Szóval, használjuk ki nyugodtan az első igazi, nyári szombat estét… Aki mégis inkább otthon maradna, csendben&nyugiban, annak van ilyen, hogy gyerekkorunk összes hőse egy kupacban, avagy, rendkívüli emberek szövetsége a világ megmentéséért, Némó kapitánytól Tom Sawyeren át Dr. Jekyllig és Mr. Hyde-ig, akik viszont nem olyanok, mint amilyennek olvastuk őket anno… A szövetség (SuperTV2, 19.30) egy látványos képregény-mesefilm, olyan arcokkal, mint pl. Sir Sean Connery.
Talán picit több egy tucat romkomnál A boldogító talán (TV2, 20.50), melynek fő kérdése, hogy létezik-e férfi és nő között barátság? A vége azonban minden bizonnyal házasság, ásó, kapa és nagyharang lesz, mert az endingnek happynek kell lennie. A húzónevek itt Michelle Monaghan és Patrick Dempsey.
Ugyanekkor a 88 perc (AMC, 20.55) című thrillerben az Al Pacino által alakított pszichiáternek van 88 perce, hogy megmentse saját életét, amit Jon Avnet rendező real time kíván nekünk elmesélni. Valahol azonban valami bibi csúszhatott a fogaskerekek közé, mert a film 107 perces… Egyszer persze, simán meg lehet nézni ezt a filmet is, de egészen biztosan nem ez az alkotás Alfredo életének fő műve.
Elsősorban azok figyelmébe ajánlanám Scarlett Johansson tanácsait, amit az Egy bébiszitter naplója (Filmcafe, 21.00) című romantikus komédiában hoz tudtunkra, akik vagy akiknek hozzátartozói éppen nem találnak munkát friss diplomásként, viszont irigykedve nézik azokat, akiknek viszont látszólag sikerült az élet.
Akinek megvolt a Tom Hardy-féle Locke, az most akkor szépen nézze meg Gárdos Péter2001-es filmjét, Az utolsó bluest (m3, 21.00). Egy férfi (Kulka János – a képen) ül az autójában és utazik valahová. Ugyan picit kevesebbet telefonál, és nem is csak ő szerepel ebben a minimalizmusa ellenére mégis meglepően összetett cselekményű filmben, de mégis… Érdekes, izgalmas párhuzamok sejlenek fel a távolban, az esőcseppek pettyezte szélvédőn.
Cameron Diaz Rossz tanár (RTL Klub, 21.10) lesz a következő ajánlatban, egy romantikus komédiában. A címszereplő utálja hivatását (FÚÚÚJ), utálja a gyerekeket (FÚÚÚÚÚJ), azonban igencsak magányos. Amikor új tanerő (Justin Timberlake) érkezik a suliba, akiről ráadásul az is hírlik, hogy igen tehetős örökség várományosa, az iskola facér tanárnői vad harcba kezdenek a tanárbácsi kegyeiért.
A Mr. Jones – Jogában áll meghalni (Galaxy, 21.35) nem igazán azért lehet érdekes választás, mert műfajilag romantikus és dráma, valamint a főszerepben a sármőr ősz herceget, Richard Gere-t láthatjuk (Lena Olin társaságában), hanem inkább azért, mert Mike Figgis elég jó rendező ahhoz, hogy ne hibázzon túl nagyot Eric Roth történetével. Gere mániás depresszióban szenved (vagy tán mégse), és Olin, a pszichológusnő ezen majd segít (vagy nem).
Zack Snyder Watchmen: Az őrzők (SuperTV2, 21.50) című 2009-es mozija remekmű a maga nemében: egy popkulturális panteon – meg is osztotta a rajongókat annak idején. A film cselekményéről tényleg elég annyi, hogy éppen annyira banális, mint amennyire banális az összes többi, hasonló képregény-film, azonban apróbb momentumokban már rengeteg kis finom érdekességet is felfedezhet az ilyesmire vevő néző. Tele van a film például a huszadik század második felében kavargó kulturális irányzatokra és divathullámokra, jellemző társadalmi változásokra, a filozófiára, de akár a közelmúlt történelmére való finom utalásokkal is, mely utóbbiak a film alapjául szolgáló képregények esetében még karcos aktuálpolitikai vonatkozással is bírtak: a kulcsszereplő plazmalényt (vagy mit), Manhattan doktort maga Nixon elnök bízza meg, hogy vívja meg a hidegháború döntő ütközetét Brezsnyevvel. Tehát nem amolyan fiktív mesefigurákról beszélünk, Magnetóról, meg Dr. No-ról, hanem Nixonról és Brezsnyevről. Mögöttük sorakozik aztán Kissinger, sőt Larry King is, további erős kapcsokként a mesevilágból a valóság felé. Jellemző sajátossága aztán ennek a sztorinak, hogy teljes egészében áthatja valami furcsa, melankolikus érzés. A szuperhősök már köztünk élnek, van belőlük jónéhány, senki nem lepődik meg már azon, ha valamelyik éppen a dolgát teszi, miközben munkába, bevásárolni megyünk. Nem is imádjuk már úgy a hősöket, akik ráadásul már nem is egyértelműen jók, egyre többször, egyre jobban botlanak meg a csökkenő sikerük feldolgozása közepette. Egy letűnt világ letűnt celebjei ők, akik ugyanúgy harcolnak az életben maradásért, mint bárki ezen a világon. Eközben azért, még ha második szándékkal is, de lazán megmentik a világot, hiszen ez a dolguk, bár “a nagy fűrészelés közben azért bőven hullik a forgács is”. Egészen különleges hatást ér el Snyder a remekül válogatott kísérőzenékkel, Bob Dylan üt, rögtön az elején, Jimi Hendrix All Along The Watchtowerje katartikus erejű, Philip Glass Koyaanisqatsijának (ami ugye, maga is filmzene) újraértelmezése pedig kifejezetten apokaliptikus (amellett, hogy szimpatikusan pimasz pofátlanság). A film látványvilága is pazar, de ez ma már alapkövetelmény egy olyan alapvetően látványfilmtől, mint ami ez is.
A pénzvilág bűnös üzelmeiről maga Gordon Gecko (Michael Douglas), a tőzsdék feneketlen étvágyú csúcsragadozója tanítja meg a tutit a tátott szájú civileknek, Oliver Stone 1987-es, ám még messze nem elavult Tőzsdecápák (PRO4, 22.00) című mozijában.
Újra a tengerben találhatjuk magunkat viszont A nagy kékség (TV2, 23.00) című filmben. A nyolcvanas évek végének, a kilencvenes évek elejének nagy-nagy kultusza volt ez a remek kis mozi. Elsősorban emiatt kezdtük emlegetni Luc Bessont, részben e film kapcsán kellett beszélnünk valamiféle új francia új hullámról, holott a film tulajdonképpen nincs másról szó, mint egy sportfilmről, melyben két rivális sportbúvár küzd egymással és az elemekkel az oxigénpalack nélküli szabadmerülés világcsúcsáért. A feneketlen mélység hívogató szavának dekadens romantikája, valamint a rivális búvárokat megjelentő két színész (Jean-Marc Barr és Jean Reno) emblematikus teljesítménye, a mediterrán környezet ma is hat, Besson pedig szépen rajzolja meg a küzdelem emberi vonatkozásait is.