Vasárnap, augusztus 3.

A Tintaszívvel (Cool, 19.00) indítunk, ami egy tipikus hollywoodi mesefilm, erős fantasy-hatásokkal. A német Cornelia Funke Tinta-trilógiájának első filmes darabja gyakorlatilag azt meséli el nézőinek, milyen fantasztikus dolog olvasni. Mondom, olvasni – amikor a fehér lapon sorakozó fekete betűkből lelki szemeink előtt megelevenedik a leírt történet, annak szereplői, amikor beindul a fantázia (vagyis a fantasy). Látvány, bűbáj, cukor, méz.

Nem sokkal később, a Szenvedélyek viharában (FEM3, 21.00) című, nagyszabású, hömpölygő cselekményű (mondhatjuk dagályosnak is, persze, de attól nem lesz jobb nekünk), kosztümös családregényben a múlt századforduló idejére ruccanunk át, Edward Zwick (pl. Az utolsó szamuráj, A bátrak igazsága) rendezése által. Anthony Hopkins megelégelve a hatalom szolgálatát messze, a vad vidékre költözik három fiával (Aidan Quinn, Henry Thomas és Brad Pitt), de a háborúk, szerelmek, tragédiák és effélék így is elérik őket.

Ennél azonban lényegesen provokatívabb utakat jár be az Amikor a farok csóválja… (Viasat3, 21.55) című mozi, amiről két dolgot kell megemlíteni: az egyik az, hogy véletlenül épp abban az évben mutatták be, amikor Clinton elnök slicce Monica keze ügyében volt – a film szintén véletlenül épp egy hasonló akcióval foglalkozik, a másik pedig az, hogy Robert De Niro (a képen) mellett Dustin Hoffman (illetve Anne Heche, Denis Leary, William H. Macy vagy Woody Harrelson) játszik ebben az izmos politikai szatírában.

Jim Jarmusch Szellemkutyájában (film+2, 22.45) viszont Forest Whitaker egyik emblematikus alakítását láthatjuk: a filmbéli pasas, egy egyszerű, átlagos New York-iként válik egy maffiózó hűbéresévé, egyfajta modern szamurájjá, aki a régi japán szamurájok becsületkódexe, a bushido alapján teszi dolgát, mígnem egy nap feloldhatatlannak látszó morális válságba kerül. Lassú, szép film, egyben tisztelgés egy idealisztikus, régmúlt és kulturálisan amúgy is távoli értékrend, filozófia és moralitás előtt.

Leonardo Di Caprio Daniel Day Lewisszal vetélkedik Martin Scorsese bő két és félórás, olykor igen erőszakos jeleneteket is tartalmazó New York bandái (m1, 23.35) című filmeposzában, mely New York hősies őskoráról szól – én nem lelkesedtem túlzottan e filmért.

A még későbben kezdő Nem vénnek való vidék (TV2, 0.00) tulajdonképpen a kitűnő spanyol színész, Javier Bardem egyik újabb jelentős jelenése, ugyanis Anton Chigurgh vérfagyasztó bérgyilkos-karakteréért itt kapta meg az Oscart. A film emellett elhozta a legjobb filmnek, a legjobb rendezőnek (Joel és Ethan Coen) és a legjobb forgatókönyvnek járó szobrot is. (Bővebben)