A Cinemax mai premierjéből, A tinilány naplójából (Cinemax, 20.00) kiderül, hogy a lányokat is csak az érdekli felnőttkoruk bimbózó hajnalán. Eleddig közel mindenki hazudott (nem nekem, hanem úgy általában), hiszen senki nem beszélt arról, hogy a lányokat is ilyen komolyan nyomasztani tudják saját méretbeli korlátaik… Pedig de. Nyilván így kell, hogy legyen, csak éppen kevesen veszik a bátorságot, hogy erről nyíltan, őszintén és hozzávetőleg komolyan beszéljenek (mert elviccelni azért már régen tudják a dolgokat). Phoebe Glockner és Marielle Heller viszont megpróbálták ebben az igen kellemes hangulatú, merészen szókimondó, bájos kis filmben, és jól tették. A lába között kínzó bizsergést érző, s azt anyja mostani pasijával enyhítő, 16 éves Minnie (Bel Powley), kissé Nabokov klasszikus Lolitájára hajazó története üde színfolt még a XXI. században is agyakat, vágyakat kioltó prüdéria matt szürkeségében. Én simán ajánlanám mindenkinek korhatár nélkül, de legfőképpen tinédzserkorú lányoknak.
Most, hogy szerte a világon újra nekibátorodtak a nácik, és előbújtak föld alatti rejtekeikről, hogy gyűlölködő, csúfságos lényükkel újra beszennyezzék az emberi lelkeket, újra itt az idő, hogy jöjjenek a hősök, például egy kisvárosi régészprofesszor, Indiana Jones, aki van annyira tökös, hogy újfent odacsap nekik. Az elveszett frigyláda fosztogatóiról (SuperTV2, 21.00) az újszülöttek kedvéért annyit azért elárulhatunk, hogy a film Spielberg bácsi 1982-es, immár nyugodtan klasszikusnak is nevezhető kalandfilmje, amiben az előbb említett, furcsa kalapos régészprofesszor-kalandor (Harrison Ford), a zsidó hitvilág egyik fő misztikus jelképét, a frigyládát keresi, amit viszont épp a nácik akarnak lenyúlni, az ismert okok miatt. Mesefilm amúgy, és vicces.
A mai Bergman-filmklubban Ingmar egyik leghírhedtebb -és talán legjobb- alkotása, a Suttogások és sikolyok (m5, 22.05) című csehovi horror kerül sorra. A film ismertetője szerint: “Évek óta látok magam előtt egy tágas szobát, hajnali négy óra van, kicsit beszűrődik a pirkadat fénye. A falak bordós-pirosak, és három asszony ül a szobában. Az egyik a tűzzel foglalatoskodik, a másik köt, a harmadik könyvet olvas” – mondta operatőrének, Sven Nykvistnek Bergman, akinek egyik legjelentősebb filmje bontakozott ki később ebből a képből. A film három nővér és házvezetőnőjük lelki konfliktusokkal teli életét mutatja be a századelőn egy gyönyörű parkkal körülvett nagy házban. S eközben felvonultatja a korábbi Bergman-filmek legnagyobb színésznőit: a haldokló Agnes (Harriet Anderson) és a csupa-nőiesség Maria (Liv Ullmann) mellett az erőt, a közös ügyeket intéző, férjezett Karin (Ingrid Thulin) képviseli, mígnem egy hátborzongató jelenetben feltárul kemény szigorral leplezett, iszonyatos boldogtalansága és kiszolgáltatottsága.
Messziről nézve, kissé talán ugyanez szoftban az igen kedves Hölgyek levendulában (Duna, 22.30), amiben két idős hölgy (Maggie Smith és Judi Dench – a képen) talál egy sebesült fiatalembert (Daniel Brühl) a tengerparti házuk előtt, a parton. A hölgyek –két nővér– között megindul a versengés az ifjú kényeztetésének jogáért, akiről ráadásul kiderül, hogy hegedűművész. A baj csak az, hogy ő másfelé keresi a szerelmet… Jók a film arányai, mindvégig megmarad érzelmesnek, romantikusnak, de sosem válik édeskéssé, szentimentálissá, sőt egy picit még tabut is dönt. Jó, csak billent, de akkor is…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: