A keddi napok mindig igen cinkesek, de a mai… Vért izzadva keresek, hogy találjak ma estére valamit. A Felejthetetlen (Paramount Channel, 21.00) című – felejthetetlennek azért egyáltalán nem mondható- thriller főszereplőjét, egy kriminálpatológust (Ray Liotta) részegen találják felesége hullája mellett. A pasas egyértelműen bűnösnek látszik, de ő nem emlékszik semmire az inkriminált estéből. Klasszikus eset. Egy konferencián azonban egy olyan szérumról hall, amely lehetővé teszi az emlékekben való kotorászást – így kvázi saját maga tisztázását is. A doktor lenyeli a pirulát, nem törődve azzal, hogy a szer még kísérleti stádiumban van.
Alex Proyas furcsa, misztikus hangulatú, vaskos noir-jegyekkel operáló krimije, a Dark City (Viasat3, 21.00) ugyan erős darab, de nem mindenkinek. Azoknak való, akik bírják az ilyen alternatív/virtuális/álom/izé világokkal operáló mozikat, még a Mátrix előtti időkből. (A képen jelenet a filmből.)
Zack Snyder szuperhősös Watchmen: Az őrzők (TV2, 22.00) című 2009-es mozija is remekmű a maga nemében: egy popkulturális panteon – ám ebbéli minőségében még a történet alapjául szolgáló képregény-folyam rajongóit is megosztotta annak idején. A film cselekményéről tényleg elég annyi, hogy éppen annyira banális, mint amennyire banális az összes többi, hasonló képregény-film, azonban apróbb momentumokban már rengeteg kis finom érdekességet is felfedezhet az ilyesmire vevő néző. Tele van a film például a huszadik század második felében kavargó kulturális irányzatokra és divathullámokra, jellemző társadalmi változásokra, a filozófiára, de akár a közelmúlt történelmére való finom, ám igen direkt utalásokkal is: a kulcsszereplő plazmalényt (vagy mit), Manhattan doktort maga Nixon elnök bízza meg, hogy vívja meg a hidegháború döntő ütközetét Brezsnyevvel. Tehát nem amolyan fiktív mesefigurákról beszélünk, Magnetóról, vagy Dr. No-ról, hanem Nixonról és Brezsnyevről. Mögöttük sorakozik aztán Kissinger, sőt Larry King is, további erős kapcsokként a mesevilágból a valóság felé. Jellemző sajátossága továbbá ennek a sztorinak, hogy teljes egészében áthatja valami furcsa, melankolikus érzés. A szuperhősök már köztünk élnek, van is belőlük jónéhány. Senki nem lepődik meg már azon, ha valamelyik éppen a dolgát teszi, miközben munkába, bevásárolni megyünk. De nem is imádjuk már úgy a őket, akik ráadásul már nem is egyértelműen jók, egyre többször, egyre jobban botlanak meg a csökkenő sikerük feldolgozása közepette. Egy letűnt világ letűnt celebjei ők, akik ugyanúgy harcolnak az életben maradásért, mint bárki ezen a világon. Természetesen eközben, még ha második szándékkal is, de lazán megmentik a világot, hiszen ez a dolguk, bár “a nagy fűrészelés közben azért bőven hullik a forgács is”. Egészen különleges hatást ér el Snyder a remekül válogatott kísérőzenékkel, Bob Dylan üt, rögtön az elején. Jimi Hendrix All Along The Watchtowerje katartikus erejű, Philip Glass Koyaanisqatsijának (ami ugye, maga is filmzene) újraértelmezése pedig kifejezetten apokaliptikus hatású (amellett, hogy szimpatikusan pimasz pofátlanság). A film látványvilága is pazar, de ez ma már alapkövetelmény egy olyan alapvetően látványfilmtől, mint ami ez is.
A nettó magyar valóságról szól viszont Gaál István 1972-es -de a mai napig érvényes erejű- filmdrámája. A Holt vidék (m5, 22.05) az elnéptelenedő, a kilátástalanságba süllyedő falvak halódását mutatja be egy család (Patkós Irma, Törőcsik Mari, Ferenczi István és Elisztratov Szergej) tragikus sorsán keresztül.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: