Mit nézzünk ma a tévében?

Sokak számára könnyen lehet, hogy idegesítő, ám adott esetben mégis igen szórakoztató darab a Promenád a gyönyörbe (Filmcafe, 20.45), a sok híres filmjéről (Madárka, Angyalszív, Evita, stb.)  ismert Alan Parker gunyoros hangulatú rendezése, mely a zab- és kukoricapehely feltalálójának, a hithű vegetáriánus Dr. John Harvey Kellognak életét meséli el, Sir Anthony Hopkins megszemélyesítésében. Gasztro-filozófusoknak, életmódszakértőknek, gasztroenterológusoknak és minden táplálkozástudósnak, valamint fogyó- és hízókúrásoknak azonban megtekintése kötelező!

Fabián Bielinsky neve miatt muszáj megemlíteni elsősorban a Rossz pénz (Viasat6, 21.00) című szélhámos-filmet (és remélhetőleg nem filmszélhámosságot!). Az említett úr, sajnos, már régen nincs közöttünk, azonban mindössze két nagyjátékfilmre terjedő életműve mégis fontos fejezete a thriller, a dráma és krimi kombinációjából létrejövő, közös műfaji halmaznak. Ez a ma esti film az ő bemutatkozó, mindössze egy kisjátékfilm-fesztivál első díjának nyereményéből leforgatott Kilenc királynő (Nueve Reinas) című mozija alapján készült, immár Hollywoodban, George Clooney, Steven Soderbergh és Gregory Jacobs gondozásában. Ricardo Darín (merthogy Darínt elsősorban Bielinskynek köszönhetjük) helyett itt John C. Reilly adja azt a dörzsölt, vén szélhámost, aki egy hamisított bélyegsorozat elpasszolásával szeretne koronát tenni pályafutására. Szemlátomást kisköltségvetésű krimi ez, mely elsősorban a kiválóan megírt forgatókönyvre és a szellemes, pergő dialógusokra épít. A cselekmény tekeredik, csavarodik, mindenki mindenki farkasa, mindenki átver mindenkit. Nincs különösebb “mély” üzenete a filmnek, viszont friss és szórakoztat.

A Spíler (Viasat3, 21.00) is hasonló darab, bár nem éppen a legjobban sikerült munkája Tarantino angol “párhuzamának”, Guy Ritchie-nek. A megszokott piti gengszteres, lúzer drogosos, nagymenő “vállalkozósos” történet, nagy dumákkal és a Ritchie-től megszokott vizuális trükkökkel – csak éppen láttuk már ezt korábban a Blöffben, vagy A ravasz, az agy satöbbiben. (Bővebben)

Michael Douglas, Robert De Niro, Morgan Freeman vagy Kevin Kline akkor is érdekes, ha például csak a telefonkönyvet olvassák fel… Azt is megnézné a világon néhány tízmillió ember. Még ha egyenként tennék ezt, talán akkor is… (Persze, lehet hogy azon már elgondolkoznának néhányan, hogy az a Kline, az melyik is?) Valójában a Last Vegas (RTL+, 21.00) sem sokkal érdekfeszítőbb történet, mint egy telefonkönyv, mégis megnézte már több Magyarországnyi közönség: négy, enyhén, de inkább fokozott mértékben romos tata, mintegy utolsó nekirugaszkodásként, elmegy mulattírozni Las Vegasba. (Bővebben)

Az igazi kaland (SuperTV2, 21.00) azonban inkább a tévé előtt gubbasztó rendes magyar családok érdeklődésére tart számot, még ebben a gyerekek számára tán kései időpontban is (holnap iskola), hogy elnyúlva a kopottas IKEA kanapén együtt könnyezzék-rötyögjék végig Cameron Crowe történetét, melyben egy korán megözvegyült apuci (Matt Damon) tesz komoly erőfeszítéseket két gyermeke felnevelése érdekében: a hajdani elfoglalt szerkesztő feladja állását és egy vidéki, kissé lepukkant állatkertet is tartalmazó birtokon kezd új életet gyermekeivel. Gyerekek, saját állatkert, amiben vannak állatok, jóképű, ám magányos, gyermekeit bájos sutasággal terelgető apuka – a filmben bonyodalom bonyodalom hátán, a kanapén azonban tuti a siker.

Az RTL Klub Angelina Jolie kezébe adja a vasárnap este sorsát. Két dolgot kell elmondani a Salt ügynökről (RTL Klub, 21.05): az egyik az, hogy a filmet rendező Phillip Noyce bizony meghajtotta Angie-t, mint paraszt azt a bizonyos köszörűkövet (természetesen fizikai értelemben), a másik pedig az, hogy közben viszont a sztorit úgy szépen megcsavarta. Annyira, hogy a végén már talán ő maga sem hitte el a végét. Én akkor hogyan? Ilyen kémes-üldözős-akció ez a film, Jack Bauer Jason Bourne modorában. Ennél egy picit komolyabb dolog az Életeken át (RTL Klub, 23.00). Jolie itt egy ún. profilkészítőt játszik, aki egy adott bűntény elkövetőjének személyiségét próbálja előzetesen lemodellezni, a bűntény helyszínén talált nyomok és egyéb körülmények alapján. Láthatunk több efféle tematikára épülő krimisorozatot is manapság (Mentalista, Gyilkos elmék, stb.). Jolie mellett olyan arcok tűnnek fel, mint Kiefer Sutherland, Ethan Hawke, Tchéky Karyo, az isteni Gena Rowlands, illetve, akin anno Betty Blue is átgázolt: Jean-Hugues Anglade.

A szerencsésebb miskolciak, illetve az a néhány elvetemült vidéki filmrajongó, aki a most zajló Cinefest vetítéseire zarándokolt el a hajdani “acélvárosba”, találkozhatnak Juliette Binoche-al, az egyik legtermészetesebben játszó, bájos és kitűnő francia színésznővel, hiszen ő a fesztivál díszvendége (zsűrielnöke, whatever). Akiknek ez (az) az élmény adatik meg, annak marad a Valaki más élete (m2, 21.05), egy romantikus történet, melyben a 40 éves főszereplő, akit Juliette alakít, egy nap huszonöt évvel fiatalabban ébred (sokan vagyunk így ezzel, egészen a fürdőszobatükörig…). Így, eltelve életenergiával, rögvest neki is áll visszahódítani éppen elhidegülőben lévő élete párját (akit a szintén komoly magyar vonatkozással bíró Mathieu Kassovitz alakít – a képen Juli és Matyi).

A 2001 szeptember 11-i (tehátéppen 15 évvel ezelőtti) New York-i terrortámadás valódi hősei, a mentésben résztvevő rendőrök, tűzoltók és mentősök a főszereplői a World Trade Center (Duna, 21.10) című elnagyolt, kiszámítható, sablonos és leegyszerűsített cselekményű filmnek, amivel e szörnyű napra emlékeztet minket a gondoskodó médiánk. Ők ennél jóval többet, szebbet érdemeltek volna – bár lehet, hogy nekik így is tetszik, hiszen hömpölyögve árad a pátosz, a csillagsávos lobogó végül magasan lobog, a keményen összeszorított ajkak felett pedig könnycsepp lágyítja a sötét tekinteteket… Oliver Stone-tól azonban kifejezetten csalódás egy ilyen film (miközben Michael Bay-től vagy Roland Emmerichtől nem lenne az).

Derült égből villámcsapás ezen a meleg nyári délutánon Jancsó Miklós Oldás és kötés (Duna, 15.20) című filmje, amúgy egyik régi nagy kedvencem, aminek egyenesen imádom a hatvanas eleji Budapestjén játszódó jeleneteit… Különösen a házibuli-jelenetet, melyben az őrült Kovács Gyulát látjuk dobszólózni egy nagyon vicces, bontott csirkés-kísérleti filmre. A jelenet örök illusztrációja a sznob értelmiség-topiknak. A film másik felében, amikor a szakmai-, érzelmi- és identitásválságba kerülő főhős (Latinovits Zoltán) hirtelen felindulásból hazautazik szülőföldjére, kell már picit gondolkodni, elmélkedni, de lehet is – akár ma is.

Paul Haggis jegyzi A következő három nap (RTL II, 19.30) című, amúgy egészen fogyasztható, igen slankra húzott, sajátos ízű ‘családi’ thrillert, melyben azért fontos marad a moralizálás is azon, vajon szabad-e gyilkolni rossz embereket, hogy ezzel jó embereknek segítsünk? Igencsak fajsúlyos kérdés, Haggis imádja az efféléket. A választ azonban ezúttal nem rágja a szánkba, és ez jó. Nekem kifejezetten tetszett, ahogy a rendőrség szerepelt ebben a börtönből ártatlanul elítéltet szöktetős sztoriban, még akkor is, ha egy szigorúbb dramaturg az egészet kihúzta volna a francba. Szerintem éppen ezzel lett érdekes a film… Feltűnő azonban, hogy Russell Crowe mennyire egysíkúan játszik.

Nem tudom, mennyire passzol bölcs kormányunk idegenrendészeti, illetve külföldre távozott fiaink hazacsábítására való törekvéseihez a Zöld kártya (Duna, 19.30)… A mostanában leginkább boroshordóként szereplő Gérard Depardieu állást kap Amerikában, viszont ahhoz kell a címbeli kártya, amit legkönnyebben házasság révén kaphat meg. A manapság inkább sampon- és kozmetikumreklámokban csábító Andie MacDowell itteni karaktere viszont megszerezhetné álmai lakását, amit viszont csak házasoknak adnak ki. naná, hogy van közös ismerős, ami azonban korántsem garantálja a boldog házasságot, Amerikában… A film, most már minden malícia nélkül, tényleg egy kedves, szerethető romantikus komédia.

Picit később a Bízz a szerelemben (Galaxy, 21.00) című, szintén messze nem agyatlan romantikus komédia egy szerelemből kiábrándult, idősödő író (Greg Kinnear), valamint szintén írói ambíciókat dédelgető, a szerelembe éppen beleszerelmesedő lánya (Lily Collins), valamint ezzel az egésszel kezdeni mit sem tudó, de szintén írónak készülő fia (Nat Wolff) közti zűrzavaros – helyenként szórakoztató – viaskodást mutatja be.

Nézhetünk azonban Átkozott boszorkákat (Viasat3, 21.00), azaz Nicole Kidmant és Sandra Bullockot is. A két hölgy testvérpár, akik családi örökségként boszorkányok, ám két teljesen különböző vérmérséklet, jellem és habitus. Ám vége a családi békének, amikor egyikük megtalálni véli álmai hercegét…

Akár a Lisbeth Salander ikonikus alakjának vezérletével hengerlő, skandináv típusú feminista hullám egyik újabb fegyverhordozójaként is ünnepelhetjük ezt a Menekülés (Film Mánia, 21.00) című norvég filmet, hiszen tulajdonképpen ebben is egy erős, fiatal lány harcolja ki a maga igazát, a családját elpusztító és őt is halálosan fenyegető, többségében durva férfiakból álló világban. A bibi csupán annyi, hogy ezt a fenyegető mikrovilágot egy másik nő vezet… (Bővebben)

Ugyanekkor viszont a Képlet (AMC, 21.00) című sci-fiben az utóbbi évek konstans Citrom-, és Arany Málna-díjasa, az olajos tekintetű, mindig más, de mindig több frizurájú Nicolas Cage menti meg a Földet a Sting-fejű, suttogó alienek támadásától. (Bővebben)

Nem annyira megszokott módon, de kifejezetten a romantikában erős Ridley Scott Bor, mámor, Provance (SuperTV2, 21.00) című alkotása. A film, ha akarom, szerelmeslevél az aranysárgában, bíbor-bordóban, rozsdanarancsban és üde zöldben úszó Provence-i tájhoz és terményeihez, a zöldségekhez és a borhoz; ha akarom, képeslapesztétikában fényképezett puccos turisztikai reklám; ha akarom, egy enyhén giccses, de bőven fogyasztható történet – azonban mindháromnak jó. Russel Crowe valamiért nekem mindig valamilyen harcos, esetleg kubikos, bányász és más, efféle kétkezi melós, romantikus történet hősének -mégha az azért sarkosan cinikus is- viszont kissé fura. Ez viszont legyen az én bajom. Marion Cotillard azonban csini, Albert Finney pedig szuper, mint mindig.

Újra üdvözölhetjük Sir Anthony Hopkins-t Hannibal Lecter ikonikus szerepében, ugyanis A vörös sárkányban (Viasat6, 21.00) elsősorban szakmai tanácsokat ad az őt börtönbe juttató fiatal zsarunak (Edward Norton), hogyan teljesítse soron következő munkáját – természetesen egy őrült sorozatgyilkos elfogását.

Sir Hopkinst ma este megnézhetjük még a Törés (Prime, 21.00) című, amúgy igen csavaros krimiben is, egy megcsalt férj szerepében, aki ördögi tervet eszel ki, férfiúi becsületén esett foltot megbosszulandó – Ryan Gosling őszinte sajnálatára.

Szimpla westernnek tűnik Az eltűntek (film+2, 21.05), aminek berlini Arany Medve-jelölése azért azt sugallja, hogy igényes műről lehet szó, nem afféle agyatlan, kétbites piffpuff-tucatwesternről, vagy nyúlós, paradicsomszószos spagettiről. Sajnos nem láttam a filmet, ezért nincs róla személyes tapasztalatom, de az igen magas tetszési index sem riasztó. Remek színészek és egy remek rendező: Ron Howard. A film ismertetője szerint: a fiatal és elszánt Maggie (Cate Blanchett) elhagyatott, vad vidéken neveli két lányát. Egyik nap azonban a nagyobbik gyermekét, Lilyt (Evan Rachel Wood) titokzatos, sötét alakok rabolják el. Maggie rég nem látott, gyűlölt apja, Samuel Jones (Tommy Lee Jones) visszatér hozzá és felajánlja segítségét. A rejtélyes lovasok nyomába eredve még nem sejtik a baljós, lidércekkel teli jövőt, és azt sem, hogy a feszült, idegőrlő várakozás mindkettőjüket örökre megváltoztatja.

Picit szintén el van tévedve a Duna tévén a Vadászat a Vörös Októberre (Duna, 21.25). Az 1990-ben készült, feszült és klausztrofób akciófilm még a hajdani hidegháború farvizén úszott be a köztudatba. Egy szovjet atomtengeralattjáró litván parancsnoka (Sir Sean Connery) akar disszidálni járművével az USA-ba. (Utánanézni: disszidálás, a Szovjetunió tagköztársaságai, valamint a Szovjetunió létrejötte) A kétségbeesett manővert azonban az amerikai hírszerzés támadásnak minősíti, miközben az oroszok is vissza szeretnék kaparintani tengeralattjárójukat. Elnézve azonban a ma történéseit, amikor igen komoly esély van arra, hogy az orosz elnök pincsije üljön be a Fehér Házba… Nos, ebből a szempontból ez egy igen vicces történet.

Az izlandi film világhírű reprezentánsának, Baltasar Kormákurnak (pl.: 101 Reykjavík, Dermesztő mélység) hollywoodi bérmunkája a Csempészek (TV2, 22.25), mely -minő meglepetés!- csempészekről mesél. Sajnos, a filmbeli csempészek nem Izland lélegzetelállító tájak látványának tömkelegét nyújtó, izgalmas és egzotikus tájaira hozzák-viszik a drogot, hanem az uncsi Amerikába, de azért a film simán elmegy a két lábán így is. A sztori amúgy az ismert klisé: egy hajdani kábítószercsempész (Mark Wahlberg) már régen felhagyott “hivatásával”, azonban az üzletben rekedt rokona balfékeskedésének hála, hajdani főnöke (Giovanni Ribisi) egy utolsó, ám visszautasíthatatlan ajánlattal keresi meg. Satöbbi.

Egy elhagyott, vad tengerparton magányosan álló kastélyban játszódik az Árvaház (Film Mánia, 22.35) című, az előbbi ajánlathoz hasonlóan kissé közhelyes, de azért szinten igen jól működő mexikói-spanyol thriller. A kastélyban árvák élnek, akiknek nincs hova menekülniük, és jól magukra tudnak maradni a bizonyosan eljövő rettenettel. (Bővebben)

Jacques Mesrine a francia bűntörténet egyik legismertebb, rendőrökre és a társadalomra legnagyobb hatással bíró bűnözője volt. Regényes élete megfilmesítésre való, amelyre Jean-Francois Richet egy jó nagy lélegzetet véve, rögtön két darab filmet is szánt. Egyik jobb lett, mint a másik, ám sajátos módon, ha egyetlen, koherens, monstre alkotásként nézzük ezt az egészet, ez nem feltétlenül erény. Persze, semmi sem csupán fekete meg fehér, Mesrine élete és életrajzi filmje pedig végképp nem az. Ma éjjel jön az második darab, a Halálos közellenség 2. (Duna, 23.45) jön, címszerepben ismét Vincent Cassellel (a képen). (Bővebben)

Betáraztam ide vagy 10 darab filmet, hogy majd jól beajánlom péntek estére, aztán a nagy részét kidobtam, mert annyira nézhetetlen vacak, hogy kár rájuk időt pazarolni. Hogy mennyire, arra bizonyság lehet, hogy ezek maradtak fenn a rostán:

Tom Cruise-t nézhetjük, ki tudja hányadszorra, Az utolsó szamurájban (Viasat3, 21.00), amint polgárháborús hadi tapasztalatait áruba bocsájtva kap állást a XIX. századi Japánban: modernizálnia kell a szamurájhagyományokra épülő, ókonzervatív bushido erkölcsiségen alapuló japán hadsereget. Persze, Edward Zwick bő két és fél órás, olykor igen látványos filmjében történik azért ennél több is… (Bővebben)

Az igaz történet alapján készül Bűnösnek nyilvánítva (Story4, 21.00) főszerepében Julia Ormond olyan jogászt játszik, aki több mint húsz évet áldoz az életéből egy ártatlanul bebörtönzött ember kiszabadítására. A nemi erőszak vádjával ártatlanul elítélt Calvin Willis (Mahershalalhashbaz Ali) képviseletét szinte véletlenül vállalta el, nem számítva arra a mérhetetlen erőfeszítésre és a megrázkódtatások hosszú sorára, amelyek rávárnak az igazságért folytatott küzdelemben.

Cameron Diaz Rossz tanár (Cool, 21.10) lesz a következő ajánlatban, egy romantikus komédiában. A címszereplő utálja hivatását, utálja a gyerekeket, azonban igencsak magányos. Amikor új tanerő (Justin Timberlake) érkezik a suliba, akiről ráadásul az is hírlik, hogy igen tehetős örökség várományosa, az iskola facér tanárnői vad harcba kezdenek a tanárbácsi kegyeiért. Hát így.

Az Előjáték egy csókhoz (FOX, 21.55) című 1992-es, igen romantikus történet pedig Meg Ryan és Alec Baldwin között zajlik, egy esküvő alkalmával, amikor is az a bizonyos csók nem az összeadandó pár között csattan el, nem várt következményeket okozva.

Szóval, rongyoljunk inkább bele az éjszakába (mint Tom Cruise az ellenbe – lásd a képen), amíg még tart a a nyár és hagyjuk a dobozt a zimankósabb időkre. Azt mondom.

Az ellenkező nem… (Film Mánia, 21.00) egy pár története. Drew és Julia az egyetem elvégzése előtt nem sokkal találkoztak, kirobban a nagy szerelem, a mindent elsöprő típusú. Diploma megszerzése után Los Angelesbe költöznek, ahol kezdetben ramaty kégli, munkanélküliség stb., stb, várja őket, de lassan-lassan egyenesbe jönnek. Aztán szétmennek. Már ahogy ez lenni szokott. Karrier vagy gyerek. Fú, akkor nekem ezzel a nővel kell most már végig? – pasi-részről, Gyereket szeretnék, de ő nem akarja… – csaj-részről. Barátok segítenek, főnökök karriert akasztanak, oldalági pasasok bekavarnak. Aztán minden jó, ha jó a vége. Közben számtalan mulatságos, vagy csak annak szánt epizód, az ötletesen megírt mellékfigurák, mint a nyegle filmsztár, vagy a meleg, de rém rideg, csavaros észjárású nagymenő ügyvéd figurája színesítik a történetet. Martin Henderson Drew szerepében sármos és jóképű, Piper Perabo (Julia) pedig tagadhatatlanul a legerotikusabb ajkakkal rendelkezik ma a filmvásznon. (Bővebben)

Bár nem több egy szórakoztató szélhámos-filmnél, A tehetséges Mr. Ripley (Paramount Channel, 21.00) mégis igen jó választás lehet – ha tudunk angolul, mivel ma este ez a csatorna nyelvórát tart (ha minden igaz). A címszereplő Tom Ripley (Matt Damon) egy csóró New York-i srác, aki egy valamiben biztos, hogy nem akar csóró lenni, s ennek érdekében különös képességet fejleszt ki magában: bárkit képes hitelesen utánozni. Tom meredeken kúszik felfelé a társadalmi ranglétrán, de meddig még? Damon partnerei Gwyneth Paltrow, Cate Banchett, valamint Jude Law és Philip Seymour Hoffman, a filmet pedig a Anthony Minghella (pl. Hideghegy, Az angol beteg) rendezte.

Egy kissé már régimódi akció-thriller lehet ehhez alternatíva. Az 57-es utas (Mozi+, 21.00) a világ legveszedelmesebb terroristája (még az Al Kaida/IS előtti időkből), aki egy repülőgépen utazik életfogytig tervezett szálláshelyére a világ legmenőbb FBI-ügynökével (Wesley Snipes). A terroristának azonban vannak társai is a gépen… Feszült, csavaros cselekményű, röpke másfél óra – ha még nem láttuk.

Andy Garcia tipikusan az a pasas, akinek láttán hölgyismerőseim kimondva/kimondatlanul a mai napig  is elgondolkoznának egy pillanatra a válás lehetőségén, ha nyílna arra alkalom, bármennyire is őrültségnek tűnne az. Nos, a Middleton (Duna, 21.40) című minapi romantikus történetben egy őszülő halántékú, magányos szívsebészt alakít (OMG!), aki fiát viszi egyetem-szemlére. Hasonlóképpen Edithhez, a sikeres -és szintén magányos- üzletasszonyhoz (Vera Farmiga), aki lányával van ugyanígy, ugyanott. Ennyiből, gondolom, nem lesz nehéz összerakni a dolgokat…

Vajna Bandi bácsi filmmúzeuma nyilván a hazai határbiztonság, esetleg talán az amerikai elnökválasztás propagandájához kíván hozzájárulni az Állj, határ! (Mozi+, 22.45) című ’82-es drámával, melyben hős amerikai polgárok védik a határt azokkal a nyüves mexikói ember-, drog- és ki tudja milyen csempészekkel, de leginkább az otthoni nyomor elől menekülő, reményvesztett egyszerű mexikóiakkal szemben. Az én véleményem szerint azonban az igazi gazemberek azok, akik hasznot húznak a szerencsétlenekből, nyomorultaktól és az önálló gondolkodásra képtelen idiótákból. A filmet amúgy Zsigmond Vilmos fényképezte és Tony Richardson a rendezte, és a főszerepeket Jack Nicholson és Harvey Keitel játssza.

Bódy Gábor (a képen) Kutya éji dala (Duna, 23.25) című filmje számomra meghatározó élmény volt. Egy lehetetlen helyen láttam először, még azelőtt, hogy részleges moziforgalomba kerülhetett volna, talán ’83 nyarán, ha jól emlékszem, Fonyódon, egy kertmoziban. Nem emlékszem már arra sem, hogy mi okból került sor erre a vetítésre, mi éppen arra csöveztünk (divatos tevékenység volt ez akkoriban a fiatalság körében) egy haverommal és láttunk egy plakátot, melyen ez állt: Ma este a Kertmoziban Bódy Gábor Kutya éji dala című új filmjét vetítjük, főszerepben az A.E. Bizottság és a Vágtázó Halottkémek zenekarokkal. A vetítés után beszélgetés az alkotókkal! Naná, hogy ott volt a helyünk, hiszen ’83-ban ezek a zenekarok nem voltak éppen a hivatalos kultúrpolitika “Támogatandó” címkéjű fakkjában. Bódy előző filmjét, a Psychét pedig addigra már legalább 4-5-ször láttuk. Aztán a filmből, így érettségi után, nem sok mindent vettünk le, a VHK és a Bizottság is csupán egy-két jelenetben tűnt fel (kivéve a Grandpierre-t, aki viszont az egyik emblematikus főszereplő), ők nem voltak ott a vetítésen sem, de ott volt Bódy, feleségével, Verával. Gyönyörűek voltak. Bódy hófehér öltönyben, vörös ingben, vörös betétes, hófehér cipőben, fején vörös szalaggal átkötött fehér panamakalapban maga volt az akkor távolról csodált szabad, elegáns Nyugat – mellette a felesége hasonló színekben,piros-fehér pöttyös koktélruhában, piros körömcipőben és tündöklően szőkén… De nem ez a lényeg. A filmet talán 50-en kezdtük el nézni, a beszélgetésre maradtunk kb. 10-15-en. Bódyék nagyon kedvesek voltak, bár főleg Bódy beszélt – hitről, vallásról, politikáról, filozófiáról, rockzenéről, sok mindenről. Mondjuk, kilenckor kezdődött a film, annak vége volt fél 12-re, akkor úgy éjjel egy felé jött a gépész bácsi, hogy ő akkor most hazamenne, erre Bódy magától értetődő természetességgel rávágta, hogy OK., akkor gyerünk ki a mólóra, és folytassuk ott a csevejt. Valahonnan előkerült egy üveg bor is, és már pirkadt, amikor elköszöntünk… Tényleg nem emlékszem már, pontosan miről beszélgettünk, csak arra, hogy számomra legalábbis akkor kinyílt a világ.

Hogy a film miről szól? Mit jelent a cím? Jönnek itt Goethével, meg mindenkivel, holott benne van a filmben: “A kisfiú megkérdezi Attilát, hogy miért ugatják a kutyák éjjel a holdat. Attila, a csillagász felemeli a kisfiút, hogy az beletekinthessen a mindentudó távcsőbe, közben így válaszol: Nem tudom. Talán siratják a kutya-lét rettenetét.“

A háború kutyái (AMC, 20.10) tán már kissé koros (1980-ban mutatták be), de tartalmát tekintve egyáltalán nem poros akciófilm, melyben egy gátlástalan angol üzletember puccsot akar végrehajtani egy kis afrikai országban, hogy így kaparintsa meg annak felmérhetetlen értékű platinakészletét. Ma, amikor talán már mindenki számára nyilvánvaló, hogy a világ politikai játszmáinak egyik fő mozgatórugója nem más, mint a természeti kincsek feletti ellenőrzés joga, nincs is ennél aktuálisabb történet. Mint ahogy az sem példa nélküli, hogy gátlástalan politikai erők jól képzett zsoldosokat alkalmaznak bűnös céljaik eléréshez. A film a műfajában korrekt, összképét tekintve alulértékelt – és jó a szereposztása is: Christopher Walken és Tom Berenger vezeti a listát. A filmet John Irvin rendezte Frederick Forsyth regénye alapján.

