Csütörtök, május 12.

Mondhatnám azt, hogy három nagyon komoly értékkel bíró film a mai penzum és némi töltelék. Tehát mondom. A Leviatán (Cinemax, 20.00) például 2014, ha nem az egész eddigi évezred egyik legjobb filmje (a képen jelenet a filmből). Andrei Zvyagintsev jeges, fagyos, vodkagőzös parabolája konkrétan Putyin Oroszországáról szól, de ismerni fogjuk mi is. (Bővebben)

A Rókavadászat (Filmcafe, 20.35) is meglehetősen valóságszagú, bár kissé más jellegű történet (bár itt a hírhedt szerb diktátor Radovan Karadžić ismert sztorijával húzódnak párhuzamok). Amúgy egy elég vicces újságírós-kalandfilm lesz ez, egy kifejezetten jó Richard Gere-el, Terrence Howarddal és Jesse Eisenberggel. Picit emlékeztet ez a film a mozikban nemrégiben futó, igen remek kötélvadászatos Egy tökéletes napra.

A Bábel (Paramount Channel, 21.00) szintén az eddigi huszonegyedik század legfontosabb filmjei közé tartozik, a véleményem szerint – pontosan, tisztán fogalmaz, így segít tisztábban látni a zűrzavarban. A mexikói Alejandro González Inárritu költői, katartikus erejű kaleidoszkópja az emberek közötti kapcsolatokról, illetve inkább annak hiányáról szól. Négy országban, négy nyelven zajlik a filmbéli, bábeli a zűrzavar, ami nem más, mint maga, az ÉLET. Komoly, nehéz, összetett és igen felkavaró alkotás ez, melyben nagy sztárokat (pl. Cate Blanchett és Brad Pitt) láthatunk példamutató művészi alázattal jelen lenni a tökéletesen civil, éppen ezért hiteles szereplők társaságában, jelentéktelenségükben is fontos szerepekben. Ijesztően aktuális élmény lesz.

A Nők (SuperTV2, 21.00) című vígjátékot nem láttam még (vagy nem emlékszem rá). Ahogy nézem, nők nevetnek benne saját magukon, hiszen írója-rendezője (Diane English és Claire Booth Lice, illetve Diane English), valamint főszereplői (Meg Ryan, Annette Bening, Eva Mendes, Candice Bergen, Carrie Fisher, Bette Midler, és még sokan mások) is nők – és a forgalmazó ajánlója is ezt mondja.

A Támadás a Fehér Ház ellen (film+, 21.05) viszont pont annyi, amennyit a címe elmond: piff-puff, dirr-durr, dél-koreai terroristák (ezen sosem fogok napirendre térni, miért pont dél-koreaiak?!) támadják a Fehér Házat, sőt, piff-puff, dirr-durr, de jön az amerikai hős csávó, szabadságról, borotválatlanul, másnaposan, vagy éppen a pincéből, megalázó aktatologatásból mint itt is, és legyak mindenkit, sok piff-puff és sok dirr-durr közepette, a végén magasan leng a csillagsávos lobogó. Vége, stáblista.

Huszárik Zoltán Szindbád (Duna, 23.10) című remekműve nemzeti kultúránk egyik abszolútuma, még akkor is, ha a világ filmtörténelme gyakorlatilag nem ismeri. Alapmű, a hozzá elválaszthatatlanul kötődő Latinovits Zoltánnal és az ominózus, gyöngyöző húslevessel (amit maga Majmunka, azaz Dajka Margit főzött), angol és francia mustárokkal, velőspirítóssal, tafelnspiccel, gazdag kocsmárossal és karót nyelt Vendellinnel, a pincérrel, valamint, de főleg nőkkel, nőkkel, nőkkel, részegségekkel, miegyebekkel.