Tolvajtempóval (Cool, 18.45) kezdünk, ráadásul jó korán, egy fullsebességes, autótolvajos akciófilmmel, amiben nagyon gonosz arcok egy jó útra tért hajdani autótolvajt (Nicolas Cage) zsarolnak meg öccse esetleges meggyilkolásával, amennyiben nem csinálja meg a nagyon veszélyes tuti bulit. A filmben intellektuális mélységek nincsenek, viszont amit vállal, azt teljesíti is. Angelina Jolie szőke hajjal látható egy fontos mellékszerepben.
Ugyanekkor azonban a Lecsó (RTL Klub, 18.50) című animációs film nagyjából ugyanannyit mond el a kulinária és gasztronómia lényegéről, mint amennyit Fördős Zé vagy a ninjagurunak öltözött Bernáth séf adott elő nemrégiben a hihhettettlen fődíjért ujjukat szeletelő, rebbenő szemű szerencsétleneknek, az illető tévé-főzőshowban. Ha nem többet. (Az megvan, hogy ez a Pierre nevű étteremkritikus kit másol?)
Nyilván nem igazán a legjobb belépő finnyásabb ízlésű társaságokba, ha azzal nyitunk, hogy micsoda felemelő pillanata a filmtörténelemnek, amikor Will Smith káromkodva kirángatta azt a nyálkás izét a repülő csészealjból, miután megmentette a Földet A függetlenség napjában (TV2, 18.50). Ráadásul, a filmben látható módja nem is feltétlenül a leghumánusabb módja a “menekültügy” megoldásának, ha így nézzük a témát. Mindegy. Én bírom Roland Emmerich látványos filmjét, annak minden idiotizmusával és bumfordiságával egyetemben, sőt a mai napig is az egyik legjobb hollywoodi blockbusternek tartom, Avatar ide, Armageddon oda, mittudoménmi akárhova. (Itt jegyezném meg, hogy Will –a képen– picit később a Legenda vagyokban (film+, 21.00) is megmenti a világot, ám a történet végén van egy olyan csavar, mellyel ez a mozi igen szépen “kicsavarja” magát a közhelyek unalmas egyhangúságából. De a kezdő képsorok is igen “fílingesek”. Ez amúgy egy vírusos-zombis-negatívan utópikus film lesz.)
Ryan O’Neilbe minden csaj szerelmes volt a hetvenes években, mert mindenki olvasta Erich Segal bestsellerét, és mert mindenki látta a Love Story-t (m3, 19.50), melyben a gazdag fiú beleszeret a szegény lányba (Ali MacGraw), aki ráadásul halálos beteg. Jaj. Nagyon fogunk sírni a végén.
Férfiasan bevallom viszont, hogy én annak idején Bernard Rose Tolsztoj-adaptációján, az Anna Kareninán (FEM3, 20.00) szénné untam magam… Pedig nagy rajongója vagyok Sophie Marceau-nak, aki itt a címszerepet játssza, Sean Bean (Vronszkij) és Alfred Molina (Levin) társaságában.
A 10 nap szeptemberben (Viasat6, 21.00) ma este normálisabb időpontban kalauzolja el a nézőt a kémek világába. Egy komoly szereplőgárdával elővezetett, tisztességes, épkézláb, ám a témához képest meglepetést keltően csendes, szerény film, amely azért például a ma este tapasztalt Jack Ryan-sztorikat magasan veri. Kémek, emberközelben. (Bővebben)
A Túl mindenen (Mozi+, 21.00) viszont F.Gary Gray filmje, mely igen ügyesen sző drámai szálakat egy bosszútörténetet feldolgozó akció-krimibe, melyben egy már mindenen túl lévő, feleségét is elvesztő kemény zsaru veszi fel a harcot a drogmaffiával. Közhelyes sztori, de a film nézhető, Vin Diesellel a főszerepben. (Bővebben)
A Szemfényvesztés (Galaxy, 21.00) egy átlagosnak mondható, 1994-ben készült krimi, melyben Madeleine Stowe alakít egy vak hegedűművészt, aki egy műtét következtében részlegesen visszanyeri a látását. A műtét következtében azonban a lánynak furcsa látomásai támadnak: például látta azt a gyilkost, aki a szomszédjában lakó nőt meggyilkolta. Senki nem hisz neki, csak a fiatal nyomozó (Aidan Quinn). Körülbelül úgy vagyok én is ezzel a filmmel, mint a filmbeli nő a gyilkossal – láttam valamit annak idején, de hogy pontosan mit?
A legnagyobb szentek életén, te hülye, nincs semmi nevetnivaló! – üvöltötte a világba annak idején a drogok öleléséből a fénybe kitért Pajor Tamás, és nyilván igaza is van ebben. Az albán származású Calcuttai Boldog (illetve a mai naptól már Szent) Teréz élete is példamutató lehet bárki számára, vallási és világnézeti meggyőződésre való tekintet nélkül. Életének fontosabb momentumait minden bizonnyal megismerhetjük a Teréz anya – A szegények szolgálója (Duna, 21.10/22.50) című kétrészes filmből.
A Bourne hagyaték (TV2, 21.50) egy amolyan spin-off, mondjuk azt, oldalhajtás. A történet az ismert Bourne-történetek kvázi következményeiről számol be, hasonló műfajban – de már értelemszerűen más szereplőkkel (pl. Jeremy Rennerrel, Rachel Weiszszel vagy Edward Nortonnal). Amúgy passz, ezt nem láttam még (én sem).
Bár mostanában újra látható bizonyos mozikban, de azért ma lesz a tévében is a Ponyvaregény (Paramount Channel, 22.00). Örülünk, Vincent?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: