Mit nézzünk ma a tévében?

Szinte minden tévécsatorna látványosan menekül a foci elől, holott, épp ma lenne itt az idő, amikor villantani lehetne érdekességeket… Ehelyett jön megint Két nap Párizsban (Filmcafé, 20.20), ami egy igen okos cukiság, az élet kicsit naposabb oldaláról, csak hát… Marion, a New Yorkban élő franca fotós (Julie Delpy) európai/hazai kalandozásra viszi neurotikus amerikai barátját (Adam Goldberg), aki viszont nehezen emészti meg az öreg kontinens szokásait. A Marion családjánál eltöltött két nap pedig végképp beteszi a kaput…

A szívnek kell majd megszakadni viszont a korántsem visszafogott címválasztással élő, Csillagainkban a hiba (FEM3, 21.00) című drámában, mely két, súlyosan rákbeteg tinédzser (Shailene Woodley és Ansel Elgort) megismerkedését és sajnos borítékolhatóan végzetes szerelmét meséli el – hogy is mondjam csak, igen hatásos eszköztárral.

Peter Berg valóságban megtörtént eseményeket feldolgozó A túlélő (Cool, 21.10) című filmjének címében ott van, hogy a végén valaki biztosan túléli a filmbéli córeszt, hiszen valakinek el kell mesélnie ezt a sztorit, s mivel Mark Wahlberg a legnagyobb név a stáblistán, nyilván az általa alakított szereplő lesz az. A forgatókönyvíró-rendező Berget nyilvánvalóan nem is érdekelte, hogy filmje megfeleljen bármiféle háborús, harcolós, katonás zsáner kötelmeinek, azon kívül, hogy az akciójelenetek bizony igen látványosak, vagy ha nem, akkor viszont hitelesek, mint egy lesben álló merénylő Kalasnyikovjából kilőtt, csontot forgácsoló 7.65-ös lövedék. A film inkább az Afganisztánban végrehajtott, hírhedt Red Wings-hadműveletet túlélő Marcus Lutrell (na, őt alakítja Wahlberg, in blood, sweat & tears) hitelesnek tekinthető jelentése alapján kísérli meg reprodukálni a véres kudarcba fulladt akciót, melynek célja egy tálib vezér meggyilkolása lett volna. (Bővebben)

Én azonban lehet, hogy a meccs helyett, s mintegy felvezetésként a nyaralásra, újranézem A cápát (TV2, 21.20), Steven Spielberg (a képen) klasszikus horrorját, még a pályája elejéről. Régen láttam. Amúgy legendás mozi ez, mely annak idején, állítólag olyan hatással volt a nézőkre, hogy egy nőnek megindult közben a szülése… Főszerepben Roy Scheider és Richard Dreyfuss, valamint John Williams zenéje.

Viszont valamiért mindig keverem A tökös, a török, az őr meg a nővel A Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső (film+, 21.30) című erősen gájricsis Guy Ritchie-filmet, melyben négy lúzer azt a hülye ötletet találja ki, hogy az egyik bűnszövetkezet felé megadandó tartozásukat kiegyenlítendő, kirabolják a másik, még nagyobb bűnszövetkezetet. Az így létrejött óriási kavarodásban aztán, a Ritchie-filmektől megszokott vizuális poénok mellett, pergő, általában meghökkentően trágár, de mégis szellemes dialógok, állandó szerepcserék, eltévesztett leszámolások után minden a helyére kerül – és minden marad a régiben.

Felfogni sem tudom azonban, vajon miért gondolja bárki is, hogy a Drive – Gázt! (AXN, 21.55) című film akciófilm… Szerintem inkább csak “gáz”, mint akció – azonban a kötött sapkás/kötött sapka nélküli, vastag szemüveges, kontyos, szakállmóka hipszterek moziba járó szub-szubkultúrája a hátán fekve szaladgált ettől a filmtől. (Bővebben)

Mintha valami putty lenne a fociközvetítések menetrendjében, de akit ez érint, az nyilván tudja is, vagy majd most utánanéz. Akit nem érint a foci, annak a következő filmeket javasolnám: elsőnek talán A leggyorsabb Indiánt (film+2, 19.25), mely energiát, agresszivitást sugalló címével ellentétben egy igen megható, bájos mozi, Sir Anthony Hopkinsszal a főszerepben. Természetesen, Hopkins bácsi nem a leggyorsabban futó indián törzsfőnököt játssza el ezúttal (bár nyilván el tudná, ha nagyon akarná), hanem Burt Munrót, egy megveszekedetten céltudatos, kitartó új-zélandi kisembert, aki hajlott kora ellenére ódon Indian motorjával (az igazi Burt Munro, az igazi Indiannal) számtalanszor megdöntötte (és tán a mai napig is tartja) a motorkerékpáros sebességi világrekordot. Az első hallásra tán unalmas sportfilmnek gondolt, valójában igen remek kis alkotás himnusz a nagyot álmodni merő kisemberhez, aki céljai elérésére minden tőle telhetőt megtesz, de nem másokon átgázolva, hanem tisztán, nyitottan és barátsággal – nem csoda tehát, hogy így álmai be is teljesülnek. Üdítő hatású, nyíló pitypangmezők nélkül is pozitív életeszményt megfogalmazni képes, erősen ajánlott film ez.

Anyunak viszont jöjjön megint a Mamma Mia! (TV2, 19.30), amiben engem három dolog lepett meg. A legfontosabb az, hogy milyen jól működnek az ABBA-dalok dramaturgiailag összefűzve, egy musical storyline-jában, a másik, hogy Meryl Streep -képletesen szólva- egy állat, a harmadik pedig az, hogy ez az Amanda Seyfried milyen édes kis csaj (eddig szerintem csak thrillerekben láttam). Viszont a film helyszínéül szolgáló kis sziget lakóinak egészen biztosan nem kell azon aggódniuk, hogy nyáron nem tudják kiadni szobácskáikat…

Az ezután következő Hölgyválasz (Paramount Channel, 19.55), ha lehet, még csajosabb limonádé. Richard Gere, az őszülő halánték, amúgy dörzsölt, nagymenő ügyvéd egy nap meglátja Jennifer Lopezt, egy lepukkant, külvárosi táncstúdió kirakatában, aki lehengerlő vonzerejével olyan dolgokra veszi rá a pasit, hogy azt saját maga sem hiszi el…

Eddig tartott a móka, kacagás. A Sivatagi cápák (Viasat6, 21.00) háborús dráma, nem éppen az a kifejezetten ostoba, lövöldözős, zászlólobogtatós akciófilm, sőt… Kifejezetten reális, objektív képet nyújt az Öböl-háború katonai valóságáról, a korabeli Irakról és Kuvaitról (főbb szerepekben pl. Mark Wahlberg, George Clooney és Ice Cube).

Fogalmam sincs, hogy milyen Jean-Marc Vallée (Dallas Buyers Club!) két furcsa történetet egybeszövő drámája, a Café de Flore (m2, 21.05), nem láttam. Az egyik az 1960-as évek Párizsában játszódik, ahol egy fiatal anya próbál boldog életet élni egyedül, Down-szindrómás gyermekével, míg a másik a napjainkban történik: egy DJ-ről szól, aki úgy tudott sikeressé válni, hogy ahhoz fel kellett rúgnia saját békés, nyugodt családi életét. Hmm. Francia-kanadai és romantikus és dráma, a szereplők közül csak Vanessa Paradist ismerem (ami semmit nem jelent).

Láttam viszont az Augusztus Oklahomábant (TV2, 21.50) már színpadon is, Eszenyi rendezte a Vígszínházban. Ott szegény Pap Vera játszotta azt a gyógyszerfüggő, szájrákkal küzdő nőt, akit most (újfent) Meryl Streep hoz, remek volt ő is, remek Streep is. Igazi ziccerdarab ez jó színészeknek (Streep mellett Sam Shephard, Julia Roberts, Juliette Lewis, Benedict Cumberbatch és mások a képen), mert lehet “tolni” ezerrel. Vígjátéknak mondják, fekete komédiának, ám valójában lássuk jól, hogy kőkemény dráma ez egy élhetetlen, boldogtalan családról… (Bővebben)

Véleményem szerint, a modern televíziózás egyik ikonikus képsora az a jelenet, amiben Simon Cowell, a Britain’s (stb.) Got Talent, X-faktor, és ki tudja még mennyi tévéshow kitalálója és jogtulajdonosa, valamint alkalmi partnerei a szó szoros értelmében leteszik arcukat egy köpcös, pufók arcú, rendetlen fogazatú pali előtt, akinek a torkából úgy szakadt fel Puccini híres áriája, a Nessum Dorma, hogy azt tényleg nehéz könnyek nélkül megállni. Az operaszínpadokon nyilván vannak sokkal jobb énekesek is, mint Paul Potts, aki a show idején egyszerű telefonbolti eladó volt, de ott, akkor, abban a showban, abban a “médiakörnyezetben” valóban csoda volt megszólalása. Ehhez képest, az eddigi életéről készült film, A hang ereje (RTL Klub, 21.55), David Frankel rendezése, mindent kihozott ebből a csodás sztoriból, amit ki lehetett hozni jó ízléssel. Éppen a megfelelő mértékben keverednek a munkáskörnyezetben játszódó angol realista filmek legjobb hagyományai az e történetből kihagyhatatlan, cukros romantikával. Boldog ember az, aki ilyen mélyről küzdötte fel magát, mint Potts, de még boldogabb az, akiről életében ilyen mértéktartó, becsületes film készül.

David Ayer rendező tulajdonképpen “megfilmesítette” azt, amit mi még csak poénként ismertünk, például a Kelly hősei című második világháborús szajré-bohóságból, miszerint: az amerikai Sherman-tankoknak gyenge a fegyverzete és a páncélzata, ezzel szemben a német Tigrisek tényleg vadállatok: szemből halálosak, viszont ha seggbe tudod durrantani, akkor legyőzheted őket… A Harag (SuperTV2, 21.55), ahogy a film címe is jól mutatja, ennél azonban több, és tényleg nem sok köze van az ártatlan viccelődéshez. Mocskos, rohadt háborús dráma, Brad Pittel, például. (Bővebben)

A Legbelső félelem (Paramount Channel, 22.00) című thriller cselekményében van egy komoly csavar, amit Edward Norton (úgymond, színészileg) mindössze egyetlen, sátáni szemvillanással old meg – csak ezért a pillanatért is érdemes megnézni ezt a filmet. Persze, amúgy is… A történetben egy sikeres ügyvéd (Richard Gere) elvállalja egy köztiszteletben álló polgár meggyilkolásával gyanúsított utcagyerek védelmét, pusztán szakmai kíváncsiságból, csakis az igazság kiderítésének érdekében. Az így “szárba szökkenő” tárgyalótermi dráma azonban egy félelmetes, logikai macska-egér harccá változik hamarosan… Gregory Hoblit filmje minden idők egyik legizgalmasabb efféle műfajú darabja – ha nem láttuk volna még.

Nyár van nyár, röpke lepke száll virágra, zümmög száz bogár. Az utolsó mohikán (Paramount Channel, 21.00) elsősorban azért ajánlható, ha valamiért mégis otthon ülnénk és nem érdekel a foci, mert benne Csingacsguk, Sólyomszem, Unkasz, csatakiáltás, tomahawk, wigwam és nyilak, tehát gyerekkorunk összes kelléke köszön vissza. Van a filmben minden ami kell, hisz’ mi indiánok vagyunk, mindannyian. Fejünkön ott a dísz, díszeleg. Sólyomszem szerepében Daniel Day-Lewis (a képen).

A Szerencsecsillag (Cool, 21.10) viszont egy szép, romantikus, giccses mese arról, hogy ha a katona (Zac Efron) hazatér a háborúból (ezúttal az irakiból), akkor majd megtalálja azt a szép, szőke lányt (Taylor Schilling), akiről a csatazajban álmodozott egy véletlenül talált fénykép alapján…

Ma is megnézhetjük a Django elszabadult (SuperTV2, 22.55). Quentin Tarantino “para-westernje” a rabszolgatartó déli környezetben játszódik, Christoph Waltz-al, Jamie Foxx-szal és Leonardo di Caprióval a főbb szerepekben, ugyebár. (Bővebben)

Maradjunk ennyiben.

Érdekes (vagy éppen kedves) film lehet ma estére például a Hölgyek levendulában (D1 TV, 19.10), amiben két idős hölgy (Maggie Smith és Judi Dench) talál egy sebesült fiatalembert (Daniel Brühl) a tengerparti házuk előtt, a parton. A hölgyek – két nővér – között megindul a versengés az ifjú kényeztetésének jogáért, akiről ráadásul kiderül, hogy hegedűművész. A baj csak az, hogy ő másfelé keresi a szerelmet… Jók a film arányai, mindvégig megmarad érzelmesnek, romantikusnak, de sosem válik édeskéssé, szentimentálissá, sőt egy picit még tabut is dönt. Jó, csak billent, de akkor is…

Az igazán mord, sötét zenék kedvelői azonban ki ne hagyják a Sötét zenék (Cinemax, 20.00) című izlandi drámát, melyben egy vidéki fiatal (Thora Bjorg Helga) életét követhetjük nyomon, a magány, a heavy metál és a zord izlandi hétköznapok szigorú környezetében.

A Thomas Crown-ügy (AMC, 20.10) című bankrablós szajréfilm klasszikus változatának fő- és címszerepében Steve McQueent, minden idők egyik leglazább hollywoodi férfisztárját nézhetjük, az isteni Faye Dunaway társaságában. Fasza film, már elnézést.

A Nem vagyunk mi angyalokban (Duna, 20.20) viszont Robert De Niro öltözik papi reverendába Sean Pennel, miután -igaz, önkényesen- ők is éppen befejezték büntetőintézetben való tartózkodásukat. A kérdés tehát az, hogy teszi-e az embert a ruha? A filmet Neil Jordan rendezte David Mamet forgatókönyvéből – régen tetszett, nemrégiben viszont nem nagyon…

A Brooklyn mélyén (film+2, 21.00) című krimi-dráma viszont egy zsaru-film, mely akár Antoine Fuqua A kiképzés című, igen remek kis mozijának második részeként is felfogható. Három párhuzamosan futó zsarusors, mely a végső véres fináléban ér össze. Kiábrándult, naturalista pillanatkép a mai New York bűnüldözéséről, szociografikus hitelességgel megrajzolva. Nincsenek hősök, csak áldozatok, akik akkor szerencsések, ha egy órával tovább élnek, mint a másik. A vakmerő Ethan Hawke és a laza Don Cheadle mellett különösen remek a tisztesen megőszült Richard Gere a nyugdíj előtt álló, gyávácska zsaru szerepében.

Az esküvő-, illetve lagzifétisiszták, valamint a húsevők kultuszfilmje, a Bazi nagy görög lagzi (SuperTV2, 21.00) egyrészt minden idők egyik legnagyobb nyereséget termelő filmje, már a bekerülési költségek relációjában, másrészt már mindenki látta. Egy saját hagyományaikat tisztelő, vallásukat megtartó, húst hússal zabáló, zajos, temperamentumos családban nevelkedett kövér, csúnya, szemüveges görög lány egy nap gondol egyet és változtat életmódján, külsején, és hamarosan össze is szed egy rendes, jól nevelt, fehér, keresztény és amerikai fiút, aki még vegetáriánus is. Ennyi a film konfliktusa, minden ebből fakad – lásd a film címét.

Maradunk a kultusznál. Jack Kerouac kultikus regénye, mert ha létezik olyan, hogy ‘kultikus regény’, akkor az Úton mindenképpen az; szóval, minden utazó, csavargó, stoppos, linkóci pernahajder, partiállat és jazzrajongó konstans Bibliája megfilmesíthetetlen. Ebből a szempontból Walter Salles próbálkozása (micsoda filmográfia!) kifejezetten tisztes vállalkozásnak tűnik, de azért legyen egyértelmű, ez az Úton (Filmcafe, 21.00) sem az igazi. (Bővebben)

152 perces hosszával egy jó alapos életrajz, de remek film is egyben a ma esti Ray (Viasat3, 22.10), mely tán nem meglepetésre, Ray Charles életét tárja a nagy nyilvánosság elé. Közben persze végig jó zenéket hallgathatunk benne, és az is biztatóan hathat, hogy Jamie Foxx -különösebb vita nélkül- Oscar-díjat kapott a világhírű, vak soul-jazz énekes-zongorista megformálásáért (a képen Jamie Foxx balról, Ray Charles jobbról).

A folyó (SuperTV2, 23.05) című drámában a Sissy Spacek és Mel Gibson által alakított házaspár folytat kilátástalan harcot az életterüket veszélyeztető gonoszkapitalistaharácsoló és környezetszennyező villamosművek ellen. Zsigmond Vilmost Oscarra jelölték a film fényképezéséért.

Kikerült a szélesebb nézőközönséget is elérő tévés piacra az igen remek Dom Hemingway (Viasat3, 21.00) című mozi, melynek címszereplője (Jude Law) egy kibírhatatlanul nagyképű, gátlástalan, felelőtlen, életveszélyes fazon. E film tétje mindössze annyi, hogy valahogyan mégis megmutassa benne az emberit, hogy szerethetővé tegye. A cselekmény nagy része féktelen bulikkal és a “komámasszony, hol a lóvém”-klisé pörgetésével zajlik, de ahogyan haladunk egyre beljebb Dom elméjének széthullásába, úgy bújik elő annak szerethető lénye is. (Bővebben)

Bacsó Péter ritkán látható, 1982-es filmdrámájában, a Tegnapelőttben (Duna, 21.25) egy igen kacskaringós, de mégis tipikusnak mondható életutat ismerhetünk meg. A főszereplő nő (Igó Éva) apácáknál nevelkedett, de a bőrén érezve a “fényes szelek” hívó szavát, hamarosan már a népi kollégiumok falai között találja magát. Részt vesz a Rákosi-idők legszégyenletesebb koncepciós pereiben, és azt vallja, amit a Párt elvár. Évekkel később azonban szembesülnie kell elv- és párthűségének következményeivel, valamint a lelkiismeretével. (Hogy kicsit aktualizáljam a történetet, ami anno pl. a Rajk-per volt, azt ma “karaktergyilkosságnak” hívják.) Érdekes lesz.

Buz Luhrmann pimasz, szemtelen, sodró lendületű, ám mégis elbűvölő Rómeó és Júliája (FOX, 21.45) szerintem minden idők egyik legjobb filmes Shakespeare-feldolgozása, melynek láttán tán még maga, a halhatatlan William is elégedetten csettintene rá. Ezerszer jobb film ez, és minden anakronizmusa dacára autentikusabb, mint a széleskörűen körbeájult Zeffirelli-féle mézes-cukros verzió, Claire Danes és Leonardo di Caprio pedig egyenesen zabálnivaló.

Hunter Richards mostanában nem először előkerülő London (Galaxy, 22.00) című filmje viszont pont olyan, mintha az Annie Hallt Quentin Tarantino rendezte volna meg, közvetlenül a Ponyvaregény után… Csak nem annyira vicces. Persze, nem rossz kis kamaradarab ez, egy szakítás és egy kudarcos kapcsolat analízise, amire akár két szóban is ki lehetne mondani az ítéletet, de tudjuk jól, hogy azért az élet nem ennyire egyszerű. Jessica Biel alig bírja féken tartani kibuggyanni akaró bujaságát, Jason Statham (ráadásul, még hajjal!) viszont olyan kis monológgal lep meg, amit akár Al Pacino is bevállalt volna harminc-negyven évvel ezelőtt. Sok négybetűs szó és még több kokain.

Igen kemény “löket” lehet viszont ma estére az ír Neil Jordan A másik én (Cool, 21.10) című thrillerje, melyben Jodie Foster alakítja azt a nőt (a képen), akit egy éjszaka megtámadtak a nyílt utcán, miközben vőlegényével sétált hazafelé. A férfi meghal a támadásban, a nő is súlyosan megsérült, azonban amikor felgyógyul, előbújik a szelíd, gyenge nő másik énje is. Izgalmas bosszúfilm (a film eredeti címe: A bátor én), mely azért nem ódzkodik némi egészséges moralizálástól sem. A minőségét garantálja az alkotók figyelemreméltó szakmai előélete.

Remek filmek… Sir Anthony Hopkins romantikus korszakából való az a ma már bőven felnőttkorú dráma, mely első blikkre mintha az utolérhetetlen Napok romjainak lenne valamiféle korai változata. Hopkins bácsi itt még nem bácsi, ám legalább olyan morózus, emberkerülő, fura szörnyeteg, mint amilyennek később több szerepben is megszoktuk: ezúttal egy könyvkereskedő – a piros sarokban most (régebben pl. a Diploma előttből ismert) Anne Bancroft áll a szószátyár és szókimondó amerikai írónő alakjában. Az Egy ház Londonban (Cinemax, 20.00) című film kettejük hosszú éveken át zajló megismerkedésük, majd további hosszú éveken át tartó szerelmük, barátságuk történetét meséli. 1986-os film, szép, míves, veretes alkotás.

Kitűnő – bár az előzőhöz képes teljesen más jellegű – darab Claude Lelouch anno César-díjjal jutalmazott A szertartás (Filmcafe, 20.55) című filmje, mely szinte móriczi mélységeket jár be az emberi irigység, a sértettség és sértődés, valamint a társadalmi igazságtalanságoknak az egyedi emberi lélekre gyakorolt hatásai terén. Könnyed, amolyan franciásan csevegős modorban húz be olyat a jóléti társadalom gyomorszájára, hogy még ma is hápogna, ha nézne ilyen filmeket, mint ez. Többször megidéződik Marco Ferreri is, és nem is véletlenül. Azt a kíméletlen részvétlenséget, ami Sandrine Bonnaire tekintetéből süt a film utolsó kockáján (a képen Isabelle Hupperttel), na, azt kéne látniuk igen sokaknak ma is – utána talán jobb lenne ez a világ.

A Get Carter! új magyarítást kapott a keresztségben – Az igazság fáj – (Paramount Channel, 21.00). Amúgy Sylvester Stallone egyik legjobb “komoly” filmje ez, egy kőkemény krimi a hasonló című és a Francia kapcsolattal egykorú klasszika remake-je. Érdekesség, hogy láthatjuk benne az eredeti verzió főszereplőjét, Michael Caine-t is, csak éppen az eredetihez képest más, ám egyáltalán nem jelentéktelen szerepben…

Az igazságnak ma ára is van, legalábbis a Michael Conelly-regényből adaptált Az igazság ára (Cool, 21.10) című izgalmas tárgyalótermi drámában, mely azzal a meglehetősen kényelmetlen kérdéskörrel játszik el, hogy mi van akkor, ha a vádlottról (Ryan Philippe) biztosan tudja az ügyvédje (Matthew McConaughey), hogy ártatlan és meg is tesz mindent ennek bebizonyítására, a vádnak azonban olyan megdönthetetlen, bár nyilvánvalóan hamis bizonyítékai vannak, hogy a vádlottat elítélik? Illetve, mi van akkor, ha az ügyvéd tudja, hogy bűnöst véd, de mégis mindent el kell követnie felmentéséért? (Bővebben)

A Fék nélkül (AXN, 22.00) a nagyvárosok utcai gerillái, a fék nélküli fixikkel bemutatott hajmeresztő mutatványokkal járó munkájukat végző biciklis futárok világában játszódik. Az életveszélyes sport lényege, hogy a kézbesítendő küldemény minél gyorsabban célba érjen a közlekedési dugóban fuldokló nagyvárosban, nem mellesleg azonban a virtus is csábítja ezeket a hiperlaza adrenalin-junkie-kat. Joseph Gordon-Lewitt alakítja az amúgy elég egyszerű történet főszereplőjét, akinek egy alkalommal olyan csomagot kell kézbesítenie, amire olyanoknak is fáj a foguk, akik nincsenek feltüntetve címzettként. Az üldözési jelenetek azonban frenetikusak.

Az Öt törött kamera (Duna, 23.40) hiánypótló dokumentumfilm. Egy palesztin férfiról szól, aki első gyermeke születésére vett egy videokamerát, hogy azzal örökítse meg az eseményt, később azonban rákapott a filmezésre és filmre vette a környék izraeli telepesek általi megszállását, a Fal építését és sok más, ma innen talán nehezen érthető, ám sokak által rettenetesen megmagyarázott történést. Az első kamerát izraeli katonák lőtték szét, ám a férfi további négy kamerát szentelt az ügynek – ennek dokumentuma ez az igen hatásos izraeli-palesztin doksi.

Ha nem kell a foci és inkább csajokra vágyunk (Tényleg, egy ártatlan kérdés: a pasik miért a pasik focijára gerjednek, és miért nem a női focira?), akkor van egyszer a Bajos csajok (TV2, 19.00), aminek főszerepében a pletykalapok tegnapelőtti állandó címlaplányát, Lindsay Lohant nézhetjük meg, aki -a történet szerint- ekkor még nincs túl mindenen, pedig már úgy néz ki. Aztán van ilyen, hogy Sakáltanya (RTL Klub, 21.50), amiről írtam egy rövid versikét, az ismert dallamra:

A Sakáltanya nem apácazárda,
A Sakáltanya nem fényes lokál,
A vendéget a lányok itt nem tisztelik,
Mégis tömve van e dögös kóceráj. Közepes film amúgy, a bájos Piper Perabóval a főszerepben: (Bővebben) Én nem bántanám ezeket.

A Charlie Wilson háborúja (Viasat3, 21.00) viszont már fajsúlyosabb darab. A film megtörtént eseményt dolgoz fel, mely abban a kérdéskörben játszódott le, hogy hogyan veressük meg (mármint mi, amerikaiak) az oroszokat az afgánokkal? A sztori hitelességét (de legalábbis lendületét) elsősorban az Elnök emberei című tévésorozattal is bizonyított Aaron Sorkin jelenti. Onnan már ismert recept szerint peregnek a párbeszédek, a séróból megküldött, fanyar replikák, melyeket elsőrangú sztárok vezetnek elő virtuóz módon: Tom Hanks, Julia Roberts és Philip Seymour Hoffman (utóbbi a képen), Mike Nichols pedig laza profizmussal rendezi ezt a politikai komédiát.

A Nyom nélkül (FEM3, 21.00) című thrillerben egy országúti benzinkút parkolójában válik köddé egy gondtalanul kirándulgató pár egyik fele (Sandra Bullock), egyik pillanatról a másikra. A másik fél, a férfi (Kiefer Sutherland) még három évvel az eset után is megszállottan keresi párjának nyomait, pedig már a rendőrség is régen lezárta a nyomozást. Ott van viszont a stáblistán még Jeff Bridges is, tehát nyilván ő lesz majd a rejtély kulcsa…

Charles Dickens című klasszikus regényét, a Szép reményeket legutóbb szerdán ajánlottam, akkor sem néztem meg, szerintem ma sem fogom – mindenesetre szólok, hogy ma főműsoridőben kerül adásba: FOX, 21.00. A történetet amúgy a Gravitációval jó sok elismerést begyűjtő Alfonso Cuarón alkalmazta és modernizálta filmre még 1998-ban, igen bombasztikus szereposztásban. A wannabe festő Finnt Ethan Hawke, míg Estellát, az őt csábító jeges szépséget Gwyneth Paltrow adja, mellékszerepekben pedig Robert és Drena de Niro (az utóbbi Robert lánya), Chris Cooper, Anne Bancroft és például Kim Dickens látható (utóbbi viszont nem rokona a Charlesnak. Vagy igen. Vagy nem tudom.)

Az Életben maradtak (m2, 21.05) Piers Paul Read híres dokumentumregénye által is elmesélt Andok-beli repülőgép-katasztrófa történetének amerikai filmváltozata. Egy uruguayi főiskolás rögbicsapat repülőgépe zuhan le a fagyott, jeges völgyben. Egy csomóan azonnal meghalnak, néhányan azonban -elképzelhetetlen szenvedések közepette, az emberi lét alapvető szabályait is felrúgva- túlélik a szerencsétlenséget. A könyv sajnos jobb, megrendítőbb, a valóság pedig reprodukálhatatlan.

A király beszéde (Filmcafe, 21.15) című 2010-ben készült film, gondolom, nemcsak az én könyökömön jön már ki. Egy virtigli Oscar-szivacs ez amúgy, viszont Colin Firth tényleg remek a filmben, megérdemelte érte a szobrot; de ugyanolyan jó Geoffrey Rush is, vagy például Timothy Spall, Churchill röpke, de jelentős szerepében. Amúgy film is elég nehezen kikezdhető, egy kerekded, sima gömb. Nincs rajta fogás, de simán ki lehet kerülni. (Bővebben)

A Napfény (AMC, 21.15) viszont a Trainspottingtól a Gettómilliomosig sok mindennel próbálkozó Danny Boyle filmje, mely azért filozofikusabb menet, mint az előző ajánlat. Zöld üzenet, világbéke, megsemmisülés. Azonban szintén könyök.

A Reflektorfény (Galaxy, 21.30) viszont (számomra legalábbis) újdonság. Zenés dráma, de nem musical: Gwyneth Paltrow alakít benne egy lecsúszóban lévő, hajdani countrysztárt, aki mellé férje-menedzsere egy feltörekvő, ifjú reménységet szerződtet, hátha az inspirálja a kiégett feleségét. A hormonok, az érzelmi energiák azonban ritkán áradnak abba az irányba, amelybe szeretnénk…

Azonban Django (is) elszabadul (SuperTV2, 22.00). Quentin Tarantino minapi “para-westernje” a rabszolgatartó déli környezetben játszódik, Christoph Waltz-al, Jamie Foxx-szal és Leonardo di Caprióval a főbb szerepekben, ugyebár. (Bővebben)

A Végjátékban (Duna, 22.20) ezalatt a pizzaképű Mickey Rourke-t nézhetjük, ezúttal jazztrombitásként, aki szerény gázsiját piti bűncselekményekkel pótolja ki. Egyszer azonban rossz kocsit tör fel, minek következtében a sivatag közepén ébred. Csatlakozik egy éppen arra járó vándorcirkuszhoz, ahol rövidesen szerelmes lesz a társulat gyönyörű akrobatájába (Megan Fox). Az élet azonban nem ilyen egyszerű.

Jön még A szív hídjai (ATV, 22.35) is, egy megható, ám rettenetesen édes, majdhogynem ragadós romantikus mese, ergo akárhányszor bele tudunk ragadni. A vidéki szépasszony (Meryl Streep) magányosan tördeli kacsóit otthonkájába, míg férje és gyermekei valahol messze vásároznak, amikor egy kissé érdes modorú, magányos férfi (Clint Eastwood) kopogtat be a kertkapun. Satöbbi-satöbbi.

Elemi ösztön (Filmcafe, 23.15)? Valaki?

