárnőjének féltékeny és haragos férje (Tim Robbins). Régimódi, súlytalan vígjáték ez két jó színész hálás jutalomjátékával.

A Barney és a nők (Film Mánia, 21.00) című, kissé pikírt romantikus komédia viszont elsősorban Paul Giamatti miatt lehet érdekes – Rosamund Pike és Dustin Hoffman mellett. Giamattit már számtalan filmben láthattunk különféle markáns karakterszerepekben, ám talán ez az első film az, amelyikben teljes egészében megmutathatja tehetségét. A pasas itt egy nagymenő hollywoodi filmproducert alakít, aki előnytelen külseje ellenére talán több nőt fogyasztott, mint szivart, pedig az utóbbi szinte ki sem esik a szájából. Ez a filmbeli fazon kaszinókat talán még nem nyit, tévécsatornákat sem vásárol tíz deka parizer-módjára, viszont az ő kis szivarkája is meg lesz ragadva keményen, annyi szent.

Sergio Leone western-tablója, a Volt egyszer egy Vadnyugat (Duna, 21.10) még nem szerepelt e tévéajánlóban. Szerintem nem is nagyon adta a tévé az elmúlt tíz évben. Én még moziban láttam, asszem annyiszor, ahányszor vetítették. Utolérhetetlen, emblematikus remekmű, állandó hivatkozási alap ikonikus zenével, ma már klasszikus karakterekkel, poénokkal (pl. a csizma!)… Esküszöm, hogy többször eljátszottam már a nyitójelenetet, amikor Harmonika (Charles Bronsona képen) megérkezik – sajnos, engem soha nem vártak meg.

Mr. Pip (m2, 21.05) története viszont ismét egy fehér folt számomra. Hugh Laurie (anno Dr. House) egy irodalomtanárt alakít ebben az ausztrál-új-zélandi-pápua-új-guineai háborús drámában, amit már csak ezért is érdemes megnézni. Amúgy a történetben ez a fehér pacák az egyedüli fehér Pápua-Új Guinea egyik vad szigetén, aki Dickenst akarja beletölteni az emberevés kultuszát épphogy abbahagyó bennszülöttekbe, miközben a szigetet két oldalról is támadja az ellenség. A főhős egy pápua kislány, aki a fehér tanár és Dickens Szép remények című regénye segítségével próbálja túlélni földje és népe civilizálódását. Nem tudom milyen a film, de a lehetőséget látom benne.

A késő esti első ajánlat Fiúk az életemből (Filmcafe, 22.45) lesz, no, nem az enyémből, hanem egy bizonyos Beverly Donofrio hamvas bakfiskorából. A hölgyet gyerekkönyvszerzőként és esszéistaként is számon tartják az amerikai irodalmi életben, de igazán ismertté saját, meglehetősen problematikus tinédzserkorát elmesélő Fiúk az életemből (Riding in Cars with Boys) című önéletrajzával vált. A belőle készült, hasonló című film neves szereplőgárdával (Drew Barrymore, Brittany Murphy, illetve James Woods, Steve Zahn) kísérli meg visszaadni Donofrio sajátosan fanyar humorú, önkritikus hangú szövegét. Bár néha tényleg vicces dolgok történnek a filmben, ez egy dráma, mely reális, valódi, megélt történetet mesél el.

Címkék:

Szombat, július 30.

2016 július 30. | Szerző:

Ma este megtudhatjuk például, hogy Hogyan lopjunk felhőkarcolót (TV2, 19.00). Nem tudom azt mondani, hogy nem szórakoztam ezen a Robin Hood-felhangokkal operáló szajréfilmen, mely akár egy gyengébb Woody Allen-dolgozat is lehetne. Persze nem az, de Eddie Murphy-t sikerrel tompítja Ben Stiller, a kisember is legyőzi a végén a nagy gonoszt (lásd Dávid vs. Góliát), tehát nyugodtan bokszolhatunk egyet a levegőbe halkan, hogy IGGEN! – de azért a fanfárok maradhatnak a szekrény mélyén. Viszont: Alan Alda, ez a jóságos nagypapa-kinézetű kiváló színész olyan príma rohadék tud lenni, hogy kerek szemmel utáltam és örültem, hogy úgy járt, ahogy. Na.

Cadillac Records - Béyoncé Knowles

 

A háborús filmek műfajában egyedülálló vállalkozásnak számít Clint Eastwoodé, aki két nagyszabású filmeposzban próbálta meg feldolgozni a második világháború egyik legvéresebb csendes-óceáni ütközetét, mely Iwo Jima szigetének elfoglalásáért zajlott. Az egyik film természetesen amerikai szemszögből ábrázolja a híres, emblematikus szoborban is megörökített vérszivattyút, a másik viszont az ellenség, Japán szemszögéből festi meg ugyanazt. Az HBO ma esti, igen érdekes projektjében egymás után látható mindkét verzió, először az amerikai: A dicsőség zászlaja (HBO2, 19.30bővebben). Utána rögtön a japán: Levelek Ivo Dzsimáról (HBO2, 21.40).

Eközben a Transzcendens (RTL II, 20.00) című sci-fi nem igazán jó film, bár Stohl András igen kiváló teljesítményt nyújt Johnny Depp hangjaként – viszont azok a morális jellegű kérdések elég rendesen kibomlanak a történetben, melyek a mesterséges intelligencia tárgyában általában felvetődhetnek… (Bővebben)

Sokat elmond a Kéjjel-nappal (Cool, 20.55) című filmről (és az én elmeállapotomról), hogy úgy néztem végig, hogy a leghalványabb kétely sem merült fel bennem afelől, hogy én ezt a filmet már egyszer láttam. Az igazi vicc azonban az, hogy mindkét alkalommal kifejezetten bírtam ezt a habkönnyű baromságot… (Egyszer 7/10, másodjára pedig 8/10) Tom Cruise és Cameron Diaz játszik amúgy ebben a tényleg nagyon könnyed, vicces és szórakoztató akciófilmben. (Bővebben)

A legendás Chess Records történetét meséli el a Cadillac Records – csillogó fekete lemezek (Film Mánia, 21.00), az énekes világsztár Béyoncé Knowles (a képen) produkciója, aminek pl. Muddy Waterst és Chuck Berryt is köszönhetjük. Sok kis sztori, melyek azonban nem igazán állnak össze egyetlen egésszé, és az amúgy igen színes a karakterek sincsenek igazán megrajzolva… A zenék viszont itt is jók és a negyvenes-ötvenes évek fílingje is remekül átjön.

Johnny Depp ma este már másodszor tűnik fel, ezúttal a Charlie és a csokigyárban (Viasat3, 21.00), amely Tim Burton adaptációja Roald Dahl világhírű meséjéből. Csoki, ami a csövön kifér, ezúttal a szoros értelmében, Burton fékezhetetlen vizuális fantáziájával előadva.

Késő estére a Psycho (Duna, 23.00), vagyis “A” thriller, Alfred Hitchcock legendás és megkerülhetetlen professzori székfoglalója jöhet szóba.

Címkék:

Péntek, július 29.

2016 július 29. | Szerző:

Milos Forman egész egyszerűen képtelen rossz filmeket csinálni. A Larry Flynt, a provokátor (AMC, 20.00) című életrajzi filmje Larry Flyntről, a Hustler pornómagazin öntörvényű, szabad és szabados szellemű, minden porcikájában botránykő kitalálójáról szól, címszerepben Woody Harrelsonnal (a képen). Partnere Courtney Love (aka Kurt Cobain özvegye), valamint Edward Norton. Remek, mondhatni, kötelező film, ma estére is.

larry flynt, a provokátor - woody harrelson

 

Azt szoktuk mondani A Tégla (Story4, 21.00) című moziról, hogy ez az a film, amelyik Martin Scorsese leggyengébb filmje, mégis ezért kapta meg az általa már régóta áhított és sokak szerint neki azért bőven kijáró Oscar-díjat (és még 3 másikat). Persze, nyilvánvaló, hogy messze nem rossz film ez, csupán arról van szó, hogy remake. Nem eredeti mű, másolat, utánzat, vagy mondjuk azt finomabban, hogy adaptáció, mégpedig egy igen kiváló hongkongi krimi-trilógia, a Szigorúan piszkos ügyek (első részének) amerikanizált változata, jónéhány gigasztárral (például Leonardo DiCaprio vagy Jack Nicholson) és Scorsese irdatlan szakmai rutinjával elővezetve.

Egy napjainkban megtörtént, igen véresen valódi kalóztámadás megrázó történetét meséli el eközben Paul Greengrass Phillips kapitány (Mozi+, 21.00) című filmjében, melynek címszerepében az igen komoly teljesítményt nyújtó Tom Hankset láthatjuk. (Bővebben)

A mai romantikus komédiában Mark Ruffalo fog összejönni Reese Witherspoonnal. Ha igaz volna… (SuperTV2, 21.00), akkor. Ha nem igaz, akkor nem tudom. Romantikus komédia lesz ez, mely a kényszerű együttélés nehézségeiről szól egy nő és egy férfi között. A problematika nagyjából ugyanaz, mint a “létezik-e barátság férfi és nő között?”, csak itt a kezdetekben még barátságról sem lehet szó. Együttélés, kényszerűen. A vége természetesen borítékolható.

Érdekes lehet a mai Steve Jobs-életrajz is, a Jobs – Gondolkozz másképp (Filmcafé, 21.00) ami nem összekeverendő a Fincher-Sorkin-féle “eredeti és hiteles” verzióval. Azért az almalogós kütyük rajongói és/vagy megveszekedett ellendrukkerei, valamint a nagyformátumú emberek életrajza iránt érdeklődő nézők is megnézhetik ezt a filmet, melyben Ashton Kutcher próbálja megjeleníteni a híres-hírhedt számtech-guru legendás karakterét.

A Mátrix – Forradalmak (Viasat3, 21.00) a harmadik része a Mátrix-trilógiának, a végén obligát acid-partyval.

A Túl a fenyvesen (film+2, 21.05) viszont egy nagylélegzetű, generációkon átívelő történetet elmesélő társadalmi tabló Amerika csúnyábbik feléről, Ryan Goslinggal, Eva Mendesszel, valamint Bradley Cooperrel, Ray Liottával és másokkal. (Bővebben)

Az idő múlásával egyre reménytelenebb álláskeresés gyötrelmei köszönnek vissza a Dick és Jane trükkjei (TV2, 21.25) című komédiában, mely Jim Carrey fogyaszthatóbb filmjei közé tartozik. Carrey egy hajdan nagy karrier előtt álló, tehetséges fickót alakít a filmben, aki mégis az utcára kerül – de nem adja fel.

A bíró (Cinemax, 21.40) című film cselekményét olyan motívumok díszítik, mint “lehugyozás”, “hányás”, “leköpés” és “befosás”, mégis régen láthattunk ilyen szép, de főleg őszinte feldolgozását az amúgy igen közhelyes apa-fiú konfliktusnak (Robert Duvall kontra Robert Downey Jr.), ráadásul mindezt az ún. “tárgyalótermi dráma” műfajában, az adott klisék ügyes, kreatív felhasználásával elővezetve; miközben a történet a végére nem átall az amerikai jogrendszer igazságossága mellett határozottan kiállni, a csillagsávos lobogó pedig büszkén lobog a háttérben… (Bővebben)

Az Előjáték egy csókhoz (FOX, 23.00) című 1992-es, igen romantikus történet pedig Meg Ryan és Alec Baldwin között zajlik, egy esküvő alkalmával, amikor is az a bizonyos csók nem az összeadandó pár között csattan el.

Címkék:

Csütörtök, július 28.

2016 július 28. | Szerző:

A már nem éppen kölyök Clint Eastwood legújabb rendezése, a Fiúk Jersey-ből (Cinemax, 20.00) nagyjából pont olyan, mint egy középkategóriás Mercedes. Precíz, perfekt, tökéletes munka. Senki nem fordul meg utána, semmi feltűnő külcsín, csupán visszafogott, konzervatív elegancia, emellett megbízható, gyors és kényelmes. 100%-ig biztos lehetsz abban, hogy az autón nem fog múlni semmi, hogy elérjen a végcéljáig. Nincs semmi meglepetés. A sztori amúgy a Frankie Valli és a Four Seasons nevű amerikai énekegyüttes évtizedeken átívelő történetét meséli el, akikről a film előtt én sem tudtam semmit, de ahogy néztem a történetüket, szinte mindegyik dalukat felismertem már az első taktusról.

a remény rabjai - tim robbins

 

Minden idők legjobb filmje azonban A remény rabjai (SuperTV2, 21.00), legalábbis az imdb olvasóinak jelen pillanatban 1 682 762 darab (és folyamatosan növekvő számú) szavazata alapján. Frank Darabont, Stephen King, Morgan Freeman, Tim Robbins – az utóbbi a képen. (Bővebben)

A 2 kaliber (Mozi+, 21.00) című zsaru-haverfilm (Denzel Washington és Mark Wahlberg) hibátlan mestermunka, aki mást mond, az semennyit nem ért a film műfajához. Nem egy nagy film, nem borít fel életeket, nem változtatja meg a világot, de nem is erre szólt a felkérés – hanem egy korrekt, pikkpakk, összeszedett akció-vígjátékra, amit Baltásar Kormákur, a világ legjobb izlandi rendezője lazán, megfellebbezhetetlen szakmai biztonsággal abszolvált. Kreativitás nagyjából annyi van benne, mint egy szép ívű, tökéletes Thonet-szék elkészítésében: ne tessék legyinteni, hanem előtte tessék készíteni egy ilyen széket. (Bővebben)

Olivier Van Hoofstadt Gyors meló (Film Mánia, 21.00) hasonló, bár kissé durvábban faragott darab. E francia film tétje az, hogy lehetséges-e elegyíteni a Delonos, Belmondós francia zsarufilmek hagyományait a Taxi-filmek agyatlan száguldozásával, úgy, hogy az végeredmény még viszonylag hiteles képet is adjon arról, honnan a frászból, milyen úton-módon kerül Európába az a ménkű sok kábítószer? (Bővebben)

A Mátrix – Újratöltve (Viasat3, 21.00) a Mátrix 2. Ebben vannak az albínó ikrek.

Az Apacsok (Duna, 22.15), Török Ferenc filmje a Radnóti Színházban játszott Kovács-Bereményi darab tévéváltozata, mely a rendszerváltás előtti besúgós, III/III-as ügynökvilágot veszi górcső alá. Bemutatása idején, 2010-ben napi aktualitása is volt a filmnek, hiszen épp akkoriban szüntette meg a ma is regnáló kormány az ügynöki jelentések feldolgozását végző Kenedi-bizottság munkáját (Tehát, kvázi kivonta az ügyből a civil ellenőrzést és ezzel teljes bizonytalanságba sodorta a Kádár-rendszer titkosszolgálati jelentéseinek további sorsát. Egy egyszerű napi selejtezéssel eltűnhet ezek után akár az összes dokumentum…). A filmben Kishorváth (Csányi Sándor), a fiatal filmes, élete első filmjének rendezésére készül, a forgatókönyvét éppen a Kuratórium vizsgálja. A filmterv nagyapja történetét meséli el, aki a ’60-as évek elején az ’56 utáni passzív ellenállás egy különös formáját választotta. Társaival indián-törzset alapítanak, mokaszint húznak, kivonulnak a társadalomból. “Játékukat” szigorú erkölcsök uralják, melyeket a törzs tagjai véresen komolyan vesznek. A Duna-menti indiánok azonban gyorsan gyanússá válnak az ’56-ot követő megtorlás légkörében, az amúgy is paranoiás hatalom számára. Furcsa fegyvereket birtokolnak, érthetetlen módon kommunikálnak egymással és, ami még ennél is fenyegetőbb, amerikai állampolgárokkal leveleznek, sőt mi több, még találkoznak is. Kishorváth filmtervét a Kuratórium többsége elégedettséggel fogadja, van azonban valaki a bírálók között, aki családilag szintén érintett a történetben és azt egészen másként ismeri. Kishorváthot pedig ez arra ösztönzi, hogy tovább nyomozzon…

Címkék:

Szerda, július 27.

2016 július 27. | Szerző:

Ridley Scott kitűnő Thelma és Louise (RTL II, 17.30) című filmjéért már korán be kell kapcsolni a tévét, de egyben érdemes is, mert ennél sokkal jobb film nem lesz ma este. Egyrészt. Másrészt, egyik kedves olvasóm, a Hella, állandóan azzal basztat, hogy a tévéműsort pasiknak szerkesztik a pasik – nos, itt van akkor neki is egy igazi csajos fim. A történetben ugyanis átlagos háziasszonykák szeretnének egyszer igazán kirúgni a hámból, ám a csajbuli kissé eldurvul – ahogyan az már csak lenni szokott (álmainkban, de tán a valóságban is néha). Parádés szereposztás (Susan Sarandon és Geena Davis – a képenvalamint Harvey Keitel és Brad Pitt) egy klasszikus menekülős road-movieban, mely nem véletlenül lett egy kosár Oscarra jelölve, és ebből nem véletlenül nyerte meg a legjobb forgatókönyvnek járót.

thelma és louise - susan sarandon és geena davis nagy

 

Én, a pasi, baromi régen láttam a Mátrix első részét (Viasat3, 21.00), nyilván még anno, a moziban. Úgyhogy a kérdés számomra/számunkra: melyik bogyót válasszam?

A csajok ekkorra már végeztek Thelmával és Louise-zal, de nyilván azon fel fogják húzni magukat, hogy már megint Csak szexre kellesz (SuperTV2, 21.00). Pedig őket célozza ez a meglehetősen súlytalan baromságnak tűnő romantikus komédia is, aminek lényege kiolvasható már a címéből is  – nyilván az is, Natalie Portman ide, vagy Ashton Kutcher oda.

Nem vagyunk mi angyalokban (Paramount Channel, 21.00) viszont ezalatt Robert De Niro öltözik papi reverendába Sean Pennel, miután -igaz, önkényesen- éppen befejezték büntetőintézetben való tartózkodásukat. A kérdés tehát az, hogy teszi-e az embert a ruha? A filmet Neil Jordan rendezte David Mamet forgatókönyvéből – régen tetszett, nemrégiben viszont nem nagyon…

A Sára-Csoóri-Kósa alkotóhármas ’68-as Feldobott kő (Duna, 21.30) című filmjében egy apja bűne miatt kényszerpályára sodródó, filmrendezőnek készülő fiatalember (Balázsovits Lajos) szembesül az élet árnyékos oldalával: erőszakos téeszesítéssel, megalázott romákkal, a hatalmasságok szemébe vágott igazságok okozta bonyodalmakkal találkozik. Nézzünk magyar filmeket, a fullasztó uborkaszezonban is.

Maestro Federico Fellini kései filmjében, A hold hangjaiban (Duna, 23.30) az olasz komédia egyik jellegzetes fazonjából, Roberto Benigniből varázsol egy naiv, méla költőt, aki a jellegzetes olasz kisváros utcáit járva éjjelente “a hold hangjait” hallgatja, miközben rajta keresztül hullámokban áramlik a szeretet…

Címkék:

Kedd, július 26.

2016 július 26. | Szerző:

Annál, ahogyan vasárnap a Fidesz kormánytévéjeként funkcionáló Duna leadta az Apám nevébent (egy elnyomó kormány által szított, hisztérikus közhangulatban terrorizmusért ártatlanul elítélt apa és fia történetét), alig kevésbé cinikus az, ahogyan a szintén “kormányközeli” Vajna Bandi tévéje műsorra tűzi ma este A lopás művészetét (SuperTV2, 21.00). Ezúttal persze, nincsen szó leleplezésről, se lelepleződésről, a történet nem több egy szimpla szajréfilmnél, melyben egy idősödő mestertolvaj (Kurt Russell – itt azért meg kell jegyezni, hogy Tarantino mennyi lejárt szavatosságú, hajdani sztárból kreált friss, izgalmas és eladható karaktert, kezdve Travoltával…) még egyszer összerántja a régi bandát, hogy ellopjon egy drága antik könyvet (itt szó sincs tehát kaszinókról, tévécsatornákról, nemzeti mozgóképes közkincsről, egyebekről…). Van viszont gubanc a történetben, aki viszont családtag (Matt Dillon) – erre a mi valóságunkban még várni kell.

fegyvernepper - jared leto

 

 

Nicolas Cage viszont eközben egy törekvő orosz Fegyverneppert (Mozi+, 21.00) alakít, egy meglepetésre igen erős akció-thrillerben, Jared Leto (a képen) és Ethan Hawketársaságában. Az efféle bizniszek veszélyes világába beavató film híven ábrázolja azt a paranoid, gyanakvó, senkiben nem bízó lelkiállapotot, amit csak különleges személyiségek képesek elviselni (ideig-óráig) – elég sok pénzért.

A Halálugrás (Paramount Channel, 21.00) egy kissé megerőszakolt cselekményű akciófilm, amely egy ejtőernyős hackercsapat (WTF?), és a lefülelésükre kiképzett ejtőernyős FBI-osztag közötti asszóról szól. (Hogy mást ne mondjak, miért kell ejtőernyővel behatolni egy számítógépes rendszerbe?😀 Jó, persze, a film 1993-ban készült, amikor mi még 386-oson toltuk, és az internetről csak hallottunk, jó esetben…) Szóval, Wesley Snipes és sok zuhanás.

A Szerencse dolga (Story4, 21.00) azokhoz szól, akik lelkesednek a pókerért, ugyanis a kártyaasztal mellett folyik a cselekmény érdemi része. Apa-fiú konfliktus kerül napfényre a leosztásban, melyben az ész csap össze a szerencsével, az érzelmek a logikával. Jó a szereposztás: Eric Banát én ugyan nem tartom sokra, de Robert Duvall, Drew Barrymore vagy Robert Downey Jr. azért mindig nyújt értékelhetőt. A filmet nem láttam.

Viszont Morgan Freeman is feltűnik ma este, hogy a tőle megszokott módon és színvonalon eljátsszon egy dörzsölt, vén (műkincs-tolvaj) rókát A kód (RTL Klub, 21.30) című, igen szórakoztató szajréfilmben, aki szívesen szívatja feltörekvő, ambiciózus riválisát (Antonio Banderas) egy igen bonyolult és veszélyes ügyben.

Címkék:

Hétfő, július 25.

2016 július 25. | Szerző:

Az idei uborkaszezon csúcspontján mindössze három említésre méltó -de inkább csak közepes- filmet találtam mára. Az igen remek, Oscarokra méltán jelölt Foxcatcherben remekelő Steve Carrellt láthatjuk a 40 éves szűz (Viasat3, 21.00) alakjában. Judd Apatow független (tehát “furcsa”) komédiájában egy műszaki áruház gyermeklelkű raktárosáról derül ki, hogy “élemedett” kora ellenére még nem volt sohasem nővel, s ezt a lehetetlen helyzetet elhárítandó viszik bele őt felelőtlen munkatársai a tutiba – természetesen, nem minden bonyodalom nélkül.

milliókért a pokolba - kurt russell és kevin costner

 

Az Egek ura (SuperTV2, 21.00) maga George“Miszter Szexis Ősz Halánték”Clooney. Pöpec öltönyben sármőrködik, szabad jeggyel, első osztályon repked ide-oda az Államokban, miközben női szívek facsarodnak utána. Ryan, a Clooney által alakított figura azonban sötét alak: az a dolga, hogy kirúgja a kirúgásra ítélt munkavállalókat a munkahelyükről. Gazdasági válság idején hiányszakma a munkaügyi hóhér… A film viszont romantikus. (Bővebben)

Két volt fegyenc határozott módszerekkel kirabol és a földdel egyenlővé tesz egy szállodát aMilliókért a pokolba (Paramount Channel, 21.00) című akciókrimiben. A film sztorija itt kezdődik, ugyanis az egyik (Kurt Russell, a rosszfiú) hamar átveri a másikat (Kevin Costner, a “jó” fiú) és a szajréval dél felé menekül. A jó utánaered a rossznak, közben belibben a képbe egy kalandra vágyó vidéki fruska (Courteney Cox) is, aki azonban korántsem csúf… Piff-puff, dirr-durr, égett gumiszag, vijjogó szirénák egy korrekt zsánerfilmben. (A képen Russell és Costner)

Címkék:

Vasárnap, július 24.

2016 július 24. | Szerző:

Elsőnek itt van Ridley Scott szandálos, duzzadó vádlis és bicepszes Gladiátorja (TV2, 21.00), egy masszív Oscar-szivacs (5 darabot gyűjtött be a szoborból), mely csöpög a vértől. Jó hosszú, jó látványos film amúgy, agytekervényeinket sem veszi túlzottan igénybe – ami pozitív olvasatban jelentheti azt is, hogy közérthetően szól olyan alapvetőnek tartott férfiúi erényekről, mint bajtársiasság, önfeláldozás… Effélék.

az apám nevében - pete postlethwaite és daniel day-lewis

 

Annak idején, első blikkre, nem igazán szerettem Török Feri ma este is vetítendő filmjét, az Overnightot (FEM3, 21.00). Az fixen lejött, hogy ez egy trilógia (Moszkva tér, Szezon) befejező része, de ez az itt felvázolt brókervilág olyan messze áll tőlem, hogy semmilyen közösséget nem éreztem iránta. Garas Dani szürkéskék, hideg, rideg képi világa is taszított. Nos, a film által bemutatott környezettől azóta még távolabb vagyok – a filmet mégsem tudom lesöpörni az asztalról. Az egy dolog, hogy ebből a kutyaszaros, málló vakolatú Budapestből a Dani milyen elegáns, modern nagyvárost volt képes csinálni, a másik viszont az, hogy egy eléggé el nem ítélhető, amúgy sokszor elmesélt pénzügyi machinációból Budapesten is lehet (szolidan) izgalmas filmet csinálni – és mindettől függetlenül, a Bodó Viktor által alakított karakterrel is pompásan együtt tudok érezni. Így kell kiszállni.

A Bátrak harca – Az új Franciaország (Film Mánia, 21.00), Kanadában, a Szent Lőrinc-folyó mentén játszódik. A nagy lélegzetű, nagyon romantikus, szinte már szentimentális történet a valóságban is megtörtént egy szegény telepes-lány és egy rámenős kalandor között. Szerelem, árulás, háború és hit, mellékszerepekben pedig pl. Gérard Depardieu, Tim Roth, Vincent Perez, valamint még sokan mások.

