A mai kirándulásunkon először Verona festői városába (helyett, a kaliforniai Verona Beachre) kukkantunk be, majd Velence következik egy könnyed kalandra. Következő úticélunk Bécs, majd onnan vissza Velencébe, az előbbinél komorabb, ám bujább történetre. Innen az épülő paksi atomerőműhöz zötykölődünk ZIL márkájú teherautóval, felveszünk stopposokat, hogy aztán New Orleansban csapjuk szét az agyunk “a jó éjszakára”.
Buz Luhrmann pimasz, szemtelen, sodró lendületű ám mégis elbűvölő Rómeó+Júliája (FOX, 18.30) minden idők egyik legjobb Shakespeare-feldolgozása, melynek láttán maga William is elégedetten csettintene, ha megtehetné. Ezerszer jobb, és minden anakronizmusa dacára autentikusabb, mint a körbeájuldozott Zeffirelli-féle nyál, Claire Danes és Leonardo di Caprio pedig egyenesen zabálnivaló.
Jean-Paul Belmondo (magyar hangja Sztankay István – nyugodjon békében!) egyik legszórakoztatóbb szélhámos-filmje a Szabadlábon Velencében (RTL+, 21.00), amit negyvenhétszer láttunk már, de gond nélkül megnézhetjük negyvennyolcadszorra is.
Milos Forman Amadeusa (Duna, 21.05) egész estés program. Olyan film ez, amelyik kapcsán senki sem kérdőjelezi meg a díjözönt, ami érte annak idején. Forman –Peter Shaffer ismert, és nálunk is többször, és jelenleg is játszott színpadi műve alapján- Salieri (F.Murray Abraham) szemszögéből vizsgálja Mozart alakját; Salieri egy tisztes mesterember, kisujjában a szakmának minden csínjával-bínjával, ahogyan lassan felismeri a zseni könnyedén teremtő, isteni természetét. Pompázatos, felemelő, egyben szórakoztató, de el is gondolkodtató film ez, majd’ három órában.
A velencei kurtizán (m1, 22.15) története az, ami a címből is kitűnik: milyen volt az élete egy kurvának a XVI. század gazdag Velencéjében, háborúk, pestisjárványok, királyok és más hatalmasságok gyűrűjében. (Szerintem, nem láttam még ezt a filmet, de érdekesnek, igényesnek ígérkezik…)
Akár újra aktuális lehet Zsombolyai János generációs kultuszfilmje, A kenguru (m3, 22.35) is, hiszen lesz új atomerőművünk, ahová majd sok-sok, szorgos tehergépkocsi fogja szállítani az építőanyagokat – és mivel pénzünk sincs már, talán újra divatba jön az autóstopp is, ahogyan e filmben is látjuk. A barátságos nap alatt foltos farmerek táncolnak az út szélén, szerelmet mosolyognak a napraforgók és kamionfülkékben szökken szárba a barátság: újra az országúton levés fogja jelenteni újra a szabadságot. Nosztalgiát, igen nosztalgiát fúj a városba a radioaktív szél. (A képen Tarján Györgyi és Gálffi László a ZIL vezetőfülkéjében)
A bűn és a bűnüldözés sötét, koszos, minden ideától megfosztott valódi világát mutatja be a Mocskos zsaru – New Orleans utcáin (RTL II, 22.45), ami ugyan remake (Abel Ferrara hasonló című, 1992-es filmjének újrázása), de annak igen jól sikerül. Persze, nem akármilyen alkotók állna a projekt mögött, azonban a hetvenes évek egyik vezető művészfilmeseként megismert Werner Herzog az utóbbi években leginkább csak kísérleti dokumentumfilmekkel állt elő, a címszerepet, a drogos, mocskos, rohadt zsarut alakító Nicolas Cage pedig ócska, banális baromságokban égette magát. A találkozás mégis termékeny lett, hiszen a film SÜT. (Bővebben)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: