Erőt kell mutatni, mondta. Akkor nesze, itt van: Erőnek erejével (RTL II, 20.00). Arnold Schwarzenegger egy kisvárosi seriff ebben az eléggé szórakoztató piff-puff-dirr-durr filmben, akinek nyugodt, álmos hétköznapjait zavarja meg egy óvatlan drogbáró. A film másik érdekessége, hogy ez a korrekt akciómozi a dél-koreai Kim Ji-woon (első) hollywoodi bérmunkája. (Bővebben)
Lesz mindenféle showműsor, cirkusz, purparlé, ótvargagyi littylötty, circenses (panem, ha van), úgyis azokat nézi mindenki, tehát én nem mondom. Soha nem volt viszont ilyen aktuális Bacsó Péter örökbecsű szatírája, A tanú (ATV, 20.30). A főhős Pelikán gátőr, (Kállai Ferenc – a képen Őze Lajossal), az örök kisember, a gonosz pedig RogánVirág, vagy éppen maga OrbánBástya elvtárs. A film összes “poénját” érezhetjük a saját bőrünkön, nap, mint nap: sötétben úszkáló, gyíkemberjelmezes, “nemzetmérgező” külföldi ügynökök, ma éppen gazdasági menekültek, a tárgyalás előtt aláírt ítéletek, ízletesnek, világraszólónak, étvágygerjesztőnek hazudott ehetetlen, használhatatlan, csúfságos magyar termékek… A szemünkbe röhögött átverés jön velünk szembe ma is, bárhová nézünk és tán már a fekete autó is kanyarodik az utca elején.
1980-ban a Kramer kontra Kramer (Duna, 20.35) kapta a Legjobb filmnek (Stanley R. Jaffe producer, mert ugye, ezt mindig az adott producer kapja), a Legjobb rendezőnek (Robert Benton), a Legjobb adaptált forgatókönyvnek (szintén Robert Benton), a Legjobb férfialakításnak (Dustin Hoffman) és a Legjobb női mellékszereplőnek (Meryl Streep) járó Oscar-díjakat. Konkrétan arról van szó tehát, hogy simán lekaszálta ez a film a puccos cécó “legtetejét”. Na, de mikor volt már 1980… vethetnénk közbe, teljes joggal. Régen. Viszont semmi sem szembetűnőbb, hogy milyen ropogósan friss, üde és lendületes még mindig ez a film, a Kramer… Nemrégen néztem újra és le voltam nyűgözve. Amúgy – az ifjabbak kedvéért – egy válás története a film, melyben a gyereket a komoly karrier előtt álló apának ítéli a bíróság. A döntés gyökeresen felforgatja az apa életét… Mosoly, könnyek, még könnyek, még mosoly – aztán a kiábrándító végkifejlet.
Egy egészen jó drámai thriller A lánc (FEM3, 21.00), melyben Samuel L. Jackson egy szétcsúszott életű blueszenészt alakít. Christina Ricci pasija, Justin Timberlake pedig éppen beállni készül a Nemzeti Gárdába, miközben szabadjára engedett csaja pedig csak úgy, beállni, ám azt minél jobban, és ennek érdekében bármire hajlandó. Egy nap Samuel éppen hazafelé bóklászik veteményeskertjéből, és Christinát találja vérbe fagyva a háza előtt… (Bővebben)
Tudom, hogy nemrég volt, tudom, hogy sokszor adták már, de amíg ez van, ami, addig sulykolni fogom a Bábelt (Galaxy, 22.10), mert véleményem szerint az eddigi huszonegyedik század egyik legfontosabb filmje – pontosan, tisztán fogalmaz és így segít tisztábban látni a zűrzavarban. A mexikói Alejandro González Inárritu költői, katartikus erejű kaleidoszkópja az emberek közötti kapcsolatokról, illetve inkább annak hiányáról szól. Négy országban, négy nyelven zajlik a filmbéli, bábeli a zűrzavar, ami nem más, mint maga, az ÉLET. Komoly, nehéz, összetett és igen felkavaró alkotás ez, melyben nagy sztárokat (pl. Cate Blanchett és Brad Pitt) láthatunk példamutató művészi alázattal jelen lenni tökéletesen civil szereplőkkel, jelentéktelenségükben is fontos szerepekben. Ijesztően aktuális élmény lesz.
A mai napig termékeny táptalaj a különféle konspirációs teóriák számára az amerikai politikatörténet egyik hatalmas nagy, megkerülhetetlen kérdőjele, miszerint ki és mi okból, mi célból ölte meg Kennedy elnököt? Erre keresi a választ Oliver Stone is a JFK (Duna, 22.25) című, sok díjra jelölt, sok díjat nyert és tényleg lehengerlő szereposztást (az élen Kevin Costnerrel) villantó 1991-es politikai oknyomozó drámájában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: