Mit nézzünk ma a tévében?

Nézhetjük Az árulót (AMC, 19.55), egy amolyan “Jack Bauer-i“, terroristás thrillert (tehát nem biztos, hogy másfél óráig elengeded a fotel karfáját…), mely az FBI köreiben megbúvó, címbeli tulajdonságokkal bíró figuráról, valamint Amerikában buszokat robbantani készülő arab terroristákról szól. Főszerepben Guy Pearce, Don Cheadle és Jeff Daniels.

A romantikus alternatíva A szerelem üstököse (Film Mánia, 21.00), mely “egy kozmikus szerelem párhuzamos univerzumokon átívelő történetét meséli el. Dell (Justin Long) és Stephanie (Emmy Rossum) különös kapcsolatában a tér is az idő relatív, egymás iránti érzéseik azonban erősebbek a fizika bármely törvényénél.” Passzolom amúgy, nem láttam.

Eközben a Fogadom (Prime, 21.00) című romantikus dráma arról szól, hogy van egy szerelmespár, melynek női része (Rachel McAdams) egy autóbaleset következtében kómába esik, s amikor magához tér, olyan amnéziában szenved, hogy nem ismer meg senkit, még szerelmét sem. A férj (Channing Tatum) azonban keményen küzd, hogy újra megismertesse, megszerettesse magát hajdani szerelmével. Jaj nekem. Nekünk.

Minden idők legilyenebb, legolyanabb, sőt, legamolyanabb tévésorozata volt David Lynch és Mark Frost Twin Peaks című szériája. Hisztérikus reakciókat váltott ki a nézőkből annak a bizonyos Laura Palmer meggyilkolásának körülményeit feltáró történet, egyesek rajongtak érte, míg mások akár az alkotók likvidálására is hajlandóak lettek volna: egy biztos, hogy keddenként (vagy csütörtökönként) az utcák kiürültek, amikor felhangzottak Angelo Badalamenti emblematikus harmóniái. Ma kezdődik a harmadik évad (lásd a képen), egyből két résszel: Twin Peaks 2017 (HBO, 22.00/23.00)

Persze, ugyanilyen szuperlatívuszokban lehet beszélni a Játszd újra, Sam!-ről is (Duna, 23.10), melyben Allan Felix filmkritikus (Woody Allen) betegesen rajong Humphrey Bogartért, miközben felesége (Diane Keaton) válni akar tőle. Szintén klasszikus.

Martin Scorsese gyerekfilmjének, A leleményes Hugónak (Paramount Channel, 19.25) címszereplőjét órásmester édesapja már kisgyerek korában megtanította a szakma összes rejtelmére. Mikor Hugo megárvul, részeges bácsikája veszi magához, aki az egyik pályaudvar mindenese. Bezárja Hugót a pályaudvar óriási óraszekrényébe, hogy ő tartsa karban az órákat, amíg ő nyugodtan piál. Egy nap a pályaudvar egyik játékbutikjának morózus, öreg tulaja fülön csípi, mivel azt hiszi, Hugo elcsent tőle valamit. Hugo hiába bizonygatja ennek ellenkezőjét, az öreg elveszi zsebeinek összes tartalmát, csipeszeket, műszerész-csavarhúzókat, nagyszámú rugót és fogaskereket, valamint azt a noteszt, amit apja hagyott rá, tele műszaki rajzaival és működési ábráival egy csodálatos szerkezetnek… (Bővebben)

A főműsoridőben aztán például a John Grisham regényéből készült Siralomházban (Galaxy, 21.00) nézhetünk két akkora színészt, mint Faye Dunaway és Gene Hackman. Ez önmagában is elég sokszor, ám rajtuk kívül, pontosabban rajtuk keresztül, itt még egy izgalmas családi dráma is kibontakozni látszik, méghozzá tárgyalótermi thriller-köntösben. Egy ambiciózus, fiatal ügyvéd (Chris O’Donnell) saját nagyapját (Hackman) készül megmenteni a halálbüntetéstől, de ahogy készül a perre, egyre zavarba ejtőbb dolgokra bukkan családja múltjából…

Az Életem értelme (Story5, 21.00) című drámában viszont Meryl Streep alakít egy rákban haldokló anyát, akit lánya (Renée Zellweger) ápol áldozatosan, ígéretes karrierjét is feladva. A halál, illetve a reménytelen haldoklás ábrázolása mindig kényes feladat, ez a film sem képes megmaradni mindig azon a vékony mezsgyén, amit a jó ízlés szab – bár Carl Franklin rendező tisztesen próbálkozik, ez tény. Kifejezetten érdekes viszont az, ahogyan az áldozatvállalást, egy más, magasabb, távolibb cél érdekében a céljainkról való lemondást ábrázolja… Streep természetesen kapott egy Oscar-jelölést, de szerintem Zellweger jobban megérdemelte volna, akár a díjat is.

