A múlt század hidegháborús korszakának voltak jellegzetes termékei a kémfilmek, melyekben gonosz/hős kapitalista vagy kommunista ügynökök végezték áldozatos munkájukat az adott rendszer védelmében. Ezek túlnyomó része ma már a vicc kategóriája, mint a korai James Bond-filmek, vagy akár a mi Menő Fejünk, az Oroszlán ugrani készül-ből. A téma nívós specialistája John Le Carré, akinek regényéből készült A kém, aki a hidegből jött (m3, 19.35), ami azért az elébb említett filmeknél komolyabb darab. A film meglehetős igyekezettel próbálja bemutatni a kémtevékenységek emberi oldalát, természetesen a kor -1965- viszonyai és lehetőségei között, a valódi hidegháború kellős közepén. A sztori egy angol főkémről (Richard Burton) szól, aki ún. magasabb érdekeknek megfelelve, veszélyes, mondhatni önpusztító küldetésbe kezd.
Tanulni márpedig csakis a múltból lehet, mivel a jövő még nem történt meg. Ami most van, az a jelen, melyben éppen elég a fejünket kapkodni, mi is történik velünk tulajdonképpen. Egy háború szélsőséges körülményei szélsőséges emberi viselkedéseket idéznek elő, amelyek megértése talán mindennél fontosabb, hiszen saját magunkat tanítjuk így a jelen túlélésére, a jövő megélésére. Hasonlóképpen gondolkodhatott a Hart háborúja (AMC, 19.45) című film alkotógárdája is, mert egy nem egészen szokványos háborús történetet készítettek. Ez alkalommal nem a vér zivatarában győzedelmeskedő katona hősiességének látványos és lelkesítő eposzát láthatjuk. Hart hadnagy (Colin Farrell) háborúját dicstelen körülmények között vívja, hiszen hadifogoly, tehát az ellenség, ráadásul a náci német hadsereg által legyőzött, vesztes, ami a ma, de a múlt Amerikájában is negatív állapot. (Bővebben)
A Téli mese (RTL II, 20.00/23.15) című mozi most karácsonykor került be a tévékbe, ha jól saccolom, de akkor nem néztem meg, azelőtt sem láttam, azóta sem, így még mindig nincs semmi fogalmam róla. Pedig nem akármilyen szereposztást villant ez a vélhetően igen romantikus történet, Colin Farrell itt is), valamint Jennifer Connelly, Jessica Brown Findlay, Will Smith, Russell Crowe és William Hurt nevei fémjelzik a listát. Az Index kritikusa nyáltengernek minősítette, ami ugyan önmagában semmit nem jelent, legfeljebb jelez valamit – ha mást nem, de legfeljebb egy fantasy elemekkel átszőtt szerelmes mesét, a huszadik század elejének New Yorkjából. Lehet, hogy ma megnézem, ha a “férfinátha” engedi, hogy kilássak egyáltalán a fejemből.
Tök más műfaj a Wanted (TV2, 21.00), amiben James McAvoy alakít egy szürke, unalmas irodakukacot, akire egy szerencsés/szerencsétlen napon Angelina Jolie gyakorol delejes hatást, hogy azt az orosz-kazah-amerikai Timur Bekmambetov rendező sem hagyhatja figyelmen kívül. Sajátos ízű, rendhagyó hangsúlyokkal operáló, világmegmentős bosszútörténet ez, olyan segéderőkkel, mint pl. Morgan Freeman vagy Terence Stamp…
Egy mogorva, szomszédai által embergyűlölőnek tartott, a pletyka szerint sötét múltját takargató, ronda vénember (Robert Duvall) állít be egy nap az isten háta mögötti városka temetkezési vállalkozójához A temetésem szervezem (Film Mánia, 21.00) című filmben, hogy megrendeztesse vele saját temetési szertartását – ám vannak különös igényei is. Például, ő maga is részt kíván venni az eseményen, méghozzá életben, valamint hogy minden résztvevőtől elvárja, hogy mondjanak el egy történetet a még élő, majdani elhunytról. Duvall mellett mellett a mellékszerepekben feltűnő Bill Murray vagy Sissy Spacek nevei is érdekessé teszik e filmet… (Bővebben)
A hamvas-langyos romantikát kedvelők ezalatt Katherine Heiglt választhatják, aki már 27-szer férjhez kísérte falucskájának összes lánykáját, csak őérte nem jött még el a szép szőke herceg a hófehér lovacskáján. A 27 idegen igen (Filmcafe, 21.00) című romantikus komédia azonban nem véletlenül szokott kimaradni az ajánlókból, túl sok benne a cukor, a bájolgás és a rózsaszín az én lelkemnek. Még akkor is, ha Katherine végzete egy hozzám hasonlóan érzéketlen, cinikus újságíró (James Marsden) képében érkezik meg a filmbe.
A halászkirály legendája (m2, 21.05) bőven a kedvenc filmjeim közé tartozik. Terry Gilliam egy igen romantikus korszakában elkövetett mozija egy könnyes, édesbús csavargómese a szeretetről, boldogságról, valamint az egymás iránti féltés diadaláról. Robin Williams, a modern Diogenész karon fogja Jeff Bridges-t, a kiégett, cinikus, ám tán éppen ezért sikeres rádiós DJ-t és megkeresik együtt a Szent Grált. A történet végén obligát tűzijáték. (A képen Robin Williams és Jeff Bridges)
Késő este jön sokadjára A pankrátor (Film Mánia, 22.50), Darren Aronofsky méltán díjazott drámája, mely egy lecsúszott pankrátor (Mickey Rourke) talpon maradásért folytatott küzdelmét mutatja be kíméletlen szenvtelenséggel, ám megejtően szép, tiszta, férfiasan őszinte romantikával. Alapvetően pasimozi ez, de a csajok is szerethetik. (Bővebben)
Az Egy kosaras naplója (Filmcafe, 23.00) című film viszont Leonardo DiCaprio egyik első nagy dobása, amiért kapásból kaphatott volna Oscar-t (megérdemeltebben, mint évtizedekkel később, A visszatérőért kapott). Óriásit játszik ugyanis a drogos utcagyerekből hírneves költővé (és sok minden mássá) vált Jim Carroll szerepében – hiszen őróla, nem pedig egy akármilyen kosarasról szól ez a film. (Bővebben)
A kártyavár összedől (Prime, 23.05) Stieg Larsson négysikerű, Millenium című regény- és film-trilógiájának befejező, utolsó része. A három rész szervesen összetartozik, lineárisan következnek egymásból, külön-külön csak töredékesen érthetőek. Mégis, A kártyavár összedől sokkal jobban passzol a második, A lány, aki a tűzzel játszott című részhez, e kettő nyugodtan felfogható egyetlen, igen hosszú játékfilmnek is, vagy egy tévésorozatnak, egybenézve. Persze, a rendező itt ugyanaz (Daniel Alfredson), ami alanyi jogon adhat valami stílusfolytonosságot a projectnek. Így, bevégezve a trilógiát, azonban egyértelműen látszik, hogy az első, Niels Arden Oplev által rendezett A tetovált lány egy igen jól sikerült felütés volt csupán, melynek a második része még viszonylag sikeresen tartotta fenn az első rész okozta feszültséget, illetve nézői várakozást, e befejező rész azonban már elég gyengén sikerült. (Bővebben)
