Valamivel több mint egy évtizeddel ezelőtt futott a magyar mozikban is egy, nyomokban ugyan Holt költők társaságát, Ha…-t és más efféle fiúiskolás-jó tanáros-rossz gyerekes jegyeket is tartalmazó, amúgy igen helyes és igazságos francia film, a Kóristák, aminek kapcsán éveken belül bekövetkező hollywoodi remake-et, Oscar-esőt és más efféle szörnyűséget merészeltem jósolni. Az Oscar-eső ugyan elmaradt, tulajdonképpen a remake-elés is, hiszen a kanadai (amúgy szintén francia gyökerű) François Girard 2014-es filmje, A kórus (HBO, 20.00) inkább a Good Will Hunting-típusú, lentről érkező, tehetséges gyerek kontra zseniális tanár toposzt ragozza tovább, mégha a Kóristákhoz nagyon hasonló témában, egy magas szintű fiúkórus kinevelésére szakosodott, bentlakásos magániskola falai között. (Bővebben)
A néha kissé unalmas, de a szorult szituációkban azért mindig jól teljesítő Tom Hanks igen jót alakít A számkivetett (Duna, 20.30) című robinzonádban. (Tudom, hogy láttuk már…) Hízott vagy 30 kilót a szerep kedvéért, amit aztán a forgatás alatt szépen le is adott – e színészi trüváj mellett azonban hiteles és igaz karaktert is épít, akinek sorsa igencsak érvényes tanulságokkal bír. Tom amúgy egy csúcsmenedzsert játszik a filmben, aki repülőgép szerencsétlenséget él túl egyedül a Csendes-óceán felett és egy sziget rabja lesz négy hosszú évre. A film azonban nemcsak egy nyilvános fogyókúra dokumentációja, hanem egy nagyszerű példamese a pénzről, a hatalomról, az emberi kapcsolatokról és a valódi értékekről – természetesen hollywoodi felfogásban (a képen a történet egyik jellegzetes kelléke).
Amerika valóban a lehetőségek hazája lehet, ha már az elektromos megszakítóval ellátott autó-ablaktörlőkről is képesek nagyjátékfilmet készíteni… Ezt persze csak az Isteni szikra (Filmcafe, 21.00) című film első képkockái alapján alkotott felületes vélemény alapján állíthatja bárki, valójában ez egy igazi amerikai történet, amelyikben a Kisemberrel ki akar cseszni az arctalan, gonosz hatalom, de az kitartó munkával, akár folyamatosan a szél ellen pisilve, halált megvető bátorsággal és egy teve kitartásával szembeszegül vele, és a végén győz ő is, meg az IGAZSÁG is. Frank Capra csinált ilyen filmeket anno, főszerepben Jimmy Stewarttal – itt Greg Kinnear játssza az igazi amerikai hőst. (Bővebben)
A Trükkös fiúk (Viasat3, 21.00) Ridley Scott viszonylag ismeretlen vígjátéka, melynek szereplői, meglepetésre, trükkös fiúk: Nicolas Cage és Sam Rockwell. Szélhámosok, svihákok. Semmi különös: bővebben.
Baromi sok hasonmása van a Hasonmás című filmeknek, magyarul legalább három ilyen került forgalomba, csak az utóbbi 10-15 évben. Ez a mai Hasonmás (RTL Klub, 21.25) a Bruce Willises lesz, valami sci-fi akciófilm egy olyan majdani világról, amikor az emberek saját hasonmásaikat (Surrogates – ez a film eredeti címe is) küldik a cikis helyzetekbe saját maguk helyett helytállni. Természetesen, a rendszer fogaskerekei közé jön a kötelező porszem is…
Az igazi kaland (SuperTV2, 21.30) a tévé előtt gubbasztó rendes magyar családok érdeklődésére tart számot, még ebben a gyerekek számára tán kései időpontban is (bár szombat van), hogy elnyúlva a kopottas IKEA kanapén együtt könnyezzék-rötyögjék végig Cameron Crowe történetét, melyben egy korán megözvegyült apuci (Matt Damon) tesz komoly erőfeszítéseket két gyermeke felnevelése érdekében: a hajdani elfoglalt szerkesztő feladja állását és egy vidéki, kissé lepukkant állatkertet is tartalmazó birtokon kezd új életet gyermekeivel. Gyerekek, saját állatkert, amiben vannak állatok, jóképű, ám magányos, gyermekeit bájos sutasággal terelgető apuka – a filmben bonyodalom bonyodalom hátán, a kanapén azonban tuti a siker.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: