Majdnem nekem is csütörtököt kellett mondanom, annyira tré a mai felhozatal – ha nem lenne a jó öreg Sanyi bácsi. A Monori. A most 70 éves Bereményi Géza Eldorádója (Duna, 22.35), ha Amerikában készült volna, minden bizonnyal szekérderéknyi Oscar-díjat nyert volna, Eperjest, Andorait (lásd a képen) pedig együtt emlegetnénk Robert De Niróval és Al Pacinóval. Ehelyett azonban a film itt történt, Magyarországon. Monori, vagy akárki, aki lehetne akár Monori Sanyi bácsi is, a Teleki téren piacozott, éppen olyan fazonok között, mint az itt látható kis és nagy Gombacsik, a falábú, sánta, de utolsó vérig hűséges Berci (milyen szép jelenet, ahogyan elszavalja Bizet Gyöngyhalászából Nadir románcát, majd később, ahogy meghal) és a többiek. A túlélés, a minden áron való túlélés földhöz ragadt hősi eposza ez a film, mely úgy csúszik át a huszadik század történelmének útvesztőin, mint azok a híres pesti vagányok a razziázó rendőrök gyűrűjén. Keserű, mélyen cinikus kispolgári életbölcsességek ma is élő, ma is aktuális tárháza ez a nagyszerű film.
A nézhetetlen időpontra került Fekete lelkek (Duna, 00.20) című spanyol krimi-dráma nem éppen kihagyhatatlan mozi. Még bőven Franco alatt játszódik a történet, a második világháború után, amikor egy kissrác két holttestet talál egy erdőben – a gyilkossággal a csendőrség a srác apját gyanúsítja. A filmet rendező Augusti Villaronga célja nyilvánvalóan e szörnyű sokk útján az egész frankóista rendszer léleknyomorító hatásainak ábrázolása lett volna, azonban annyi drámát (mélyszegénység, kitaszítottság, diktatúra és elnyomás, homoszexualitás és bigott homofóbia, stb.) zsúfolt itt egybe, amennyi egy teljes életpályára elég muníció lenne egy komoly filmrendezőnek. Villaronga becsületesen birkózik a feladattal, ami azonban elég látványosan maga alá gyűri őt: a film így inkább elnagyolt, felületes, széteső, mint jó. Mondjuk azt, hogy érdekes…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: