Kicsit Kurt Vonnegut jellegzetes hangvételére emlékeztető családi történet a Jayne Mansfield kocsija (AMC, 19.40), aminek természetesen csak igen áttételesen van köze a 34 évesen, autóbalesetben elhunyt szexi hollywoodi sztár autójához. Egy nő családot alapított valamikor a múlt század negyvenes éveiben a forró Alabamában, majd hirtelen elhatározásból, a háború után otthagyta őket és csavarogni indult a világba – ahol megismerkedett egy angol férfivel, akivel egy másik családot alapított, immár Angliában. A történet idején 1969-et írunk, zajlik a szeretet és a pszichedelikus drogok legendás nyara, amikor a hölgy meghal rákban és utolsó kívánsága szerint, Amerikában, szülőföldjén temetik el. A két, furcsa, excentrikus, vagy éppen teljesen átlagos, nyárspolgár fazonokból álló család, melynek fői (Robert Duvall és John Hurt) ekkor látják egymást először. Billy Bob Thornton személyes projektje ez a film, ő írta, rendezte és az egyik dilinyós családtagot is eljátssza benne. Sajnos, azonban úgy tűnik, kissé túlvállalta magát, mert a film kissé széteső. A cselekmény szerényen csordogál, inkább csak néhány jó sztori közhelyes locsogással összekötve, bár a karakterek elég jól jellemzettek. Érezni, Thornton miről szeretne mesélni (apák és fiúk, háború és háborúellenesség, nyitott, toleráns anarchia kontra konzervatív nyárspolgáriság), de kissé szétszórt a film, az üzenet pedig nincs elég jól artikulálva – mintha ő maga is beeLeSDézve szerkesztette volna meg a filmet, amilyen állapotban a filmben Robert Duvall viszi el pecázni hajdani vetélytársát. Ettől függetlenül, én szerettem.
Charlotte Rampling és Tom Courtenay (a képen) megérdemelten nyerte el a 2015-ös Berlini Filmfesztivál legjobb női, illetve férfi alakításáért járó szobrokait, hiszen valóban megejtő, őszinte, természetes és intim bájjal formálják meg Andrew Haigh gyakorlatilag kétszereplős kamararámájában a 45 évnyi házasságot megünnepelni készülő angol, vidéki házaspárt. A 45 év (Cinemax, 20.00) című film által feltárt cselekmény a címszereplő, nevezetes nap előtti öt nap történéseit meséli el, melyben Kate, a feleség számot vet érzelmeivel, Geoffal való, hosszú házasságával, de legfőképpen végre végére jár férje hajdani nagy szerelmével való, előtte eltitkolt kapcsolatának, miközben Geoff is nagyjából ugyanezt az utat járja végig, csak a saját “ritmusában”. (Bővebben)
A Doktor Parnassus és a képzelet birodalmát (Filmcafe, 21.00) azonban, Terry Gilliam ide, ultrabrutál sztárparádé oda, ma este is csak kellő elvetemültséggel nézzük, mert nem igazán jó film. (Bővebben)
Az Árral szemben (Story4, 21.00) című, nem túl erős romantikus drámában Joseph Fiennes alakít egy írót, aki egy tragikus balesetben elvesztette a családját. Néhány évvel később, a filmbeli író megkeresi gyermekkori barátait, hogy régi tervüket felelevenítve, együtt ússzák végig a jeges, vad Hudson folyót. Az ötletet mindenki lelkesen fogadja, ám később egyikük észreveszi, hogy az úszás dátuma megegyezik az író családi tragédiájának dátumával és a háttérben a tragédiát feldolgozni nem képes író elkeseredett tervét sejti. Szóval, így…
A ma este levetítendő Keoma (Film Mánia, 21.00) állítólag az utolsó “igazi” spagetti-western. Franco Nero hatalmas parókában, göndör mellszőrzettel, világító kék szemekkel osztja az igazságot. Túláradó pátosz, óvodás forgatókönyv, szinte dadaista dialógok. Semmi sem mond el a filmről többet, minthogy a végén feltüntetik a parókagyárost, a ruhatervezőt és a cipők, csizmák tervezőit, ez utóbbi neve Pompei, ha jól emlékszem. Ja, és a zene. Üt. Keoma, a hippikóboj, így hívtuk, amikor még ment a mozikban…
A mai Wenders-film a 2008-as Halál Palermóban (m5, 22.04), lesz, amit nem láttam még. A főszereplő egy menő divatfotós Németországban, akinek egy nap elege lesz a hajtásból és a parttalan partizásból és Palermóba költözik, hogy leszámoljon addigi életével. Az időtlen városban azonban találkozik egy lánnyal… satöbbi. Kíváncsian várom.
Ha nem jön be, akkor még mindig itt van A vikingek felemelkedése (Filmcafé, 23.10), a később is érdekes filmekkel (pl. Bronson, a Drive!, vagy a minapi Neon Démon) jelentkező, dán Nicolas Winding Refn alkotása. A nagyjából ugyanebben a korban (uszkve i.sz. 8-10. század) nyugaton portyázó szittya eleink problémamegoldó készségeinél semmivel sem finomabb képességű címszereplők ultraerőszakos hétköznapjaira derül fény ebből a fagyos, kemény, vértől iszamos filmből, az ezúttal félszemű viking harcost alakító Mads Mikkelsen főszereplésével. (Bővebben)