Legyünk észnél. Mindent láttunk már, és amiről netán úgy tűnik, hogy nem – azt is. Persze, az szerintem is szórakoztató, ahogyan Angelina Jolie és Brad Pitt szívatja egymást a Mr. és Mrs. Smithben (RTL Klub, 18.50), ahol a házaspár mindkét fele szupergyilkos titkosügynök – csak éppen mindketten más szervezet szolgálatában állnak. A megszokott házastársi perpatvar akkor válik (viccesen) komolyabbra, amikor azok a bizonyos szervezetek egymás ellen kezdenek harcolni.
Lehetünk kúlak is és nézhetjük a Coolon a Reszkessetek betörőket, majd az Amerikai pitét, tök mindegy, mikor, hiszen úgyis tudjuk kívülről őket.
Ezúttal főműsoridőben láthatjuk a kanadai Atom Egoyan Chloe – A kísértés iskolája(AMC, 20.25) című thrillerét, melyben egy feleség (Julianne Moore) gyanakszik egyetemi oktató férjére (Liam Neeson), hogy csalja őt, ezért felbérel egy luxusprostit (Amanda Seyfried), hogy az buktassa le őt, ha tudja. A kurva azonban túl jó munkát végez és ez olyan események láncolatát indítja el, melyre a feleség legszörnyűbb rémálmai sem fordultak elő…
A héten születésnapos Robert De Niro (a képen) végre ismét meggyőzően teljesít a Mindenki megvan (Paramount Channel, 21.40) című drámában, egy afféle életösszegző, életigenlő, bölcs és barátságos Bakancslista-szerű történetben. (Bővebben)
Ezerszer láttuk már azt is, hogyan veszi le John Travolta Nicolas Cage arcát (vagy fordítva) az Ál/Arcban (AXN, 22.00), John Woo full-extrás, ám bombasztikus filmjében.
William Monahan eléggé otthon van a bűn témájában, s már készített is néhány egész jó filmet belőle. A ma esti London Boulevard (Story4, 22.05) című krimit még mindig nem néztem meg, hiába sorakozik a címlapon igen sok jó név (például Keira Kinghtley, Colin Farrell vagy Ben Chaplin) ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjam. Ma talán meglátom, mi lesz a börtönből frissen szabadult Mitchellel (Farrell), aki szeretne beilleszkedni a társadalomba, azonban ezt régi élete, bűn- és tettestársai másként gondolják… Nyilván elhangzanak majd csúnya szavak is, ahogyan az angol történetektől már szinte el is várjuk.
Mindeközben egy Időzített bomba (FOX, 22.40) is ketyeg – Jeff Bridges egy már visszavonult, de hajdan profi tűzszerészt alakít ebben a méltatlanul elfeledett izgalmas filmben, melyet talán legtalálóbban a “a piros drótot vagy a kéket vágjam?”-jellegű, homlokon izzadtságcseppet-görgetős, székkarfa-szorongatós fakkba sorolhatunk, ha mindenáron muszáj valahová.
A késő estét tölthetjük azonban Az új Franciaországban (Filmcafe, 23.00) is, ami Kanadában, a Szent Lőrinc-folyó mentén található. A nagy lélegzetű, nagyon romantikus, szinte már szentimentális történet a valóságban is megtörtént egy szegény telepes-lány és egy rámenős kalandor között. Szerelem, árulás, háború és hit, mellékszerepekben pedig pl. Gérard Depardieu, Tim Roth, Vincent Perez, valamint még sokan mások.


Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: