Mit nézzünk ma a tévében?

Szokás szerint, szinte csak a Digi Film húzza meg egyedül a mai estét, a kérdés csak az, hogy hány magyar háztartásban képesek ezt észlelni? Mindenesetre, egy dél-afrikai apartheid idején játszódó, igen súlyos társadalmi drámával (Végjáték, Digi Film, 20.00), egy élet és a halál mibenlétén elmélkedő, filozofikus művel (Biutiful, Digi Film, 21.30), valamint egy betonkemény krimivel (Brooklyn mélyén, Digi Film, 0.00) magasan a többi csatorna fölé ígér.

A magyar abszurd hagyományok jeles mérföldköve a nemrégiben az égi színpadokra távozott Garas Dezső egyetlen filmrendezése, A legényanya (Duna, 21.15). Címszerepben nagytiszteletű Eperjes atyát láthatjuk (mint a képen is), aki akkor még csak simán, közismerten Szamóca volt, illetve, a film szerint Józsi, abban a faluban, ahol a hagyomány szerint minden férfit Bélának hívnak. Naná, hogy pont vele esik meg az a csúfság, ami Schwajda György szerint megesett…

A másik ajánlat a Tűsarok (Cinemax, 22.05) lenne, de ismét prémiumcsatornáról. Pedro Almodóvar vad, frivol, érzelmes és szenvedélyes tragikomédiájában egy furcsa anya-lánya kapcsolat kerül a boncasztalra. Amúgy, klasszikus.

Két film közül választanék ma: Érdekes film a Veszélyes vizeken (Viasat3, 21.25), csak éppen többször láttam már. Amúgy egy látszólag sima, átlagos thriller ez a film, ügyes helyszínválasztása és meghökkentő szereposztása azonban mindenképpen figyelemre méltóvá emeli. Nem mintha nem láthattunk volna eddig extrém sportkörülmények között játszódó thrillert, azonban e filmben Curtis Hanson rendező igen sikeresen fokozza az amúgy sem veszélytelen raftingot egy thriller kellően feszült hangulatot keltő dramaturgiai szervezőelemévé. Kevin Bacont is láttuk már thrillerben, az azonban mindenképpen meglepetés, Meryl Streep (lásd a képen) milyen magabiztosan mozog ebben a számára nyilvánvalóan ismeretlen, rázós és vizes közegben. Mindketten jogosan kaptak e filmben nyújtott alakításukért egy-egy Golden Globe-jelölést, ami szintén tovább fényezi e filmet. Akár meg is kaphatták volna…

Azonban, úgy tűnik mégis marad Az isteni Diego (Duna, 21.15). Az argentin filmnek természetesen van köze az isteni Diego Maradonához, azonban mégsem róla szól. Főszereplője egy szegény favágó, aki szó szerint istenként tiszteli a híres focistát. Amikor Maradona életmódjából fakadó nüanszok miatt kórházba kerül, a favágó egy életnagyságú Maradona-faszoborral elindul Buenos Airesbe, hogy ezzel a zarándokúttal járuljon hozzá bálványa gyógyulásához. Carlos Sorin filmje az örök kisember tanulságos, mulatságos és megható meséje, megszívlelendő életigazságokkal és esendő bűnökkel.

Én a Mentalistát, Ti meg mondjuk Steven Spielberg Kapj el, ha tudsz! (FEM3, 20.00) című, perfekt szélhámos-filmjét az ezerarcú és mindenkit átverő Leonardo Di Caprióval, valamint az őt üldöző, fájdalmas unalmas, ám buldog-módra szívós Tom Hanksszel. Amúgy, persze, hogy látta már mindenki, de szórakoztató és jól megcsinált film ez, amit bármennyiszer meg lehet nézni… Az utána következő Gyújtóbomba (FEM3, 22.40) is érdekes lehet, bár ezt még nem láttam. Egy fiatal nő (Michelle Williams) egyszerre veszti el férjéét és kisfiát egy merényletben, amit egy zsúfolt stadionban követtek el. A nő eközben szeretőjénél (Ewan McGregor) hancúrozott – a film tulajdonképpen itt kezdődik. Én látok benne fantáziát, de azt nem tudom, valójában van-e benne valami…

A Trópusi vihar (tv2, 21.35) Ben Stiller szertelen vietnami-háborúsfilm-paródiája viszont egészen biztosan szórakoztató film, feltéve, ha tudjuk, ismerjük, mit is parodizál tulajdonképpen (Szakasz, Rambo-filmek, Missing In Action-filmek, Acéllövedék, Apokalipszis, most, stb., valamint Hollywood, en bloc.). Az elképesztő sztárparádéból kiemelkedik Robert Downey Jr. velőtrázóan eszelős néger őrmester (!) figurája (lásd a képen).

Tökéletes éjszakai film baglyoknak Fred Zinnemann 140 perces, ám mégis megkerülhetetlen klasszikusa, A Sakál napja (Film Mánia, 22.50). (Bővebben)

A háromnapos hétvége relatív filmbősége ma este meghozza böjtjét, ugyanis a szokásos sorozatosdin, okosfilmeken és konzerveken kívül esetleg Daniel Barenboimot hallgathatjuk/nézhetjük a mezzon (20.30-tól), amint Beethoven-zongoraszonátákat játszik (No. 28-32), esetleg láthatjuk, miért kapott Tommy Lee Jones(a képen) Oscar-díjat 1994-ben:

A szökevény (film+, 20.30) nem ő, hanem a Harrison Ford által alakított orvos, akit, minden cáfoló bizonyíték ellenére, feleségének meggyilkolása miatt halálra ítélt a bíróság. A pasas azonban megszökik, és nyomában a Tommy Lee által játszott FBI ügynökkel az életéért és az igazságért fut. Ennyiből is látszik, hogy egy üldözős, árkon-bokron keresztül menekülős akció-krimi a film, ami azonban mindenképpen a műfaj jobb darabjai közé tartozik. Tényleg izgi…

A legizgalmasabb programot az MGM adja ma este, ám itt az a bibi, hogy ez a csatorna olykor olyan minősíthetetlenül szar szinkronokkal is lead komoly filmeket, hogy az agyunk hasad ketté tőle. Ma mindenesetre, talán érdemes megpróbálkozni a Júlia néni és a tollnok (MGM, 20.00) című 1990-es Maria Vargas Llosa-adaptációval, melyben az ifjú Keanu Reevest csodálhatjuk pengebajusszal (vagy anélkül), Peter Falkot ballon nélkül, valamint Barbara Hershey-t a címszerepben. Vicces, szórakoztató és romantikus film. Folytatjuk Keanuval, aki ezúttal a méltatlanul fiatalon elhunyt River Phoenix-szel együtt emblematikus főszereplője Gus Van Sant kultikus Otthonom, Idaho (MGM, 22.00) című filmjének. Van Sant ezúttal Shakespeare IV., és V.Henrik című drámáinak motívumait szőtte össze itt egy igazi, hamisítatlan, mai (tegnapi…) roadmovie-ba, melyben a mára már legendává vált páros egy furcsa, zavarba ejtő, légiesen könnyed és angyalian érzéki barátság történetét játssza el.

Megnézhetjük aztán, milyen mókás képeket is tud vágni Robert De Niro, ha azt mondják neki, ez itt most vígjáték. Showtime – Végtelen és képtelen (Cool, 19.05).

Vagy van ilyen, hogy gyerekkorunk összes hőse egy kupacban, avagy rendkívüli emberek szövetsége a világ megmentéséért, Némó kapitánytól Tom Sawyeren át Dr. Jekyllig, akik viszont nem olyanok, mint amilyennek olvastuk őket anno… A szövetség (film+, 20.00) egy látványos képregény-mesefilm, olyan arcokkal, mint pl. Sir Sean Connery.

Paul Haggis agyondíjazott Ütközések (m1, 21.40) című filmjéhez csak annyit fűznék hozzá, hogy egy kiválóan és körültekintően szerkesztett filmkaleidoszkóp az ún.”hétköznapi rasszizmusról”, amelyet kötelező tananyaggá kellene tenni a középiskolákban (persze megtekintésre és vitaalapként, nem pedig feleltetni belőle!!!). Műalkotásként azonban (mintegy megkérdőjelezve a díjeső jogosságát) képtelenség értelmezni, hiszen a különböző rasszhoz, társadalmi osztályhoz, akármihez tartozó karakterek jelleme, motivációi műviek, sematikusak, ahogyan sorsaik egymásba “ütköztetése” is inkább csak egy hipotézis, vagy egy társadalmi szituáció modellálásának didaktikus, tanári tálalása. Minden alaposan kicentizve, kiporciózva kerül tálalásra, felhasználva a hollywoodi zsánerfilmek teljes hatásvadász eszköztárát is, hogy a mondanivaló mindenképpen eljusson a nézőhöz, mégpedig pontosan érthetően, lassan, artikuláltan formálva a szavakat. Az idegesítően precíz didaktika miatt Haggis műve oktatófilmnek, politikai propagandának, önvizsgálatra késztető provokációnak éppen ezért csillagos ötös (és még láthatunk egy csomó jó színészt, amúgy ötletesen kitalált és ügyesen megvalósított jelenetekben), azonban (művész)filmként, valamint bármiféle zsánerként is, éppen a fentiek miatt szerintem nem igazán jó film.

Nyomokban Tarantinós és Guy Ritchie-s hatásokat tükröző, közepesen érdekes bosszúfilm az Alvilági játékok (AXN, 22.00). Néger keresztapa (Morgan Freeman) a zsidó keresztapa (Ben Kingsley) ellen, kereszttűzben Bruce Willis (helyett Josh Hartnett). (Bővebben)

Nagyjából ugyanez a zsáner, azonban lényegesen viccesebb a Golyózápor (RTL Klub, 22.05). Nagyon beteg rajzfilmhumorú akciófilm-paródia, egy elképesztő kreativitással megkoreografált golyózápor és szinte semmi más. Ilyen jelenetek például: Clive Owen levezett egy szülést, közben halomra lövi a rátámadó gonoszokat, majd ugyanezt megismétli Monica Bellucci megdugása közben is (lásd a képen). Ha nem görcsölünk rá túlzottan az intellektuálisan többsíkú műélvezetre, akkor frenetikus élmény a film.

Remélhetőleg ma estére már kiástuk magunkat a hóból, és otthon, jó melegben teázgatunk. És megnézzük a tévében mondjuk Jackie Chant és Jet Lit a Tiltott királyságban (RTL Klub, 19.30), egy látványos, hollywoodiasított kungfu-kalandfilmben. Tolsztojian áradó cselekményáradatot természetesen ne várjunk e filmtől, azonban rendkívül akrobatikus, a fizika szabályainak fittyet hányó verekedés-jeleneteket mindenképpen.

A következő ajánlat is a hollywoodiasítás egy példája lesz, bár míg az előző túl nagy kárt nem okozott az erőben, addig az Angyalok városa (Viasat3, 19.00) igen. Sokan ugyanis azt hiszik, ez a művészet, holott nem. Wim Wenders Berlin fölött az ég című filmje a művészet, Brad Silberling filmje viszont csak gyenge, kiszínezett, megcukrozott, könnyen fogyaszthatóvá tett vásári másolat. Giccs, ha úgy tetszik, a legrosszabb fajtából. Nicolas Cage pedig messze nem Bruno Ganz.

A Chicago (Digi Film, 20.00) viszont pont olyan, amilyennek egy Oscar-szivacs Broadway musicalfilmnek lennie kell. Pergő, látványos, megtartva a műfaj sajátosságaiból fakadó, kötelező teatralitást, buja, erotikus, bájos és szenvedélyes. És nem cukormázas! Persze, Bob Fosse akkora zseni, mint ide a Tau Ceti (az ő broadwayi koreográfiája alapján készült Rob Marshall filmje). Milyen jól énekel a Richard Gere! Meg az a pizzaképű Zellweger! (A képen ők)

Férfias, bár igen könnyed alternatíva Sylvester Stallone all-akciósztár gálája, A Feláldozhatók (Cool, 21.00). A projekt lényege, hogy a fellelhető és leszerződtethető hajdani akciósztárok (Lundgren, Willis, Schwarzenegger, Jet Li, Statham, stb.) egy filmben, afféle műfaj-összegző jutalomjátékban szerepeljenek. A filmet, bár messze nem vagyok a műfaj rajongója, kifejezetten bírtam.

Ha mély(ebb)et kívánunk markolni, akkor viszont az árulkodó című Anyátlanok (Duna, 20.20) a mai választás. Az ausztrál Scott Hicks ügyes rendezésében Clive Owen egy nagymenő sportriportert alakít, aki egy tragikus szerencsétlenség okán egyedül marad addig eléggé elhanyagolt kisfiával. A helyzetet súlyosbítja, hogy hamarosan megérkezik a fickó előző házasságából született tinédzser fia is…

Késő estére az Irina Palm (FEM3, 23.00) című angol filmet találtam, mely szintén egy kemény téma vicces-szomorkás feldolgozása. Egy súlyosan beteg unokája életmentő műtétéért meghökkentő áldozatokra is képes nagymama története a film, mely elsősorban a téma sallangmentes ábrázolása és az igen érdekes szereposztás miatt ajánlható: a szexiparból pénzt szerezni szándékozó nagyit a legendás énekesnő, Marianne Faithfull, míg “mesterét” Gryllus Dorka, a nagymenő, de emberarcú stricit pedig a Kusturica-filmek emblematikus arca, Miki Manojlovic alakítja.  A filmet anno Arany Medvére is jelölték Berlinben.

Mártzius 15-dikén ugyanazt a tévéműsort kapjuk a nyakunkba, mint 2009-ben, 1999-ben, 1989-ben és ha lett volna már akkoriban Magyar Televízió, akkor 1939-ben is. Ismét Kőszívű ember fiai, Egy magyar nábob, Bánk bán, mint a mai nap tematikájába több-kevesebb erőfeszítéssel belepasszírozott filmek, de legalább Feltámadott a tenger stimmel (a Kőszívű ember… néhány jelenete mellett). Lesz természetesen A Hídember is, rögtön kétszer. Az állami ünnepségek közhelyekben tobzódó unalmát a Brüsszelbe menekült miniszterelnök helyett Tarlós elvtárs főpolgármester próbálja feldobni, borítékolható “sikerrel”. Kardos Ferenc 1973-ban készült Petőfi ’73 (m1, 0.00) című kvázi kísérleti filmje a legérdekesebb darab ma, melyben gimnazisták (köztük olyan ma ismert személyekkel, mint Kovács Nóra, Blaskó Péter, Can Togay) játsszák el az 1848 március 15-i eseményeket. Ez a film valóban megidézi, egyben diákos szemtelenséggel karikírozza is a történelmi nap igazi, hiteles szellemiségét – ellenben szinte emblematikus, hogy a mai nap hivatalos, közszolgálati programjába már nem fért bele ez a film…

Update: Annyira nem fért be, hogy ma már (a posztot tegnap este írtam) nem is szerepel a Petőfi’73. Nyilván nem tetszett, hogy gimnazisták. Mondom, gimnazisták csinálnak benne forradalmat… Nem baj, jó nekünk helyette a Forma 1… Botrány, ami itt megy.

Talán még ennél is viccesebb az a nyilvánvaló félelem, amivel a kereskedelmi csatornák próbálják fület-farkat behúzva megúszni a mai napot. Csak semmi baj ne legyen! Napközben Bud Spencer, Disney-hegyek és efféle gyerekességek. Este aztán ilyen bájzlik, mint az Ausztrália (RTL Klub, 18.55) Nicole Kidmannel és Hugh Jackmannel. Nevetségesen patetikus, erőlködő, giccses kalandfilm, ami annyira Ausztrália tablója akar lenni, hogy majd beleszakad. Buz Luhrmann alaposan melléfogott ezzel a filmmel. (Bővebben) Inkább nézzük akkor már a Nekem 8-at (Cool, 19.05), ami az első perctől az utolsóig szórakoztató, vicces és laza krimivígjáték, melyben Tim Robbinsnak igen szar napja van, ezért elrabolja az ő kocsiját elrabolni szándékozó Martin Lawrence-t.

Batman-ügyben igazi káosz veszi kezdetét. A sötét lovag (film+, 20.00) után, illetve, közben kezdődik a Batman: Kezdődik (Viasat6, 21.10). (Bővebben itt, illetve itt)

A Mátrixban (Viasat3, 21.25) nincs Batman, de akár lehetne is. Mese ez is, habbal, zöldben, de ez az első rész legalább nézhető, szemben a folytatásokkal.

Hegylakó, Indiana Jones. Olyan nap ez a mai, hogy komolyan mondom, de a legérdekesebb film a Szerelem második látásra (FEM3, 21.00) című “sima romkom”. Emma Thomsonnal és Dustin Hoffmannal (a képen az utóbbi, amint az előbbire vár), persze mindent el lehet adni, még egy ilyen szögegyenes romantikus sztorit is – ebben egyetért a kritika nagy része. A két valóban nagyszerű színész parádés, önironikus, fesztelen és őszinte játékán kívül tényleg alig van mit nézni, ez viszont pont annyi, amennyi el is viszi az egész mozit. Joel Hopkins író-rendező kiváló meglátással semmi mást nem csinált, mint helyzetbe hozta e két zseniális színészt, hátradőlt és nézte őket. Nem tudom, a tízen-huszonévesek mit gondolnak erről a filmről, kicsit öregebbek már nyilván fogják az alapszitut: van úgy, hogy az ember, legyen bármilyen tehetséges, mégis lapátra kerül, van úgy, hogy semmi nem jön össze, még a családjában is előbbre van nála mindenki, van úgy, hogy lassan már tényleg lecsengetnek, és ilyenkor igen sokan összetörnek, összeomlanak, magukba zuhannak. Nekik viszont kifejezetten gyógyír lehet egy ilyen mellébeszélés nélküli, tömény pozitív életérzés-dózis. Kérem szépen, van még élet az ezüstösödő hajszálak után is! Van, amikor egy filmben, egy filmhez ennyi is elég, sőt, ha ennél több lenne, az lenne igazán sok.

Félelemmel vegyes rémülettel nézem, ahogy Steven Seagal, ez az elhízott, sokszorosan lejárt szavatosságú, de már fénykorában is rettenetesen ciki akciósztárocska beveszi a két legnagyobb kereskedelmi tévé főműsoridejét. Nem elég nekünk az un-ortodox gazdaságpolitika?! Nem elég nekünk az amúgy is gyatra tévéműsor?!

Azért persze, lesznek ma is filmek, csak éppen minddel van valami bibi. A Melquiades Estrada három temetése (film+2, 21.00) cíművel például az, hogy messze nem tömegfilm. Afféle nu-western, rendezte és főszerepli Tommy Lee Jones (a képen). Színészként nem játszik ezúttal látványosan barázdált arcú barátunk, de miért kellene itt “az orrával figurázni, a szemével karikázni”, porban henteregni, hörögni, nézni nagyokat? Szerepe itt annyi, hogy eljusson A-ból B-be, a bizonyos címbéli fickó holttestével a nyerge mögött. Eljut, azért közben elég szépen elkarattyol a helyi erőkkel mehikóiul, szép az a jelenet a hegyekben a tévével, kávéval meg a furgonnal. Nagyon jó az ellenlábasát alakító, a Barta a Barátok köztből-arcú Barry Pepper, aki kaphatott volna valami elismerést, de nem kapott. TLJ rendezőként jól teljesít, egyáltalán nem látszik, hogy ebbéli tapasztalata meglehetősen hektikusnak mondható. Szép, komótosan elmeséli a (szögegyszerű) sztorit, minden különösebb baki nélkül, még csak nem is húzza túl sokáig. Ez a két óra benne is van a sztoriban, persze én szeretem nézni, ahogy szép vadregényes tájakon lovagolnak a szereplők, baromi jó, éles fényekben. Tetszett a mexikói migrációt illető “szociografikus” felhangja is a filmnek, ami legalábbis e műfajban nem éppen megszokott – aki viszont hagyományos vágtás, lövöldözős, kocsmaajtó-berúgós westernt vár, az nagyon fogja húzni a szája szélét…

Megvallom őszintén, A tanítványokat (Duna, 21.05) azóta nem láttam, amióta bemutatták (1985 körül), így fogalmam sincs, mennyire működik ma. Abban mindenesetre van valami rejtett bűbáj, ahogyan a fiatal Eperjes Károly az elődök hite, a tradíciók ellen lázadó parasztgyereket játszik. Persze, nézhetünk manapság karón varjút, épp’ eleget… A filmre azonban konkrétan alig emlékszem, csak arra, hogy az Eperjes által alakított fiú egy laboratóriumban kaszál, fején az oxigénfelvételt mérő korabeli szerkezettel…

Van aztán ilyen is ma, hogy Mad Max 2. Kultuszfilm, rétegfilm. (film+, 22.50).

Három film. A hercegnő (FEM3, 21.00) egy XVIII. század végén játszódó, pompás kiállítású kosztümös dráma, mely egy olyan nőről szól, aki a kor viszonyaihoz képest karakán kiállásával, szokásaival és szerelmi életével az egyik első volt, aki elindult a női egyenjogúság felé vezető hosszú és még sok viszontagságot rejtő úton. A friss és ropogós mai (Keira Kinghtley – a képen), valamint a kissé már töppedt tegnapi (Ralph Fiennes) sztárok játéka mellett, a magyar Pados Gyula által pazar módon fotografált csodás ruhakölteményeket, fényűző kastélyenteriőröket is élvezhetünk a filmben, a mai nők számára is kifejezetten érdekes történet mellett. (Bővebben)

Én minden idők egyik legkreatívabb (bár messze nem a legagyasabb) scifi-thrillerjének tartom David Twohy Pitch Black – 22 évente sötétség (Viasat3, 21.25) című filmjét, mely valamilyen okból már rengetegszer került adásba valamelyik csatornán. Ezért most csak a műfaj iránt rajongóknak szólok, akik netán még nem látták volna e mesterművet.

A ma esti bónusz, persze csak Digi Film-előfizetőknek a Négy szoba (Digi Film, 22.00) című szkeccsfilm. Ted, a kissé infantilis szállodai boy (Tim Roth) személye köti össze a négy kisfilmet, melyek rendezői: Allison Anders, Alexandre Rockwell, Robert Rodriguez és Quentin Tarantino. Tedet az egyik szobában kéjvágyó boszorkányok, a másikban egy félőrült, féltékeny férj, a harmadikban egy maffiózó két rosszcsont gyermeke, a negyedikben pedig egy furcsa, morbid fogadási játék várja.

A szokásos izéken kívül csupán két film, melyek közül az egyiket nem láttam, a másik pedig “olyan édes, de semmi különös”.

Ez utóbbi Az öreg hölgy és a testőr (FEM3, 21.00), ami a Miss Daisy sofőrje kliséjének egyik variációja, 1994-ből. A gonosz(kodó), zsémbes és pipifaxos matróna ezúttal Shirley MacLaine (a képen), aki valaha a Fehér Ház lakója is volt. A hölgy itt nem sofőrt, hanem egy sármos, fiatal testőrt (Nicolas Cage) kap, a hajdani státuszának megfelelően – a továbbiakban viszont nagyjából megy minden, mint ahogy azt láttuk már… Az öregasszony ezerrel szívatja ifjú, lelkes testőrét, de aztán megszeretik egymást (nem úgy!), és nevetünk, sírunk egyszerre.

A mai másik ajánlatot, a Büszkeség (Duna, 21.25) című filmet viszont nem láttam még, így csupán megérzésekre, valamint mások véleményére hagyatkozhatom – ezek alapján ez is afféle “utánlövés”, mégpedig a jamaicai bobcsapat téli olimpiai vicces szereplését feldolgozó Jég veled! című filmé, bár lehet, hogy ezzel kicsit mellétippelek. Itt egy fekete matektanár áll a történet középpontjában, 1974-et írunk, mikrofonfrizurák, trapéznadrágok mindenhol, tombol a diszkófunky, a tanárunk viszont sehol nem kap állást, csupán egy uszoda úszómestere lehet. Jim, a főhősünk (Terrence Howard) azonban nem kesereg, ráadásul a fekete öntudat is feszíti belülről, ezért a környékbeli drogos, piti bűnöző feketékből úszócsapatot toboroz… Akik látták, igen pozitív véleménnyel vannak a filmről. Meglátjuk.