Mit nézzünk ma a tévében?

Ma este ismét lesz minden, tán még olyan is, amit még nem láttunk. Mindenesetre, a romantikus komédiák mezőnyében a Szerelem és más drogok (RTL II, 20.00) mindenképpen a tartalmasabbak közé sorolandó. A tisztes hollywoodi mesterembernek megismert Edward Zwick -mi tagadás- kissé ijesztően zajosan kezdődő dolgozata később főleg igéző szemei és tökéletesnél is tökéletesebb fogai villogtatásán túl igen pikáns jeleneteket is bevállaló Anne Hathaway és Jake Gyllenhaal közti civódásról szól, némi diszkrét gyógyszeripar-fikázáson és a Parkinson-kórral való együttélés nehézségeinek közérdekű középpontba helyezésén kívül.

A Parkinson nevű gonosz vénember helyett egy Alzheimer “hódít” az Egyre távolabb (m5, 20.20/holnap ismétlés: m5, 22.55) című másik romantikus történetben, ami viszont nem lesz komédia… Az időskori szerelem végtelenül megkapó drámájában az egyre súlyosbodó Alzheimer-kór okozza majd a drámai effekteket, ám a parttalanul áradó szeretet a végén mindent legyőz. Igen remek a filmben Julie Christie, a kórban érintett szerepében.

Maya, a tíz éves kislány, egy kissé lényegre törő iskolai szexuális felvilágosító óra hatására, meredek kérdést szegez éppen válófélben lévő apjának: “Papa! Akkor te is beledöfted merev péniszedet az anyuba, és így lettem én?!” Egy ilyen kérdésre rendes esetben piruló hebegés-habogás lenne a válasz, mivel azonban a Mindenképpen, talán (TV2, 21.00) címet viselő romantikus filmvígjátékban vagyunk (valamint 2008-ban), és a papa amúgy egy reklámcég szövegírója, a válasz hosszabb lesz: maga a film. Will Hayes (Ryan Reynolds) is pirul kicsit, de utána rögtön zseniálisan kivágja magát a meglehetősen kényelmetlen helyzetből. Megegyezik kíváncsi lánykájával, hogy elmeséli élete történetét, az összes kacskaringóval, de úgy, hogy a neveket megváltoztatja, és a kislánynak magának kell rájönnie, ki lesz az ő mamája végül is. (Bővebben)

Violet és Daisy (AXN, 21.00) két ibolyaszín-szemű, cserfes és bájos tinilány (Saoirse Ronan és Alexis Bledel), akik ugróiskolázva, nyalókát szopogatva, lépten-nyomon tapsjátékot játszva lődözik halomra a megbízásban foglalt személyeket, hiszen bérgyilkosok. A túlsúlyos amerikai gimnazistalányok nehéz életét feldolgozó Precious – A boldogság ára című dráma forgatókönyvéért Oscar-díjat nyert Geoffrey Fletcher első rendezésénél is maradt ennél a korosztálynál, a műfaj azonban merőben más. A Violet és Daisy ugyanis mintha Quentin Tarantino műhelyéből került volna elő, hiszen egy frivol, őrült, de mégis érzelmes, olykor kissé fegyver- máskor éppen lábfetisizmusban is lubickoló thriller-komédia. Sajnos, az Oscarral bemutatkozó forgatókönyvíró rendező ezúttal alaposan melléfogott, hiszen főleg a sztorin csúszik meg a film, nem pedig a kissé mesterkélt karaktereken. (Bővebben)

A régi környék (FOX, 21.00) viszont egy igen különleges, mélabús kis film, melynek hangulatáról talán elég lenne annyi is, hogy kísérőzenéje részben Nick Drake dalaiból áll… (Oké, ki volt Nick Drake?) A Zach Braff által írt, rendezett és főszerepelt megkapóan szép és egyszerű film középszerű színészként dolgozó főszereplője az állandó depresszióban szenvedő Andrew, aki hosszú idő után, édesanyja halálhírére tér vissza a szürke és unalmas kisvárosba, “a régi környékre”, amit pszichiáter apja tudálékos dominanciája, valamint a kilátástalan unalom miatt hagyott ott. Az idők azonban változnak…

A New York bandái (RTL+, 21.00) című, olykor igen erőszakos jeleneteket is tartalmazó filmeposz a címbeli város -a Nagy Alma- hősies őskoráról mesél, két színész-gigaikon főszereplésével. Leonardo Di Caprio és Daniel Day Lewis vetélkedik egymással a filmben, bokszban, véres utcai harcokban és kőkemény farkasszem-nézésben, bő két és félórában, Martin Scorsese rendezésében. (Bővebben)

