Az utóbbi évek egyik legnagyobb hatású mainstream filmes eseménye volt Christopher Nolan vállalkozása, melyben -sikerrel- kísérelte meg modernizálni, illetve felnőtté tenni az amerikai popkultúra egyik legnagyobb toposzát, Batman szuperhős-figuráját. Ma este az HBO bemutatja a trilógia harmadik, vélhetően tényleg befejező darabját, A sötét lovag: Felemelkedés (HBO, 19.20) című filmet, mely (ismét) egy sötét, utcai gangháborúktól és anarchiától sújtott disztópikus korba helyezi a Christian Bale által alakított karaktert. (Bővebben)
Ha viszont ezt a filmet választjuk, egészen biztosan lemaradunk Dr. Csont eheti betevő jelenéséről is, de ami nagyobb baj, hogy a mai másik két ajánlatról is. Egyik nagyon nagy kedvencem Ricky Gervais (a képen). Kevés hozzá hasonlóan gyökér, sőt, tapló és igen cinkes (értsd: egyáltalán nem politikailag korrekt) humorú humorista van ma a színen, akin ennyire üdítő és felszabadító dolog lenne öblösen felnyerítve röhögni… A Kísértetváros (FEM3, 21.10) ugyan eléggé nyálas kis misztikus és romantikus komédiává sikeredett, de Gervais, ezúttal egy igen rossz modorú fogorvost alakítva, azért hozza a formáját. Egy kínos orvosi műhiba okán antihősünk egy rövid kiruccanást tesz a klinikai halál állapotába, és egyszerre látni kezdi a halottak szellemeit. Tudom, közhelyes a sztori, de Gervais személyisége azért bőven elviszi a filmet a hátán. (Bővebben)
A Kapcsolatban (Viasat3, 21.25) Jodie Fosterrel tölthetjük az estét, aki ezúttal egy rádiócsillagászt alakít, aki óriási rádióteleszkópjain keresztül fürkészi a világűrt, esetleges Földön kívüli intelligenciáktól érkező rádiójelek után kutatva. A Robert Zemeckis által rendezett film azzal a feltételezett esettel játszik el, hogy mi van, ha ezek a jelek megérkeznek? Felismerjük-e őket egyáltalán, s ha ezek a jelek tényleg azok, aminek hisszük őket, akkor képesek leszünk-e egyáltalán felvenni a kapcsolatot az idegenekkel, s ha igen, az milyen hatással lesz az emberiségre? A film műfajilag természetesen sci-fi, de annak a filozofikus, ám izgalmas cselekménnyel is bíró válfajából, a végén nem kevés érzelmi ki- és lecsapódással.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: