Kezdjük talán A királyság (Viasat3, 21.00) című 2007-es akció-thrillerrel, mely valahol a félúton van a háborús propaganda és a kritika között: már megint a hős amerikai katonák mennek rendet tenni a “koszos arabok” közé, ezúttal a “baráti” Rijádba, Szaúd-Arábia fővárosába, azonban ott olyan tapasztalatok érik őket, amik elgondolkoztatják a dolgok folyásának mikéntjéről őket, de főként a nézőket. Főszerepben a tegnap Ray Charles figurájában tündöklő Jamie Foxx. (Bővebben)
Tímár Péter (korai) filmjeit könnyű felismerni. Nehezen tudja letagadni trükkoperatőr múltját, filmjei tele vannak ötletes, és jobbára még sohasem látott látványelemekkel, képi blikkfangokkal. Első általa rendezett filmje, az Egészséges erotika (m3, 21.20) például úgy készült, hogy a jelenetekben a szereplők végig visszafelé mozogtak, mozgásuk rendesen levetítve így vált furcsán szaggatottá, komikussá. A film sajátos kép világának megteremtéséhez kitűnő társ a magyar operatőrök talán kreatívabbja, Kardos Sándor. De e film legnagyobb erénye mégis az, hogy bemutatása óta az olyan banális dolgok is plusz jelentést kaptak, mint egy pohár
joghurtkefír, egy szódásszifon (a képen Rajhona Ádám és Koltai Róbert világszám kettőse), az otthonkának becézett nejlonpongyola, egy tűzoltókészülék vagy akár egy láda. Azaz, lada.
Alternatíva egy egészen vicces romantikus komédia, melyben Julianne Moore és Pierce Brosnan alakítja a Válótársak főszereplőit (Story4, 21.35), két, rámenős, válási ügyekkel foglalkozó ügyvédet, akik viszont jellemükben tűz és víz. Viszont pert még nem vesztett egyikük sem. Ez alkalommal egy híres sztárházaspár szétbontásán kell ügyködniük, ezúttal azonban egymással szemben: egyiküknek a férj, másikuknak a feleség érdekeit kell védenie.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: