Mit nézzünk ma a tévében?

Imponáló, de legalábbis sok tekintetben címlapgyanús szereposztást virít Az ételművész (Cool, 19.00) című romantikus gasztrokomédia. Bradley Cooper (a képen) egy két Michelin-csillagos séf, egy kiköpött Gordon Ramsey (aki mellesleg ma éppen Budapesten főz valahol), egy nagyképű, fellengzős, kiállhatatlan fráter, aki saját éttermét nyitná éppen, amivel végre megszerezhetné a harmadik csillagot. A film azonban romantikus, tehát valahol bujkál egy nő, aki szívén vezet az út a boldogsághoz (meg ahhoz a bizonyos csillaghoz), ehhez azonban a főszereplő sztárszakácsnak gyökeresen meg kell változnia. Siena Miller, Alicia Vikander, Emma Thompson, Uma Thurman, illetve Omar Sy, Daniel Brühl, Matthew Rhys, illetve még sokan mások, pontosabban, az általuk alakított figurák lesznek ebben segítségére, vagy éppen tesznek ellene.

Egy mogorva, szomszédai által embergyűlölőnek tartott, a pletyka szerint sötét múltját takargató, ronda vénember (Robert Duvall) állít be egy nap az isten háta mögötti városka temetkezési vállalkozójához A temetésem szervezem (Film Mánia, 19.00) című filmben, hogy megrendeztesse vele saját temetési szertartását – ám vannak különös igényei is. Például, ő maga is részt kíván venni az eseményen, méghozzá életben, valamint hogy minden résztvevőtől elvárja, hogy mondjanak el egy történetet a még élő, majdani elhunytról. Duvall mellett mellett a mellékszerepekben feltűnő Bill Murray vagy Sissy Spacek nevei is érdekessé teszik e filmet… (Bővebben)

A Nem kellesz eléggé (Duna, 19.30) című újabb romantikus komédiában négy csaj (Jennifer Aniston, Scarlett Johansson, Drew Barrymore és Ginnifer Goodwin) veszi fejébe azt, hogy kiismeri a férfi agyvelőt. Ez körülbelül pont olyan, mintha fordítva lenne, mintha négy fószer venné fejébe azt, hogy kiismeri a női észjárást… Nonszensz. De legalább lehet rajta mosolyogni…

Angelina Jolie egy ún. profilkészítőt játszik az Életeken át (Prime, 21.00) című trhillerben, aki egy adott bűntény elkövetőjének személyiségét próbálja előzetesen lemodellezni, a bűntény helyszínén talált nyomok és egyéb körülmények alapján. Láthatunk több efféle tematikára épülő krimisorozatot is manapság (Mentalista, Gyilkos elmék, stb.). Jolie mellett olyan arcok tűnnek fel, mint Kiefer Sutherland, Ethan Hawke, Tchéky Karyo, az isteni Gena Rowlands, illetve, akin anno Betty Blue is átgázolt: Jean-Hugues Anglade.

Az a helyzet, ha a Holtodiglan (RTL II, 21.00) lenne David Fincher első filmje, akkor egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy olyan felfokozott várakozással várná a következőt a filmrajongók tömege világszerte, mint ahogyan ezt a filmet is várta tavalyelőtt. Persze, nem rossz film ez, szó sincs erről: sőt, igen ügyes, szórakoztató regényadaptáció (Gillian Flynn hasonló című bestsellerét több mint 6 millióan olvasták csak Amerikában…), nagyvonalúan, lezseren kezelt, ám pontosan megtervezett formában, csak hát a tartalom az, ami már tartalmaz sok újdonságot az olyan épeszű, értelmes nézők számára, akik töltöttek már hosszabb időt párkapcsolatban. (Bővebben)

A hiúság vására (Story5, 21.00) viszont egy szép, veretes romantikus dráma –William Makepeace Thackeray műve alapján- egy árva kislányról (Reese Whiterspoon), aki minden energiájával, tehetségével azon van, hogy nyomorúságos helyzetéből kiemelkedve az ujja köré csavarja Anglia felsőbb osztályait. Mira Nair rendezése míves, igényes, mondhatni, méltóságteljes munka, a szereposztás pedig itt is kiváló: Jonathan Rhys-Meyers, Gabriel Bryne, Rhys Ifans, Romola Garai, és még sokan mások.

Régen ment már a Vidocq (Film Mánia, 21.00). A súlyos atmoszférájú krimi-fantasyben (az ekkor még nagyon francia és nem annyira kövér) Gérard Depardieu által alakított rendőrfelügyelő próbálja fertőtleníteni azt a züllött, bűzös fertőt, melyben Párizs (az idevágó művészettörténeti bizonyítékok szerint) leledzett a XIX. század közepén. (Bővebben)

Sylvester Stallone ezzel a Rocky Balboa (RTL+, 21.00) filmmel tért vissza az első rész még szerethető, becsületes, őszinte, jobbegyenes-szerű hangjához. Ez az, amit tud és ez az, ami jól is áll neki. A sztori, a mondanivaló bonyolultsága egy faékhez hasonlatos, de egy bokszmeccsben nem kell feltétlenül shakespeare-i drámát keresni – azt legfeljebb csak találni lehet…🙂

Aztán. Csak egy lövés (Duna, 21.40) éri Mike Nichols 1991-es drámájában a Harrison Ford alakította nagymenő ügyvédet, aki azonban ennek “köszönhetően” megbénul és teljes amnéziába kerül. Mindent, saját magát is újra meg kell tanulnia, de közben egyáltalán nem tetszik neki az a fickó – aki éppen saját maga volt a lövés előtt. Rrrromantikus filmdráma lesz ez, hiszen ott a stáblistán Annette Bening neve is…

Az opera világának jelenlegi (minapi – de erről nem nyitok vitát) két legnagyobb sztárja, Anna Netrebko és Rolando Villazón énekli és játssza Puccini Bohéméletének (m5, 21.45) főszerepeit, Mimit és Rodolfót ebben a 2008-as, a bécsi Opera előadását feldolgozó csodás filmben.

Láthatjuk ma este Anthony Hopkinst is. aki természetesen Sinkó László pótolhatatlan magyar hangján szólal meg, és annak idején minden vita nélkül kapta meg az Oscar nevű szobrot A bárányok hallgatnak (Filmcafe, 22.00) című filmben nyújtott, mindössze húszperces jelenéséért, melyben megteremtette Hannibal Lecter vérszomjas karakterének látványát. Kapott díjat maga a film is, a forgatókönyv is, sőt Jonathan Demme is a rendezését, valamint Jodie Foster is, a női főszerepért. Egy thrillertől ez azért elég szép teljesítmény…

A Szarvak (RTL+, 23.05) című filmet viszont még mindig nem láttam. Harry Potter itt már nem Harry Potter, hanem egy paranormális srác (Daniel Radcliffe), akit azzal vádolnak meg, hogy megerőszakolta barátnőjét (Juno Temple). A srácnak be kell vetnie minden nem normális képességét, hogy tisztázza magát a képtelen vád alól. Passz. Annyira képtelennek tűnik ez a film, hogy akár még lehet érdekes is…

Ja, bolondok napja van ma, úgyhogy, nagyon vigyázni!

Na, ma este nem kell monoszkópot nézni, és csütörtököt sem mondok, bár csütörtök este van. Újdonságot természetesen hiába várunk, de azért legalább jó filmek lesznek, amelyek fő jellemzői, hogy bármennyiszer meg lehet őket nézni. Gyakorlatilag itt a tavasz, de ha esetleg mégis hiányunk lenne a mindent betakaró hótengerből, akkor megnézhetjük a Miért éppen Minnesota? (Filmcafe, 20.00) című romantikus komédiát újra, mert abban lesz éppen elég belőle. Minnesota amúgy egy állam az Egyesült Államokban, fent északon, középen, az amerikai közvélekedés szerint nagyjából ugyanaz, mint nálunk, mondjuk Nyírség. Messze van, hideg van, és olyan egyszerű, de jólelkű emberek élnek ott (már elnézést a nyírségiektől). Hogy miért éppen ide küldik a Renée Zellweger alakította szuperdögös csúcsmenedzsert, az kiderül a történetből, minek műfaja: lásd fent. Mindegy. Én egyszer akarok enni tápiókapudingot. A film tinglitangli, de mivel öregszem, ezért szerettem…

Shiro Okamoto könyvéből íródott és minden bizonnyal történelmileg eléggé hitelesen mutatja be A háború császára (AMC, 20.05) Hirohito császár II. világháború végnapjaiban, illetve Japán újjáépítésében játszott szerepét, a hódító/felszabadító kettős szerepében tetszelgő MacArthur tábornokkal (Tommy Lee Jones) folytatott kiegyezését, különös tekintettel a merev japán hagyományok és etikett dinamikus szembeállítására az amerikai győzők szabados (japán szempontból barbár) arroganciájával. Ez azonban nagyjából annyira érdekes, mint egy dokumentumfilm valamelyik történelmi “okoscsatornán”. Mozifilmnek, drámai alkotásnak ez a történet talán önmagában kissé unalmasnak tűnik, ezért e film alkotói (Shiro könyve alapján, Peter Webber rendező vezérletével) ezt a kultúr- és politikatörténeti (film)esszét egy furcsa, fordított Pillangókisasszony-sztorival ütötték fel. (Bővebben)

Tölthetjük azonban az estét a festői Verona városában (helyett, a kaliforniai Verona Beachen) is. Baz Luhrmann pimasz, szemtelen, sodró lendületű, ám mégis elbűvölő Rómeó+Júliája (Mozi+, 21.00) szerintem minden idők egyik legjobb filmes Shakespeare-feldolgozása, melynek láttán tán még maga, a halhatatlan William is elégedetten csettintene, ha képes lenne erre. Ezerszer jobb film ez, és minden anakronizmusa dacára autentikusabb, mint a széleskörűen körbeájult Zeffirelli-féle mézes-cukros verzió, Claire Danes és Leonardo di Caprio pedig egyenesen zabálnivaló.

Miközben nemzetvezetőnk és rohamosan fogyatkozó népe még mindig azt hiszi, hogy Európának nincs szüksége a menekültekre, addig Amerikában Clint Eastwood (a képen), egy öreg, valóban konzervatív, valóban republikánus, valóban hazafi pikkpakk (nagydoktori) kiselőadást tart a migráció által felvetett idegengyűlölet és honderű témájában. A Gran Torino (SuperTV2, 21.00) egy igazán remek film. (Bővebben)

Nem tudom, érdekel-e még valakit Ingmar Bergman amúgy kíméletlenül alapos és mélyre szántó Personája (m5, 21.05)? A klasszikus alkotásban két nő, egy bekattant színésznő (Liv Ullmann) és ápolójának (Bibi Andersson) bonyolult lelki kapcsolatába bonyolódhatunk bele – csak aztán mi tudjunk valahogyan kijönni belőle…

A Kvartett – A nagy négyes (Duna, 22.05) színdarab eredetijét nálunk egy kiváló színész, Gálffi László rendezte meg a Belvárosi Színházban. A darab filmváltozata (amit legutóbb pont egy hete láthattunk, ugyanekkor, ugyanitt) szintén egy színész, bizonyos Dustin Hoffman munkája, akinek 76 évesen ez a bemutatkozása ebben a szerepben. Mármint a rendezésben. Dustin bácsi azért olyan nagyot nem kockáztatott, ugyanis elég nehéz elrontani ezt a történetet. Egy csodálatos környezetben fekvő, decens vidéki abbey-ben játszódik a történet, egy nyugdíjas operaénekeseknek és zenészeknek fenntartott otthonban. Szereplői túlnyomórészt, értelemszerűen idős művészek, akiknek szerepeiben idős, tapasztalt színészek (pl. Maggie Smith, akit a Downton Abbey vicces, pikírt modorú matrónájaként imádtunk mostanában) brillírozhatnak, gyakorlatilag kedvük szerint. Közeledik az otthon nagy eseménye, Verdi születésnapja, amikor a lakók szokásosan házikoncertet adnak… (Bővebben)

Nikolaj Lie Kaas és Fares Fares, azaz Carl Morck nyomozó és társa, Assad, a dán rendőrség lezáratlan aktáit gondozó Q-ügyosztály tagjai a főszereplői a dán Mikkel Nørgaard krimi-thrillerjének, a Fácángyilkosoknak (AMC, 22.50), mely Jussi Adler-Olsen azonos című, magyarul is olvasható bestsellere alapján készült. Ezúttal egy decens tóparti villában meggyilkolt ikerpár gyilkosa(i) után folyik a nyomozás ebben a hamisítatlan skandináv krimiben. (Bővebben)

Naná, hogy csupa ismétlés. Kivétel lehet A jövő kezdete (Paramount Channel, 21.00), mely bár 2000-ben készült, de annyiszor talán még nem láthattuk. A meseszerű történet a valóságon alapszik (Pay It Forward – segíts három emberen és ígértesd meg velük, hogy köszönetképpen ők is segítsenek három-három másik rászorulón), ettől azonban még nem ússzuk meg ennek hatásvadász, meglehetősen himnikus hangulatú elővezetését és fatális végkifejletét. Kevin Spacey (a képen) mindig jó, Helen Hunt szintén, de itt azért érződik rajtuk, hogy mélyen áthatja őket az ügy közlésének és továbbadásának feltétlen vágya. Nincs is ezzel semmi baj azonban, tudjuk jól, hogy a jó bornak is kell a cégér. Kezünk ügyében azért legyen elég papírzsepi…

A Szemfényvesztők (Film+, 21.00) viszont már nyilván a könyökünkön jön ki, de ha mégsem, akkor ma van itt a lehetőség hogy pótoljuk: egy szó szoros értelmében bűbájos történet ez, melyben illuzionisták rabolnak bankot, ezt azt, sőt, még egy igen meglepő bosszútörténet is kibontakozik – a roppant fordulatos, trükkös és blikkfangos cselekményt azonban nem részletezném, hadd essen le az álla az ilyesmire hajlamosaknak. Elég komoly a lineup: Morgan Freeman, Michael Caine, Dave Franco, Mark Ruffalo, Jesse Eisenberg, Woody Harrelson… (Bővebben)

Hasonlóan ilyen átveréses cucc a Szerencse dolga (Story4, 21.00) is. Ez a film elsősorban azokhoz szól, akik lelkesednek a pókerért, ugyanis a kártyaasztal mellett folyik a cselekmény érdemi része. Apa-fiú konfliktus kerül napfényre a leosztásban, melyben az ész csap össze a szerencsével, az érzelmek a logikával. Jó a rendező, Curtis Hanson, jó a szereposztás, bár Eric Banát én nem tartom sokra, viszont Robert Duvall, Drew Barrymore vagy Robert Downey Jr. azért mindig nyújt értékelhetőt.