Az Orvlövész (Mozi+, 21.00) című, kissé sablonos sztorira (leszerelt hajdani specialista csalódottságában és kiábrándultságában a világ végén farigcsál fogpálcikákat, aztán egyszer megjelenik valami titokzatos fazon, aki azért csak behúzza még egy utolsó akcióba) épülő filmben ugyanekkor Mark Wahlberg alakít egy hightech mesterlövészt, akinek tevékenysége (és annak ábrázolása) azért közel sem sablonos. Rejtekben megbújva, hosszú, méla lesben, kimatekozva a lövedék megfelelő pályáját, miközben csakis egyetlen lövésre van esély – kellő izgalomkeltésre alkalmat adó szituációk ezek, mint azokban a robbantós filmekben, amikben órákig el lehet játszani a “piros drótot vagy a kéket vágjam” faék-egyszerűségű, de igen hatásos dramaturgiájával…

A Kapj el, ha tudsz! (m2, 21.05) viszont Steven Spielberg perfekt szélhámos-filmje, az ezerarcú és mindenkit átverő Leonardo Di Caprióval. Persze, hogy látta már mindenki, de annyira szórakoztató és igazán jól megcsinált film ez, hogy bármennyiszer meg lehet nézni…

Abban viszont biztos vagyok, hogy villanyszerelős katasztrófafilmet még nem látott senki. A Feszültség (RTL Klub, 21.35) márpedig ilyen lesz, egyik főszerepben a szakállas John Travoltával. Én sem láttam, a port.hu-n is mindössze egyetlen ember, aki viszont 10 pontra értékelte ezt a filmet (nyilván ő a forgalmazó…) – én azonban ennek, sőt, mindennek ellenére, nem fűzök hozzá nagy reményeket. Szerintem ótvar gagyi lesz, de remélhetőleg, legalább ebbéli minőségében szórakoztató…

A Valkűr (SuperTV2, 21.50) című háborús drámában viszont a másik szcientológus plakátember, Tom Cruise alakítja igen hitelesen és megrázó erővel a Hitler elleni tizenöt (!) sikertelen merénylet körül a legsikeresebbet végrehajtó Stauffenberg gróf figuráját, Tom Wilkinson vagy például Kenneth Branagh kiváló asszisztenciájától övezve. (Bővebben)

Érdekel ma még valakit a kilencvenes évek közepének egyik nyomasztó közkérdése, miszerint, ki a franc is az a Keyzer Söze (es-sel!), akire még annak idején House doktor is hivatkozott valamelyik részében? Ha igen, az megtudhatja a Közönséges bűnözőkből (Duna, 22.05). Óriási szereposztást láthatunk ebben az éppen húszéves kultuszfilmben: Kevin Spacey, Gabriel Byrne, Benicio del Toro, Stephen Baldwin, Chazz Palminteri, Pete Postlethwaite és még sokan mások. (A képen a címszereplők)

A Doktor Parnassus és a képzelet birodalmát (Filmcafe, 18.45), Terry Gilliam ide, ultrabrutál sztárparádé oda, ma este is legfeljebb csak kellő elvetemültséggel, nagyjából esti mese helyett nézzük, mert nem igazán jó film – de erről sajnos, csak részben tehet a rendező. (Bővebben)

A Sötét titok (AMC, 20.10) sem jó film, a (szintén) ígéretes szereposztás (Andy Garcia, Forest Whitaker, no és Eva Longoria) ellenére – csupán közhelyerdő. Vagyis dzsungel. S hogy fokozzam a ma esti, csütörtököt mondó hangulatot, Az utolsó légió (Filmcafe, 21.00) is csak egy amolyan szandálos, kardozós, ókori rómais kalandfilm – semmire nem emlékszem belőle, viszont annyit jegyeztem fel róla, hogy: látványos, de buta. Nyilván ezért nem emlékszem rá… Egy csomó sztár játszik ebben is, pl. Colin Firth a főszereplő.

A Skyfall (Mozi+, 21.00) viszont a maga nemében csúcsteljesítmény, egy kifejezetten mesteri darab (rendezte Sam Mendes), a James Bond-sorozat egyik legszínvonalasabb darabja, természetesen még mindig Daniel Craiggel. Csakhogy a könyökünkön jön ki… (Bővebben)

Az viszont biztos, hogy van néhány olyan film a filmtörténelemben, melyek valami általam érthetetlen okból, de olyan csiklandós hatást bírnak kiváltani egyesekből, hogy néhány sör után folyékonyan idéznek belőle, fuldokló kacagások közepette. A Picasso kalandjai (m5, 21.30) ilyen film. Tage Danielsson 1978-as abszurd komédiáját én még egyszer sem tudtam végignézni, pedig legalább háromszor próbáltam – de mindig eluntam. Mások viszont nem így vannak vele… Nem életrajz, hanem kabaré, paródia és Dada szellemének megidézése. Nem tudom. Én szóltam. (A képen jelenet a filmből, “Dalival” és “Picassóval”.)

Aztán van még egy ilyen, hogy A Csodacsapat (Duna, 22.20), ami mintha a mai magyar közélet paródiája lenne, de természetesen nem az. Nem az, mondom. Egy mára levitézlett hajdani focisztárt repít el zaklatott sorsa az isten háta mögötti Bretagne-ba, ahol gaz multik éppen felszámolnák a városka halfeldolgozó üzemét, viszont a városka csapata még versenyben van az iksz-osztály bajnoki címéért, ha az megvan, megmenekül a halfeldolgozó is. A sztár az ügy érdekében beveti hajdani tudását, valamint összecsődíti hajdani -mára már hozzá hasonlóan romos állapotban lévő- csapattársait és bár nem teljesen simán, de végül is. Francia lesz a film, komédia, és talán elmegy, szódával.

Anyám, add el a tévét…

A lovak és a lovaglás barátaihoz szól Az álmodó (Film+2, 21.00), melynek egyik főszereplője a legjobb lovastréner (Kurt Russell), aki valaha is a lóversenypályák környékén tevékenykedett. Mikor azonban kedvenc lova egy versenyen lábát töri, mégis az utcán találja magát. Lovak iránti rajongását apjától megöröklő lánya (Dakota Fanning) azonban mindent elkövet, hogy apja, illetve a kedvenc lovuk újra versenyezhessen. Cukiságbomba, könnytenger és/vagy diszkrét szipogás. Lovagolni járó kislányoknak pedig egyenesen kötelező a film megtekintése.

Oliver Stone filmjével, a Vadállatokkal (Mozi+, 21.00) kapcsolatban rendszerint az a legfőbb kifogás, hogy pozitív színben tünteti fel a drogfogyasztást, holott inkább felmutatja a jövő egyik jellegzetes embertípusát (már, ha lesz jövő egyáltalán), aki jól képzett, buddhista világnézetű (direkt nem használom a ‘vallás’ kifejezést), problémák iránt nyitott és felelős gondolkodású világpolgár, aki szerint a drog (kizárólag a marihuána) csak egy válasz az őrült világ kihívásaira. A történet főszereplője ilyen. Ben (Aaron Johnson) amolyan újhippi. Közgazdász- és kertészdiplomát szerzett a Berkeley Egyetemen és marihuánát termeszt, méghozzá a legjobbat Kaliforniában. Százezreket lát el füstölnivalóval, ráadásul mindezt mosolyogva és a legkisebb erőszak nélkül. Amolyan joviális gyümölcskertész, csak sokkal többet keres. Az óriási bevételből természetesen fut puccos tengerparti villára is, de tetemes pénzt áldoz olyan maffiózóktól nem tapasztalt tevékenységekre, mint például vízvezetékek, iskolák és kórházak építése Afrikában. Ben tehát jó ember, akinek egy bűne van, hogy momentán az a növény, amit termeszt, illegális. Nem is lenne semmi baj a világon ilyen emberekkel. A baj csak az, hogy az önző, pénz-, hatalom- és bosszúéhes vadállatok vannak többségben… (Bővebben)

Ugyanekkor láthatjuk ma este Roman Polanski Szellemíró (Viasat3, 21.00) című thrillerjét is, mely egy tehetséges íróról (Ewan McGregor) szól, aki más, nála jobban menedzselt, jobb kapcsolatokkal rendelkező, avagy csupán szerencsésebb írók nevében írja meg azok sikerkönyveit. Afféle stróman. Ez alkalommal azonban megkapja ő is a “nagy ajánlatot”: az ex-miniszterelnök (Pierce Brosnan) életrajzát kell megírnia, idő előtt, furcsa körülmények között elhalálozott elődje helyett… (Bővebben)

Minden háborús filmek egyik legpontosabb filmjét, A senki földjént is jegyző Danis Tanovic Az igazság nyomában (Filmcafe, 21.00) című, szintén háborús tematikájú filmjében egy fotóriporter (Colin Farrell) személyiségének változásán keresztül jelenik meg a háború pokla. Nem könnyű, nem egyszerű, de attól még remek film ez. (Bővebben)

Mark Ruffalo össze fog jönni Reese Witherspoonnal. Ha igaz volna… (Paramount Channel, 21.00), akkor. Ha nem igaz, akkor nem tudom. Romantikus komédia lesz ez, mely a kényszerű együttélés nehézségeiről szól egy nő és egy férfi között. A problematika nagyjából ugyanaz, mint a “létezik-e barátság férfi és nő között?”, csak itt a kezdetekben még barátságról sem lehet szó. Együttélés, kényszerűen. A vége természetesen borítékolható.

Klaus Kinski (a képen) Werner Herzog “arca”, de inkább inkarnációja legfontosabb filmjeiben, ahogyan az elmúlt hetekben láthattuk, az Aguirrében, a Woyceckben, a Nosferatuban és ebben a mai darabban is. E négy film miatt szokás Herzogot nagyra tartani, méghozzá joggal. Ráadásul, a Fitzcarraldo (m5, 21.50) tán a legfontosabb ezek közül. Mi más szimbolizálhatná jobban a klasszikus és sokszor megénekelt művészsorsot, a szájtáti tömeg számára érthetetlen, sokszor önpusztító, máskor csupán szimpla bolondságnak tűnő küszködést, mint egy operaház építése a semmi közepén, amely semmi ráadásul a Föld legburjánzóbb vegetációja. Nagyon nagy film (ez is).

Kicsit Kurt Vonnegut szövegeinek jellegzetesen fanyar, kissé bizarr hangvételére emlékeztető családi történet a Jayne Mansfield kocsija (Filmcafe, 21.00), aminek természetesen csak igen áttételesen van köze a 34 évesen, autóbalesetben elhunyt szexi hollywoodi sztár autójához. Egy nő családot alapított valamikor a múlt század negyvenes éveiben, a forró Alabamában, majd hirtelen elhatározásból a háború után otthagyta őket és csavarogni indult a világba – ahol megismerkedett egy angol férfivel, akivel egy másik családot alapított, immár Angliában. A történet idején 1969-et írunk, zajlik a szeretet és a pszichedelikus drogok legendás nyara, amikor is a hölgy meghal rákban és utolsó kívánsága szerint Amerikában, szülőföldjén temetik el. A két, furcsa, excentrikus, vagy éppen teljesen átlagos, nyárspolgár fazonokból álló család, melynek fői (Robert Duvall és John Hurt), az exek, illetve özvegyek, ekkor látják egymást először. Billy Bob Thornton személyes projektje ez a film, ő írta, rendezte és az egyik dilinyós családtagot el is játssza benne (lásd a képen, Kevin Bacon társaságában). Sajnos, kissé túlvállalta magát ebben… A cselekmény csendesen, békésen csordogál, inkább néhány jó sztori némi locsogással összekötve, bár a karakterek elég jól jellemzettek. Érezni, Thornton miről szeretne mesélni (apák és fiúk, háború és háborúellenesség, nyitott, toleráns anarchia kontra konzervatív nyárspolgáriság), de kissé szétszórt a film, az üzenet pedig nincs elég jól artikulálva – mintha ő maga is beeLeSDézve szerkesztette volna meg a filmet, amilyen állapotban a filmben Robert Duvall viszi el pecázni hajdani vetélytársát. Ettől függetlenül, én szerettem.

A Django elszabadul (SuperTV2, 21.00) valójában szerves és logikus folytatása egy rendhagyó, és a kortárs filmművészetben irányt mutató, meghatározó filmes életműnek. Quentin Tarantino mindig is a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek B-kategóriás és más rétegfilm-termését tekintette kiindulási és hivatkozási alapnak, még akkor is, ha itt, Európában kicsit nehezen fogjuk fel, hogy az európai művészfilmek (Godard, Truffaut, Antonioni, stb.) Amerikában ugyanolyan rétegműfajnak számítanak, mint Russ Meyer sexploitation-filmjei vagy Ed Wood életműve. Eddigi filmjei is mindig valamiféle hommage-ok voltak egy, illetve alkalmanként több műfajnak, filmtípusnak, így ez a mostani, az olasz spagetti-westernek előttt tisztelgés csak egy újabb fejezet. Ilyen még nem volt. Mindazonáltal, olyan western sem készült még Hollywoodban, melynek főszereplőpárosát egy német vándorfogorvosból (Christoph Waltz) lett villámkezű fejvadász és egy revolverhőssé avanzsált szökött fekete rabszolga (Jamie Foxx) alkotná, akik halálmegvető bátorsággal szállnak szembe (még jóval a polgárháború előtt) a déli rabszolgatartókkal (pl. Leonardo DiCaprio), személyes okoktól vezérelve, de végül mégis forradalmi módon. (Bővebben)

A fegyver-fétisiszták, a helyi érdekű Igazságos Jánosok, valamint a túlélésről szóló dzsungeltúrák rajongóinak kedvence a következő ajánlat, mely egyben azért egy igen komoly popkulturális ikonná, valamint műfaji alapvetéssé is vált mára. Sylvester Stallone egyik arca Rambo (Mozi+, 21.00), a hallgatag vietnami veterán, aki hazatérve a háború poklából, nem vágyik semmi másra, csak arra, hogy békén hagyják. Hazafelé (?) tartó útja során egy kisváros halljakend seriffje (Brian Dennehy) azonban másként gondolja ezt és kiszúrja magának a város határán stoppoló, hosszú hajó hippit, nem sejtve, hogy ezzel micsoda córeszt akaszt saját, illetve szeretett városa nyakába… Bár sokan legyintenek már e remek kis filmre, azért vegyük észre, hogy milyen szépen megjelenik benne a másság elfogadásának igen bonyolult problematikája, tök mindegy, hogy az a más jelen esetben nem holmi arab menekült, hanem konkrétan egy igazi, amerikai háborús hős – s akik őt nem képesek elfogadni azok éppen egy amerikai kisváros hazafias polgárai. Szóval, tanulságos darab ez – már, ha veszi az adást a célközönség.

Vámos László a múlt század hatvanas éveinek elején rendezte a Madách Színházban az egyik legemblematikusabb magyar Hamlet-előadást (m3, 22.00), Gábor Miklóssal a címszerepben. Én azt hiszem, ezt ma, ráadásul felvételről (honnan máshonnan…) megnézni elsősorban múzeumi élmény, akik netán még látták élőben, azoknak nosztalgia – a rendezés, a színészi játék, Arany nehézkes, porlepte fordítása viszont ma már igencsak ódivatú. (Játékidő: 215 perc)

Ismétlik a tegnap (is) ajánlott Leány gyöngy fülbevalóval (m5, 22.15) című filmet is.

Említsük meg A bombák földjént (AMC, 19.35) rögtön a ma esti litánia elején, hiszen bár sokat ment, megy mostanában, azért mégiscsak nyert egy közepes vitrinre való díjat 2010-ben, rengeteg fontos Oscarral egyetemben; mégha a nézőket picit meg is osztja. A háborús akciófilmek kedvelőinek túl művészfilm ez, a művészfilmet kedvelőknek pedig túl akció – én úgy mondanám: nem bambáknak való film ez. A film néhány egészen remekbe szabott jelenete többet mond el egy modern harci helyzet észvesztően gyomorszorító feszültségéről, mint mondjuk 10 darab B-kategóriás akciófilm. Vannak persze szépen felfűzött és rendhagyóan alkalmazott -és éppen ezért izgalmas- zsánerklisék is, néhány valóban remek színészi alakítás is (pl. Jeremy Renner a főszerepben), azonban még én sem mondanám masszív egésznek James Cameron ex-nejének, Kathryn Bigelownak filmjét. (Bővebben)

Viszont minden romantikus lelkületű személyi testőr, valamint a néhai Whitney Houston összes rajongójának kedvenc filmje a Több mint testőr (RTL II, 20.00/23.30) című nagyívű szerelmi románc, melyben a híres énekesnő (akit Whitney alakít, egyébként meglepően hitelesen) egy romantikus lelkületű testőrt (Kevin Costner) kénytelen maga mellé venni, az egyre elszemtelenedő rajongók távoltartását megakadályozandó. A nő és a férfi kényszerű együttléte azonban, úgymond, hamarosan túlnő a hagyományos munkakapcsolaton. And ááááááááá-i-áááááiááááj…. (Karaoke-verzióban még vicces is – lehet.)

Clint Eastwood 2014-ben 6 Oscar-díjra jelölt háborús életrajzi drámája, az Amerikai mesterlövészt (Cinemax, 20.00) Amerikában (műfajában) jegyeladási rekordokat döntögetett, ám a kritikát mégis alaposan megosztotta. A közönség gondolkodó része is megütközik a film néhány jelenetén, illetve jelenetének etikai vonatkozásain. A film valós történetet mesél el, Chris Kyle történetét, aki könyvben írta meg, hogyan vált egy egyszerű texasi parasztgyerekből Legendaként (az ellenfeleknél pedig el Shaitanként, “az Ördögként”) ismert háborús mítosszá, akinek számlájára 150 “gaz muszlim” áldozatot ír a Pentagon. (Bővebben)

Nem Pszichoszingli (Paramount Channel, 20.00) és nem vígjáték Jason Reitman Young Adult (tehát Fiatal felnőtt) című filmje. Kézenfekvő a hasonlat (így el is lőtték már páran), hogy e filmbeli “fiatal felnőtt” (Charlize Theron) valójában maga Juno, csak húsz évvel későbben. Vagy éppen a Rém, szintén jó néhány év múlva, kikupálva, de nem javulva… (Bővebben)

Willard Carrol szerzői filmjének (ui. írta&rendezte), a Szeress, ha tudsz!-nak (Filmcafe, 20.30) témája az, hogy képesek vagyunk-e szeretni (vagy nem szeretni) egymást a mai, modern, rohanó társadalomban. 11 pár történetét követjük nyomon az igen jól megírt, szórakoztató, de azért még bőven okos filmben, akiket Hollywood színe-java kelt életre (pl. Angelina Jolie, Ellen Burstyn, Gillian Anderson, Gena Rowlands  vagy Madeleine Stowe –a képen– a női szakaszban, illetve Dennis Quaid, Anthony Edwards, Sean Connery vagy Ryan Philippe a férfiban, mások mellett).

Peter Webber a nagy németalföldi festő, Jan Vermeer világhírű festményének, a Leány gyöngy fülbevalóval (m5, 20.35) címűnek történetét meséli el komoly szereposztásban: a címbeli lány Scarlett Johanssson személyében óriási telitalálat. Vermeert Colin Firth alakítja, míg mellékszerepekben például Tom Wilkinsont, Cillian Murphyt láthatjuk. Elképesztően magas színvonalú kivitelezés jellemzi a filmet, mind az operatőri, mind a jelmezek és kellékek tekintetében. Szinte minden képkocka tökéletesen idézi meg Vermeer ecsetvonásait. A festészet lényegének mozgóképben való megjelenítését ilyen minőségben eddig talán csak Derek Jarman Caravaggiójában láttam. Maga a film narrációjában, dramaturgiájában ugyan döcög egy picit, sok a nagy, jelentősnek szánt, de valójában kissé üresnek ható “nézés”, szűkszavúak a dialógok, problémák vannak a ritmusban, de a látvány, a színek, a fények és az árnyékok játéka, az valami csodálatos! Perfekt időutazás Vermeer korába, sőt, műtermébe.

Az Anyád napja (RTL Klub, 20.50) című romantikus komédiában ezalatt Jennifer Lopez küzd meg Jane Fondával, vagyis a végre a Nagy Ő-t megtaláló, ifjú és szerelmes ara a sárkányjellemű anyóssal. Ismerve azonban a felek temperamentumát, ez egy kőkemény menet lesz…

A fiúk azonban ennél súlyosabban játsszák a háborút. A háború császára (Film Mánia, 21.00) Shiro Okamoto könyvéből íródott és minden bizonnyal történelmileg eléggé hitelesen mutatja be Hirohito császár II. világháború végnapjaiban, illetve Japán újjáépítésében játszott szerepét, a hódító/felszabadító kettős szerepében tetszelgő MacArthur tábornokkal (Tommy Lee Jones) folytatott kiegyezését, különös tekintettel a merev japán hagyományok és etikett dinamikus szembeállítására az amerikai győzők szabados (japán szempontból barbár) arroganciájával. Ez azonban nagyjából annyira érdekes, mint egy dokumentumfilm valamelyik történelmi “okoscsatornán”. Mozifilmnek, drámai alkotásnak ez a történet talán önmagában kissé unalmasnak tűnik, ezért e film alkotói (Shiro könyve alapján, Peter Webber rendező vezérletével) ezt a kultúr- és politikatörténeti (film)esszét egy furcsa, fordított Pillangókisasszony-sztorival ütötték fel. (Bővebben)

Néhány perccel később azonban a habos-babos romantikus komédiák mesterasszonya, Nancy Meyers egy újabb darabjában a szarkalábacskáira fittyet hányó Meryl Streep és a viccesen pohos középkorúvá érett Alec Baldwin bonyolódik Egyszerűen bonyolult (TV2, 21.05) kapcsolatba. A film témája nyilvánvalóan az ezüstös szerelem: rutinos, nyugodt, lelazult munka, mint amilyen egy randi is például, bőven túl a negyvenen. Már, ha az nem bonyolultabb, mint volt a hamvas tinédzserkorban…

Sokak szerint igen kiváló kémfilm a Suszter, szabó, baka, kém (Film+2, 21.05), a műfaj alapvető szakértőjének, John Le Carrénak regényadaptációja (sok-sok jelölés). Ennyiből talán tudni is illik, hogy egy realisztikus (és nem “James Bondikus“) kémtörténet vár a vállalkozókra, sok jó színésszel (Gary Oldman, Colin Firth, Tom Hardy, John Hurt és még sokan mások). (Bővebben)

Az Erőszakos múlt (SuperTV2, 21.55) David Cronenberg filmje, bár már meg sem közelíti a kanadai mester korábbi kultuszfilmjeit (Karambol, Meztelen ebéd, stb.), azért ez is egy korrekt, még emészthetően moralizáló krimi-thriller, Viggo Mortensennel és Ed Harrisszel – a téma a jogos ön- és vagyonvédelem.

Ismét feltűnik ma este Anthony Hopkins, aki természetesen Sinkó László pótolhatatlan magyar hangján szólal meg, és annak idején minden vita nélkül kapta meg az Oscar nevű szobrot A bárányok hallgatnak (AMC, 22.00) című filmben nyújtott, mindössze húszperces jelenéséért, melyben megteremtette Hannibal Lecter vérszomjas karakterének látványát. Kapott díjat maga a film is, a forgatókönyv is, sőt Jonathan Demme is a rendezését, valamint Jodie Foster is, a női főszerepért. Egy thrillertől ez azért elég szép teljesítmény…

Jön a Casino (Duna, 22.05) című igen remek mozi is, melyben arról lesz szó, hogyan működtet a maffia egy kaszinóvárost, ami úgy tejel legálisan milliárdokat, hogy közben tisztára is mos egyéb, közel sem legális eredetű, további milliárdokat. Martin Scorsese közel háromórás (!) filmeposzában Las Vegas hétköznapjaiba tekinthetünk bele, olyan remek színészek által, mint Joe Pesci és Robert De Niro, valamint Sharon Stone.

Ryan Goslingot nézhetjük a Blue Valentine-ben (Prime, 22.50) Derek Cianfrance minapi sikerében, ezúttal Michelle Williams társaságában. A pszichológiailag igen alapos történet egy kudarcba fúló párkapcsolat mélyreható vizsgálata, Bergman után szabadon. (Bővebben)

Naponta sok órát töltünk a Facebookon, úgyhogy ma este megnézhetjük azt is, hogy miből lett a cserebogár: David Fincher és Aaron Sorkin filmjétől, a Social Networktől (RTL Klub, 22.55) ugyan először nem voltam túlzottan lenyűgözve, nemrégiben azonban újranéztem és már sokkal jobban tetszett, miután már átláttam a vég nélküli szövegelés (hiszen egy weblap megalkotása nem éppen akciódús menet…) hálóján…

Egyetlen ajánlóból sem maradhat ki A sebhelyesarcú (Viasat3, 22.55), a kitűnőbbnél is kitűnőbb Al Pacino kokós orrával, a szintén igen kitűnő Brian de Palma mértékadó rendezésében.

Gondolom, az lenne a ma estére rendelt tanítás, hogy nem kell annyira finnyáskodni a mai, magyar közgyógyellátás bosszantó hiányosságain, hiszen abban a cúnya-cúnya átkosban mi volt?! Hát nézzük meg: A 9-es kórteremben (m3, 20.15) egy becsületes munkás (Molnár Tibor), aki a szocializmus építésének hajszájában perforálódott a gyomorfekélye -horribile dictu- majdnem meghal a kórházi ágyon, mert az ügyeletes orvos (Gábor Miklós) a nővérkével (Krencsey Marianne) cicáz! Mikor a szegény beteg ezen felháborodik, még ő kerül szégyenlistára, mint táppénzcsaló sumák. Szerencsére, jön az öreg prof (Makláry Zoltán), aki még időben megoperálja a melóst, és a buja doktor sem ússza meg… Ilyen egy mai kórházban elő sem fordulhat (mert lassan se orvos, se nővér nincs, aki egymással cicázna – az a szegény, öreg prof pedig, aki egyedül viszi vállán az osztályt, ki sem lát a fejéből, olyan fáradt…). A filmet Makk Károly rendezte 1955-ben, de talán ma is érthető lesz.

