Péntek, február 8.

Ezt a péntek estét (is) a bűn jegyben töltjük, akár az éjszakában, akár otthon, a tévé előtt.

Rögtön egy Pokoli leckével (Sleepers – Viasat3, 21.25) indítjuk az estét, Barry Levinson nagylélegzetű, igen komoly, ám megosztó drámájával, melyet én anno, elviselhetetlenül szájbarágós moralizálásnak érzem (éreztem?), ám sokan mások kifejezetten remek és felkavaró műnek tartják. Ma este lehet tesztelni. Robert De Niro, Dustin Hoffman, Kevin Bacon, Brad Pitt… Hmmm? (Bővebben)

A bűn üldözésének egy sajátos formáját űzi A zöld íjász, akinek múltheti indulása engem nem annyira győzött meg, az RTL Klub illetékesei azonban lelkendezve lubickolnak a nézettségi mutatókban. Ma este újabb két epizód (RTL Klub, 21.30, 22.35)

A Duna hullámai szokás szerint a mélyből erednek: ma este nekilátnak kedvenc, depressziós svéd nyomozós sorozatunknak, a Wallandernek, első évad, első rész (Duna, 22.10), utána pedig Dosztojevszkij a ma este témájában benyújtott, megkerülhetetlen nagydoktori dolgozatával fejezzük be a mai napot (itt): a Bűn és bűnhődést (Duna, 23.40) Maár Gyula állította színpadra 1978-ban, zeneszerzője Petrovics Emil, s a főbb szerepekben is operaénekeseket láthatunk, hallhatunk, így a műfaj valószínűleg opera. Ez kemény lesz, de messze nem érdektelen.

A bűn állomásai (Digi Film, 22.55), a remekük kasztingolt szereplőgárda (a képen Joaquin Phoenix és Mark Wahlberg) ellenére, egyáltalán nem egy tipikus hollywoodi tucatfilm. Leginkább talán arról szól, hogy ha valaki egy alapvetően bűnöző életmódba szocializálódott családba születik, akkor onnan mennyire nehéz az ún. tisztességes, törvénytisztelő életet választani. Tovább gazdagítja James Gray annak idején Cannes-ban Arany Pálmára is jelölt filmjét az, hogy a tárgyául szolgáló család “bűnös életvitele” nem csak egyfajta sztereotipikus stigmaként, hanem alapos(nak tűnő), szinte szociografikus igényű háttértanulmányként jelenik meg. Emellett azonban a film meg tud maradni izgalmas, sőt néha érzelmes kriminek is.

A Halálkeringő (m1, 22.45) is a bűn körül pörög, méghozzá igen nagy mocsokban. A magyar thrillerbe (!) anno páros lábbal szállt bele szinte a teljes magyar filmes véleménynyilvánító, és -megmondó kontingens, nagynevű esztétától a kritikusokon és bloggereken át a legutolsó fingszagú kommenttrollig, és igen kevesen álltak ki e film mellett. Holott, szerintem talán üdvözölni kellett volna ezt a hazai fronton igen merész formai és műfaji kísérletet, amelyet alkotói (Köves Krisztián Károly rendező és “nem az a ” Szabó István forgatókönyvíró) az első “hivatalos” magyar horror-thrillernek szántak, még akkor is, ha nyilvánvalóan több sebből vérzik, mint amennyire stabilan áll a lábán. Lehet, hogy nem Dobó Katát, illetve Kern Andrást kellett volna főszereplőnek hívni, de akkor kit? Talán az alkotók részéről jobban kellett volna kommunikálni e filmet? Mindegy. Ma este csekkolható ez a droggal, vérrel, terhes nővel és alkesz ex-zsaruval súlyosbított mozi, erős gyomor és idegzet megléte mellett. (Bővebben)