Egy kissé idétlen, de azért még bájos, teljesen nézhető és szerethető ausztrál romantikus film a Muriel esküvője (Filmcafe, 21.05) a csúnya és gátlásos Murielről, hogyan lesz/nem lesz neki esküvője. Toni Collette bravúros címszereplését is muszáj megemlíteni.

Újra jön az ezúttal tenyeres-talpas, nagypofájú tramplit kitűnően alakító Julia Roberts, aki karján ülő gyermekeivel száll szembe a gaz, gátlástalan, kizsákmányoló és hazug kapitalistákkal, ráadásul a végén még jól tökön is rúgja őket. Álom, álom, de egyelőre ez van. Én kifejezetten imádom Erin Brokovich zűrös természetét (Filmcafe, 20.00).

Újra jön Denzel Washington is, aki részben egy balesetben szerzett sérülés következtében lebénult szuperzsaru A csontember (Film+, 21.00) című, szintén igen izgalmas thrillerben, aki a kórházi ágyához kötve is elfogja (illetve, tehetséges tanulójával, Angelina Jolie-val elfogatja) a nagyon veszélyes sorozatgyilkost.

Részben viszont Denzel a halál földre száműzött angyalát üldözi Gregory Hoblit igen jól sikerült Letaszítva (SuperTV2, 21.00) című ugyancsak sorozatgyilkosos filmjében, melyben úgy csúszunk át a vérrögvalóságból a természetfelettibe, hogy még a legateistább ateisták hátán is gurigázni fognak azok a bizonyos mirelit zöldborsók…

Akik rajonganak Stephen King borzongató, lidérces történeteiért, azok belekaphatnak az Álomcsapda (Prime, 21.00) című történetbe is, mely a mester regénye alapján készült, én azonban nem tenném ezt a helyükben, ugyanis kevés ilyen nagyképű, de rettenetesen dilettáns adaptáció létezik a filmtörténetben, mint ez. (Bővebben)

Nem kell bedőlni a MARS: Az utolsó napok (TV2, 22.10) hangzatos, szintén elég nagyképű címének sem, ahogy én bedőltem, anno. Nem több ez a film egy közepesen érdektelen, klasszikusan B (Dzsé)-kategóriás scifi-thrillernél vagy szoft-horrornál, nevezzük, ahogy akarjuk. (Bővebben)

Érdemes megnézni viszont Ruszt József legendás, ráadásul Zalaegerszegen 1986-ban színházat is avató Tragédia-rendezését (m3, 22.30), melyben Gábor Miklós (a képen) alakítja Lucifert, Fekete Gizi Évát és Szalma Tamás Ádámot. Persze, ahogyan a múlt héten a Bódy Katonákkal, úgy ma is járhatunk úgy, hogy bár készülünk a remek Ruszt-előadásra, de kapunk egy érdektelen -ám a mai kultúruraknak ennél érthetetlenül/érthetően kedvesebb- verziót. Mindenesetre, amikor ez az ajánló íródik (vasárnap este), még ez az előadás szerepel a műsorban.

A Hannibál ébredésében (Filmcafe, 22.30) a címbeli Hannibál az a Hannibal Lecter, akinek megformálásáért Anthony Hopkins annak idején mindössze húszperces jelenéssel, ám minden vitán felül kapta meg a Legjobb férfi főszerepért járó Oscart a Bárányok hallgatnak című filmben. Ebben a filmben még nem láthatjuk Hopkinst, hiszen ez a Hannibál-tetralógiaként is ismert történet időrendben első része, melyből értelemszerűen Hannibál ifjúkoráról kapunk mélyreható információkat. Hopkinst nyilván már nem lehet 40-50 évet visszafiatalítani, még ha azt el is tudná játszani, így az ifjú Lectert Gaspard Ulliel alakítja, egy meglepetésre egészen izgalmas thrillerben.

Figyelemre méltó alkotás Roman Polanski 2002-ben bemutatott, és egy év múlva 3 db. Oscar-díjjal (Legjobb rendező, Legjobb adaptált forgatókönyv, és a Legjobb férfi színész) jutalmazott alkotása, A zongorista (Paramount Channel, 23.00) is. 1939, Varsó. Wladyslaw Szpilman zongoraművész (Adrien Brody) egy lemezstúdióban dolgozik, amikor bombázni kezdik a várost. A felvétel félbeszakad, Wladyslaw hazatér. Otthon zsidó szülei és testvérei azon vitatkoznak, hogy mit vigyenek magukkal, ha a növekvő náci fenyegetés miatt menekülniük kell Varsóból. Wladyslaw azonban nem akarja elhagyni a várost, mert imádja azt, legalább annyira, mint Dorotát (Emilia Fox), a fiatal csellistát… A mély, valóságban megtörtént dráma egyszerre szól a szerelemről, a hazaszeretetről, a felelősségvállalásról és a művészet hatalmáról.

Becéző szavak (Duna, 23.05) talán elképzelhetetlenek attól a Jack Nicholson által alakított modortalan frátertől, de a szomszédjában élő ódon, vaskalapos felfogású, kibírhatatlan szipirtyótól (Shirley Maclaine) is. Ám amikor az öregasszony lánya (Debra Winger) súlyosan megbetegszik… Maclaine, Nicholson és filmet rendező/produkáló James L. Brooks egyaránt Oscart kapott e teljesítményéért 1984-ben. Híres, naaagy hollywoodi film, melynek okán egyszerre sírunk és nevetünk.

Finom lelkű, romantikára fogékony nézőkhöz szól Jane Eyre (RTL II, 20.00) története, Charlotte Bronte kosztümös, romantikus klasszikusának pasztellszín adaptációja, Michael Fassbenderrel és a csinosan csúnyácska Mia Wasikowskával a főszerepekben. (Bővebben)

A férfias alternatíva ezúttal Amerikában keresendő, mely valóban a lehetőségek hazája lehet, ha már az elektromos megszakítóval ellátott autó-ablaktörlőkről is képesek nagyjátékfilmet készíteni… Az Isteni szikra (Film Mánia, 20.00) egy igazi amerikai történet, amiben a Kisemberrel ki akar cseszni az arctalan, gonosz hatalom, de az kitartó munkával, akár folyamatosan a szél ellen pisilve, halált megvető bátorsággal és egy teve kitartásával szembeszegül vele, és a végén győz ő is, meg az IGAZSÁG is. Frank Capra csinált ilyen filmeket anno, főszerepben Jimmy Stewarttal – itt Greg Kinnear játssza az igazi amerikai hőst. (Bővebben)

Két agyonjátszott -közepes- romkom a következő penzum: A Szakíts, ha bírsz (TV2, 20.45) című romantikus komédia ugyan nem a valóságon alapul, de akár alapulhatna is, már amennyiben jól emlékszem a bulvárlapok néhány évvel ezelőtti híreire, hiszen Jennifer Aniston a valóságban is szerelmes lett Vince Vaughnba. Aztán később már nem – erről szól ez a film is. A Felkoppintva (Viasat3, 21.00) pedig egy mindenféle szentimentalizmustól mentes, ám már csak másodlagosan friss és szórakoztató alkotás (az akkoriban még függetlennek tűnő) Judd Apatow műhelyéből, melyben egy megesett este válik túlságosan komollyá. (Bővebben)

Az Amerikai gengszter (Viasat6, 21.00) ma normális időpontban jön, ami nem baj, mert bár ez egy meglepően gördülékeny, tempós mozi, azért mégiscsak közel három órát vesz igénybe az életünkből. Hogy nem nyert díjakat, és hogy (egyesek szerint) nem ér fel Coppola “szentséges” Keresztapa-trilógiájához (valamint a többi klasszikus gengsztertörténethez), az talán azért van, mert az olaszok egyszerűen sármosabbak, stílusosabbak, mint a feketék (akik viszont máshogyan azok). Denzel Washington is talán kevésnek tűnik egyedül Brandóhoz, Al Pacinóhoz, Robert De Niróhoz képest, valamint ez az egyetlen karakterre kihegyezett sztori sem lép fel olyan igénnyel, hogy egy hatalmas freskón ábrázolja egy bűnszervezet természetrajzát. És Ridley Scott sem Martin Scorsese, vagy F.F. Coppola: a főgengszter sofőrjéből lett főgengszter történetét azonban ezek ellenére, mégis korrekt módon, érdekfeszítően meséli el.

A Doktor Parnassus és a képzelet birodalmát (Filmcafe, 21.00) viszont, Terry Gilliam ide, ultrabrutál sztárparádé oda, ma este is legfeljebb csak kellő elvetemültséggel, nagyjából esti mese helyett nézzük, mert nem igazán jó film – de erről sajnos, csak részben tehet a rendező. (Bővebben)

Az nyilvánvaló, hogy Neill Blomkamp nagyon akar valamit közölni, van üzenete, van mondanivalója. Az is biztos azonban, hogy ehhez sohasem találja meg a megfelelő formát, illetve a felvetett kérdésekre adható megoldások szintjén még mindig nem nőtte ki a lövöldözős videojátékok szintjét. Ahogy igen hangosan bemutatkozó filmje, a District 9 is naturalisztikusan megrajzolt, szociografikus környezetből és valódi társadalmi kórképből rugaszkodott el, ez, az első film sikerének köszönhetően jóval nagyobb büdzséből és már Hollywoodban készült Elysium (Mozi+, 21.00) is a vérrögvalóból indít, mégha az a vérrögvaló 2154-ben van is. Stb: bővebben.

A Keleti nyugalom – Marigold Hotel (Prime, 21.00) című brit nemzetiségű komédiában néhány angol nyugdíjas (Celia Imrie, Ronald Pickup, Penelope Wilton, Judi Dench, Maggie Smith és Bill Nighy) ül fel a reklámoknak, hogy otthagyva jól megérdemelt, kényelmes, ám ködös, nyirkos angliai nyugalmukat, utolsó éveikre a forró, zajos és poros indiai Jaipurba költöznek. A csábító ajánlat azonban a valóságban egy düledező, koszos, lepukkant szálloda… Ne legyenek kétségeink afelől, hogy egy igen szórakoztató kis darab lesz.

Tessa (Dakota Fanning – a képen), a Most jó (m2, 21.05) című angol dráma a leukémiának egyik különösen agresszív fajtájában szenvedő, 16 éves főhőse szintén egyfajta bakancslista alapján próbálja megszervezni hátralévő, szinte a két kezén megszámlálható mennyiségű napjait. Naná, hogy csókolózni, sőt, szexelni szeretne, kipróbálni a varázsgombát, berúgni, lopni a plázában – ilyen és efféle dolgok járnak az ő fejében is, mint minden normális tinédzsernek. (Bővebben)

Franco Zeffirelli 1968-ban bemutatott Rómeó és Júliáját (m5, 21.15) szokás úgy becézni, mint “a legjobb” Shakespeare-adaptáció, mert a szereplőket nem negyven éves, őszülő halántékú, tokásodó, jócskán befutott vezető színészek alakítják, hanem hamvas ifjak, ahogyan azokat William is megírta, ráadásul az a bizonyos erkély, valamint a film összes helyszíne is eredeti olasz, mégha nem is éppen veronai… Szerintem azonban ez egy meglehetősen szentimentális, csöpögősen érzelmes feldolgozás, árvalányhajas giccs.

A Hölgy aranyban valójában a híres osztrák szecessziós festőnek, Gustav Klimtnek a festménye, mely Adele Bloch-Bauert, egy nagyvilági, bécsi hölgyet ábrázol a múlt század elején, sok-sok aranyfüstben. A Hölgy aranyban (RTL Klub, 21.55) című film viszont csupán e festmény kapcsán beszél egy nem túlzottan kitárgyalt problémáról, mégpedig a második világháborúban a zsidóktól a nácik által elrabolt értékek visszaszerzéséről. (Bővebben)

Közismert tény, hogy a legtöbb lányos apa ártatlan, szűzies szerelemmel viseltetik kislánya iránt, és a kislányok rajongva imádják viszont édesapjukat. Különösen erős ez a kapcsolat, ha valamilyen szörnyűség folytán az apa egyedül kénytelen nevelni kislányát. Egy ilyen szituációt dolgoz fel az Apák és lányaik (Duna, 22.15) című hollywoodi melodráma Russell Crowe és Kyle Rogers/Amanda Seyfried főszereplésével, melynek első kockáin megijedtem, de aztán azért alapvetően elmúlt ez a rossz érzés. (Bővebben)

A Julie és Julia – Két nő, egy recept (RTL II, 23.20) viszont jó kis bájzli, de az összecsapott végétől eltekintve, kifejezetten szórakoztató, ide most nagyon passzoló kifejezéssel élve, habkönnyű mozi. A két nő Meryl Streep és Amy Adams. (Bővebben)

Esti mesének újra nyílik a ruhásszekrény, a Narnia Krónikái (RTL Klub, 19.20) ezúttal a gonosz Caspian herceg elleni csodás háborút mesélik el, kentaurokkal, beszélő hódokkal, oroszlánokkal és a többi kellékkel. Pont olyan lesz, mint a múlt heti.

Clint Eastwood a halálközeli élményekkel foglalkozik 2010-es filmdrámájában, az Azutánban (Duna, 19.30). A cselekmény három szála meglehetősen messziről indul egymás felé: egy francia tévésztár valahol, egy távol-keleti üdülőparadicsomban átél egy cunami-katasztrófát, pontosabban egy pillanatra meghal, de aztán újjáéled; egy San Franciscó-i látóembernek, aki egy gyerekkori súlyos műtétnek köszönhetően beszélni képes a túlvilágiakkal, egyszerre elege lesz abból, hogy egész életében halottakkal beszélgessen, és inkább az életre vágyik; egy londoni nehéz sorsú, egypetéjű ikerpár egyik fele autóbaleset áldozatává válik, amit a másik fél képtelen feldolgozni. Ahogy Eastwood filmjeinél megszokhattuk, e három szál szép komótosan, érdekes mellékutakon ugyan, de biztosan halad egymás felé a filmben, hogy a végén szépen összefonódjanak. A három különböző életút megrajzolása közben, mintegy a valósághoz való rögzítőkapocsként, beleszövődnek a cselekménybe az elmúlt évek nagy katasztrófái, mint az említett nagy cunami mellett a londoni metrórobbantás is. (Bővebben)

Szintén egy több szálon futó történet a Karácsony (Film+2, 20.45), az inkább színészként ismert Chazz Palminteri meglepően ügyes rendezése, melyben egyszerű, hétköznapi emberek keresik az egymás iránti könyörületet, megértést. Remek színészek, mint Susan Sarandon, Alan Arkin, Paul Walker, Robin Williams vagy Penelope Cruz alakítják a történet karaktereit.

A nyolcvanas-kilencvenes években még meghökkentően pikánsnak tűnő alkotásokkal (mint pl. Flashdance, 9 és fél hét, Végzetes vonzerő…) nevet szerző Adrian Lyne a francia új hullámmal szorosan összefüggésbe hozható Claude Chabrol forgatókönyvéből (és A hűtlen feleség című 1969-es filmjéből) készítette el 2002-ben A hűtlen (RTL II, 20.00/23.25) című thrillerjét, Diane Lane-nel és Richard Gere-rel a főszerepekben. A film (némi) meglepetésre a hűtlenkedés témakörében játszódik és a puccosságához mérten jó/rossz.

Tom Cruise ma este is Született július 4-én (Viasat6, 21.00), bár szerintem itt Tomi oly annyira fullba’ nyomja a kretént, hogy nem is gyütt az az Oscar bácsi… No, azért nem rossz, csak éppen a kulcsjelenetekben sok. Oliver Stone azonban igen pontosan megragadta azt az érzelmi, lelki és gondolati pálfordulást, ami a történetben ábrázolt vietnami (és más háborús) veteránokra jellemző. A poszt-traumatikus stressz (a fizikai sérülések okozta megrázkódtatásokon túl) talán itt jelenik meg a legkomplexebben, legrészletesebben filmen.

Viszont Harrison Fordot, mint a CIA keretében dolgozó kábítószermaffia-ellenes ügynököt nézhetjük meg Végveszélyben (Duna, 21.40), amikor a feje fölött fonódnak össze a szálak a főnökei és az ellenségei között. Ez egy korrekt 1994-es thriller, sok sztárral: annyi, amennyi, se több, se kevesebb.

Érdekes film az Éli könyve (RTL Klub, 22.30). A ritkán, de mindig figyelemreméltó filmekkel előálló Hughues-testvérek ezen munkája tulajdonképpen egy apokaliptikus western, nem kevés vallásos tanítással. A történetben vallásháború pusztította el az emberiség nagy részét. A mai, iszlám (és más) terrorizmus, az újra megjelenő globális diktátorok réme által fenyegetett, a rohamosan fogyó kőolaj- és ásványi kincskészlet kapcsán zűrzavaros korban nem nehéz valamiféle kulturális/gazdasági világvégére asszociálni, így a film felvetése, problematikája reálisabb, mint szeretnénk. A film ennek ellenére jó. (Bővebben)

A hús extrém módon kifinomult fogyasztása áll a rettegett Hannibál Lecter életének befejező szakaszát elmesélő Hannibal (SuperTV2, 23.00) című mozi középpontjában. Nem éppen langyos lektűr tehát Ridley Scott dolgozata, vegánok és vegetáriánusok messze kerüljék is el, ellenben a többiek nyugodtan szörnyülködhetnek Lecter sajátosan bizarr gasztronómiai elképzelésein. Pazar szereplőgárda (Sir Anthony Hopkins mellett Gary Oldman, Ray Liotta és Julianne Moore) színesíti a borzongató élményt.

Hajdani táviratkézbesítőként, és megveszekedett romantikusként én imádtam Kevin Costner (a képen) 178 perces (!) post-war-dreamjét, A jövő hírnökét (Prime, 23.00), melyben egy széthullt, kegyetlen hadurak uralta világban egy magányos csavargó talál egy postástáskát, tele régi, kézbesítetlen levelekkel – és elkezdi őket kézbesíteni. Naiv, de katartikus élmény a film. (Kicsit hajaz a történet az imént ajánlott Éli könyvére, illetve  az erre, hiszen ez a korábbi.)

A Közellenségek (TV2, 23.25) később egy közepes, gengszteres, dobtáras Thomson-géppuskával lövöldözős, nagyobb csipetnyi romantikával fűszerezett életrajzi film a hírhedt gengszterről, John Dillingerről. Rendezte Michael Mann, Dillinger Johnny Depp, az ügynök, aki el ekarja őt kapni: Christian Bale, a gengszter csaja pedig Marion Cotillard. (Bővebben)

Az Amerikai gengszter (Viasat6, 23.55) még később egy meglepően gördülékeny, tempós mozi; sőt, kevés ilyen pörgős, közel háromórás film létezik a filmtörténelemben. Hogy nem nyert díjakat, és hogy (egyesek szerint) nem ér fel Coppola “szentséges” Keresztapa-trilógiájához (valamint a többi klasszikus gengsztertörténethez), az talán azért van, mert az olaszok egyszerűen sármosabbak, stílusosabbak, mint a feketék (akik viszont máshogyan azok). Denzel Washington egyedül tán kevésnek tűnik Brandóhoz, Al Pacinóhoz, Robert De Niróhoz képest, valamint az egyetlen karakterre kihegyezett sztori sem lép fel olyan igénnyel, hogy egy hatalmas freskón ábrázolja egy bűnszervezet természetrajzát. Ridley Scott sem Martin Scorsese, vagy F.F. Coppola: a főgengszter sofőrjéből lett főgengszter történetét azonban ezek ellenére, mégis korrekt módon, érdekfeszítően meséli el.

A tegnapi Across the Universe után a mai estét ismét Julie Taymor világában tölthetjük, ezúttal egy remekbe szabott életrajzi drámában, a Fridában (Cinemax, 20.00). Salma Hayek kelti életre Frida Kahlót, a híres-hírhedt mexikói festőművésznőt (lásd a képen). A film tökéletesen idézi meg a festőnő alakját, művészetét, de az adott kor és ország társadalmi, politikai körülményeit is, Hayek pedig e filmmel lett igazi színésznő (legalábbis a szememben). De ami még fontosabb, hogy a film képi világa is Frida Kahlo látásmódján alapszik, méghozzá szinte kockáról kockára. Elliot Goldenthal pedig minden idők egyik legerősebb, legszuggesztívebb filmzenéjét követte el e filmben…

Igen látványos darab a következő ajánlat is. A világhírű sztárfotósnak, világhírű sztárok világhírű fotósának, Anton Corbijnnak nyilvánvalóan nagyon jó szeme van, amit bizonyít eddigi életműve is. Talán ezért is bízta a deres halántékú, manöken alkatú George Clooney-ra első igazi mozifilmjének, a munkáját éppen abbahagyni készülő bérgyilkos történetét feldolgozó Az amerikainak (AMC, 20.00) abszolút főszerepét. (Bővebben)

Valami tényleg beakadhatott a köztévében, ugyanis úgy tűnik, újrakezdődik a tavaly ősszel már egyszer leadott Ingmar Bergman-sorozat. Kinek? Minek? Rendben van, hogy Bergman megkerülhetetlen klasszikus, de rajta kívül még kismillió, legalább ugyanannyira fontos klasszikus van, akiknek filmjeit viszont nem vetítik le minden évszakban… PÉLDÁUL BÓDY GÁBOR. 2016 szeptember 29-én láthattuk A nap végét (m5, 20.55), Bergman egyik korai filmjét. Bibi Anderson és az öreg Victor Sjöström utaznak egy autóban és az öreg előtt lepereg élete filmje. Azt mondja e filmjéről Ingmar: “A történeten egyetlen motívum húzódik végig, sokféle változatban: elégtelenség, szegénység, üresség – nincs megbocsátás. Most sem tudom és akkor sem tudtam, hogyan akartam kérni a szüleimet A nap vége segítségével: Nézzetek rám, értsetek meg engem és, ha lehet, bocsássatok meg nekem.“

A Kvartett – A nagy négyes (Duna, 22.05) színdarab eredetijét nálunk egy kiváló színész, Gálffi László rendezte meg a Belvárosi Színházban. A darab filmváltozata szintén egy színész, bizonyos Dustin Hoffman munkája, akinek 76 évesen ez a bemutatkozása ebben a szerepben. Mármint a rendezésben. Dustin bácsi azért olyan nagyot nem kockáztatott, ugyanis elég nehéz elrontani ezt a történetet. Egy csodálatos környezetben fekvő, decens vidéki abbey-ben játszódik a történet, egy nyugdíjas operaénekeseknek és zenészeknek fenntartott otthonban. Szereplői túlnyomórészt, értelemszerűen idős művészek, akiknek szerepeiben idős, tapasztalt színészek (pl. Maggie Smith, akit a Downton Abbey vicces, pikírt modorú matrónájaként imádtunk mostanában) brillírozhatnak, gyakorlatilag kedvük szerint. Közeledik az otthon nagy eseménye, Verdi születésnapja, amikor a lakók szokásosan házikoncertet adnak… (Bővebben)

A Nyomtalanul (AMC, 22.50) a dán Jussi Adler-Olsen fasza kis krimije, melyben a nehéz természetű, kezelhetetlen, a tűzkeresztségen is átesett zsaru (Nikolaj Lie Kaas) és kezdetben csak kelletlenül felvállalt segítője, az arab származású Assad (Fares Fares) keres valakit, valakiket, akik nyomtalanul eltűntek. (Bővebben)

Nicolas Cage ugyanekkor egy törekvő orosz Fegyverneppert (SuperTV2, 23.00) alakít, egy meglepetésre igen erős akció-thrillerben, Jared Leto és Ethan Hawke társaságában. Az efféle bizniszek veszélyes világába beavató film híven ábrázolja azt a paranoid, gyanakvó, senkiben nem bízó lelkiállapotot, amit csak különleges személyiségek képesek elviselni (ideig-óráig) – elég sok pénzért.

Jancsó Miklós (például ő is klasszikus) 1971-ben Legjobb rendező díját kapta Cannesban a Még kér a nép (Duna, 23.45) című filmjéért, mely táncban, koreográfiában, hosszú snittekben, nagyívű allegóriában és súlyos szimbólumokban mesél el egy történet az elnyomás és a lázadás természetéről. Aratás, a napszámosokat brutális gazdatiszt egzecíroztatja saját kénye-kedve szerint, mígnem a parasztok dühükben fel nem gyújtják a már learatott gabonát…