Sajnos, a Senkinek egy szót se! (Filmcafe, 21.00) című francia krimi, mint az egyedüli érdemleges alternatíva a főműsoridőben, ami még nem jön ki a könyökünkön – nem lesz jó. Számomra legalábbis nézhetetlennek bizonyult.

Lesz viszont ma is eredeti, autentikus Shakespeare-színház Londonból, a Globe-ból (feliratosan), méghozzá az egyik legnépszerűbb darab, a Szentivánéji álom (m5, 22.05). A színészeket nem valószínű, hogy ismerjük, de ez ne zavarjon senkit, mert az előadás jó lesz.

Jó kis krimi aztán A kis szemtanú (Duna, 22.15), még akkor is, ha 1985-ben mutatták be. Szegény amisok, akik a történet kulcsszereplői, hogy küzdenek az ellen, hogy a rohanó, gonosz és modern huszonegyedik (pontosabban, a film idején még bőven huszadik) század belevigyorogjon az ő szigorúan védett XVII.- századi életükbe, pedig már ez a film is elhozta számukra a Gyehenna tüzét. Azóta állítólag már valóságshow-kban is szerepelnek…

Az indiai származású, elsősorban különös hangulatú, semmivel össze nem hasonlítható vizualitású filmjeiről, videoklipjeiről ismeretes Tarsem Singh A sejt (Story4, 22.15) című mozifilmje egy közepesen érdekes scifi. A történet azt meséli el, ahogyan egy pszichológusnő (Jennifer Lopez) kirándulást tesz egy sorozatgyilkos agyába – a hangsúly azonban ez alkalommal is egyértelműen az unikális látványvilágon van. Ugyebár.

Meglehetősen rendhagyó film a Túl a fenyvesen (Film+2, 23.00), a Blue Valentine-nel névjegyét arra a bizonyos asztalra koppanósan letevő Derek Cianfrance második műve. Szerkezetében, “narratív struktúrájában” mindenképpen, de hangvételében, igényében is, azonban úgy, hogy témája pontosan belepasszol az amerikai (sőt, akár a zsidó-keresztény) kultúrkör egyik legnagyobb toposzába, az apa-fiú kapcsolat szerteágazó szimbólumrendszerébe. Természetesen, az amerikai független filmes szcénában sem meglepetés, ha egy alkotó netán mélyebbre kíván ásni bizonyos kérdésekben a világmegmentő, gumigatyás szuperhősök dedós szintű moralitásánál, az azonban messze nem szokványos, hogy egy alkotó már második filmjében egy komplett, nagyívű tézisfilmmel álljon elő, ami nem kisebb kérdést, mint a tetteink iránti felelősség vállalásának összetett problematikáját járja körül, nagyjából a teljesség igényével. Avagy, meddig gurulhat az alma a fájától? Komoly a szereposztás is: Ryan Gosling (a képen), Bradley Cooper, Eva Mendes, Ray Liotta, stb. (Bővebben)

A Vérmesék (film+, 23.05) is beköszönnek újra ebben a furcsa humorú, ám igen szórakoztató akciókrimi-vígjátékban, melyet Luc Besson rendezett. Egy tanúvédelmi programban résztvevő hajdani maffiózó (Robert de Niro – ma másodszor) és családja (Michelle Pfeiffer, valamint Dianna Agron és John D’Leo) -ők a Vérmesék, tehát a Vérmes család, és nem véres mesék…- néhány napját követjük nyomon, amit folyamatos vándorlásukban éppen egy békés normandiai kisvárosban töltenek el, szembesülve a vidéki francia élet kényelmes sebességével és életszemléletével, az őket óvó FBI (Tommy Lee Jones – ma már harmadszor) figyelő szemei által vizslatva minden lépésüket – miközben a maffia is teljes erővel keresi őket. (Bővebben)

Egészen kiváló darab aztán a Kínai, elvitelre (Duna, 00.10) is, egy lírai, szentimentális abszurd. Egy bizarr romantikus komédia. Egy érzelmes groteszk. Vagy valami ilyesmi… Az argentin Sebastián Borensztejn nagy találmánya e filmmel az, hogy vegyíti egymással a latin lélek két közismert sztereotípiáját, a néha talán már túl is áradó érzelmességet és az abszurd és a képtelen iránti vonzódást. Megtekintése KÖTELEZŐ minden lelki és szellemi épségére valamit is adó tévénézőnek. Főszerepben Ricardo Darín! (Bővebben)