Ha kíváncsiak vagyunk, vajon miért hordanak mostanában, szerte a világon a nem éppen hatalompárti tüntetéseken olyan vicces, fehér, pörgebajszos álarcot (lásd a képen) bizonyos anarchista elemek, akkor nézzük meg ma este a V, mint vérbosszú (Viasat3, 21.00) című filmet, mely a (más jellegű forradalomban utazó) Mátrixot is jegyző Wachowski-testvérek műhelyéből került ki. “(…) egyszerre kalandfilm, politikai thriller és antiutópia, amely a zsarnokságról, az elnyomásról, a média agymosásáról szól és azt vizsgálja, mi történik, ha egy diktatúrában a magát a tömegek fölé helyező egyén veszi saját kezébe a törvényt. “Ne kérdezz, ne kritizálj, ne is gondolkodj: a Párt mindent jobban tud” – üvölti a gonosz kancellár.” Ni.

Az általam ismeretlen Vékony jég (Story4, 21.00) sztorija annyira hogyismondjamcsak, hogy kifejezetten el kezdett érdekelni: “Mickey Prohaska (Greg Kinnear), a kispályás biztosítási ügynök a nagy fogásról álmodozik, amely végre megadná neki a kezdőlökést ahhoz, hogy háta mögött hagyja a fagyos Wisconsint. Azonban Mickey ravasz terve egyik pillanatról a másikra dől dugába, mikor egy lobbanékony lakatos (Billy Crudup) kiveszi a kezéből az irányítást, és ezzel a tét is sokkal magasabb lesz, mint valaha is gondolta volna.” Ott van azonban még valahol Alan Arkin is, tehát – a színészek jók. Ennyi biztos.

A Halálkanyar (AMC, 22.00) egy igen furcsa hangulatú poszt-western thriller, Sean Pennel és rengeteg más remek színésszel, valamint a “még soha ilyen szexi” Jennifer Lopezzel – Oliver Stone rendezői székéből. Penn “csak úgy, muszájból” autókázik bele a világba. Egy furcsa emberek lakta furcsa városba érkezik, ahol egy nehezen visszautasítható ajánlatot kap. Nem részletezem, legyen elég annyi, hogy egy igencsak alulértékelt, egyszerre Coen-i, Tarantino-i és természetesen Oliver Stone-i hatásokat mutató, remek kis műről, egyfajta posztmodern, vadul vágott vizuál-orgiáról, egy elrajzolt, groteszk és bizarr képregény-stílusú panoptikumról van szó – mely (eredeti cím: U Turn) nem tévesztendő össze azonban a hasonló címre magyarított, ráadásul ugyanebben az évben, 1997-ben készült másik Halálkanyarral (eredeti cím: Switchback).

Fogalmam sincs, hogy milyen Jean-Marc Vallée (Dallas Buyers Club!) két furcsa történetet egybeszövő drámája, a Café de Flore (Duna, 23.45), nem láttam még ezt sem (ez egy ilyen nap, úgy tűnik). Az egyik filmbeli történet az 1960-as évek Párizsában játszódik, ahol egy fiatal anya próbál boldog életet élni egyedül, Down-szindrómás gyermekével, míg a másik a napjainkban történik: egy DJ-ről szól, aki úgy tudott sikeressé válni, hogy ahhoz fel kellett rúgnia saját békés, nyugodt családi életét. Hmm. Francia-kanadai és romantikus és dráma, a szereplők közül csak Vanessa Paradist ismerem (ami semmit nem jelent).

A Ford Fairlane kalandjai (AMC, 20.35) című virtigli legendáról, azt hiszem, mindennél többet mond el az, hogy a legtöbben csak arra emlékszünk belőle, ahogyan Nagy Feró szinkronizálta a címszereplő rock&roll-detektívként aposztrofált karaktert. A film valójában elég gagyi. Remélem, nem szinkronizálták újra…

Egy meglehetősen borzongató világ nyílik meg a Más világ (Paramount Channel, 21.00) című romantikus thrillerben, Alejandro Amenábar filmjében. A történet színhelye egy magányos, ódon kastély, melyben egy magányos háborús özvegy (Nicole Kidman – a képen) éli életét két (fényérzékenységben szenvedő) gyermekével és szolgálóival, szigorú napirend szerint. Életük -a gyermekek furcsa betegsége miatt- teljes félhomályban zajlik, ami önmagában is elég félelmetes, de ha hozzávesszük az öreg ház természetes zörejeit is, akkor már teljes a hatás. A történet érdekes fordulatokon keresztül halad a meglepő, de abszolút logikus végkifejlet felé – pontosan bemutatva a háború hátországában maradókban, az özvegyekben és árvákban megélt gyötrő lelki mechanizmusokat is.

Tom Cruise képtelen megszabadulni Ethan Hunt karakterétől, hiszen a mai Fantom protokoll (SuperTV2, 21.00) című epizód már a Mission Impossible-sorozat negyedik része, azonban a karakter nem mutat az égadta világon semmilyen fejlődést, az öregedés látható jelein kívül. Ezenkívül látványos és izgalmas, viszont ostoba és együgyű akciófilm ez: pont olyan, mint a korábbiak. Tomi esik, kel, zuhan, lő és száguld, hogy a végén teljesítse az elején még teljesíthetetlennek hitt missziót. A színhely ezúttal Budapest, Moszkva, Dubai, Mumbai, havaj, tavaly.

Picit később újra láthatjuk a Ron Howard által rendezett Egy csodálatos elme (TV2, 21.50) című, bőven díjazott filmet is, melyben Russell Crowe alakít egy skizofréniában szenvedő matematikai zsenit, akit ettől még lehet szeretni. Szép történet ez amúgy is, és jó film is.

A mai fő ajánlat a Hannibál ébredése (AMC, 20.00), melyben a címbeli Hannibál az a Hannibal Lecter, akinek megformálásáért Anthony Hopkins annak idején mindössze húszperces jelenéssel, ám minden vitán felül kapta meg a Legjobb férfi főszerepért járó Oscart a Bárányok hallgatnak című filmben. Ebben a filmben még nem láthatjuk Hopkinst, hiszen időrendben ez a Hannibál-tetralógiaként is ismert történet időrendben első része, melyből értelemszerűen Hannibál ifjúkoráról kapunk mélyreható információkat. Hopkinst nyilván már nem lehet 40-50 évet visszafiatalítani, még ha azt el is tudná játszani, így az ifjú Lectert Gaspard Ulliel alakítja (lásd a képen), a meglepetésre egészen izgalmas thrillerben.

