Egyesek egy igazi régimódi, szép, tiszta vonalú, érzelmes szerelmes filmként üdvözlik a 2016-ban három Oscar-díjra jelölt Brooklyn (HBO, 20.00 – tévépremier!) című mozit, míg mások egy erősen túlértékelt, üres, sekélyes, giccses melodrámát látnak benne. Természetesen mindenki téved egy picit, bár ugyanennyire mindenkinek igaza is van. A tavalyi Oscar-jelölések mindenképpen megérdemeltek, sőt, én adtam is volna ennek a filmnek, de egyet biztosan (Saoirse Rohannak -a képen- a főszerepért. Miközben ez valóban egy igen tiszta vonalú, érzelmes szerelmes film, azért a mélyben ennél sokkal mélyebb és összetettebb gondolatok is kibomlanak, és aki csak az idillikus románcot látja, az éppen a közmondásos erdőt nem látja attól a bizonyos fától. (Bővebben)
Nem tudom azt mondani, hogy nem szórakoztam ezen a vaskos Robin Hood-felhangokkal operáló, Hogyan lopjunk felhőkarcolót? (Mozi+, 21.00) című szajréfilmen, mely akár egy gyengébb Woody Allen-dolgozat is lehetne. Persze, nem az, de Eddie Murphy-t sikerrel tompítja le Ben Stiller, a kisember legyőzi a végén a nagy gonoszt, tehát nyugodtan bokszolhatunk egyet a levegőbe halkan, hogy IGGEN! – de azért a fanfárokat hagyjuk a szekrény mélyén. Viszont: Alan Alda, ez a jóságos nagypapa-kinézetű, kiváló színész olyan príma rohadék tud lenni, hogy kerek szemmel utáltam és örültem, hogy úgy járt, ahogy.
A Szemfényvesztők (Cool, 20.50)című, az előbbihez igen hasonló műfajú film már nyilván a könyökünkön jön ki, de ha mégsem, akkor ma van itt a lehetőség hogy pótoljuk: egy szó szoros értelmében bűbájos történet ez, melyben illuzionisták rabolnak bankot, ezt azt, sőt, még egy igen meglepő bosszútörténet is kibontakozik – a roppant fordulatos, trükkös és blikkfangos cselekményt azonban nem részletezném, hadd essen le az álla az ilyesmire hajlamosaknak. Elég komoly a lineup: Morgan Freeman, Michael Caine, Dave Franco, Mark Ruffalo, Jesse Eisenberg, Woody Harrelson… (Bővebben)
Vicces alternatíva lehet ma estére a Füstölgő Ászok (Viasat6, 21.00) is, ami egy igen Guy Ritchie-s Joe Carnahan-akciókrimi, simlis hamiskártyásokkal, piti és nagymenő gengszterekkel és pszichopata bérgyilkosokkal (valamint egy raklapnyi sztárral, Ryan Reynoldstól Andy Garcián át Ben Affleckig, és vissza).
A tévében legutóbb négy éve vetített Anna és a király (Viasat3, 21.00) viszont sok szempontból más, mint az előbbi filmek. Rendkívül romantikus, ám valahol igen művi, túl színes, hamis, kiretusált, didaktikus és erőltetett, de mégis hatásos, kényelmes és -horribile dictu- érdekes mozi. Egy angol tanítónő (Jodie Foster) a thai uralkodó (akit a kínai Chow Yun-fat alakít – mindegy, gondolták az alkotók, ázsiai-ázsiai…) udvarába érkezik, és. A történet szórakoztatóan és borítékolhatóan süppedős romantikával tálalja a két egymástól távol eső kultúra ütközését. Pompás, egzotikus díszletek, ismeretlen (tán sosem volt) rituálék, sajnos, a sztori szerelmi szálának “kémiája” viszont alig érzékelhető. Akik viszont ismerik Bangkokot, jól fognak szórakozni, de nem feltétlenül abban az értelemben, mint azt az alkotók szerették volna…
Tom Cruise ma este is Született július 4-én (Paramount Channel, 21.00), bár szerintem itt Tomi oly annyira fullba’ nyomja a kretént, hogy nem is gyütt az az Oscar bácsi… No, azért nem rossz, csak éppen a kulcsjelenetekben sok. Oliver Stone azonban igen pontosan megragadta azt az érzelmi, lelki és gondolati pálfordulást, ami a történetben ábrázolt vietnami (és más háborús) veteránokra jellemző. A poszt-traumatikus stressz (a fizikai sérülések okozta megrázkódtatásokon túl) talán itt jelenik meg a legkomplexebben, legrészletesebben filmen. (Remélem, a csatorna ezúttal képes lesz leadni az egész filmet…)
Szóba jött már ma este Woody Allen, nos, a következő ajánlatban ő kalauzol el minket egy szórakoztató sétára, méghozzá Éjfélkor Párizsban (Film Mánia, 21.00). Jó a társaság is: pl. Rachel McAdams, Marion Cotillard, Owen Wilson, Kathy Bates, Adrien Brody és még sokan mások. Ez az ötlet mindenesetre Oscart ért Woody bácsinak. (Bővebben)
Anya (Jane Fonda) bigott, mormon asszony, egyedül éldegél az isten háta mögötti kisvároska egyik házában. Egy nap már régen a zajos nagyvárosban élő lánya (Felicity Huffman) keresi fel, hogy ő már nem tud semmit sem kezdeni a zűrös, piás, drogos lányával, az unokával (Lindsay Lohan) – és hátha nagyanyja szigorú erkölcsei, valamint az idahói ingerszegény környezet majd hatással lesz rá. Hát, minden inkább fordítva történik az Anya, lánya, unokája (Prime, 21.00) című komédiában, melynek aktuális pikantériáját éppen az adja, hogy az itt még balhés tinit alakító, és később a magánéletében is hasonló, sőt még durvább pályát futó Lindsay Lohan az, aki gyökeresen szakítva addigi életével áttért a teljes önmegtartóztatást követelő muszlim hitre. Isten útjai kifürkészhetetlenek, ugyebár. 🙂
A Charlie Wilson háborúja (Duna, 22.15) picit fajsúlyosabb darab. A film megtörtént eseményt dolgoz fel, mely abban a kérdéskörben játszódott le, hogy hogyan veressük meg (mármint mi, amerikaiak) az oroszokat az afgánokkal? A sztori hitelességét (de legalábbis lendületét) elsősorban az Elnök emberei című tévésorozattal is bizonyított Aaron Sorkin jelenti. Onnan már ismert recept szerint peregnek a párbeszédek, a séróból megküldött, fanyar replikák, melyeket elsőrangú sztárok vezetnek elő virtuóz módon: Tom Hanks, Julia Roberts és Philip Seymour Hoffman, Mike Nichols pedig laza profizmussal rendezi ezt a politikai komédiát.
Már bőven az éjszakában járunk, hogy ne mondjam, pontban éjfélkor, amikor saját, teljes életnagyságában is feltűnik Woody Allen, méghozzá egy Allan Felix nevű filmkritikusként a Játszd újra, Sam!-ben (Duna, 00.00), aki betegesen rajong Humphrey Bogartért, miközben felesége (Diane Keaton), bár nem feltétlenül ezért, de válni akar. Klasszikus.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: