Hétfő, április 17.

2017 április 16. | Szerző: |

Nem könnyű nap a mai. A tévé előtt sem… Napközben végignézhetjük például az összes Karib-tenger kalózait a Viasat3-on. Máshol hasonlóan “értékes” filmek, bár lesz az igazi Pál utcai fiúk is a TV2-n. A halászkirály legendája (Filmcafe, 18.20) viszont bőven a kedvenc filmjeim közé tartozik. Terry Gilliam egy igen romantikus korszakában elkövetett mozija egy könnyes, édesbús csavargómese a szeretetről, boldogságról, valamint az egymás iránti féltés diadaláról. Robin Williams, a modern Diogenész karon fogja Jeff Bridges-t, a kiégett, cinikus, ám tán éppen ezért sikeres rádiós DJ-t és megkeresik együtt a Szent Grált. A történet végén obligát tűzijáték.

 

 

Robert Schwenke romantikus filmje, Az időutazó felesége (Duna, 19.25) ugyan nem merészkedik túl a nagysikerű lányregény mozgóképes illusztrálásánál, azonban amit tesz, azt ízléssel teszi: a lányok, asszonyok cinikus férfitársai is el tudják viselni e filmet, főleg némi utólagos ellenszolgáltatás beígérésével, de semmiképpen nem rohannak ki a szobából öklendezve, mint általában az ilyen filmeknél. Eric Bana viszont nem több mint sármos, Rachel McAdams azonban helyes, és most talán elég ennyi is. (Bővebben)

Az HBO elindítja A hátrahagyottak (HBO, 20.00) harmadik évadát, aki érintett volt az első kettőben, az nyilván már készül. (Az első évadról bővebben itt.)

Megmondom őszintén, előzetesen vajmi kevéssé hozott lázba egy olyan történet, amely arról szól, hogyan győzi meg Walt Disney (Tom Hanks) a Mary Poppins-lányregények írónőjét, P. L. Traverst (Emma Thompson – a képen Hanksszel), hogy adja oda neki a filmjogokat, tudva jól, hogy valahogyan sikerült neki, hiszen a Mary Poppins című film világsiker volt a hatvanas évek közepén, és a belőle készült musicalt sem lehet kiirtani a világ zenés színpadairól. Szerencsére, a kíváncsiságom még erősebb a rossz előérzetnél, mert a Banks úr megmentése (Cool, 20.25) kifejezetten szórakoztató film lett, amellett, hogy egy igen érdekes páros életrajz/portré is. (Bővebben)

Van aztán ma estére egy igazi nagyszabású, szandálos, kardozós, partra szállós film is, a Trója (Viasat3, 21.00). Sok-sok egymásnak feszülő, egymáshoz simuló izmos test (pl. Brad Pitt és Eric Bana), kockahas, lábikra. Homérosz, Illiász, óneász. (Bővebben)

A Prime műsorszerkesztői viszont átaludhatták az iménti ünnepcunamit, ugyanis Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén tűzik műsorra Mel Gibson erőszakpornóját, A Passiót (Prime, 21.00), mely viszont a Názáreti kereszthalálát meséli el – aminek stációi elsősorban a pénteki naphoz kötődnek.

A Gyilkos folyó (film+2, 21.00) című krimi-thrillerben a Ray Liotta által alakított nyomozó olyan sorozatgyilkos után nyomoz, akinek áldozataihoz neki is volt köze. Az ügyet elveszik tőle, de ő tovább nyomoz… A nyilvánvaló klisék ellenére is korrekt, pik-pakk film ez.

Arséne Lupin (Filmcafe, 21.00) a jópofa csaló archetípusa, egy stílusos szélhámos, a női szívek és fűúri pénztárcák kizsákmányolója. Alakja ma egy 2004-es francia-olasz-spanyol-stb. kalandfilmben jelenik meg azok számára, akik a mai estét romantikus bohóságokkal töltenék.

Hugh Grant lesz Az angol, aki dombra ment fel és hegyről jött le (m2, 21.30) című angol romantikus komédiában, amely az első világháború idején játszódik egy walesi faluban, valamint a hozzátartozó dombon. Hegyen. Majd kiderül a filmből. Nem nagyon emlékszem már rá, csak annyira, hogy Grant egy angol térképész, aki idegenül mozog a bájos, maguknak való, furcsa modorú emberekkel lakott faluban. Meg hogy cuki film.

Viszont, arra még jól emlékszem, hogy kicsit csalódás volt számomra a mexikói (most már persze inkább amerikai) Alejandro González Iñárritu 9 Oscarra jelölt (s ebből négyet be is kaszált) Birdmanje (Cool, 22.55). Persze, az azért előre sejthető volt, hogy a nép rögtön beájul, ha valami számára furcsát, szokatlant lát. (Illetve, séróból elutasít, mint ahogy van példa arra is.) Az mindenesetre fix, hogy formailag, technikailag nagy trüváj a mozi, mely gyakorlatilag egyetlen nagyon hosszú snittből áll (valójában persze nem, de erről a linkelt posztban), amit ha szegény Jancsó Miki bácsi láthatott volna, besírt volna rajta fájdalmában/gyönyörűségében. Nem mintha nem csináltak volna már egysnittes teljes hosszúságú mozifilmet a filmtörténelemben, a Birdman azok közül azért mindenképpen a leglátványosabb. (Bővebben)

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


CafeblogVIP Tag

Mi ez?

Több mint 100 magyar nyelven sugárzó tévécsatornát tudunk nézni a legkülönfélébb módokon: antennával, kábelen, műholdról és még az internetről is. Esténként nem egyszerű rendet vágni ebben a káoszban, és megtalálni a pillanatnyi hangulatunknak megfelelő műsort. Ebben szeretne segítséget nyújtani ez a blog, elsősorban igényes filmek ajánlatával, sajátos, szubjektív szempontok alapján. Figyelem! Nem tévéműsor, csakis ajánló!

asanisimasa



Legutóbbi hozzászólások

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!