Mit nézzünk ma a tévében?

Kedd, április 18.

Van a férfiaknak egy bizonyos tulajdonsága (bár talán a nőknek is), hogy mindenáron azon vannak, hogy bebizonyítsanak valamit, amihez amúgy se tehetségük, se alkalmasságuk nincsen. Ennek egészséges “szintje” az életösztön. Egyesekben azonban olykor túlteng ez a vágy… Példának okáért, katonakoromban volt egy katonatársam, aki majdnem meghalt a 30 kilométeres menetgyakorlaton, méghozzá azért, mert eltitkolta öröklött szívbetegségét. Azt hitte ugyanis, és nyilván nem minden alap nélkül, hogy szülőfalujában kiközösítették volna a férfiak, ha kiderül, hogy még katonának se jó… Így viszont csak az mentette meg az életét, hogy volt köztünk egy orvosi egyetemet végzett tisztes. Nos, ennyire nem fatális az Annapolis – Ahol a hősök születnek (Paramount Channel, 21.00) című dráma, de azért ugyanerről a mentalitásról beszél. Itt egy átlagos amerikai srác a főszereplő (James Franco), akinek minden álma, hogy tengerészgyalogos lehessen, és mundérban szolgálhassa a csillagsávos lobogót. Be is jut az Akadémiára, ahol azonban az ott támasztott követelményeket csak nagyon nehezen tudja teljesíteni. Hogy mégis meg tudjon felelni az általa, és otthoni környezete által támasztott kihívásoknak, hogy kivívja bajtársai tiszteletét, bokszmeccsre hívja ki a vadbarom kiképző őrmesterét…

 

 

 

Ugyanekkor a Palimadár (Story4, 21.00) egy ártalmatlan krimikomédia a boldog békeidőkből, 1990-ből, amikor Mel Gibson még szimpi volt és vicces. Itt az isten háta mögött éldegél, és lassan már ő maga sem tudja magáról, hogy kicsoda, hiszen már többször változtatott személyazonosságot, nehogy rátaláljon az a banda, akik ellen évekkel ezelőtt vallott a bíróságon. A banda persze, ettől még a nyomában van – szerencsére rátalál hajdani barátnője (Goldie Hawn), még akkor is, ha a pali őt sem akarja megismerni. A hajsza csak most kezdődik…

Érdekes választás lehet ma estére azonban a Szelektív vallás (Film+2, 21.05) című -igen humoros- dokumentumfilm is, mely a világ legvallásosabb országában, az Amerikai Egyesült Államokban jár utána a lehető legkülönfélébb, olykor kifejezetten extrém módon megjelenő vallásos megnyilvánulásoknak, szektáknak, a hitgyakorlás furcsa módozatainak és más efféle dolgoknak.

Bármennyire is tiltakozott szegény Olvasztó Imre az országos ismertség, a gyereksztárság összes ódiuma ellen, és hiába próbált meg felnőve tisztességes átlagéletet élni, annak kihívásaiba ő is belebukott. Emblematikus gyerekkori figurája (lásd a képen) azonban örökre a képernyőbe égett, emlékére nézzük meg tehát újra az Indul a bakterházat (m3, 21.15)!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!