Szerda, április 6.

Kikerült a szélesebb nézőközönséget is elérő tévés piacra az igen remek Dom Hemingway (Viasat3, 21.00) című mozi, melynek címszereplője (Jude Law – a képen) egy kibírhatatlanul nagyképű, gátlástalan, tökéletesen felelőtlen, életveszélyes fazon. E film tétje mindössze annyi, hogy valahogyan mégis megmutassa benne az emberit, hogy szerethetővé tegye. A cselekmény nagy része féktelen bulikkal és a “komámasszony, hol a lóvém”-klisé pörgetésével zajlik, de ahogyan haladunk egyre beljebb Dom elméjének széthullásába, úgy bújik elő annak szerethető lénye is. (Bővebben)

Ugyanekkor Paul Haggis Elah völgyében (Film Mánia, 21.00) című darabjában egy “csillagsávos lobogóhoz és az országalapító atyák szelleméhez” végletesen hű apa (Tommy Lee Jones – aki ezért az alakításért Oscarra is jelölték) jár utána állítólag kötelességteljesítés közben eltűnt fia ügyének, de közben -míg a rejtélyek száma egyre nő- élete addigi irányát gyökeresen megkérdőjelező dolgokra derül fény. A film egyszerre izgalmas thriller és elgondolkoztató dráma. (Ha nem láttuk volna már mostanában…)

Bőven el vagyunk látva rémesebb-krémesebb kémes történetekkel, melyek közül a Kémes hármas (TV2, 21.20) című komédia a lehető legkönnyedebbek közé sorolható. Tom Hardy és Chris Pine két szuper-CIA ügynökként keveredik zűrös helyzetekbe, részben Reese Whiterspoon miatt is, ám “fedett akcióban”.

Hunter Richards filmje, a London (Galaxy, 22.00) viszont pont olyan, mintha az Annie Hallt Quentin Tarantino rendezte volna meg, közvetlenül a Ponyvaregény után… Csak nem annyira vicces. Persze, nem rossz kis kamaradarab ez, egy szakítás és egy kudarcos kapcsolat analízise, amire akár két szóban is ki lehetne mondani az ítéletet, de tudjuk jól, hogy azért az élet nem ennyire egyszerű. Jessica Biel alig bírja féken tartani kibuggyanni akaró bujaságát, Jason Statham (ráadásul, még hajjal!) viszont olyan kis monológgal lep meg, amit akár Al Pacino is bevállalt volna harminc-negyven évvel ezelőtt. Sok négybetűs szó és még több kokain.

Később Pedro Almodóvar mesél el Mindent anyámról (Duna, 23.05). Ez az igen mély, megrendítő és gyönyörű szép film gyakorlatilag minden díjat megnyert, ami számít, az Oscartól cannes-i Nagydíjon át a BAFTÁ-ig és az Európa Filmdíjig, Cézár-díj, Golden Globe, minden. Tényleg.

Meg Ryant általában amolyan ragadósan szentimentális, nagyon romantikus komédiákban szokhattuk meg, ahol bájosan rázhatta bondor fürtjeit és olajosan párás tekintettel nézhetett bele a kamerába és/vagy a sármőr főhős szemébe. Ezért lehet meglepetés ez a száraz, romantikát még csak nyomokban sem tartalmazó thriller, a Nyílt seb (Film Mánia, 23.15), nőket daraboló sorozatgyilkossal és némi, igen érzéki szexszel, mely egy teljesen más, drámai oldaláról mutatja meg őt. A filmet az erős feminista attitűddel és igen különös látásmóddal alkotó, ausztrál/új-zélandi Jane Campion rendezte: el-elrévedő, különös költőisége, melankolikus hangulata, finom erotikája, valamint a kissé lilának tetsző külcsín alatt rejtőző, amúgy valóban igen sablonos cselekmény ennek megfelelően osztja is meg a nézőket. Én mégsem tudom azt mondani, hogy nem tetszett…