Tele vannak a híradók a terrorizmussal, robbantásokkal, öngyilkos merénylőkkel, úgyhogy témában vagyunk Jim Sheridan 1993-as, annak idején nagy port felvert filmjében, az Apám nevében (Duna, 21.10) is. A megtörtént eseményeket elmesélő, de az elkövetők/elszenvedők lelki motivációit is élesen megvilágító dráma egy 1974-es angliai robbantás körülményeit meséli el, főszerepben Daniel Day-Lewisszal, Emma Thompsonnal és Pete Postlethwaite-tel (a képen Postlethwaite és Day-Lewis). A gyanúsított itt nem holmi -kormánypárti szóhasználattal élve- “burnuszos kecskebaszó arabok”, hanem egy valódi, hithű katolikusokból álló  csapat, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA). Akit viszont az angolok elfognak, csupán egy részeges ír suttyó…

Nézhetjük még Leonardo DiCapriot (és Emily Mortimert, Michelle Williamst, Mark Ruffalót) is Martin Scorsese Viharsziget (SuperTV2, 22.00) című elmegyógyintézetes, őrült gyilkosos, mirelit zöldborsót a hátunkon gurigatós thrillerjében. Nem rossz film ez, ha még nem láttuk volna… (Bővebben)

A bizarr szépségű Isabelle Adjani, a kilencvenes évek szexikonja, Sharon Stone és a mackós termetű olasz-amerikaiak egyik állandó megszemélyesítőjeként ismert Chazz Palminteri játssza Az ördög háromszöge (Paramount Channel, 22.00) című thriller főszerepeit. A szerelmi háromszög-történet valójában egyik kedvenc filmemnek, Henri-Georges Clouzot 1955-ös Ördöngösök című hideglelésének negyven évvel későbbi, ráadásul amerikai remake-je – úgy emlékszem, annak idején nagyon utáltam. De hát ki szereti, amikor másolgatják kedvenceit? Clouzot amúgy egy elég méltatlanul elfeledett zsenije a krimi/thriller műfajának, nem véletlenül tartotta fontosnak Tarantino is, hogy az ő egyik filmjét vetítse az a mozi a Becstelen Brygantikban, amelyikben később a végkifejlet is lezajlik. A mai film… Nos, talán meglátjuk. A sztori durva, az biztos.

Lukács ‘Skywalker’ Gyuri első, igazi filmsikere az American Graffiti (Duna, 23.30) volt, amely később, a Star Warshoz hasonlóan, szintén egy kultusz fontos darabja, kvázi egy korszak tablója lett. Az ötvenes évek végének vidéki Amerikája, belőtt sérók, a fehér trikó ujjába gyűrt cigarettásdobozok, felspécizett autók és a rádióból szól a rock&roll.

Címkék:

Szombat, július 23.

2016 július 23. | Szerző:

Egy igazán szép filmmel indíthatjuk az estét a tévé előtt. A Maverick – Ahol a hullámok születnek (Duna, 19.30) Jay Moriartyról (Jonny Weston), minden idők egyik legnagyobb szörf-legendájáról szól, ahogyan barátjával, Fosty Hessonnal (Gerald Butler) nekivágnak, hogy meglovagolják a Föld legnagyobb hullámát, a Mavericket. Korántsem üresfejű hülyegyerekekről szól a történet, ahogyan azt előítéleteink talán diktálnák, valódi sportdrámát látunk Curtis Hanson kitűnő rendezésében, valamint szép példáját a barátságnak, valamint az ember és a természet közötti harmónia fontosságának.

maigret csapdát állít - rowan atkinson

 

Az, hogy Mr. Bean játssza Georges Simenon legendás figuráját, Maigret felügyelőt, kb olyan lehetetlennek tűnik, mint az előző filmben felhágni a sokemeletes háznyi hullámra – Rowan Atkinsonnak (lásd a képen) azonban szintén van elég mersze a lehetetlennek tűnő tettre. A Maigret csapdát állít (RTL Klub, 19.50) című, vadonatúj brit-magyar (!) produkció vélhetőleg nem bizonyul csapdának a nézők szórakozni vágyása előtt…

Persze, tölthetjük az estét Egy ágyban az ellenséggel (RTL II, 20.00) is, vagyis Julia Robertsszel, aki a boldog nász pillanataiban még nem sejthette, hogy leendő férje (Patrick Bergin) milyen vad érzelmeket táplál iránta.

Egy elhagyott, vad tengerparton magányosan álló kastélyban játszódik az Árvaház (Filmcafé, 20.10) című közhelyes, de azért igen jól működő mexikói-spanyol thriller. A kastélyban árvák élnek, akiknek nincs hova menekülniük, és jól magukra tudnak maradni a bizonyosan eljövő rettenettel. (Bővebben)

Az Űrcowboyok (RTL+, 20.20) című vicces, színes és szélesvásznú vígjáték arról szól, hogy az öreg űrhajós (Clint Eastwood, Tommy Lee Jones, James Garner és Donald Sutherland) nem vén űrhajós. (Bővebben)

Viszont az, Amikor megállt a Föld (TV2, 20.50), az rettenetes(en rossz). Ufóisten (Keanu Reeves) leszáll a Földre, hogy megmentse a Földet, az Univerzum kevés élhető bolygói közül az egyiket, lakóitól, az emberektől. Aztán meghallja Bach zenéjét, találkozik néhány emberrel, beszélget egy jót, lát néhány könnycseppet – aztán elbizonytalanodik és meggondolja magát. Legalább látványos lenne, de még csak az sem.

Ugyanekkor viszont az Ellenség a kapuknál (Paramount Channel, 21.00) című full-hollywoodi háborús dráma a véres sztálingrádi ütközetbe repíti el a nézőt: a történet a magának való, ám halálosan pontos orosz mesterlövész (Jude Law) és a hasonló kvalitású, német Koenig őrnagy (Ed Harris) “nemes” párharcáról szól, melyben nagy szerepet játszik egy nő (Rachel Weisz), valamint egy nagy hatalmú orosz politikai tiszt (Joseph Fiennes) is.

Az Édesek és mostohákban (FEM3, 21.00) azonban (újra) az ifjú, egészséges Julia Roberts, mint új feleség, küzd meg Susan Sarandonnal, a halálos beteg ex-szel Ed Harrisért, a férjért és a családért. Bőgünk a végén.

A Beépített szépség 2. (Viasat3, 21.00) pont olyan, mint a Beépített szépség 1. Sandra Bullock, a pasik közt pasiszerű nővé érett, bumfordi zsaru a szépségiparban tesz rendet. Felelőtlen, szórakoztató baromság.

A Blöff (mozi+, 21.00) nem blöff, hanem mára kultikus darab, elképesztően magas tetszési indexszel és ilyen szövegekkel: “Fogd be a szád, ke’ kuraftyumuj! Figyeljé’! Anci imádja a tetővilágítást, kedvenc színe a babakék, távelvunétoszárecignesávrengibugyogá, és fűzöld legyen a plüsskanapé! Ja, és kérjél még hozzá egy fasza kis hableányos szökőkutat. Na minden világos csávókáim?”

A Szemfényvesztés (Galaxy, 21.40) egy átlagosnak mondható, 1994-ben készült krimi, melyben Madeleine Stowe alakít egy vak hegedűművészt, aki egy műtét következtében részlegesen visszanyeri a látását. A műtét következtében azonban a lánynak furcsa látomásai, például látta a gyilkost, aki a szomszédjában lakó nőt meggyilkolta. Senki nem hisz neki, csak a fiatal nyomozó (Aidan Quinn). Körülbelül úgy vagyok én is ezzel a filmmel, mint a filmbeli nő a gyilkossal – láttam valamit annak idején, de hogy pontosan mit?

Az olasz meló (Duna, 21.30) “csupán” egy tisztességes, jó szajréfilm, rengeteg sztárral: Mark Wahlberg, Charlize Theron, Edward Norton, Seth Green, Jason Statham, Donald Sutherland. (Bővebben)

A napokon belül kezdődő olimpia előtt, úgy gondolom, kötelező penzum megnézni Fernando Meirelles óriási hatású filmjét, az Istenek városát (Filmcafe, 22.00), mely az olimpia helyszínének, Brazíliának valódi arcát mutatja meg. Úgy gondolom, hogy ilyen briliánsan összerakott történetet dokumentumjellegű fikcióban én még nem láttam. A történet dramaturgiája csak a legnagyobb szerkesztőkhöz, pl. Robert Altmanhoz (vagy a korai Tarantinóhoz) mérhető, ám amit közöl az tényleg brutális, ám egy percig sem gondolom, hogy hamis. Minden kockája hiteles és igaz ennek a filmnek, amit a bravúros és stílusos fényképezés is segít. Úgy gondolom, a filmben ábrázolt helyzet reális, valós, nemcsak a dél-amerikai megapoliszokban, hanem akár itt Pesten is, és nem kevesebbet, mint a homo sapiens, mint faj végét jelenti.

Címkék:
CafeblogVIP Tag

Mi ez?

Több mint 100 magyar nyelven sugárzó tévécsatornát tudunk nézni a legkülönfélébb módokon: antennával, kábelen, műholdról és még az internetről is. Esténként nem egyszerű rendet vágni ebben a káoszban, és megtalálni a pillanatnyi hangulatunknak megfelelő műsort. Ebben szeretne segítséget nyújtani ez a blog, elsősorban igényes filmek ajánlatával, sajátos, szubjektív szempontok alapján. Figyelem! Nem tévéműsor, csakis ajánló!

asanisimasa



Legutóbbi hozzászólások

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!