Vasárnap, augusztus 30.

Az idei nyár utolsó vasárnap estéjét akár Pittné Jolikával is tölthetjük, hiszen a film+ két filmet is szentel a sokgyermekes anyukának. Angelina Jolie először a Salt ügynök(film+, 19.00) címszerepében tűnik fel (lásd a képen), melyben bizony Phillip Noyce rendező meghajtja a hölgyet, mint paraszt a köszörűkövet (természetesen “művészi” értelemben). Ez önmagában még nem baj, az viszont talán igen, hogy közben a sztorit is sikerült úgy megcsavarnia, hogy a végén már talán ő maga sem hiszi el a végét. És én akkor hogyan? Afféle kémes-üldözős-akció ez a film amúgy, Jack Bauer modorában.

Jolie egy baleset következtében lebénult szuperzsaru (Denzel Washington) tehetséges tanítványát játssza A csontember (film+, 21.00) című, másik ma esti izgalmas, borzongató thrillerben, akit mestere a kórházi ágyból irányítva fogatja el az őrült sorozatgyilkost.

Ridley Scott 2010-es Robin Hoodjának (TV2, 19.00) címszerepében Russell Crowe-t láthatjuk, Cate Blanchett, Max von Sdyow, William Hurt és még egy csomó más jó színész mellett. Megvan a hossza is (nettó 148 perc) a filmnek ahhoz, hogy ne legyen elkapkodva a sherwoodi erdő legendás igazságosztójának története, viszont semmi bűbáj, semmi romantika nincs ebben a verzióban, ellenben sötét, komor pátosz, az igen.

Egy viccesebb alternatíva lehet ma estére a Füstölgő Ászok (Viasat3, 21.00), ami egy igen Guy Ritchie-s Joe Carnahan-akciókrimi, simlis hamiskártyásokkal, piti és nagymenő gengszterekkel és pszichopata bérgyilkosokkal (valamint egy raklapnyi sztárral,Ryan Reynoldstól Andy Garcián át Ben Affleckig, és vissza).

A Szemtől szemben (RTL+, 21.00) ma már leginkább arról híres, hogy ez az a mozi, melyben először játszik együtt közös jelenetben Al Pacino a másik italo-amerikai színészikonnal, Robert De Niróval, pedig amúgy sem rossz darab. Michael Mann nagylélegzetű (nettó 173 percnyi) filmje egy klasszikus rabló-pandúr történet, amiben Al a zsaru, Bobby a bankrabló. Két, még igen jó formában lévő, zseniális színész parádés párharca.

A Támadás a Fehér Ház ellen (Cool, 21.00) pont annyi, amennyit a címe elmond: piff-puff, dirr-durr, dél-koreai terroristák (ezen sosem fogok napirendre térni, miért pont dél-koreaiak?!) támadják a Fehér Házat, sőt, piff-puff, dirr-durr, de jön az amerikai hős csávó, szabadságról, borotválatlanul, másnaposan, vagy éppen a pincéből, megalázó aktatologatásból mint itt is, és legyak mindenkit, sok piff-puff és sok dirr-durr közepette, a végén magasan leng a csillagsávos lobogó. Vége, stáblista.

Ennél azért mindenképpen több a Vadászat a Vörös Októberre (Duna, 21.25). Az 1990-ben készült, feszült és klausztrofób akciófilm még a hajdani hidegháború farvizén úszott be a köztudatba. Egy szovjet atomtengeralattjáró litván parancsnoka (Sir Sean Connery) disszidálni akar járművével az USA-ba. (Utánanézni: disszidálás, a Szovjetunió tagköztársaságai, valamint a Szovjetunió létrejötte) A kétségbeesett manővert azonban az amerikai hírszerzés támadásnak minősíti, miközben az oroszok is vissza szeretnék kaparintani tengeralattjárójukat. Elnézve a ma történéseit, egyáltalában nem vagyok biztos abban, hogy ez egy lefutott történet…

Az Ügyféllista (Story4, 21.25) viszont egy teljesen más természetű, ám akár szintén igen aktuális, reális, amúgy a valóságban is megtörtént sztorit mesél el. Egy hajdani szépségkirálynő (Jennifer Love Hewitt) szolidan éldegél családjával egy unalmas kisvárosban, mikor a sorozatos balszerencse, balesetek, effélék folytán egyszerre kicsúszik a talaj alóluk. Az anya végső elkeseredésében kurvának áll, hogy el tudja tartani valahogyan három gyermekét és reménytelen helyzetbe került férjét…

A Hatásvadászok (m3, 22.55) Szurdi Miklós 1983-as szatírája, mely a színházi kulisszák mögött olykor kialakuló kaotikus állapotokat tárja fel a nagyérdemű közönség számára. Egy vidéki színházba érkezik a nagybeteg nagy író, abban a hiszemben, hogy betiltott (utánanézni: Aczél György, cenzúra, betiltás) nagy művét állítják színpadra a művészek, holott csupán a tömeg- és pártigényeknek megfelelő tinglitanglival bohóckodnak. Eszenyi, Udvaros, valamint akik már nincsenek köztünk: Szakácsi, Végvári, Gera, valamint a “nagy író” szerepében Linka György.

Ha van ‘mesterszonett’, akkor van mesterkrimi is. Sidney Lumet és Alan Smithee Hol az igazság? (Duna, 23.40) című 1990-es, nem véletlenül fekete-fehér -amúgy szégyenletesen alulértékelt- krimije szerintem ilyen, hiszen az “öreg, tapasztalt zsaru lelő egy nyilvánvalóan bűnös dílert, azonban mégis a zsarut helyezik vád alá”-kliséből az alkotók kihoznak mindent, amit lehet, pontosan, tanítani valóan.