Ha már tényleg nincsenek szavaink arra, ami történik velünk manapság, akkor mindig jól jön A tanú (film+, 18.50), súgónak és magyarázatnak.
Napok romjai (FEM3, 19.00), hát tényleg. Annyira szomorú, annyira reménytelen – tényleg nincs más? Nagyon szeretem, zseniális az Anthony 
Hopkins, de az Emma Thompson is, na de minden héten? Hát menten a kardomba dőlök!
Tényleg nincs más, mint Előre! (film+2, 20.50). Ez a film az, ami a címből is világosan látszik, tudják, akik voltak még úttörők. Azt mondja az ismert kritikus, hogyaszondja: “Karambol a lenini úton, avagy kis úttörők, nagy elvtársak, kis tanárnők, nagy balekok…” A film a híres Simó-osztály egyik kevésbé emlegetett tagjának, Erdélyi Dánielnek bemutatkozó filmje, még 2002-ből (a képen Hollósi Frigyes, mint iskolaigazgató, a film egyik jelenetében nézi, hogy hová jutunk…).
Az Egy gésa emlékiratai (m1, 21.40) című film, bár valóban egy igazi gésa, Mimeko Ivaszaki emlékein alapul, egy bizonyos Arthur Golden tolla által íródott meg annak idején, erőteljesen nyugati, hogy ne mondjam, angol ízlésnek megfelelően. Tulajdonképpen annyi köze lett így e történetnek a japán gésák valódi életéhez, mint Puccini Pillangókisasszonyának a kabukihoz, amivel nem azt akarom mondani, hogy a Pillangókisasszony gyenge fércmű, csak azt legfeljebb, hogy az igazság bizony még mindig odaát van. Állítólag Mimeko annyira felháborodott Golden könyvén, hogy ő maga is kiadta saját készítésű emlékiratait, sajna, a film nem ebből készült. Rob Marshall természetesen a nyugati verziót használta fel filmjéhez, mely bár autentikus helyszíneken játszódik, majdnem autentikus színészekkel (azon persze fenn lehetne akadni, hogy miért kínai színésznő játssza a japán gésát…), szellemében alapvetően nyugati. Alig érezni azt a finom, mégis markáns különbséget például, mi a különbség egy gésa és egy kurtizán között. Ennek ellenére ez egy pazar kiállítású, jó hosszú és jó romantikus hollywoodi film, mely nem véletlenül kapta meg 2006-ban a legfontosabb látványosságokért járó Oscar-díjakat.
Jancsó Miklós Szegénylegények (Duna, 23.15) című alkotása az egyik legismertebb magyar film külföldön. Megkerülhetetlen, egyetemes klasszikus, melyet olyan markáns, egyedi, első pillantásra felismerhető művészi jegyek jellemeznek, hogy ma már a filmet – kicsi cinizmussal – akár önmaga paródiájaként is szemlélhetjük. Persze, ha a pusztába tántorgó bús magyar sorson, a történelmi kiszolgáltatottságon és kiszolgáltatáson akarunk elmélkedni, akkor mindenképpen az egyik legfontosabb kulcsdarabja ez a film a magyar kultúrának.
Martin Scorsese-ről kapásból véres thrillerek, nagyívű maffiózótablók és más erőszakos filmek juthatnak eszünkbe – az idei Oscar-gála kapcsán is sokat emlegetett Wall Street farkasa című izén kívül, holott rendezett ő igazi selymes, nőies, érzelmes, melankolikus és romantikus drámát is, mint például Az ártatlanság korát (TV2, 0.00). A szívdöglesztő sármőr (Daniel Day-Lewis) röviddel eljegyzése (Winona Ryder) után megismerkedik a menyasszony rosszhírű, valójában csupán őszinte és természetes viselkedésű rokonával (Michelle Pfeiffer), akivel lassan egy fortyogóan szenvedélyes viszony veszi kezdetét. A társaság, a menyasszony családja mindezt megrökönyödve figyeli… Jellemzően, csupán a legjobb kosztümöknek járó Oscart zsebelte be annak idején Az ártatlanság kora, a forgatókönyv, illetve a látvány és filmzene, valamint Winona Ryder mellékszerepének jelölése mellett. A film 150 perc+reklámok, tehát húzós program így éjszakára; mondom ezt főleg azoknak, akik holnap korán kelnek.
rockbizniszbe szeretne betörni, néhány sorstársa önzetlen segítségétől hajtva.
