Szombat, április 8.

A kilencvenes évek egyik nagy magyar mozisikere volt A miniszter félrelép (Duna, 19.35), melyben Koltai Róbert, illetve Kern András idézték meg a harmincas évek magyar filmjeinek habos-babos, felhőtlen világát. Azóta a darab megy a színpadokon is, a közönség szereti – ami nem meglepetés, hiszen tulajdonképen ez egy kevés hibával bíró, klasszikus és tipikus komédia.

Ugyanekkor röhöghetünk a betegesen mániákus, embergyűlölő és zsigerileg kekec Jack Nicholsonon is, ahogyan mániákus, embergyűlölő irodalmárként szerelmes lesz Helen Huntba, a bájos pincérnőbe. Egy Oscar neki ide érte, egy pedig oda, Jacknek. Lesz ez még így se! (Filmcafe, 20.00)

Sokszor sütik el az emberek egy film kapcsán azt, hogy az egy propagandafilm, ha mondjuk, adott esetben, az elég határozottan állást foglal bizonyos témákban. Nos, mintegy okulásképpen, ma este megnézhetünk egy igazi propagandafilmet: a Dalolva szép az élet (m3, 20.35) 1950-ben készült, még bőven Sztálin életében. A váci gépgyár munkáskórusát a reakciós, öntetszelgő Réz Győző (Balázs Samu) vezeti, lassan az anarchiába. A kórustagok a jampec Swing Tónival (Pongrácz Imre) az élén inkább már holmi bűnös, nyugati zenékre ugrálnak, szerencsére vannak még becsületes ifjúmunkások (Soós Imre), akik szeretnének még a napi kemény munka után még énekelni is!

A Kéjlak (RTL II, 21.00) öt nős férfi bérleménye, melyet arra használjanak, hogy titkos találkáiknak legyen egy biztos hely. Egy nap egyikük egy halott lányt talál a lakásban, mire összehívja a tulajdonostársakat, hogy kiderítsék, mi történt. Felülemelkedve az alapfelvetésben rejlő nüanszon, miszerint milyen suttyó bunkó és szexista dolog már az, hogy öt darab faszi inkább összedobja a pénzt arra, hogy legyen hol félrekúrni, ahelyett, hogy családjával törődne, vagy ha már az nem annyira érdekes, akkor legyen annyi vér a pucájában, hogy nem sumákban pepecselget ide-oda; ez egy eléggé fordulatos cselekményű, izgalmas thriller lesz. Az egyik csávót (Philip – Matthias Schoenaerts) kifejezetten tehetséges színésznek tartom.

Heath Ledger játssza Casanovát (Paramount Channel, 21.00), ám természetesen nem a Fellini-féle művészi, hanem a Lasse Hallström-féle kalandos, komédiás verzióban, Jeremy Irons társaságában. A történeten az egész család szórakozhat boldog egyetértésben: a hölgyek sikongatnak, a férfiak pedig irigykednek.

A Sorsügynökség (Prime, 21.00), minden kézenfekvő szóvicc ellenére, egy Philip K. Dick-adaptáció, s mint ilyen, nyilván scifi. Nem láttam. Látszólag egy romantikus történetbe csöppenünk, melyben egy ifjú, tehetséges politikus (Matt Damon) szerelmes lesz egy gyönyörű balerinába (Emily Blunt), ami már önmagában scifi, hiszen egy politikus tudvalevőleg focimeccsekre szokott járni, nem az Operába, balettet nézni, legfeljebb valami protokoll-pofavizitre, de azon is vagy alszik, vagy a mobilját birizgálja, hogy mit játszott a Felcsút/Vidi/Fradi/stb.; jönnek azonban a címszereplők, akiknek az a dolga, hogy a buzgó állampolgárok sorsát a helyes mederbe tereljék. Márpedig, egy politikusnak nem az a sorsa, hogy szerelmeskedjen egy balerinával… Hát, mondom én. A viccet félretéve, s a tagadhatatlanul kissé erőltetett sztori ellenére, azt hiszem, nem lesz ez teljesen agyatlan mozi, és talán szolgálhat némi tanulsággal a mi kis mai életünkre is.

Peter Berg valóságban megtörtént eseményeket feldolgozó A túlélő (Film+2, 21.00) című filmjének címében is ott van, hogy a végén valaki biztosan túléli a filmbéli córeszt -hiszen valakinek el kell mesélnie ezt a sztorit- s mivel Mark Wahlberg a legnagyobb név a stáblistán, nyilván az általa alakított szereplő lesz az. A forgatókönyvíró-rendező Berget nyilvánvalóan nem is érdekelte, hogy filmje megfeleljen bármiféle háborús, harcolós, katonás zsáner kötelmeinek, azon kívül, hogy az akciójelenetek bizony igen látványosak, vagy ha nem, akkor viszont hitelesek, mint egy lesben álló merénylő Kalasnyikovjából kilőtt, csontot forgácsoló 7.65-ös lövedék. A film inkább az Afganisztánban végrehajtott, hírhedt Red Wings-hadműveletet túlélő Marcus Lutrell (na, őt alakítja Wahlberg, in blood, sweat & tears) hitelesnek tekinthető jelentése alapján kísérli meg reprodukálni a véres kudarcba fulladt akciót, melynek célja egy tálib vezér meggyilkolása lett volna. (Bővebben)

A Csandra szekere (Duna, 21.20) Vitézy László tavaly teljes csendben elkészült filmje, mely Lakatos Menyhért önéletrajzi ihletésű írásaiból készült és egy telepi roma fiúról (Adorjáni Bálint) szól, aki népét tanítgatja, bonyolult szerelmi életet, valamint kitalál egy módot, hogyan tudna a roma közösség becsületes munkával pénzt keresni – amit azonban a helyi tsz és a párttitkár gyorsan le is nyúl. Nem láttam még.

Láttam már viszont a Tango és Cash (RTL Klub, 21.30) című régimódi, de igen jó ritmusú, bumfordi módon vicces, zsaru-haveres, pikkpakk (és piffpuff) akciókrimit Sylvester Stallonéval és Kurt Russellal, még ’89-ből.

A késő estét Martin Scorsese és Robert de Niro (a képen az utóbbi) megkerülhetetlen, filmtörténeti jelentőségű Taxisofőrje (Filmcafe, 22.40) uralja, minden más csak részletkérdés lehet mellette. Apró nüansz. Hozzám beszélsz? Most tényleg, hozzám beszélsz?

Azért megemlíteném még a Mallory szerint a világ (RTL Klub, 23.45) című drámát, melynek címszereplője (Kristen Stewart), egy önfejű vadóc, aki megszökött otthonról. Véletlenül találkozik Douggal (James Gandolfini), aki tönkrement házasságát próbálja valahogyan maga mögött hagyni, ami viszont évekkel korábban, éppen lánya elvesztésével kezdődött. Lois (Melissa Leo), Doug felesége eközben kétségbeesett kísérletet tesz ugyanarra, amit férje is szeretne: ő is házasságukat szeretné megmenteni… Gandolfini egyik utolsó szerepe volt ez a kedves, őszinte, egyszerű de mégis tartalmas film.