A mai nap szellemiségéhez leginkább a Páduai Szent Antal életét feldolgozó A szó, mely éget (Duna, 20.25) című olasz tévédráma kapcsolódik. Azonban mi már régóta tudjuk, hogy a legnagyobb szentek életén nincs semmi ki-, és nevetnivaló, és általában ezek az olasz szent-életrajzok sem szoktak nézhetetlenek lenni. Oké, pátoszban, gondolom, itt sem lesz hiány, de hát ez egy ilyen műfaj… Példákra, példamutatóan áldozatos életek megismerésére márpedig mindig szükség van, főleg a mai dölyfös, önző, kirekesztő világban.
Emlékszünk még Kodaj Bencére, a békéscsabai postásra, aki valamikor, még a magyar kereskedelmi tévézés hajnalán egy raklapnyi pénzt nyert valamelyik műveltségi vetélkedőn meglepően szerteágazó tudásával? Nos, az annak idején szépen agyondíjazott Gettómilliomos (SuperTV2, 21.00) egy ehhez igen hasonlító történetet mesél el, az indiai Mumbai valamelyik végtelen szegénynegyedéből. Innen származik Jamal, aki meglepetésre megnyeri az egyik nagy, helyi tévés vetélkedőt, ám a játékvezető csalással vádolja a szegény utcagyereket. A reménytelen helyzetből érkező, reménytelen helyzetbe kerülő Jamal csakis intelligenciájára támaszkodhat, viszont abból van neki, bőven… Danny Boyle színes, cukros, ám azért helyenként igen csípős filmje egyszerre média-, és társadalomkritika, és bűbájos mese, habbal. (Bővebben)
Az Életem értelme (Story4, 21.00) viszont mély víz. A drámában Meryl Streep egy rákban haldokló anyát alakít, akit lánya (Renée Zellweger – a képen) ápol áldozatosan, ígéretes karrierjét is feladva. A halál, illetve a reménytelen haldoklás ábrázolása mindig kényes feladat, ez a film sem képes megmaradni mindig azon a vékony mezsgyén, amit a jó ízlés szab – bár Carl Franklin rendező tisztesen próbálkozik, ez tény. Kifejezetten érdekes viszont az, ahogyan az áldozatvállalást, egy más, magasabb, távolibb cél érdekében a céljainkról való lemondást ábrázolja… Streep természetesen kapott egy Oscar-jelölést, de szerintem Zellweger jobban megérdemelte volna, akár a díjat is.
A beavatott (Mozi+, 21.00) viszont csak egy újabb, romantikus tini-disztópia Az éhezők viadala után, szabadon. Igazából semmi újat nem hoz a témában, chates rajongásra optimalizált társadalomkritika, filozófia és jövőkép, kétdimenziós hősök és kiszámítható cselekmény. Illogikus baromságok (pl. mi a francért muszáj kizárólag futva felugrálni a vonatra?! MIÉRT???) Untam, de nem kicsit – amikor éppen nem idegesített…
Ha valami könnyedebb, látványos popkulturális vacakra vágynánk ma késő este, akkor inkább a Sin City: Ölni tudnál érte (film+2, 21.00) az opció. A képregény-guru Frank Miller és Robert O’Rodriguez közös projektjének második része tartja a relatív színvonalat, szerintem még mindig ez ‘A’ képregényfilm. A sztorit hagyjuk, de a látvány, a már-már öniróniának ható stílusos hitelesség és olyan bombasztikus szövegek, mint: “…a beton simogatta meg az arcomat, amire nyálas csókot nyomtam…”, vagy hogyan – na szóval. A fal adja a másikat.
A Get Carter! -rel új magyarítást kapott a keresztségben: Az igazság fáj (Paramount Channel, 21.00). Amúgy Sylvester Stallone egyik legjobb “komoly” filmje ez, egy kőkemény krimi a hasonló című és a Francia kapcsolattal egykorú klasszika remake-je. Érdekesség, hogy láthatjuk benne az eredeti verzió főszereplőjét, Michael Caine-t is, csak éppen az eredetihez képest más, ám egyáltalán nem jelentéktelen szerepben… Jack Carter hűvös profi. Ha kell, adósságot hajt be, ha kell, büntet, ha kell, leszámol. Semmi nem okoz gondot neki, hiszen senkihez nincs viszonya. Kivéve bátyjához, aki viszont igen gyanús körülmények között hirtelen egy autóbaleset áldozata lesz…
A késő esti kultúrprogram a Kósa-Csoóri-Sára belsőhármas 1970-ben készült Ítélet (m5, 22.15) című történelmi drámája lesz, melyben Dózsa György (Bessenyei Ferenc) pörgeti végig magában az 1514-es parasztfelkelés kulcspillanatit, miközben Werbőczy (Major Tamás) arról próbálja meggyőzni őt, hogy tagadja meg a forradalmat, életéért cserébe. Tudjuk, mi lett… Emblematikus a szereposztás, ami a film készülése idején komoly pluszjelentést is hordozott, mint ahogy a forradalomról is sokaknak egy másik forradalom jutott eszébe.