Kedd, december 11.

Mára a szokásos keddi Castle, illetve “az a svéd krimi” az AXN-en, vagy két kitűnő film:

A mostanában leginkább “nu-western”-ként is emlegetett irányzat egyik kulcsdarabja a szinte végtelenül hosszú című Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford (Duna, 21.00). Majdnem ilyen hosszú maga a film is: 153 perc. Nem az első nu-western ez a mozi, de igen fontos darab. Az új-zélandi Andrew Dominik hosszú, elnyújtott snittjeit Sergio Leone-től vette át (vö.: Jancsó és Antonioni), s a filmen végighúzódó, pszichologizáló elbeszélőmód is európai művészfilmes gyökerekig vezethető vissza. A régi westernekre jellemző heroizáló attitűd itt már markánsan deheroizálóba csap át. Nincs már “a végén belelovagol a hős a lenyugvó napba” giccses közhelye, sőt, happy end sincs legtöbbször. Majdnem lírai a film, nem könnyű nézni, de megéri. Hasonlóan, mint pl. Tarr Bélánál, ha felvesszük a belassult ritmusát, magunkkal fog sodorni, mint egy folyam. Nincs fordulat, nem lényeges a végkifejlet (hiszen benne van a címben is), a lényeg az út, ahogy odáig eljutnak a film szereplői, illetve az a 153 perc, amit mi, nézők eltöltünk közben, s ami történik ezalatt bennünk. Roger Deakins az egyik legjobb kortárs operatőre, atmoszférateremtő ereje párját ritkítja. Képeihez tökéletesen passzol Nick Cave és Warren Ellis delejes hatású kísérőzenéje. Brad Pitt vagy Sam Rockwell jó színész, ebben a filmben rádöbbenhetünk, de Casey Affleck (a képen) jobb náluk.

Ha egy film csak annyit nyújt, hogy általa szembe merjük kacagni az emberi lét legkiszolgáltatottabb, legnyomorultabb és legrettegettebb megnyilvánulásait, sőt, akár magát, a kérlelhetetlen halált is, akkor az a film teljesíti a maximumot. A belga Geoffrey Enthoven Hasta la Vista! című tragikomédiája (Cinemax, 21.45) lazán hozza ezt a szintet. 10/10-es, sírva röhögős, szuperpozitív, kihagyhatatlan mozi! (Bővebben)