Terápia 1-5. (2012)

A priori persze azon zsörtölődtem, hogy ez meg mi a jó francnak kell? Miért kell ától cettig, egy az egybe lemásolni egy máshol, más nyelven, más kultúrában már befutott tévésorozatot? Miért nem elég szinkronizálni, esetleg, urambocsá’, feliratozni és úgy műsorba küldeni, mint amúgy más, rendes tévésorozatoknál szokásos? Mert munkalehetőséghez kellett juttatni néhány színészt és náluk lényegesen több stábtagot, filmes és tévés szakembert?

Aztán rögtön az első, kevesebb mint félórás rész eloszlatott minden kételyt. Az összes kérdésemre választ kaptam: mert csak így lehet személyes és megfellebbezhetetlenül hiteles egy olyan sorozat, mely kizárólag apró, alig észrevehető gesztusokra, hangsúlyokra, a végletekig kiérlelt, döbbenetesen átélt színészi játékra épít. Nem láttam az izraeli eredetit, az amerikaiak által remake-elt verziót sem követtem, de azt hiszem, a Terápia adásba sem kerülhetett volna, ha nem üti meg színvonalában az elvárt szintet.

Az HBO magyar szekciója 40 részt forgatott le Dargay András pszichológus eseteiből, 40 darab 25 perces ülést, melyben a Mácsai Pál által alakított fickó öt különböző páciensének, valamint saját magának terápiáját követhetjük nyomon. A koncepció pofonegyszerű: a fotelben ül a terapeuta, vele szemben pedig a páciens, a problémáival. A terapeuta figyel, hallgat és finoman terelgeti páciensét a megoldás felé, olykor sikerrel, olykor nem igazán. Eddig ennyi, ami kiderült, vélhetően ez fog tovább gyűrűzni. Értelemszerűen, ez nem egy akciósorozat, hanem a lélek húrjain való hosszas, idegölő kötéltánc, ami nyilván halálosan kiborítja a “lelkizéstől”, “rinyálástól” kiakadó nézőket (mint a Szamosi Zsófi és Nagy Zsolt által alakított párt a negyedik részben…), ám akik érdeklődnek a pszichológia, a lelki utak és problémák mikéntjei iránt, azok minden bizonnyal megtalálják számításukat. Beleértve talán még az idevágó szakmák képviselőit is, ugyanis felületes ismereteim szerint különösebb szakmai problémát nem fedeztem fel az eddigiekben…

Semmilyen szemfényvesztő látvány nem terheli érzékeinket, mindössze a szereplőket látjuk általában szűk szekondban, az összes teher a sztori magyarításán dolgozó írókon, a két rendezőn, illetve a színészeken van. A Terápia azonban lenyűgözően profi munka (mikor ezt leírom, magam is megdöbbenek, milyen ritkán írhatjuk ezt le magyar filmmel, de főleg tévésorozattal kapcsolatban). A karakterek, és azok saját történeteik, mind maiak, átélhetőek és hétköznapiak, viszont olyan jól vannak megírva, hogy egy pillanatra sem válnak unalmassá és közhelyessé. Enyedi Ildikó és Gigor Attila tökéletesen tudja a szakmát, egyéni hangjukat is el tudják csitítani, amit itt erény. Mácsai zseniális. Tanulmányaim során tanított legalább 5 pszichológus, s mivel terápiára (még) nem jártam, kénytelen vagyunk az ő vonásaik alapján megrajzolni az én pszichológus-képemet, Mácsai karaktere viszont ebbe szinte hibátlanul beleillik, ráadásul úgy, hogy a filmek pszichológus-közhelyeit is megidézi, egyben idézőjelbe teszi. Finom, intellektuális, érzékeny és figyelmes, néha picit pikírt, de van mélysége is. Érezni háttértörténetét és azt is, ahogyan azt elrejti. De elképesztő az összes többi színész is: Marozsán Erika, Nagy Ervin, Sztarenki Dóra, Szamosi Zsófi és Nagy Zsolt, Csákányi Eszter (és nyilván Für Anikó is, akit eddig még nem láttunk) hibátlan teljesítményt nyújt. Néhányukat személyesen is ismerem, de egy pillanatra sem éreztem, hogy Nagy Zsoltot vagy Marozsánt nézem, hanem a karaktert láttam, akit játszanak. Ez ilyen intim, szinte fojtó környezetben még külön érdem. Az elmúlt öt rész alapján igen magasra testálom a Terápiát: asanisimasa szerint minimum 8/10.