Kathryn Bigelow, amellett, hogy a Hurt Lockerrel Oscart nyert, valamint hogy a Titanicos-Avataros James Cameron exe, arról is híres, hogy nő létére kifejezetten pasis műfajokban nyomul. A mai Holtpont (RTL II, 19.40) című filmjében például amerikai elnököknek öltözött szörfösök rabolnak bankokat… A szörfös életérzést egyéniségében is autentikusan sugárzó, ám már sajnálatosan megboldogult Patrick Swayze mellett például az ifjú Keanu Reeves is feltűnik a filmben. Jó kis régimódi akciókrimi lesz ez, sok látványossággal.

Később aztán az idősebb, nyugodtabb korosztály is a tévé elé ülhet egy remek kis filmre, mely tulajdonképpen egyfajta jutalomjáték a kiváló angol színésznek, Terence Stampnek. A Dal Marionnak (film+2, 20.25) című édesbús komédiában egy smirglimodorú, pipifaxos, meglehetősen emberkerülő, és kicsit tán -gyűlölő vénembert alakít, akinek halálos betegségben szenvedő felesége, Marion (Vanessa Redgrave) -talán érthető módon- a helyi kórusban keres menedéket. A kórus fiatal, csinos karnagya, valamint a kórus többi tagja kérleli az öreget, csatlakozzon a kórusba, hogy együtt énekelhessék el Marion utolsó dalát…
Luc Besson igen hömpölygő, nagyszabású Jeanne d’Arc – Az Orléans-i szűz (FEM3, 21.00) című filmje -amellett, hogy veretes kosztümös dráma az ismert legendáról- valójában szerelmi vallomás akkori kedveséhez, Milla Jovovichhoz, merthogy, és nem csak az ún. “rossz nyelvek” szerint, a bájos színésznő színészi eszköztára bizony elégtelennek bizonyult ehhez az emblematikus, nagy szerephez. Én nagyon régen láttam, és nem nagyon emlékszem már e filmre, csak arra, hogy jó hosszú volt és azért eléggé látványos is, úgyhogy…
Eközben azonban Tony Kaye kultikus, de ma már kissé didaktikusnak tűnő Amerikai história X (Viasat6, 21.00) című filmje elsősorban a liberális/demokrata közönség számára lehet fontos mozgóképes segédanyag. A film ijesztő pontossággal mutatja be a neonáci skinhead szubkultúrát, annak amerikai vadhajtásait, jellegzetes karaktereit, társadalmi hátterét, motivációit és mindennapjait, azonban a filmbeli testvérpár jellemváltozásai már igencsak elnagyoltak, idealizáltak. A nagyobb srác (Edward Norton) esetében még áll a dolog, de a kisebbik (Edward Furlong), kvázi bemondásra történő megjavulása viszont már több mint hihetetlen. Túl nagy és túl mélyen gyökerezik ez a gyűlölet, hogy egy mozifilmben tisztességesen fel lehessen dolgozni: az Amerikai história Xegy jó, de közel nem jeles kísérlet erre.
Szerintem minden héten leadja A függetlenség napját (Viasat3, 21.00) valamelyik kereskedelmi csatorna és nem is igazán a legjobb belépő finnyásabb társaságokba, ha azzal nyitunk, hogy micsoda felemelő pillanata a filmtörténelemnek, amikor Will Smith káromkodva kirángatta azt a nyálkás izét a repülő csészealjból, miután megmentette a Földet… Ráadásul, a filmben látható módja nem is feltétlenül a leghumánusabb módja a “menekültügy” megoldásának, ha így nézzük a témát. Mindegy. Én bírom Roland Emmerich látványos filmjét, annak minden idiotizmusával és bumfordiságával egyetemben, sőt a mai napig is az egyik legjobb hollywoodi blockbusternek tartom, Avatar ide, Armageddon oda.
Nagyon sokáig negligáltam a Forrest Gumpot (Duna, 21.10). Egész egyszerűen úgy gondoltam, hogy már megint egy olyan film, amely valamilyen defektusos emberből csinál cirkuszi majmot, és ez engem nem érdekel, az Oscar-erdőtől (6 db.!) függetlenül. Aztán persze, csak megnéztem, azóta többször is. Azt mondom, hogy ez az egyik legtökéletesebb, legszebb film az amerikai álomról, ami mostanában, a magamfajtáknak már megint csak egy egyre távolibb álom. Egy elragadó tündérmese a hitről, a barátságról, a szeretetről és a kitartásról, ami nélkül semmilyen normális dolog nem létezhet ezen a világon. Egy igazi, hamisítatlan giccs, amit minden igényes, értelmes embernek látnia kell (és a legtöbben nyilván látták is már Tom Hankset a címszerepben – a képen elöl).
Az amerikai álom nem szép, nem csábít a New York bandáiban (AMC, 22.00) sem – bár akkoriban még csak először kezdték azt álmodni, amikor e történet játszódik. Martin Scorsese bő két és félórás, olykor igen erőszakos jeleneteket is tartalmazó filmeposza a város -a Nagy Alma- hősies őskoráról szól, két gigaikon főszereplésével. Leonardo Di Caprio és Daniel Day Lewis vetélkedik egymással a filmben, bokszban, utcai harcokban és kőkemény farkasszemnézésben. (Bővebben)
Thaiföldi nyaralás helyett, ezúttal Danny Boyle vízióját nézhetjük meg A partról (RTL+, 22.20), ahol (itt is) Leonardo di Caprio lesz nagyon elveszve. Az a helyzet, hogy a film által bemutatott, talán kissé erőltetettnek, művinek tűnő sztori akár a valóságban is megtörténhetett Thaiföldön. Tényleg tele van az ország ilyen csávókkal, mint akiket a filmben látunk. Ismerem őket mind, hiszen hetekig laktam Pang Nan szigetén, ahol a Leo és Tilda Swinton által játszott karakterek összejöttek a híres Full Moon Partyn, ismerem a bangkoki helyszíneket (szerintem még laktunk is abban a guest houseban, ahol Leo a térképet kapta), ezek tényleg ilyenek. Hiteles a film minden egyes kockája ebből a szempontból. Olcsó fűre vágyó hátizsákos neohippik valóban így adják, így szerzik az információkat. A film földrajza persze nem stimmel, mert a térképen Koh Samui után Koh Pang Nan jön, és ahol a film játszódik, annak Koh Taonak kell lennie, de az nem ilyen. A film a valóságban Phi Phi szigeten forgott és Phuketen, Krabin, valamint a Khao Yai Nemzeti Parkban, ezek viszont a másik oldalon vannak. 🙂 De sebaj. A film thaiokat illető tanulsága is abszolút reális.
2012 nagy felfedezése, egyben elképesztő díjesőben részesülő fesztiválsikere volt a francia Michel Hazanavicius The Artist – A némafilmes (Duna, 23.35) című attrakciója. Ez a (szerintem kicsit túlértékelt) néma film egy néma némafilmesről szól, egyben tisztelgés a mozi, mint olyan előtt. (Bővebben)