Erre a hétfőre sem jut más, csak vér, veríték és könny. Frank Herbert monumentális regényfolyama, A Dűne egyik fontos alapműve a sci-fi műfajának, s mint ilyen, több alkalommal áldozatául is esett az azt mindenáron megfilmesíteni szándékozó filmesek kényének-kedvének. Hogy aztán a tolsztojian áradó intergalaktikus cselekménnyel eleddig senki, még David Lynch sem tudott mit kezdeni, az már nem Herbert hibája. Ez alkalommal a 2003-as, annak idején Emy-díjjal méltatott minisorozat kerül újra adásba, ahogy nézem, egyben (?), 235 hosszú percben, Frank Herbert: A Dűne gyermekei (Film Mánia, 21.00) címmel, mely legalább számszerűleg megkísérli az események felidézését… Ez lenne a ma esti “veríték”.
A “vért” pedig A köd (PRO4, 21.20) című film képviseli. A magyar származású Frank Darabont mintha valamiféle előtanulmányként készítette volna el ezt a ma (is) levetítendő horrort, ennél jóval sikeresebb későbbi tévésorozatához, a Walking Deadhez. A filmben leginkább azok a jelenetek sikerültek jól, melyek a tipikus közép-nyugati kisvárost elnyelő, misztikus “tartalmú” köd megjelenése körüli anarchikus hangulatot, az információhiány őrületét, és a kényszerűségből összezárt emberek között gyorsan megfeszülő kapcsolati hálót boncolgatják. A film horror-része viszont nem igazán horror. (Bővebben)
Bónusztrekk Kevin Spacey, aki egy meglehetősen excentrikus matematikaprofesszort alakít a 21 – Las Vegas ostroma (SuperTV2, 21.30) című filmben. A filmbeli prof a diákhitel “okos” törlesztésének egy lehetséges módozatát tanítja meg kiemelkedően tehetséges diákjainak, avagy másképpen mondva, Black Jackkel a Harvardra, vagy még másképpebben, Ocean’s-trilógia kontra Esőember kontra Good Will Hunting. Nem lesz rossz film ez aztán, csak éppen mire az összes cselekménycsavar kicsavarodik, mi nézők már egy kicsit beleununk a sok matekba.