Háború és szerelem. Clint Eastwood 2014-ben 6 Oscar-díjra jelölt háborús életrajzi drámája, az Amerikai mesterlövész (Cinemax, 20.00) Amerikában (és műfajában) jegyeladási rekordokat döntögetett, ám a kritikát mégis alaposan megosztotta. Azonban a közönség gondolkodó része is megütközött a film néhány jelenetén, illetve annak etikai vonatkozásain. A film valós történetet mesél el, Chris Kyle történetét, aki könyvben írta meg, hogyan vált egy egyszerű texasi parasztgyerekből Legendaként (az ellenfeleknél pedig el Shaitanként, “az Ördögként”) ismert háborús mítosszá, akinek számlájára 150 “gaz muszlim” áldozatot ír a Pentagon. (Bővebben)
Willard Carrol szerzői filmjének (ui. írta&rendezte), a Szeress, ha tudsz!-nak (Filmcafe, 21.00) témája éppen az ellenkező: képesek vagyunk-e szeretni (vagy nem szeretni) egymást ebben a mai, modern, rohanó társadalomban? 11 pár történetét követjük nyomon az igen jól megírt, szórakoztató, de azért még bőven okos filmben, akiket Hollywood színe-java kelt életre (pl. Angelina Jolie, Ellen Burstyn, Gillian Anderson, Gena Rowlands vagy Madeleine Stowe a női szakaszban, illetve Dennis Quaid, Anthony Edwards, Sean Connery vagy Ryan Philippe a férfiban, mások mellett).
Könnyed, édes kis filmecske, az I.Q. – A szerelem relatív (Paramount Channel, 21.00) című bohóság, melyben a Tim Robbins által alakított, kissé együgyű, de szeretetreméltó autószerelő beleszeret (freudilag azt írtam, hogy autószerető beleszerel) a Meg Ryan játszotta lányba, akinek nagybátyja Albert “E=mc²” Einsten (Walter Matthau) – értjük a szitut, ugyebár. Nem véletlenül láttuk már sokszor.
Csak a szerelem számít (m5, 21.05) a remek dán filmrendezőnő, Susanne Bier 2012-es filmjében is, melyet a szintén dán és szintén remek forgatókönyvíró (és rendező) Anders Thomas Jensen írt. A történetben két, idősödő, magányos lélek (Trine Dyrholm és Pierce Brosnan – a képen) élete fonódik össze az olaszországi, romantikus Sorrentóban, ahová gyermekeik esküvőjére érkeznek. Ide a nyakamba a bökőt, ha ez a látszólag közhelyes kis sztori nem vesz a továbbiakban váratlan, meglepő és igazságos fordulatokat! Bár az alkotók, a szereplők és a varázsos helyszín önmagukban is simán elviszik a hátukon ezt a filmet.
Viszont Andy Garcia is tipikusan az a pasas, akinek láttán hölgyismerőseim kimondva/kimondatlanul a mai nap is elgondolkoznának egy pillanatra a válás lehetőségén, ha nyílna arra alkalom, bármennyire is őrültségnek tűnne az. Nos, a Middleton (Duna, 22.25) című minapi romantikus történetben egy őszülő halántékú, magányos szívsebészt alakít (ezek az ezüstrókák mennek ma…), aki fiát viszi egyetem-szemlére. Hasonlóképpen Edithhez, a sikeres -és szintén magányos- üzletasszonyhoz (Vera Farmiga), aki lányával van ugyanígy, ugyanott. Ennyiből, gondolom, nem lesz nehéz összerakni a dolgokat… 🙂
E szerelem-cunami után Robert de Niro zökkenthet vissza minket a durva, faragatlan világba. Egy nyugdíjas kommandóst játszik a Gyilkos szezon (Film+2, 23.00) című kamarathrillerben, aki annak idején, valahol Szerbiában, a háborús események közepette kivégzett egy nagyon gonosz embert. Ma isten háta mögötti házikójában, valahol messze, az erdők között, a hegyekben -hasonló tájon, mint az előző filmben- készül az éves vadászidényre. Egy este egy fura akcentussal beszélő férfi (John Travolta) kopogtat nála, hogy vadászni szeretne… (Bővebben)
Nehezen lehet meghatározni, mi is a Locke – Nincs visszaút (Filmcafe, 23.15) valójában… Egy igen szofisztikált BMW-reklám, melyben a híres autómárka, nálunk elsősorban maffiózók és kormánytanácsadók kedvenc luxusterepjárója – itt egy angol építésvezető munkába járó autója, ami akkor is célba viszi gazdáját, ha az vezetés közben egyszerre éli meg egy átlagos kisemberre kimérhető összes létező magánéleti-, szakmai- és generációs válságot? Vagy egy látványos kísérleti rádiójáték? Egy bátor és izgalmas vállalás, egyetlen látható szereplővel (+néhány hallhatóval) végigvezetett melodráma? Fene tudja. Tom Hardy viszont zseni, játsszon akármit és el is játszik akármit: látványos popcorn-mozi szuperhősét, izgalmas kultmozi pszichopata antihősét, egy fesztiválfilm szürke mellékszerepét, vagy akár egy egyszereplős, független művészfilm érzelmes, de eltökélt főszerepét – mindegyikben hiteles és meggyőző.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: