Péntek, október 3.

A Cinemax nagyon durván belehúz ebbe a mai estébe, hiszen számomra két igen fontos, klasszikus alkotást is megnézhetnék, ha lenne rá előfizetésem (de nincs). A Mindhalálig zene (All That Jazz)(Cinemax, 20.00) az egyik ‘A’ film, amit valaha láttam. Bob Fosse, a musicalfilmek utolérhetetlen királya e filmben a szórakoztatóipar művészének expresszív portréját alkotta meg önéletrajzi ihletettséggel a láncdohányos, pirulákon pörgő, Joe Gideon nevű koreográfus figurájával, melyben Roy Scheider (a képen) remekel. Ha eddig azt hitted, hogy a musical az valami nyálas, rózsaszín fos, akkor ezután tudni fogod, hogy mekkora tévedésben éltél eddig.

Utána viszont átlendülünk a filmes univerzum egyik ellentétes pólusára, ahol Sam Raimi klasszikusát, az Evil Dead – Gonosz halottak (Cinemax, 22.00) című zombifilmet nézhetjük meg, mely életem egyik legmélyebb hatást gyakorló filmélménye volt, természetesen, nem műfaja vagy “mondanivalója” miatt, hanem annak az addig soha nem tapasztalt érzéki, szinte fizikai hatás miatt, amivel hatott. Ez az élmény még a VHS-korszakban történt, a mára már elképzelhetetlen minőségű, agyonmásolt, magyar hangalámondásos kalózvideók korában, nagyjából 1984 környékén. Én addig nem láttam efféle filmet, talán a klasszikus Friedkin-féle Ördögűző kivételével, amit akkoriban már vetítettek a magyar mozik. Az Evil Deadhez képest az viszont esti mesének hatott, pedig (itt is jöhetne egy szép sztori). Emlékszem, akkori munkahelyemen (egy ifjúság kulturális épülését szolgáló intézményben) néztük a filmet (munkaidőben, természetesen, hiszen a szocializmust építettük még akkor), néhány pasi egy elfüggönyözött szobában és rettegtünk. Én, Gábor kolléga, Tibor, a népművelő és Tóni igazgatóhelyettes elvtárs (ő hozta a filmet). Aztán, ahogy a történelem kereke tovagördült (illetve, ezt most hagyjuk…), kinyílt a világ és ez a film is jócskán vesztett hatásából. Amikor néhány éve újranéztem, inkább csak csodálkoztam, hogy ezen szartunk mi majdnem be?! A lényeg azonban a lényeg, az első szerelem akkor is meghatározó élmény, ha életünk legrosszabb szexélménye volt valójában…

Ezek helyett, marad A kód neve: Merkúr (Viasat3, 21.15), amit valamilyen okból hetente többször is látni lehet valamelyik csatornán. Itt most Bruce Willis (megszokott módon) a kiégett, cinikus főhős, aki egy autista kisfiú eltűnésének ügyében döbben rá furcsa összefüggésekre, bár azt igazán felfogni sem tudja, mi az, ami a kisfiú számára magától értetődő. Tulajdonképpen izgalmas kódfejtős film – csak hát láttuk már.

Nemrégiben darálta le a királyi csatorna David Lynch meghatározó és megkerülhetetlen Twin Peaks című tévésorozatát (én is újranéztem, és még mindig remek!). Laura Palmer -inkriminált- meggyilkolásának kvázi előzményeiről szól a Twin Peaks – Tűz, jöjj velem! (Film Mánia, 22.45) című ma esti film, mely viszont kizárólag a sorozat teljes egészének ismeretében nyújt maradéktalan élvezetet. Anélkül viszont megtekintése veszélyes! 🙂

Végül A szabadság ösvényein (m1, 23.10), melyben egy amerikai nő (Patricia Arquette), gyilkosságban elvesztett családja feletti traumát feldogozandó utazik a távoli, egzotikus Burmába húgával (Frances McDormand), ott azonban belecsöppen a helyi szabadságért folyó forradalomba. (Bővebben)