Nem nagyon van mit… A nagy nap (RTLII, 19.00) című romantikus komédia akár ígéretesnek is tűnhet, hiszen elképesztő a szereposztás: Diane Keaton, Susan Sarandon, Amanda Seyfried vagy Katherine Heigl a női, míg például Robert de Niro és Robin Williams a férfi szakaszban, maga a film egy eléggé enervált, erőltetett kis filmecske. Egy régen elvált házaspár (Keaton és de Niro) kénytelen eljátszani a tökéletes család szerepét, hogy nevelt fiuk elvehesse a nagyon vallásos családból származó menyasszonyát (Seyfried), miközben a játékban résztvevők mai élete (Sarandon, Heigl) is “beleszól” a dolgok menetébe. Kb. ugyanaz a sztori, mint az Apádra ütök. (A képen de Niro, Sarandon, valamint a pap szerepét alakító Robin Williams)
A 10 dolog, amit utálok benned (m1, 20.30) valójában Shakespeare WilliamMakrancos Katájának 1999-es, amerikai tinikomédia-verziója, modern köntösben, Heath Ledgerrel és sokan másokkal. Nem tudom, milyen, de könnyen meglehet, hogy “fájni” fog…
Vagy van egy ilyen, igen látványos képregény-mesefilm, melyben gyerekkorunk összes hőse gyűlik össze egy kupacba, avagy “A rendkívüli férfiak szövetsége a világ megmentéséért“, Némó kapitánytól Tom Sawyeren át Dr. Jekyllig és Mr. Hyde-ig, akik viszont nem olyanok, mint amilyennek olvastuk őket anno… A szövetség (film+, 20.45) fő alakja Allan Quatermain, a világhírű kalandor: Sir Sean Connery.
A ma esti történelemóra a híres náci német tábornokról, Rommelről (film+2, 21.00) készült dolgozat lesz. A film sajnos nem igazán izgalmas, ellenben igen vontatott is, a cselekménye ráadásul csupán Rommel utolsó, már Afrika utáni szereplésének boncolgatására korlátozódik (ami, persze, messze nem mondható eseménymentesnek…). Ebben viszont igen alapos, aprólékos, történelmileg hiteles is. Von Kamienski rendező olvasatában Rommel egy klasszikus, hazájához és a hadsereghez lojális katona, erkölcsileg és etikailag úriember – és ugyanolyan áldozata Hitler őrültségének, mint a többi százmillió. Igényes, gazdag, bár kissé tévéfilmes hangulatú kivitel, közepes színészi teljesítmények (Ulrich Tukur Hitlere például egy vicc), ám árnyalt, kiegyensúlyozott narráció jellemzi ezt a filmet.
Kern András több interjúban is elmondta már, hogy valójában mindig is filmrendező szeretett volna lenni. Ehhez képest már évtizedek óta közismert, népszerű színész volt, amikor megrendezhette első filmjét, a fanyar, önironikus humort némi romantikával elegyítő Sztracsatellát (Duna, 21.15), mely egy középkorú, befutott művész (egy karmester, akit Kern maga alakít) neurotikus, zaklatott életébe avatja be a nézőt. Emlékezetes jelent, amikor egy befáradt próbán a karmester leül a zongorához, és a híres jazz-örökzöld (Makin’ Whoopee) dallamára elmeséli, hogy “mi történt Lellén“…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: