Mit nézzünk ma a tévében?

Szombat, május 13.

Az elítélt (AMC, 20.00) című krimidráma főszereplője egy példás családapa (Stephen Dorff), akinek házába betörnek, ám a betörőt az apa észreveszi, és az azt követő verekedésben megöli. Mivel a dulakodás hevében már a lakáson kívülre került, a jogos ön(vagyon)védelem immár nem állja meg a helyét a bíróság előtt, és gyilkosságért kerül börtönbe, ahol a cellatársa egy pszichopata tömeggyilkos, börtönőrei pedig szadista vadállatok.

 

 

 

Aki ma este viszont csak aludni szeretne, az aludjon csak nyugodtan. Sandra Bullock őrizni fogja a lángját álmát az Aludj csak, én álmodom (Cool, 20.50) című romantikus komédiában. Szandi egy bájos, de magányos metrókalauzt alakít ebben az érett bakfiskorú moziban, aki egy nap megmenti egy metró elé eső fiú (Peter Gallagher) életét, aki ezért ennek ellenére bekómál. Szandi azonban ápolgatja, látogatgatja, és lassan beleesik a fiú bátyjába (Bill Pulmann)…

Megnézhetjük újra azt is, hogy Miért éppen Minnesota? (Filmcafe, 21.00), ha éppen töménytelen sok hóra vágynánk. Minnesota amúgy egy állam az Egyesült Államokban, fent északon, középen, az amerikai közvélekedés szerint nagyjából ugyanaz, mint nálunk, mondjuk Nyírség. Messze van, hideg van, és olyan egyszerű, de jólelkű emberek élnek ott (már elnézést a nyírségiektől). Hogy miért éppen ide küldik a Renée Zellweger alakította szuperdögös csúcsmenedzsert, az kiderül a történetből, minek műfaja: lásd fent. Mindegy. Én egyszer akarok enni tápiókapudingot. A film tinglitangli, de mivel öregszem, ezért szerettem…

Alfonso Cuarón filmdrámája, Az ember gyermeke (Story4, 21.00) viszont nem könnyű darab. Ez egy disztópia (negatív utópia) a nem túl távoli jövőről, amikor a Föld tartalékai kimerültek és a társadalmi rendszerek széthullottak. Egyedül Anglia teljesít jobban -hangban és propagandában- mindenkinél egy erős kezű diktátor irányításával. (Mondom: Anglia!) A szinte élhetetlen világban már 19 éve nem született gyermek (…fogy az angol!), mígnem… Minőségi film, komoly elmélkedésre okot adó magvas mondanivalóval, Clive Owennel, Julianne Moore-ral és Michael Caine-nel.

A Minden héten háború (Paramount Channel, 21.00) Oliver Stone nagyszabású filmeposza Amerika egyik első számú őrületéről, az amerikai fociról (értsd: a rögbi amerikai változatáról). A szereposztás is igen súlyos, azonban kiemelkedik belőle Al Pacino (örökös szinkronhangjával, Végvári Tamással), aki a film középpontjában álló futballedzőt alakítja, az általában megszokott intenzitással és minőségben. A film azonban azok számára is ajánlott, akik nem ismerik, sőt tán még idegenkednek is ettől a közhelyesen “ostoba izomagyak focijának” tartott sportágtól. Ugyan sportfilm ez, de nem minden tartalom nélkül – mutatja ezt az is, hogy az amerikai Oscar-díj akkori osztásánál szinte szóba sem került, ellenben az inkább a minőségi művészfilmek felé tendáló Berlini Filmfesztiválon Arany Medve-jelölést kapott.

A Mel Gibson, René Russo és Gary Sinise által főszerepelt Váltságdíj (Prime, 21.00) ugyan nem nyert semmilyen komoly díjat (bár Mel kapott egy Golden Globe-jelölést), viszont egy morális szempontból igen érdekes és korántsem egyszerű problémát vet fel. Gibson egy igen gazdag, cinikus és hidegfejű üzletembert alakít, aki – a sikertelen hivatalos mentőakciók után- fiának elrablását is az üzleti életben megtanult kíméletlen módszerek szerint kívánja megoldani. Kisfia váltságdíját vérdíjként ajánlja fel a gyermekrablók fejéért cserébe…

Egy elég érdekes, több szálon futó történet a Karácsony (Film+2, 21.05), az inkább színészként ismert Chazz Palminteri meglepően ügyes rendezése, melyben egyszerű, hétköznapi emberek keresik az egymás iránti könyörületet, megértést. Remek színészek, mint Susan Sarandon, Alan Arkin, Paul Walker, Robin Williams vagy Penelope Cruz alakítják a történet karaktereit.

Beköszön megint az Oldboy (AMC, 22.00) is, a dél-koreai Park Chan-wook kultikus alkotása, az ún. Bosszú-trilógia középső darabja (A bosszú ura az első, és A bosszú asszonya a harmadik rész – kérdés, hogy azok mikor kerülnek sorra?), mely azonban önállóan is értelmezhető, szuverén, olykor kifejezetten bizarr, morbid humorú alkotás a bosszú lelki és fizikai természetrajzáról. Végletekig kifinomult, szinte esztétizáló erőszak-ábrázolás, fröcsköl a vér, szakad a hús és törik a csont egy izgalmas, nyugati szemmel és aggyal is követhető történetben.

Igen izgalmas választás lehet a 11:14 (Filmcafe, 22.50) című thriller is ma estére, igen érdekes szereposztással (Hillary Swanktől Patrick Swayze-ig). A cím a kulcsa mindennek, s minden ki is fog derülni a végére, mi miért történik 11:14-kor. Érdemes tehát kivárni, akkor is, ha közben esetleg nem mindig értjük, miről van szó.

A Szarvak (RTL+, 23.05) című, szintén érdekes filmben Harry Potter már nem Harry Potter (azaz Daniel Radcliffe), hanem egy paranormális srác, akit azzal vádolnak meg, hogy megerőszakolta barátnőjét (Juno Temple). A srácnak be kell vetnie minden nem normális képességét, hogy tisztázza magát a képtelen vád alól.

Philip Seymour Hoffman (lásd a képen) élete utolsó komoly alakítása a John Le Carré-regényből készült Az üldözött (Mozi+, 23.25) fő karaktere, a német terrorelhárító szolgálat Günther Bachmann nevű ügynöke, aki minden porcikájában megfelel Le Carré jellegzetes karaktereinek. Az ekkor már szemlátomást ramaty lelki és fizikai állapotban lévő, komoly depresszióval küzdő Hoffman számára fatális telitalálat ez a szerep, mely kitűnően mutatja, hogyan tudott annak idején olyan pontos, telibe találó portrékat fotózni Anton Corbijn, a film rendezője. (Bővebben)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Nem lenne nehéz. De könnyebb így, ha te kattintasz a címre és megnézed magadnak.

  2. Gyula Vont says:

    Mikor készült azt már nehéz lenne beírni?

  3. Sebaj Tóbiás says:

    Most már azt is kiválasztod melyik az a film amit”Látnom kell”??? érdekes


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!