Kedd, május 27.

A mai este kötelező penzuma minden rendes magyarembernek, hogy megnézi a Gyermekkorom égboltja (Duna, 23.15) című kazah alkotást, ami nem akárkiről, mint Nurszultan Nazarbajevnek (lásd a képen), Kazahsztán ma is regnáló orbánviktorának gyermekkori, repülés iránt tanúsított szenvedélyéről szól, nem kevés dicsfénnyel, nyállal és rajongással. E film megtekintésével részben a magyar közmédia elvtelen szervilizmusának (lásd még itt és itt) újabb szégyenletes megnyilvánulását könyvelhetjük el, részben pedig láthatjuk az egyik utolsó intő példát, mielőtt valaki elkötelezett filmes nekiereszkedne, mondjuk Orbán Viktor korai focistakalandjainak, mert abban nem lesz köszönet. Vagy már tényleg mindegy?

Ehhez a “felemelő”, kvázi médiatörténeti pillanathoz képest hogy jön egy, a Recski kényszermunkatábor történetét feldolgozó remek és alapos dokumentumfilm (Duna World, 21.25), egy simlis, amerikai szakszervezeti vezető portréja (Hoffa, FEM3, 22.10), Jack Nicholson ide vagy oda, vagy akár Kathryn Bigelow méltán kultikus, a virtualitás és a drogok problematikájához talán először autentikusan közelítő Strange Days (A halál napja, Paramount Channel, 22.10) című mozija?