Péntek, június 27.

Hát, meccset biztosan nem fogunk, hiszen ma pihenőnap van Brazíliában. Nem kis meglepetésemre, a “királyi” műsorszerkesztői mégis tanúbizonyságot tették némi humorérzékről, amikor egy virtigli világvégés filmet suvasztottak be a meccsek szokásos idejére. Michael Bay Armageddonja ugyan szar film, de a gesztus mindenképpen értékelendő: ha nincs foci, akkor itt a világvége (de egy ember azért Jani a gáton)! Később jön Douglas McGrath remek Truman Capote-életrajza is, A Hírhedt (m1, 23.05), Toby Jones Oscart érdemlő alakításával, de ez már nyilván senkit nem fog érdekelni…

Mondanék ezeken kívül még egy vicces zsugásfilmet, egy családi rivalizálásba fúló tárgyalótermi drámát, egy remek magyar médiaparódiát Füst Milán után szabadon, valamint egy hangulatos krimi-fantasyt. Meglehetősen buta mulatságnak tartom a pókert, mint időtöltést, de mint filmtéma, például a Maverickben (film+, 19.00), akár még szórakoztató lehet. Még akkor is, ha Mel Gibson akar szórakoztatni benne, a kapásból szintén nem igazán viccesnek tánő Jodie Foster társaságában. Persze, azért nem csakis és kizárólag, hiszen ez egy western-vígjáték alapvetően, kártya- és párnacsatával dúsítva.

Gene Hackman egy kisemberek apró-cseprő ügyeire szakosodott ügyvédet alakít a Személyes ügy (FEM3, 21.05) című krimiben, aki egy alkalommal saját lányával (Mary Elizabeth Mastrantonio) kerül szembe, aki egy menő ügyvédi iroda tagjaként egy nagyvállalatot képvisel.

A Czukor-show (Duna, 22.50) nem valamelyik kereskedelmi televízió újabb terméke, nem is olcsó szójáték, hanem a fiatal Dömötör Tamás meglehetősen sajátosan csavart Füst Milán-parafrázisa (Boldogtalanok). A film alapjául egy színházi előadás szolgál, amely a tragikus végű és brutálisan tömör családi drámát egy maunikasó-szerű kereskedelmi tévés lelki mészárszék kereteiben és annak kliséinek felhasználásával meséli el (a képen Péter Kata, Szabados Mihály, Anger Zsolt, Vasvári Emese , Csonka Szilvia és Czukor Balázs). (Bővebben)

A Vidocq (Cool, 23.45) egyfajta krimi-fantasy, melyet a képregényrajzolóból filmessé avanzsált Pitof művésznevű fickó rendezett féke- és eszevesztett fantáziával. E teljesítményt a srácnak azóta sem sikerült megismételnie és szépen bele is szürkült a hollywoodi típusú filmcsinálók szürke masszájába, de azért amit ebben a filmben művel (az akkor még nagyon francia) Gérard Depardieu-vel, ahogyan megteremti azt a züllött, bűzös fertőt, melyben Párizs (az idevágó művészettörténeti bizonyítékok szerint) leledzett a XIX. század közepén, az a rémisztő, borzongató aura mindenképpen megér egy (sőt, akár több) pillantást. (Bővebben)