Vasárnap, április 21.

A Számkivetett (FEM3, 20.00) elég jó film ahhoz, hogy egy ilyen remélhetőleg szép nap után ajánlani lehessen. Az általában azért valljuk meg, eléggé unalmas Tom Hanks itt igen jót alakít, hízott vagy 30 kilót a szerep kedvéért, amit a forgatás alatt adott le, e színészi trüváj mellett azonban hiteles és igaz karaktert is felépít, akinek sorsa igencsak érvényes tanulságokkal terhelt. Hanks egy csúcsmenedzsert játszik a filmben, aki repülőgép szerencsétlenséget él túl egyedül a Csendes-óceán felett és egy sziget rabja lesz négy hosszú évre. Modern robinzonád. Nemcsak egy nyilvános fogyókúra tehát a film, hanem egy nagyszerű példamese a pénzről, a hatalomról, az emberi kapcsolatokról és a valódi értékekről – természetesen hollywoodi felfogásban.

Ezzel párhuzamosan, Neil Jordan Graham Greene történetét meséli el Egy kapcsolat végéről (Digi Film, 20.00). A Ralph Fiennes, Julianne Moore és Stephen Rea által játszott szerelmi háromszög-történet a második világháború alatt, London bombázása közben lobbant és néhány évvel a háború befejezése után kap újra lángra – eközben az érzelmek mit sem csitultak. Két férfi imád egy nőt, miközben egyik sem érti meg a nő érzéseit. Jó színészek, jó rendező egy romantikus drámában.

Az aczéli cenzúra egyik jeles dobozba zárt áldozata volt hosszú éveken át a Dárday-Szalai házaspár Jutalomutazás (Duna, 21.00) című dokumentarista játékfilmje. A vidéki úttörőtitkár egy nap utasítást kap “odafentről”, hogy egy jó tanuló, jó sportoló és még zenélni is tudó, fizikai munkáscsaládban felnőtt gyereket jelölhet egy angliai vendégtáborozásra. Nagy nehezen megtalálja a megfelelő jelöltet, ám annak anyja nem engedi a gyereket ki az átkos Nyugatra. Az amatőr szereplők hiteles és spontán játékából a kádári szocializmus hazugságokon, félretájékoztatáson és elvtelen aláfölérendeltségen alapuló társadalmának megsemmisítő bírálata bontakozik ki, melyen ma már csak kacagni lehet. Vagy mégsem?

A késő esti ajánlat újra Julianne Moore (a képen) jegyében telik, ő ugyanis a főszereplője Alfonso Cuarón Az ember gyermeke (m1, 23.05) című sokak által körülrajongott, mások által azonban eléggé lefitymált filmjének. A megosztó alkotás nem könnyű darab, afféle disztópia (negatív utópia) a nem túl távoli jövőből, amikor a Föld tartalékai kimerültek, a társadalmi rendszerek széthulltak, egyedül Anglia tartja magát egy erős kezű diktátor irányításával. A szinte élhetetlen világban már 19 éve nem született gyermek, mígnem… Én magam láttam a filmet, azonban ennyi, amire biztosan emlékszem. Valamiért a teljes film kiesett belőlem, ami persze, még semmit nem jelent, lehet, hogy az első kockából beugrik minden – sokszor szokott velem ez történni. Az alkotók nevei mindenesetre minőségi filmet ígérnek, magvas elmélkedésre okot adó mondanivalóval…