Az igaz, hogy Robert Zemeckis nem igazán csinált többet, minthogy megcsinálta Philippe Petit WTC-táncának (a pali anno kötélen sétált át az éppen átadás előtt álló WTC tornyok között, engedélyek és ami a fő, biztosítás nélkül), illetve az azt elmesélő, Oscar-díjas Ember a magasban című dokumentumfilmnek a látványfilmes, hollywoodi verzióját a Kötéltánc (Cinemax, 20.00) című produkcióban, de valahogyan én már megint más filmet láttam, mint a honi kritika nagy része. Hányni ugyan nem hánytam, bár nem is IMAX-ban néztem a filmet, de véleményem szerint azért minden benne van, ami egy ilyen filmbe kell. Látvány (Dariusz Wolski) valóban lélegzetelállító, a cselekmény szépen ível fel a hosszú, és a szó szoros értelmében is elemelkedett fináléig, ami végén még fújhatunk is egyet, valamint az emberfeletti teljesítmény iránt érzett meghatottság könnyeit is nyugodtan kitörölhetjük szemünkből, hogy más meg ne lássa gyengeségünk. Nehéz lenne ezt a történetet úgy megcsinálni, hogy a tényeket figyelmen kívül hagyjuk, azok pediglen ott vannak a filmben. Joseph Gordon-Lewittnek pedig van olyan fura kisugárzása, hogy simán elhiszem neki Petit figuráját.

Steven Soderbergh Ocean’s-trilógiájának harmadik részét, az Oceans’s Thirteen – A játszma folytatódik (film+, 20.35) címűt az első kettőnél is több sztár (George Clooney, Brad Pitt, Andy Garcia, Al Pacino, Matt Damon és még sokan mások), több lazaság jellemzi – bármikor újra lehet nézni, mivel szórakoztató, mint Las Vegas. (Bővebben)

A Szerelmünk lapjait (Cool, 20.45) viszont szinte biztosan megkönnyezzük. A fiú –Nick Cassavetes– rendezi édesanyját, Gena Rowlandst, aki egy idős nőt alakít ebben a szívszorító történetben. A néni egy szeretetotthon lakója. Súlyos Alzheimer-kórban szenved, tulajdonképpen alig emlékszik már valamire korábbi életéből. Az ápolók lökdösik túl minden egyes napon, csak egy idős betegtársa (James Garner) jár be hozzá, hogy egy fekete könyvből olvasson fel neki történeteket egy hajdani szegény asztalossegédről (Ryan Gosling) és egy gazdag, déli lányról (Rachel McAdams)… (Bővebben)

Éppen vége a Roland Garrosnak, és nemsokára indul a teniszidény következő nagy eseménye, a wimbledoni tenisztorna, úgyhogy a (ma már egyáltalán nem) fehér sport és a romantikus komédiák kedvelőinek közös halmaza nyilván örömmel fogadja a Wimbledon – Szerva itt, szerelem ott (Viasat3, 21.00) című bohóságot, melyben egy lecsúszott hajdani teniszcsillag (Paul Bettany) és egy feltörekvő új sztár (Kirsten Dunst) keveredik egymással pályán kívüli szettekbe. Hogy a game végeredménye mi lesz, az legyen a film titka, annyi legyen elég, hogy ami ezúttal nem a zöld gyepen játszódik, az mindkettő pályáját alapvetően befolyásolja… Teljesen nézhető darab, mely működik sportfilmként is, romantikus történetként is.

Később azonban megmenthetjük Ryan közlegényt is a Ryan közlegény megmentése (Duna, 21.20) című, nagy lélegzetű és igen látványos háborús eposzban, Spielberg Pista bácsi Oscar-hegyekkel jutalmazott filmje által.

Akad ma estére még egy Halálkanyar (AMC, 22.00) is, ami egy igen jó kis thriller, Sean Pennel és egyéb rengeteg remek színésszel, valamint Jennifer Lopezzel (a képen Sean Pennel), Oliver Stone rendezői székéből. Penn “csak úgy” autókázik bele a világba. Egy furcsa emberek lakta furcsa városba érkezik, ahol egy nem visszautasítható ajánlatot kap. Nem részletezem, legyen elég annyi, hogy egy igencsak alulértékelt, egyszerre Coen-i, Tarantino-i és természetesen Oliver Stone-i hatásokat mutató, remek kis műről van szó – mely (eredeti cím: U Turn) nem tévesztendő össze azonban a hasonló címre magyarított, ráadásul ugyanebben az évben, 1997-ben készült másik Halálkanyarral (eredeti cím: Switchback), amiben Dennis Quaid és Danny Glover üldöznek egy sorozatgyilkost.