Szerintem A Kulcsfigura (Filmcafe, 21.00) című krimi alkotói túl sokat vállaltak magukra. Bőven elég lett volna egy remek drámára az alapötlet, melyben a hajdani, főiskolás hokibálvány (Joseph Gordon-Lewitt), egy baleset következtében, elfelejt emlékezni, és élete további részét kétbites munkakörben, a társadalom perifériáján kénytelen leélni. Egyetlen segítsége a lakótársa, egy vak férfi (Jeff Daniels). Ebben a szituációban bőven van annyi lehetőség, amennyi egy jó filmhez kell – de hogy miért kellett ezt egy kissé közepes bankrablós történetté variálni? Vagy miért így?

Ezalatt Az útvesztő (FEM3, 21.00) a mostanában tán még divatos tini-utópiák (Éhezők viadala, stb.) vonulatába sorolható. Egy zárt, rezervátumszerű világban egy nagy csapat srác tölti mindennapjait (lásd: pl. A Legyek ura, Kétévi vakáció) a szó szoros értelemben vett túléléssel: menekülésre nincs remény, ugyanis világukat egy labirintus veszi körül, melyen képtelenség túljutni. Aki eddig megpróbálta, mind odaveszett. Egy nap azonban, titokzatos módon, üzenet kezd el terjedni közöttük. Talán van értelme a lázadásnak, talán mégis áthatolható az útvesztő…

A Párterápia (SuperTV2, 21.00) egy kissé unalmas romantikus-akciókomédia egy unalmas életet élő, jól szituált, középkorú, kertvárosi házaspár (Tina Fey és Steve Carrell) nyűglődéséről, amellyel saját, hamvába holt házasságukat próbálják megmenteni, nem várt izgalmakkal (és jó nevű mellékszereplőkkel), míg a November Man (film+, 21.10) egy közhelyes, de azért még talán nézhető thriller a számomra szinte soha nem izgalmas Pierce Brosnannal a főszerepben, aki ezúttal egy CIA-ügynököt alakít, Olga Kurylenkóval az oldalán.

Ez van, jönnek a szürke hétfők…

Tolvajtempóval (Cool, 18.45) kezdünk, ráadásul jó korán, egy fullsebességes, autótolvajos akciófilmmel, amiben nagyon gonosz arcok egy jó útra tért hajdani autótolvajt (Nicolas Cage) zsarolnak meg öccse esetleges meggyilkolásával, amennyiben nem csinálja meg a nagyon veszélyes tuti bulit. A filmben intellektuális mélységek nincsenek, viszont amit vállal, azt teljesíti is. Angelina Jolie szőke hajjal látható egy fontos mellékszerepben.

Ugyanekkor azonban a Lecsó (RTL Klub, 18.50) című animációs film nagyjából ugyanannyit mond el a kulinária és gasztronómia lényegéről, mint amennyit Fördős Zé  vagy a ninjagurunak öltözött Bernáth séf adott elő nemrégiben a hihhettettlen fődíjért ujjukat szeletelő, rebbenő szemű szerencsétleneknek, az illető tévé-főzőshowban. Ha nem többet. (Az megvan, hogy ez a Pierre nevű étteremkritikus kit másol?)

Nyilván nem igazán a legjobb belépő finnyásabb ízlésű társaságokba, ha azzal nyitunk, hogy micsoda felemelő pillanata a filmtörténelemnek, amikor Will Smith káromkodva kirángatta azt a nyálkás izét a repülő csészealjból, miután megmentette a Földet A függetlenség napjában (TV2, 18.50). Ráadásul, a filmben látható módja nem is feltétlenül a leghumánusabb módja a “menekültügy” megoldásának, ha így nézzük a témát. Mindegy. Én bírom Roland Emmerich látványos filmjét, annak minden idiotizmusával és bumfordiságával egyetemben, sőt a mai napig is az egyik legjobb hollywoodi blockbusternek tartom, Avatar ide, Armageddon oda, mittudoménmi akárhova. (Itt jegyezném meg, hogy Will –a képen– picit később a Legenda vagyokban (film+, 21.00) is megmenti a világot, ám a történet végén van egy olyan csavar, mellyel ez a mozi igen szépen “kicsavarja” magát a közhelyek unalmas egyhangúságából. De a kezdő képsorok is igen “fílingesek”. Ez amúgy egy vírusos-zombis-negatívan utópikus film lesz.)

Ryan O’Neilbe minden csaj szerelmes volt a hetvenes években, mert mindenki olvasta Erich Segal bestsellerét, és mert mindenki látta a Love Story-t (m3, 19.50), melyben a gazdag fiú beleszeret a szegény lányba (Ali MacGraw), aki ráadásul halálos beteg. Jaj. Nagyon fogunk sírni a végén.

Férfiasan bevallom viszont, hogy én annak idején Bernard Rose Tolsztoj-adaptációján, az Anna Kareninán (FEM3, 20.00) szénné untam magam… Pedig nagy rajongója vagyok Sophie Marceau-nak, aki itt a címszerepet játssza, Sean Bean (Vronszkij) és Alfred Molina (Levin) társaságában.

A 10 nap szeptemberben (Viasat6, 21.00) ma este normálisabb időpontban kalauzolja el a nézőt a kémek világába. Egy komoly szereplőgárdával elővezetett, tisztességes, épkézláb, ám a témához képest meglepetést keltően csendes, szerény film, amely azért például a ma este tapasztalt Jack Ryan-sztorikat magasan veri. Kémek, emberközelben. (Bővebben)

A Túl mindenen (Mozi+, 21.00) viszont F.Gary Gray filmje, mely igen ügyesen sző drámai szálakat egy bosszútörténetet feldolgozó akció-krimibe, melyben egy már mindenen túl lévő, feleségét is elvesztő kemény zsaru veszi fel a harcot a drogmaffiával. Közhelyes sztori, de a film nézhető, Vin Diesellel a főszerepben. (Bővebben)

A Szemfényvesztés (Galaxy, 21.00) egy átlagosnak mondható, 1994-ben készült krimi, melyben Madeleine Stowe alakít egy vak hegedűművészt, aki egy műtét következtében részlegesen visszanyeri a látását. A műtét következtében azonban a lánynak furcsa látomásai támadnak: például látta azt a gyilkost, aki a szomszédjában lakó nőt meggyilkolta. Senki nem hisz neki, csak a fiatal nyomozó (Aidan Quinn). Körülbelül úgy vagyok én is ezzel a filmmel, mint a filmbeli nő a gyilkossal – láttam valamit annak idején, de hogy pontosan mit?

A legnagyobb szentek életén, te hülye, nincs semmi nevetnivaló! – üvöltötte a világba annak idején a drogok öleléséből a fénybe kitért Pajor Tamás, és nyilván igaza is van ebben. Az albán származású Calcuttai Boldog (illetve a mai naptól már Szent) Teréz élete is példamutató lehet bárki számára, vallási és világnézeti meggyőződésre való tekintet nélkül. Életének fontosabb momentumait minden bizonnyal megismerhetjük a Teréz anya – A szegények szolgálója (Duna, 21.10/22.50) című kétrészes filmből.

A Bourne hagyaték (TV2, 21.50) egy amolyan spin-off, mondjuk azt, oldalhajtás. A történet az ismert Bourne-történetek kvázi következményeiről számol be, hasonló műfajban – de már értelemszerűen más szereplőkkel (pl. Jeremy Rennerrel, Rachel Weiszszel vagy Edward Nortonnal). Amúgy passz, ezt nem láttam még (én sem).

Bár mostanában újra látható bizonyos mozikban, de azért ma lesz a tévében is a Ponyvaregény (Paramount Channel, 22.00). Örülünk, Vincent?

Remek, de legalábbis igen érdekes filmekkel találkozhatunk ma este. Például az igaz, hogy David Bowie fia Duncan Jones, aki azonban bőven megáll saját jogán is a lábán, hiszen a remek Hold után a Forráskód (RTL II, 20.00) című scifije is igencsak említésre méltó darab. Még úgy is, hogy nem igazán jó ez a film. Egyszerre jut eszünkbe róla Jack Bauer összes szar napja a Mátrix három részével, egy kicsit Eredet, kicsit mittudoménmi. Úgy kezdődik, mint egy nervőz és paranoid, üldözéses thriller, úgy folytatódik, mint egy akciófilm, a vége viszont, ha jó kedvem van, akkor melankolikus, ha rossz, akkor nyálas, de mindenképpen érzelmes. Tehát érdekes, mint ahogy Michelle Monaghan és Jake Gyllenhaal is általában érdekes. (Bővebben)

Mel Gibson korai -1993-as- rendezői próbálkozása Az arc nélküli ember (FEM3, 20.00), melynek természetesen a címszerepét is maga játssza el. Amolyan kitaszított, megvetett, gúnyolt karakter az övé, aki egy ausztráliai kisváros peremén éldegél kis házikójában. Arca csúf, valamilyen régi, szörnyű trauma miatt. Egy nyáron azonban egy ott nyaraló kisfiúban váratlanul barátra lel, akit aztán ő készít fel a mindent eldöntő vizsgára. Az Omegának is volt egy hasonló című dala, aminek azonban nincs köze ehhez a szívhez szóló filmhez.

A legendás Chess Records történetét meséli el a Cadillac Records – csillogó fekete lemezek (Filmcafe, 20.55), az énekes világsztár Béyoncé Knowles produkciója, aminek pl. Muddy Waterst és Chuck Berryt is köszönhetjük. Sok kis sztori, melyek azonban nem igazán állnak össze egyetlen egésszé, és az amúgy igen színes a karakterek sincsenek igazán megrajzolva… A zenék viszont itt is jók és a negyvenes-ötvenes évek fílingje is remekül átjön.

Alternatíva az Amerika kedvencei (Paramount Channel, 21.00), egy virtigli, hollywoodi romantikus komédia. Douglasné Catherine Zeta-Jones és John Cusack. Nagy filmsztárok, számtalan filmben játszottak együtt, a nép imádja őket – ők viszont utálják egymást. Annyira, hogy az már legújabb filmjük sikerét veszélyezteti, ezért a producer (Billy Crystal) mindent bevet a látszat megőrzése érdekében. Mindent bevet, még Julia Roberts-et is.

Viszont a filmtörténelem egyik legfurcsább szerelmespárját láthatjuk az Egyéjszakás kalandban (Galaxy, 21.00): Nastassja Kinski és Wesley Snipes bonyolódik össze a címbéli afférba, miközben otthon mindkettejüket boldog család várja. Mike Figgis 1997-es filmjét Joe Eszterhas (lásd Elemi ösztön) írta, tehát nyilván nem lesz egyszerű kibontakozni belőle.

Tom Clancy regényhőse, Jack Ryan, a rettenthetetlen titkosügynök, két filmben is beköszön ma. A Jack Ryan: Árnyékügynök (SuperTV2, 21.00) a gyengébbik film, nyilvánvalóan Kenneth Branagh, aki rendezte és a főgonoszt -egy orosz oligarchát- is játssza a filmben, csupán pénzt akart keresni a projekttel: semmi eredeti nem jutott eszébe, a bankszámláján kívül. Sima akciófilm, egy csomó sztárrral. Picit érdekesebb A rettegés arénája (Duna, 22.10), ami inkább egy picit politikai thriller. Jack Ryan másik mai történetében is oroszok feszülnek az amerikaiaknak, és lesz benne atomriasztás, pánik, parahegyek. Morgan Freeman alakítja itt a CIA igazgatóját, a nem mindig a helyzet csúcsán lévő titkos ügynököt pedig Géza (Ben Affleck). Azonban olyan film ez is, amit biztosan láttunk már, valószínűleg különösebb baj sincs is vele, mégsem bírunk egyetlen jelenetet sem felidézni belőle néhány nap múlva…

Szerencsére, ma is megnézhetjük a Django elszabadult (TV2, 22.40). Quentin Tarantino “para-westernje” a rabszolgatartó déli környezetben játszódik, Christoph Waltz-al, Jamie Foxx-szal és Leonardo di Caprióval a főbb szerepekben, ugyebár. (Bővebben)

Az Éjjeli féreg (Viasat3, 23.15) viszont az utóbbi évek egyik legjobb, legfrissebb thrillere, melyben Jake Gyllenhaal (a képen) ámokfutását élvezhetjük. Az izgalmas történet egy olyan híradó-operatőrről szól, aki tényleg mindent megtesz annak érdekében, hogy minden reggel használható anyagot tegyen le szerkesztője asztalára… (Bővebben)

A 10 nap szeptemberben (Viasat6, 23.55) ismét a kémek világába kalauzolja el az éber nézőt. Egy komoly szereplőgárdával elővezetett, tisztességes, épkézláb, ám a témához képest meglepetést keltően csendes, szerény film, amely azért például a ma este tapasztalt Jack Ryan-sztorikat magasan veri. Kémek, emberközelben. (Bővebben)

Jacques Mesrine a francia bűntörténet egyik legismertebb, rendőrökre és a társadalomra legnagyobb hatással bíró bűnözője volt. Regényes élete megfilmesítésre való, amelyre Jean-Francois Richet egy jó nagy lélegzetet véve, rögtön két darab filmet is szánt. Egyik jobb lett, mint a másik, ám sajátos módon, ha egyetlen, koherens, monstre alkotásként nézzük ezt az egészet, ez nem feltétlenül erény. Persze, semmi sem csupán fekete meg fehér, Mesrine élete és életrajzi filmje pedig végképp nem az. Ma éjjel az első darab, a Halálos közellenség 1. (Duna, 0.15) jön, címszerepben Vincent Cassellel. (Bővebben)

Első ajánlatként, A Cate McCall-per (Paramount Channel, 21.00) című film bírósági drámának ígérkezik, melynek érdekessége ezúttal az “amikor a hóhért akasszák” dramaturgiája. Kate Beckinsale játssza a történetben a hajdani, nagymenő ügyvédet, aki mára alkoholizmusa (stb.) okán elveszítette karrierjét, gyermekét (stb.). A címbeli per a gyermekéért folyik, tétje emellett Cate McCall élete is. Rövid, de velős film lesz ez, ha odafigyelünk rá.

A következő darab viszont kosztümös lesz és romantikus. A Kisasszonyok (FEM3, 21.00), vagyis a csöndes és bölcs Meg (Trini Alvarado), a betegeskedő Beth (Claire Danes), a megnyerően kedves Amy (Kirsten Dunst) és a modern, írónőnek készülő Jo March (Wynona Ryder), a jól ismert XIX. századi szokást felrúgva, csakis szerelemből hajlandóak férjhez menni. Sajnos azonban, egy, és csakis egy férfi (Christian Bale) jöhet szóba a vidékükön, akinek figyelméért Amy és Jo között éles, de bájos versengés kezdődik…

Mivel fizikailag nem mi éljük át, érdekes, tanulságos lehet a Cserbenhagyás (Story4, 21.00) című filmdráma is, melyben Terry George rendező egy tragikus végű, de teljesen banális cserbenhagyásos balesetet dolgoz fel a létező összes szemszögből, kitűnő színészek (Joaquin Phoenix, Mark Ruffalo, stb.) segítségével.

Milos Forman egész egyszerűen képtelen rossz filmeket csinálni. A Larry Flynt, a provokátor (Filmcafe, 21.00) című életrajzi filmje Larry Flyntről, a Hustler pornómagazin öntörvényű, szabad és szabados szellemű, minden porcikájában botránykő kitalálójáról szól, címszerepben Woody Harrelsonnal. Partnere Courtney Love (aka Kurt Cobain özvegye), valamint Edward Norton. Remek, mondhatni, kötelező film, akár ma estére is.

Érdekes, izgalmas, akár összeesküvés-elméleteknek is táptalajt szolgáló (valójában inkább azokból sarjadó) történet Dan Brown bestsellerének filmváltozata, A Da Vinci-kód (AXN, 21.00), amiben Audrey Tautou és Tom Hanks egymást kergeti a Louvre-ban, azonban már kevésbé izgalmas és még kevésbé érdekes, ha láttuk már. Márpedig, láttuk.

Sokat ment már a Vidocq (Film Mánia, 21.00) is, egyfajta krimi-fantasy, melyben (az ekkor még nagyon francia és nem annyira kövér) Gérard Depardieu (által alakított rendőrfelügyelő) próbálja fertőtleníteni azt a züllött, bűzös fertőt, melyben Párizs (az idevágó művészettörténeti bizonyítékok szerint) leledzett a XIX. század közepén. (Bővebben)

Ehhez képest az Ilyen az élet (Cool, 21.10) című romantikus komédia csupa-csupa műbalhé, műhiszti, műboldogság, Katherine Heigl és Josh Duhamel részvételével. A téma annyi, hogy a két élhetetlen, elkényeztetett figura egy szerencsétlenségnek köszönhetően egy kis csöppség gyámjává válik, akinek léte alaposan felforgatja életüket.

A Sorsügynökség (TV2, 21.50), minden kézenfekvő szóvicc ellenére, egy újabb Philip K. Dick-adaptáció, s mint ilyen, nyilván scifi. Nem láttam. Látszólag egy romantikus történetbe csöppenünk, melyben egy ifjú, tehetséges politikus (Matt Damon) szerelmes lesz egy gyönyörű balerinába (Emily Blunt), ami már önmagában scifi, hiszen egy politikus tudvalevőleg focimeccsekre szokott járni, nem az Operába, balettet nézni, legfeljebb valami protokoll-pofavizitre, de azon is vagy alszik, vagy a mobilját birizgálja, hogy mit játszott a Felcsút/Vidi/Fradi/stb.; jönnek azonban a címszereplők (lásd a képen, középen Matt Damon), akiknek az a dolga, hogy a buzgó állampolgárok sorsát a helyes mederbe tereljék. Márpedig, egy politikusnak nem az a sorsa, hogy szerelmeskedjen egy balerinával… Hát, mondom én. A viccet félretéve, a tagadhatatlanul kissé erőltetett sztori ellenére, azt hiszem, nem lesz ez teljesen agyatlan mozi, és talán szolgálhat némi tanulsággal a mi kis mai életünkre is.

A Mike Nichols által rendezett Madárfészek (FOX, 21.55) című őrület sztorija ismerős lehet sokaknak, hiszen tulajdonképpen az Őrült nők ketrecének amerikai verzióját láthatjuk. Az író is ugyanaz: Jean Poiret. Adott tehát egy transzvesztitabár, melynek tulajdonosa (Robin Williams) együtt él a bár sztárjával, Starinával, aki természetesen Albert (Nathan Lane), valamint egy korai, félresiklott kapcsolatból eredő fiával, Vallal (Dan Futterman), aki viszont szerelmes egy szélsőségesen jobboldali szenátor (Gene Hackman) lányába. Értjük a szituáció pikantériáját, ugye? Itt kezdődik a történet…

Maradunk tovább az asszociatív, vagyis most már igenis egzakt közéleti síkon, ugyanis az Államtrükkök (Duna, 23.00) már egy remek politikai dráma, mely egy amerikai CIA-ügynök-diplomata házaspár (Naomi Watts és Sean Penn) főszereplésével látja le a leplet a politikacsinálás vegykonyhájáról, az amerikai haderő iraki háborújának okán. (Bővebben)

Amerika azonban valóban a lehetőségek hazája lehet, ha már az elektromos megszakítóval ellátott autó-ablaktörlőkről is képesek nagyjátékfilmet készíteni… Ezt persze csak az Isteni szikra (Filmcafe, 23.10) című film első képkockái alapján alkotott felületes vélemény alapján állíthatja bárki, valójában ez egy igazi amerikai történet, amelyikben a Kisemberrel ki akar cseszni az arctalan, gonosz hatalom, de az kitartó munkával, akár folyamatosan a szél ellen pisilve, halált megvető bátorsággal és egy teve kitartásával szembeszegül vele, és a végén győz ő is, meg az IGAZSÁG is. Frank Capra csinált ilyen filmeket anno, főszerepben Jimmy Stewarttal – itt Greg Kinnear játssza az igazi amerikai hőst. (Bővebben)