Mit nézzünk ma a tévében? – Csütörtök (Mindenszentek)

Na, ma aztán a “nagyok” kitesznek magukért, csak győzzük kapkodni a fejünket. Igen virtuóz távirányítókezelés lesz majd szükséges ahhoz, hogy okos tévézéssel töltsük a mai estét. Kezdjük Amélie csodálatos életével (m1, 20.15)… BÁRMIKOR, AKÁRHÁNYSZOR, hiszen annyi báj, kecs, kellem van ebben a filmben (a képen Amélie, azaz Audrey Tautou), hogy mindig képes feltölteni lemerülőben lévő akkumulátorainkat. (Bővebben)

 

 

Az a “baj”, hogy Marion Cotillard legalább ennyire bűbájos csajszi, és ahogy a Bor, mámor, Provance-ban (RTL Klub, 20.50) ujja köré csavarja Russel Crowe-t. Amúgy Ridley Scott, tőle kis meglepetéssel, könnyed, romantikus kis haccaccáréja azért enyhén giccses, picit túlcukrozott Provance-reklám, már turisztikai szempontból. De abszolút nézhető, főleg egy ilyen napon, mint a mai is.

A Viasat3-nál viszont nem vacakolnak Mindenszentek kapcsán és pacekba küldik a népnek George A. Romerót, a horror egyik legnagyobb klasszikusát viszonylag kései Holtak földje című zombifilmjével, mely éppen azt tudja, mit az efféle filmektől várni lehet: rothadó húsú “járkálókat”, rengeteg vért és egyéb testnedvet, vaskos fekete humort és némi társadalomkritikát. Kezdés (kizárólag erős idegzetű és gyomrú nézők számára): 21.25. (Azért ezt az eseményt borítékolnám, hátha Annamariék észbe kapnak estig… )

Van ilyen aztán, hogy Édesek és mostohák (tv2, 22.00), melyben Juli harcol Zsuzsival, de aztán a végén nagyon meghatódunk.

Igen szép, és főleg méltó választás ma estére Richard Attenborough grandiózus életrajza egy fantasztikus emberről: Gandhi a Film Mánián, 23.00-tól. (Bővebben)

Tim Burtontől fekete, bizarr, groteszk figurákkal teli történeteket szoktunk meg, a Nagy hal (RTL Klub, 23.10) azonban messze nem ilyen. Inkább egy szellemes, édesbús mese egy szárnyaló fantáziájú utazó ügynökről, aki apró hazugságokkal igyekszik színesebbé tenni az emberek életét. (Bővebben)

Tovább a blogra »