Vasárnap, január 4.

Húzom, húzom azt a derékszíjat, de még mindig elég jó a felhozatal. Roland Emmerichfilmje, az Anonymus (ATV, 20.40) például látványos film, ahogy tőle megszokhattuk, ezúttal azonban nem idéz elő semmilyen világvégét, viszont épít, mégpedig Shakespeare világát – méghozzá igen alaposan. A történet amúgy azt a kérdést járja körül, hogy valójában ki írhatta az általában Shakespeare-nak tulajdonított híres műveket? (Bővebben)

Az utóbbi évtized egyik legfigyelemreméltóbb műfaji kísérlete volt a fiatal, dél-afrikai Neill Blomkamp District 9 (AXN, 21.00) című filmje, mely ügyesen keverte a sci-fi műfaji elemeit a társadalmi problémákat megvilágítani szándékozó dokumentarista hatásokkal és az egyes szám, első személyben lövöldözős számítógépes-játékokkal. (Bővebben) A film színhelye egy valódi, földi pokol: Jo’burg, vagyis Johannesburg, Dél-Afrika legnagyobb városa. Érdemes e film előtt/után megnézni ezt a dokumentumfilmet is, mely bemutatja e város valódi lakóinak valódi problémáit, életét és így igen érdekes lesz ennek fényében értelmezni Blomkamp látomását… (AStayin’ Alive in Jo’burgról bővebben itt.)

A 2008-as gazdasági válság, melynek tetőpontja a neves Lehman-bankház csődje volt, illetve annak vélt/valós körülményei, okai és okozatai azóta is összeesküvés-elméletek termékeny táptalajául szolgálnak bárhol a világon, ahol nem úgy szalad a szekér, nem azok ülnek rajta, ahogy és akiknek kéne. A Válság a Wall Streeten (Cinemax, 21.00) mindennek egyik lehetséges (hihető, hiteles) olvasata. A valós, ma is élő személyiségeket, bankszakembereket és -kontárokat hírneves színészek alakítják, a történetet pedig Curtis Hanson rendezte.

A ma esti Kiképzés (Viasat6, 22.00) viszont egy kőkemény zsarufilm lesz, a realistánál is naturalistább megközelítésben, ha szabad ilyen marhaságot mondani. Denzel Washington adja itt rutinos drognyomozót, aki egy zöldfülűt (Ethan Hawke) kap társnak, hogy bevezesse a tutiba. Oscart kapott ezért az alakításért Washington, mégpedig megérdemelten, de a film maga is igen jó darab a műfajában, érdemes megnézni.

Zack Snyder Watchmen: Az őrzők (SuperTV2, 22.40) című 2009-es mozija is remekmű a maga nemében, egy popkulturális panteon – meg is osztotta a rajongókat annak idején. A film cselekményéről tényleg elég annyi, hogy éppen annyira banális, mint amennyire banális az összes többi, hasonló képregény-film, azonban apróbb momentumokban már rengeteg kis finom érdekességet is felfedezhet az ilyesmire vevő néző. Tele van a film például a huszadik század második felében kavargó kulturális irányzatokra és divathullámokra, jellemző társadalmi változásokra, a filozófiára, de akár a közelmúlt történelmére való finom utalásokkal is, mely utóbbiak a film alapjául szolgáló képregények esetében még karcos aktuálpolitikai vonatkozással is bírtak: a kulcsszereplő plazmalényt (vagy mit), Manhattan doktort maga Nixon elnök bízza meg, hogy vívja meg a hidegháború döntő ütközetét Brezsnyevvel. Tehát nem amolyan fiktív mesefigurákról beszélünk, Magnetóról, meg Dr. No-ról, hanem Nixonról és Brezsnyevről. Mögöttük sorakozik aztán Kissinger, sőt Larry King is, további erős kapcsokként a mesevilágból a valóság felé. Jellemző sajátossága aztán ennek a sztorinak, hogy teljes egészében áthatja valami furcsa, melankolikus érzés. A szuperhősök már köztünk élnek, van belőlük jónéhány, senki nem lepődik meg már azon, ha valamelyik éppen a dolgát teszi, miközben munkába, bevásárolni megyünk. Nem is imádjuk már úgy a hősöket, akik ráadásul már nem is egyértelműen jók, egyre többször, egyre jobban botlanak meg a csökkenő sikerük feldolgozása közepette. Egy letűnt világ, letűnt celebjei ők, akik ugyanúgy harcolnak az életben maradásért, mint bárki ezen a világon. Eközben azért, még ha második szándékkal is, de lazán megmentik a világot, hiszen ez a dolguk, de “a nagy fűrészelés közben azért bőven hullik a forgács is”. Egészen különleges hatást ér el Snyder a remekül válogatott kísérőzenékkel, Bob Dylan üt, rögtön az elején, Jimi Hendrix All Along The Watchtowerjekatartikus erejű, Philip Glass Koyaanisqatsijának (ami ugye, maga is filmzene) újraértelmezése pedig kifejezetten apokaliptikus (amellett, hogy szimpatikusan pimasz pofátlanság). A film látványvilága pazar, de ez ma már alapkövetelmény egy olyan alapvetően látványfilmtől, mint ez is.

A Millió dolláros bébi (ATV, 22.55) viszont már egy igazi, pacekba’ küldött, nagy-nagy Oscar-szivacs (Legjobb film, rendező, női alakítás és férfi mellékszereplő). Clint Eastwood mára megkeseredett, savanyú öreg bokszedzőt alakít az általa rendezettfilmben, akit minden ellenkezése dacára, egy tehetséges fiatal lány (Hilary Swank) mégis újra a csatasorba állít. Megrendítő film, igazi sportdráma.

És a végére a legkeményebb. A mexikói Alejandro González Inárritu fájdalmasanbiutiful Biutiful (m1, 23.00) című filmje a halálról szól, Javier Bardem (a képen) obligát alakításával. El is leszünk vele egy darabig… (Bővebben)