Vasárnap, június 18.

2017 június 17. | Szerző: |

A bármikor nézhető Jack Nicholsont, illetve az általa alakított, középkorúnál picit korosabb, pohosabb puncibubust kísérti meg a halál szele a Minden végzet nehéz (RTL II, 20.00) című laza romantikus komédiában. Gyógyulásában aztán leckét kap a nőkből, a nőktől… Jack óriási színész, de azért komédiákban tud rengeteg is lenni, mint például itt is, Diane Keaton viszont még nála is több (az az ordító sírás!). A film ennek ellenére szórakoztató, és a célközönséget (50+) nyilván meg is hatja majd.

 

 

Jackie Chan és Will Smith fia, Jaden főszereplésével újították fel A karate kölyök (RTL Klub, 19.55) című történetet. A karate itt ugyan kung-fu, a helyszín pedig Kína, de ez végül is mindegy. A film működik, és ami benne van, azt ki is hozza belőle: látványos verekedések, pici filozófia, a végén a rossz megbűnhődik. A kis Smith pedig ügyes srác, Jackie-ről pedig elhiszem, hogy már sifu (azaz „apa, tanító”, kantoni nyelvjárásban 師傅 vagy 師父).

Roland Emmerich általában az egész világot szereti lerombolni, de ma megelégszik annyival is, hogy Az elnök végveszélyben (SuperTV2, 21.00) legyen. Terroristák rohanják le a Fehér Házat, de egy nyugdíjas ügynök, szabadságon lévő, lefokozott CIA-ügynök, takarítónő, stb., stb. Nagyon pifpuf, nagyon dirrdurr. (Bővebben)

Victor Hugo klasszikusát, A Notre Dame-i toronyőrt (Galaxy, 21.00) Michael Tuchner dolgozta fel 150 percben, 1982-ben. Quasimodót, a torz arcú, púpos, ám menthetetlenül szerelmes toronyőrt Anthony Hopkins alakítja, nyilván a tőle megszokott intenzitással. Természetesen, a tragikus szerelmi történet mindenképpen ajánlandó penzum, már csak a benne kulcsmomentumként megbúvó másság kontra csőcselék-problematika aktualitása miatt is.

A Gyerekek (m5, 21.10) című szlovák filmről csak annyit tudok, hogy egyik szereplője, Bándor Éva játszik a minap moziba került, egészen jól sikerült Out című moziban is… A csatolt leírás ennyit mond: “Mai röntgenlátlelet több generációs családról, a tiszta, ártatlan gyermeki tekinteten át- és túl. Több epizódból álló filmdráma, s a család minden tagjának aspektusán és lelkén keresztül láttatja a rendező, rendkívüli érzékenységgel és hitelességgel a valóságot. Poétikus film, ugyanakkor dokumentarista stílusban ábrázolja a széthulló családokat. Minden egyes embernek más- és más az útja. Egy a közös bennük, az egyedüllét és a számkivetettség. Esendő emberi sorsok, a mai világ fénytörésben.” Én kíváncsi vagyok.

Charles Dickens kora a viktoriánus kor volt, a maga magasan a nyakban záródó, körmönfontan aggályoskodó erkölcsével, melyhez pontosan passzoltak Dickens ártatlanul érzelmes, mégis valóságos történetei. 24 éves korában jelent meg első regénye, és ezután Dickens (valamint felesége és tíz gyereke) egyre javuló anyagi helyzetben, élete utolsó évtizedeiben pedig kifejezett fényűzésben, elképesztő társadalmi figyelem és szeretet közepette élt – immár azonban külön a feleségétől és népes családjától. Ennek az időszaknak feldolgozása, Claire Tomlin azonos című regénye alapján, Ralph Fiennes A titokzatos szerető (m2, 21.10) című filmje. (Bővebben)

A Maraton életre-halálra (m3, 21.20) egy régimódi, ám ettől még igen remek krimi, melyben Dustin Hoffman (aki itt egy egyetemista futóbajnok) és Roy Schreider (a bátyja, látszólag olajkereskedő, valójában CIA ügynök) egy öreg, náci rohadékot (Sir Lawrence Olivier) üldöznek, aki a történet idején már dél-afrikai gyémántkereskedő. (A képen Hoffman és Olivier a film forgatási szünetében.)

Később Martin Scorsese és Robert de Niro megkerülhetetlen, filmtörténeti jelentőségű Taxisofőrje (Duna, 22.45) fog hozzá, hogy kitakarítsa New Yorkból a mocskot.

Matthew McConaughey ma éjszaka a Michael Conelly-regényből adaptált Az igazság ára (RTL Klub, 22.50) című izgalmas tárgyalótermi dráma főszerepét alakítja. A film amúgy azzal a meglehetősen kényelmetlen kérdéskörrel játszik el, hogy mi van akkor, ha a vádlottról (Ryan Philippe) biztosan tudja az ügyvédje (őt játssza Matyi), hogy ártatlan és meg is tesz mindent ennek bebizonyítására, a vádnak azonban olyan megdönthetetlen, bár nyilvánvalóan hamis bizonyítékai vannak, hogy a vádlottat elítélik? Illetve, mi van akkor, ha az ügyvéd tudja, hogy bűnöst véd, de mégis mindent el kell követnie felmentéséért? (Bővebben)

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


CafeblogVIP Tag

Mi ez?

Több mint 100 magyar nyelven sugárzó tévécsatornát tudunk nézni a legkülönfélébb módokon: antennával, kábelen, műholdról és még az internetről is. Esténként nem egyszerű rendet vágni ebben a káoszban, és megtalálni a pillanatnyi hangulatunknak megfelelő műsort. Ebben szeretne segítséget nyújtani ez a blog, elsősorban igényes filmek ajánlatával, sajátos, szubjektív szempontok alapján. Figyelem! Nem tévéműsor, csakis ajánló!

asanisimasa



Legutóbbi hozzászólások

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!