Mit nézzünk ma a tévében?

Hétfő, április 24.

Tényleg mindent láttunk már. Én valószínűleg belenézek a Három nővérbe (m3, 22.10), ami ezúttal, ha a Magasságos Közmédia ideológusai nem gondolják meg magukat, Ádám Ottó 1979-es Madách Színházbeli rendezése lesz. Olga Bencze Ilona, Mása Almási Éva, Irina Piros Ildikó, Andrej Sztankay István, Kuligin Márkus László, Csebutkin Mensáros, stb.

 

 

Ez az a legendás előadás, amelyet a nagy sikerű decemberi premier után már január végén le kellett venni a műsorról. Ennek oka Márkus László volt. A tévé szilveszteri műsorában ugyanis Körmendy Jánossal és Haumann Péterrel elkövették azt a frenetikus Csehov-paródiát (lásd fent), minek következtében Márkus már képtelen volt úgy színpadra lépni a Madách Színház rendes előadásában Csebutkinként, hogy a nézőket ne kezdené el azonnal rázni az elfojtott, kínzó kuncogásból olykor feltartóztathatatlanul kibuggyanó röhögés – Csehov, Ádám Ottó és az előadás összes szereplőjének, beleértve a zseniális Márkus Lászlónak szándéka ellenére. (Később, a röhögés elmúltával az előadás visszakerült a színpadra, és ez a mai már egy 1981-es állapot konzervje.)

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!