Ugyanekkor a Későnérők (Film+2, 21.10) egy közepes romantikus komédia, melyben a Keira Knightley által alakított huszonéves, túlképzett, ám alul-foglalkoztatott hölgy bepánikol egy házassági ajánlat hallatán és világgá szalad. Egy furcsa családban köt ki, ahol egy életrevaló tinédzser (Chloe Grace Moretz), valamint életunt apukája (Sam Rockwell) tanítja meg az életet élni és élvezni.

Azonban A 22-es csapdájának (m3, 21.05) 1971-es, Mike Nichols-féle feldolgozása szerintem az egyik legjobb irodalmi filmadaptáció, mely valaha készült. Joseph Heller frivol, groteszk szövege, kíméletlen iróniája tűpontosan jelenik meg a mára már kissé karcos képeken, de az illúzió tökéletes. Minden, amit tudni muszáj a háború természetéről, az itt van benne, ebben a filmben. (Yossarian szerepében Alan Arkin – a képen)

A dán Tobias Lindholm Egy háború (m5, 21.10) című alkotása a Saul fia vetélytársa volt a 2016-os Oscar-díj ceremónián, a legjobb idegennyelvű film kategóriájában. Elég erős versenyző ez a film is, hogy úgy mondjam, a lényeget a velejénél megragadó, elgondolkodtató filmdráma, még ha nem is teljesen hibátlan. (Bővebben)

Miközben nemsokára nyakunkon a lángsugarú nyár, a borzongató télbe ruccanhatunk vissza a Fehér pokol (Duna, 22.20) című kalandfilmben, melyben Liam Neeson a sarkvidéken küzd meg egy misztikus farkasfalkával. Sztrogoff Mihály, a klasszikus Delta-főcím, Életben maradtak 2. – effélékre asszociálhatunk közben…

Az Augusztus Oklahomábant (Prime, 23.30) pedig láthattuk már színpadon is, Eszenyi rendezte a Vígszínházban. Ott szegény Pap Vera játszotta azt a gyógyszerfüggő, szájrákkal küzdő nőt, akit most Meryl Streep hoz: remek volt ő is, remek Streep is. Igazi ziccerdarab ez jó színészeknek (Streep mellett például Sam Shephard, Julia Roberts, Juliette Lewis és Benedict Cumberbatch játszik a filmben), vígjátéknak mondják, fekete komédiának, ám lássuk jól, hogy valójában kőkemény dráma ez egy élhetetlen, boldogtalan családról… (Bővebben)

Rendkívül jó filmek a mai ajánlatban, de csak a későbbi időpontokban. Kora esti mesefilmnek érdekesnek tűnhet az amúgy misztikus horrorokról és scifikről ismert Sam Raimi 2013-as mozija, az Óz, a hatalmas (RTL Klub, 19.20). A sztori ugyan nem teljesen fedi a klasszikus eredetit, itt egy pitiáner vándorbűvész (James Franco) a főszereplő, aki a csodás Óz birodalmába kerülve saját magát adja ki a nagy varázslónak, Óznak. Az útközben, a sárga köves úton elébe kerülő három csinos kis boszorka (Michelle Williams, Mila Kunis és Rachel Weisz) azonban nem hiszi el a mesét… (A baj az, hogy én sem: bővebben)

Már a felnőttekhez szól Az utolsó vakáció (Duna, 20.30) című mézédes, egyben halálos betegséges-film (tényleg ilyen lesz…), melyben Queen Latifah és Gerard Depardieu főzi meg a könnyed romantikus történetekre vevő nézők szívét.

A hírek szerelmesei (Prime, 21.00) című romantikus komédiában viszont Robert Redford adja az öreg, rutinos híradóst, aki felkarolja a Michelle Pfeiffer alakította pincérnőcskét, akinek viszont leghőbb vágya, hogy híreket olvasson fel a híradóban. Ez papás-mamás lesz.

Nézhetünk azonban Átkozott boszorkákat (Viasat3, 21.00), azaz Nicole Kidmant és Sandra Bullockot is. A két hölgy testvérpár, akik családi örökségként boszorkányok, ám két teljesen különböző vérmérséklet, jellem és habitus. Ám vége a családi békének, amikor egyikük megtalálni véli álmai hercegét… Ez is papás-mamás.

Az igen pergő ritmusú, meglehetősen friss humorú Érzéki csalódásban (Galaxy, 21.00) viszont a Liv Tyler (aki az Aerosmith harcsaszájú Jagger-klón énekesének a lánya, mellesleg tündehercegnő, Aragorn csaja – a képen) által alakított szexbomba őrjíti meg az elébe kerülő pasikat, legyenek azok fáradt bárpincérek (Matt Dillon), szatírok, kopott zugügyvédek, túlsúlyos detektívek (John Goodman), de akár maga, Michael Douglas is. Na, ez lesz aztán a papás-mamás… 🙂

A Kecskebűvölők (Viasat6, 21.00) ezekkel szemben egy érdekesen bizarr háborús abszurd, amiben rengeteg sztárt (George Clooney, Ewan McGregor, Kevin Spacey, Jeff Bridges, stb.) láthatunk egy furcsa, sajnos azonban a valóság mégoly meghökkentő tényeit sem nélkülöző, zavarba ejtő filmben. Nem komoly háborús drámaként, akcióként, hanem inkább pamfletként, vagy ál-doksiként érdemes nézni… (Bővebben)

Negyvenhetedszerre is végignézve a Volt egyszer egy Vadnyugatot (m3, 21.20), Sergio Leone alkotását, meg kellett állapítanom, hogy tökéletes film. Akkor is felismerjük, hogy mit nézünk, ha mindössze egyetlen másodpercnyi jelenetét látjuk, nem is valamelyik jellegzetes “nagyjelenetből”, hanem bármelyik átkötő közjátékból. Szerkezete a klasszikus olasz operáé, képei már régen a retinánkba égtek, a fazonok, a nézések (például a nyitójelenetben), azok a némajátékok… Hibátlan mind. Azon röhögtem a végén, hogy elsők között írták ki a párbeszédek íróját: ha húsz oldal volt összesen a majd’ három órás film szövegkönyve, akkor sokat mondok. Zseniális mű.

Zseniális mű azonban Shakespeare William jól ismert tragédiája, a veronai szerelemesek meséjét feldolgozó Rómeó és Júlia (m5, 21.50), melyet ma este a londoni Shakespeare’s Globe Theatre előadásában nézhetünk meg.

A skandináv krimi egyik kultikus alakjának, Stieg Larssonnnak tetovált lánya elért Hollywoodba is, ahol David Fincher csinálta meg belőle saját verzióját, melyben Rooney Mara helyettesítette Noomi Rapace-t, Daniel Craig pedig Larsson alteregóját játssza. Nem rossz ez A tetovált lány (RTL Klub, 22.00), én azonban az eredeti svédet szeretem: bővebben.

Nagyon sokáig negligáltam a Forrest Gumpot (Duna, 22.25). Egész egyszerűen úgy gondoltam, hogy már megint egy olyan film, amely valamilyen defektusos emberből csinál cirkuszi majmot, és ez engem nem érdekel, az Oscar-erdőtől (6 db.!) függetlenül. Aztán persze, csak megnéztem, azóta többször is. Azt mondom, hogy ez az egyik legtökéletesebb, legszebb film az amerikai álomról, ami mostanában, a magamfajtáknak már megint csak egy egyre távolibb álom. Egy elragadó tündérmese a hitről, a barátságról, a szeretetről és a kitartásról, ami nélkül semmilyen normális dolog nem létezhet ezen a világon. Egy igazi, hamisítatlan giccs, amit minden igényes, értelmes embernek látnia kell (és a legtöbben nyilván látták is már Tom Hankset a címszerepben).

Finom lelkű, romantikára fogékony nézőkhöz szól Jane Eyre (Cool, 23.00) története, Charlotte Bronte kosztümös, romantikus klasszikusának pasztellszín adaptációja, Michael Fassbenderrel és a csinosan csúnyácska Mia Wasikowskával a főszerepekben. (Bővebben)

Jó nagyot markolt Kenneth Lonergan a Margaret (SuperTV2, 23.15) című drámájával, s amit markolt, azt a maga teljességében, szép komótosan, ki is szerette volna teregetni a közönség elé – nem is csoda, hogy a gyártó stúdió felelős döntéshozói páni rémületükben tömpe ujjacskáikban megremegő szivarkáikról rögtön az ölükbe hamuztak. A film eredeti változata bőven túlnyúl a három órán, amit (állítólag) a nézők csak igen kiváltságos esetekben hajlandóak tolerálni, és hát ki a franc is (who the fuck is…) ez a Lonergan? Ismeri valaki ezt a fazont? Mit képzel ez? Azonban olyan komoly arcok (pl. Sidney Pollack, Anthony Minghella, Martin Scrosese) álltak a projekt mögé, hogy mégis elkészülhessen ez az igen kitűnő film, hogy aztán -ugyan lényegesen rövidebbre, mintegy 150 percre húzva- hasonló jelentőséggel bírjon, mint annak idején például Sam Mendes Amerikai szépsége. (Bővebben)

Kezdésnek a Fújd szárazra, édes! (Filmcafe, 21.00) például egy hamisítatlan, ember- és életszagú angol komédia, ami egy vidéki fodrászverseny történetét meséli el imponáló szereposztásban, Alan Rickmannel, Natasha Richardsonnal, Hugh Bonneville-lel és Bill Nighyvel.

Nem annyira a tőle megszokott módon, hanem inkább a romantikában erős Ridley Scott Bor, mámor, Provance (SuperTV2, 21.00) című alkotása, mely ha akarom, szerelmeslevél az aranysárgában, bíbor-bordóban, rozsdanarancsban és üde zöldben úszó Provence-i tájhoz és terményeihez, a zöldségekhez és a borhoz; ha akarom, képeslapesztétikában fényképezett puccos turisztikai reklám; ha akarom, egy enyhén giccses, de bőven fogyasztható történet – azonban mindháromnak jó. Russel Crowe valamiért nekem mindig valamilyen harcos, esetleg kubikos, bányász és más, efféle kétkezi melós, romantikus történet hősének -mégha az azért sarkosan cinikus is- viszont kissé fura. Ez viszont legyen az én bajom. Marion Cotillard azonban csini, Albert Finney pedig szuper, mint mindig.

Woody Allen (a képen Téa Leonival) úgy készíti a filmjeit, mintha egy enciklopédiát írna. Woody Allen szerint a világ… Egy film, egy címszó, a mindig ugyanolyan egyszerű, ám elegáns fekete-fehér főcím után egy humoros-fanyar, nemritkán gúnyos, gunyoros, önmagát sem kímélő esszé, vagy inkább tanulmány egy jellemző jelenségről -például a most levetítendő Hollywoodi történetben (m5, 21.10) a siker-, de általában mégis önmagáról, az általa megtestesített embertípusról, az értelmiségiről, annak útkereséséről, problémáiról, mindennapjairól. Nem astruc-i értelemben, de töltőtollnak használja a kamerát, amellyel írja élete regényét. Sok fejezet már készen van, de a vége még messze (bár a film eredeti címe Hollywood ending). (Bővebben)

Neil Simon írta a Hárman a slamasztikában (Duna, 22.05) történetét, ami kvázi garancia is a könnyed, szórakoztató másfél-két órára. Chevy Chase adja azt az egyszeri krimiírót, aki éppen egy bankrablásról ír, amikor bankrablók rabolják el. A fifikás firkász azonban megszökik tőlük, egyenesen csélcsap ex-feleségéhez (Goldie Hawn), akit azonban szögletesen kocka ügyész-férje (Charles Grodin) próbál kordában tartani. A filmet 1980-ban mutatták be a magyar mozik, és minden bizonnyal műsoron is volt néhány évig.

Egy elhagyott, vad tengerparton magányosan álló kastélyban játszódik a napi betevő rémálomra vágyóknak az Árvaház (Filmcafe, 22.45) című kissé közhelyes, de azért igen jól működő mexikói-spanyol thriller. A kastélyban árvák élnek, akiknek nincs hova menekülniük, és jól magukra tudnak maradni azzal a bizonyosan eljövő rettenettel. (Bővebben)

A baglyok és éjjeli őrök számára egy napjainkban megtörtént (és történő), véresen valódi kalóztámadás megrázó történetét meséli el Paul Greengrass igen igényesen kimunkált Phillips kapitány (SuperTV2, 23.30) című filmjében, melynek címszerepében a szintén igen komoly teljesítményt nyújtó Tom Hankset láthatjuk. (Bővebben)

A Gomorra című igen jó visszhangokat keltő tévésorozatot is jegyző olasz Stefano Solima az olasz új hullámnak is nevezhető, immár filmtörténeti jelentőségű irányzat egyik fontos figurája, aki ezzel a Suburra (Cinemax, 20.00) című, masszív mozifilmmel is elég szépet gurít, hogy úgy mondjam. A téma első blikkre közhely, ugyanis a maffia, az egyház és a politika bűnös összefonódásának megállapítása önmagában ma már nemhogy nem újság Olaszországban, de nálunk sem az. Ahogyan azonban ezt a mocsadék córeszt körkörös szerkezetű, hangsúlyozottan apokaliptikus hangulatú, szinte gótikus mondaként tálalja, az azonban lenyűgöző. A dramaturgia, a cselekmény precíz, logikus, a látvány szinte Sorrentót (az új olasz hullám “pápáját”) idézi, a film azonban megmarad a zsáner szintjén – jó értelemben. Szókimondó, explicit jelenetek, erős, horgas kapcsokkal aktuális történésekhez (XVI. Benedek pápa, illetve a Berlusconi-kormány lemondása). Egy szál pozitív karakter nincs a filmben, és ez így is van jól, mert egy ilyen ügynek nincsenek, nem lehetnek jó arcai. Rohadt az egész, úgy ahogy van. Állítólag ebből is lesz tévésorozat. Alig várom.

Egy utópikus, szép és kényelmes világban találjuk magunkat Spike Jonze filmjében, a 2014-ben 5 Oscarra jelölt (s a legjobb forgatókönyvért egyet is be is gyűjtő) A nőben (Filmcafe, 21.00). Az élet békésen és jólétben folydogál, minden mosolygós, idillien pasztellszínű. Theodore (Joaquin Phoenix – a képen) is jól megél munkájából, kézzel ír és leveleket fogalmaz, majd nyomtat számítógépén mások helyett, akiknek imponál, ha ilyeneket kapnak, ilyeneket küldenek, de ők maguknak ehhez már nincs meg a “hozzáférésük”. Theodore azonban boldogtalan, hiszen a közelmúltban szakított kedvesével, hiába, békés jólét még nem garantálja önmagában a biztos, boldog és kielégítő párkapcsolatot – eddig, ugyanis kijött egy új operációs rendszer, amelynek mesterséges intelligenciája képes tanulni, képes érzelmeket megélni, valódi virtuális társként működni. Képes egy test nélküli, önálló, érző, szerető és szeretetre vágyó személyként létezni – aki alkalomadtán ugyanúgy faképnél tud hagyni, mint egy élő, hús-vér nő… (Bővebben)

Egy széthullott magánéletű író (Albert Brooks) és kotnyeles, szabadságot özvegy korában megtapasztaló édesanyja (Debbie Reynolds) zűrös kapcsolatát ismerhetjük meg Az anya (Paramount Channel, 21.00) című nem éppen friss, de azért még bőven szórakoztató filmben, amit Brooks írt és rendezett is.

Ma már inkább csak Az olasz meló című remake-jét ismerjük a Michael Caine és például Benny Hill főszereplésével 1969-ben készült Az olasz munka (m3, 21.20) című szajréfilmnek, ami azonban így majd’ fél évszázadosan is remek kis mozi a maga műfajában.

Annette Bening a First Lady és Michael Douglas az elnök az Aaron Sorkin (Az elnök emberei-sorozat) tollából született Szerelem a Fehér Házban (TV2, 22.10) című romantikus komédiában, amibe értelemszerűen bármikor újra belefeledkezhetünk (legutóbb egy hete tehettük ezt). Martin Sheen itt még csak samesz.

A Fridában (Cinemax, 22.15) Salma Hayek kelti életre Frida Kahlót, a híres-hírhedt mexikói festőművésznőt. A film tökéletesen idézi meg a festőnő alakját, művészetét, de az adott kor és ország társadalmi, politikai körülményeit is, Hayek pedig e filmmel lett igazi színésznő (legalábbis a szememben). De ami még fontosabb, hogy a film képi világa is Frida Kahlo látásmódján alapszik, méghozzá szinte kockáról kockára. Elliot Goldenthal pedig minden idők egyik legerősebb, legszuggesztívebb filmzenéjét követte el e filmben…

Minden kisgyermekes szülő legszörnyűbb rémálmát filmesíti meg a kilencvenes évek elején bemutatott, ám a mai napig is hatásos thriller, mely A kéz, amely a bölcsőt ringatja (Duna, 22.25) címet viseli. Biztosan tudjuk, hogy a kedves, megbízhatónak tűnő bébiszitter, akire gyermekünket bízzuk, valóban olyan kedves és megbízható, mint amilyennek mutatja magát?

A Cannesban Arany Pálmára jelölt Az újságos fiú (Film+2, 23.05), a Precious – A boldogság árával és a szintén az afroamerikai témában “utazó” Komornyikkal ismertté vált Lee Daniels furcsa, szabálytalan filmje, mely mégis igazi, hiteles hangulatot áraszt és minden kuszasága ellenére is részletgazdag képest fest az Államok déli, fülledt, forró, gyűlölettel és szinte minden emberi aljassággal teli klímájáról. Jó a zenéje is, a színészek (pl. Matthew McConaughey, vagy éppen Zac Ephron, Nicole Kidman és David Oyelowo) pedig egyenesen remekelnek… (Bővebben)

A Szerelmes Shakespeare (Story4, 21.00) címéből tulajdonképpen kiolvasható az egész film: egy kosztümös, romantikus komédia a szerelmes, de ekkor még csak közepesen híres drámaíróról. Nincs benne semmilyen ördöglakat, nincs titok, nincs rejtély… Ellenben van benne rendes adag romantika, valamint rengeteg sztár (címszerepben Joseph Fiennes – a képen) egy rengeteg Oscar- és egyéb díjjal jutalmazott -jó erős közepes- filmben.

A “férfiszakaszban” három figurát (Mark Wahlberg, Dwayne “The Rock” Johnson és Anthony Mackie) ismerhetünk meg. A nem túl szerencsés életű, de az edzőtermek világában kifejezetten éles eszűnek tűnő bodybuilderek egy nap mernek nagyot álmodni és begyűjteni mindent, amit szemük, szájuk és bankszámlájuk kíván és igényel. Bár a rendező Michael Bay neve mára egybeforrt a kifejezetten ostoba, ám rendkívül látványos nyári kasszasikerekkel, melyekben rendszerint kétdimenziós, durván faragott hősök lengetik magasan a csillagsávos lobogót, miután előtte azért jól kiszámíthatóan megmentették a világát (ergo Amerikát) – mégis meglepetés tőle ez a Pain & Gain (Mozi+, 21.00) című film, ami helyenként ugyan Guy Ritchie stílusát idézi, de Bay-től tényleg meglepően szórakoztató krimikomédia, mely ráadásul a valóságban is megtörtént eseményeket mesél el.

Igen mély, felkavaró és sajnos sok tekintetben igaz történet a 2007-ben, Berlinben Arany Medvére is jelölt thriller, a Bordertown – Átkelő a határba (Filmcafe, 21.50). Egy észak-mexikói határvárosban évek óta szexuális erőszaktevő sorozatgyilkos szedi áldozatait, akik szinte kivétel nélkül szegény sorsú munkáslányok. A helyi rendőrség tehetetlen, ám az áldozatok száma egyre nő. Évek múlva egy amerikai újságírónő (Jennifer Lopez rendszerint igen jól teljesít az efféle komoly érzelmeket kiváltó történetekben) ered az események nyomába, nyomozásának szálai azonban -nem meglepő módon- igen messzire, de még annál is magasabbra vezetnek.

Meglehetősen rendhagyó film a Túl a fenyvesen (Film+2, 22.55), a Blue Valentine-nel névjegyét arra a bizonyos asztalra koppanósan letevő Derek Cianfrance második műve. Szerkezetében, “narratív struktúrájában” mindenképpen, de hangvételében, igényében is, azonban úgy, hogy témája pontosan belepasszol az amerikai (sőt, akár a zsidó-keresztény) kultúrkör egyik legnagyobb toposzába, az apa-fiú kapcsolat szerteágazó szimbólumrendszerébe. Természetesen, az amerikai független filmes szcénában sem meglepetés, ha egy alkotó netán mélyebbre kíván ásni bizonyos kérdésekben a világmegmentő, gumigatyás szuperhősök dedós szintű moralitásánál, az azonban messze nem szokványos, hogy egy alkotó már második filmjében egy komplett, nagyívű tézisfilmmel álljon elő, ami nem kisebb kérdést, mint a tetteink iránti felelősség vállalásának összetett problematikáját járja körül, nagyjából a teljesség igényével. Avagy, meddig gurulhat az alma a fájától? Komoly a szereposztás is: Ryan Gosling, Bradley Cooper, Eva Mendes, Ray Liotta, stb. (Bővebben)

Akik már voltak valamilyenek 1973-ban, ma este újranézhetik, milyen volt az, amikor Ilyenek voltunk (Filmcafe, 21.00). A konzervatív és könnyelmű gazdag szépfiút (Robert Redford) megragadja a folyton agitáló, baloldali csoporttársnőjének, Katie-nek (Barbra Streisand) temperamentuma az egyetemen. Egymásba szeretnek, összeköltöznek, de eltérő természetük és társadalmi státuszuk szétválasztja őket, noha mélyen, legbelül örökké egymáséi maradnak. Jaj, istenem. (A képen Redford és Streisand)

A Kínzó közelségben (AXN, 21.00) ezalatt egy boldog, fiatal házaspár életét zilálja szét egy gyermekét egyedül nevelő, önjelölt igazság bajnokát játszó, mélyen zakkant zsaru. Ez így önmagában még egy eléggé középszerű, közhelyes, melodramatikus történet rémképét is sejtetheti, ám a sztori blikkfangja itt a meglehetősen  nyugtalanító, rasszista felhangokkal bíró cselekményben rejlik. A pár ugyanis egy fehér férfit és egy fekete nőt jelent ez esetben, a zsaru pedig egy fajvédő fekete (Samuel L. Jackson).

Viszont Egy jó házasság (Film Mánia, 21.00) titka mindig az őszinteség. Ha azonban egy történet Stephen King laptopjában született, akkor sejthetjük, hogy még abban sem lehetünk biztosak, hogy az a címbeli házasság valóban jó-e. De hogy őszinte nem, az egészen biztos. Hogy aztán ebből mi fog kisülni, az kiderül a Joan Allen és Anthony LaPaglia főszerepélésével bemutatandó thrillerből.

Madonna rendezte és forgatókönyvíróként is jegyzi a 2011-ben bemutatott W.E. – Országomat egy nőért (Film Mánia, 23.00) című filmet, melyben két romantikus történet szövődik össze: az egyik a híres, dadogós VI. György király bátyjának, a VIII. “trónról lemondott” Edwárdnak a sztorija, aki szerelmes lett egy elvált amerikai nőbe, a másik pedig évtizedekkel később történik meg, egy férjezett asszony és egy orosz biztonsági őr között. Megoszló, de néha egészen lelkes véleményeket olvasni a filmről (én még mindig nem láttam)… tehát lehet még érdekes is.

Minden merev, kőtáblákba vésett elvek alapján működtetett konzervatív rendszer elébb-utóbb kivívja az ellene való lázadást. Nincs kivétel. Ráadásul a forradalom sokszor a legváratlanabb irányból, a rendszer belsejéből érkezik, így annak romantikus, idealisztikus hevülete, valamint igazságtartalma ilyenkor még kevésbé megkérdőjelezhető. A Holt költők társaságában (Paramount Channel, 19.10) például egy független gondolkodású, lendületes irodalomtanár (Robin Williams) alakítja át a szigorúan hagyománytisztelő angol fiúiskola merev, kőtáblákba vésett rendjét azzal, hogy tanítványaival valóban meg tudja szerettetni az irodalom, a művészetek és ezeken keresztül az élet nagyszerűségét. Kötelező érvényű, katartikus film minden diák, de főleg minden pedagógus számára!

Később Az igenember (RTL II, 20.00) inkább azoknak való, akik még el tudják viselni Jim Carrey-t (nekem általában igen nehezemre esik). Jim itt most nagyon depressziós, ám haverjai elcipelik egy guruhoz, aki olyan hatással lesz rá, hogy az eddigi “nem”-ek helyett ezentúl mindenre “igent” mond. Ez aztán sok-sok vicces szituációt fog eredményezni. Nem agyatlan film, “üzenetére” nézve, ezért is ajánlom, csak éppen…

A hiúság vására (Story5, 21.00) viszont egy szép, veretes romantikus dráma –William Makepeace Thackeray műve alapján- egy árva kislányról (Reese Whiterspoon), aki minden energiájával, tehetségével azon van, hogy nyomorúságos helyzetéből kiemelkedve az ujja köré csavarja Anglia felsőbb osztályait. Mira Nair rendezése míves, igényes, mondhatni, méltóságteljes munka, a szereposztás pedig itt is kiváló: Jonathan Rhys-Meyers, Gabriel Bryne, Rhys Ifans, Romola Garai, és még sokan mások.

Vérmesék (Film+2, 21.00) is beköszönnek újra ebben a furcsa humorú, ám igen szórakoztató akciókrimi-vígjátékban, melyet Luc Besson rendezett. Egy tanúvédelmi programban résztvevő hajdani maffiózó (Robert de Niro) és családja (Michelle Pfeiffer, valamint Dianna Agron és John D’Leo) -ők a “vérmesék”, tehát a vérmes család, és nem véres mesék…- néhány napját követjük nyomon, amit folyamatos vándorlásukban éppen egy békés normandiai kisvárosban töltenek el, szembesülve a vidéki francia élet kényelmes sebességével és életszemléletével, az őket óvó FBI (Tommy Lee Jones) figyelő szemei által vizslatva minden lépésüket – miközben a maffia is teljes erővel keresi őket. (Bővebben)

Elegáns darab a Szigorúan bizalmas (RTL+, 21.00) című mozi, mely óriási sztárparádéval (Kim Basingertől, aki a legjobb női mellékszereplő Oscarját kapta ezért az alakításért ’98-ban, Kevin Spacey-n és Russell Crowe-n át Guy Pearce-ig) kápráztat. Egy igazi, amolyan Raymond Chandleres krimiről van szó (írója James Ellroy), erős film noiros felhangokkal, sok izgalommal és csavaros cselekménnyel, valamint menő öltönyökkel, benga nagy, ötvenes évekbeli amerikai autókkal és a kaliforniai tél vakító napsugaraival. Műfajában hibátlan, tulajdonképpen tökéletes film.

Francis Ford Coppola Magánbeszélgetés (m2, 21.10) című filmje a hetvenes években nagyot durrant, holott a játékidő nagy részében alig látunk mást, mint Gene Hackman gránitba szobort raktárost mintázó arca, amint hallgat. Talán ma is érdekes lehet, nem is annyira az akciók izgalma, inkább a feszültség miatt, ami egy lehallgatás-specialista munkája során gyülemlik fel a tétlen, ám éber mozdulatlanságban. (Bővebben)

Kissé felkészületlenül estem be annak idején a Kosok (m5, 21.20) című izlandi film sajtóvetítésére, valami olyasmit vártam, mint néhány éve a szintén e jeges szigetről származó Lovak és emberek kapcsolatáról szóló, frenetikus dokumentumfilmtől: fagyos szél által beretvált, kopárságában is megejtően szép tájakon állataikkal az életben maradásért magányosan küzdő, norvégmintás pulóveres, szakállas arcok gunyoros portréját. Ehelyett fagyos szél által beretvált, kopárságában is megejtően szép tájakon állataikkal az életben maradásért magányosan küzdő, norvégmintás pulóveres, szakállas arcok (lásd a képen) jégcsákány-keménységű drámáját kaptam – ahogy ma is az lesz. (Bővebben)

Később a Védtelen gyermek (Paramount Channel, 22.00) című thrillerben alakít Renée Zellweger egy szociális munkást, akinek egyik páciense kissé problémás: rémálmom gyötrik. Nemsokára feltűnik Bradley Cooper is, de nem lesz benne romantika.

Érdekel ma még valakit a kilencvenes évek közepének egyik nyomasztó közkérdése, miszerint, ki a franc is az a Keyzer Söze (es-sel!), akire még annak idején House doktor is hivatkozott valamelyik részében? Ha igen, az megtudhatja a Közönséges bűnözőkből (Duna, 22.05). Óriási szereposztást láthatunk ebben az éppen húszéves kultuszfilmben: Kevin Spacey, Gabriel Byrne, Benicio del Toro, Stephen Baldwin, Chazz Palminteri, Pete Postlethwaite és még sokan mások.

Akár hiánypótló mű is lehetne az eddig inkább színészként ismert Joseph Gordon-Lewitt all-round szerzői bemutatkozása, a Don Jon (RTL II, 22.15). Nem sok filmes megjelenése van ugyanis a társadalom elég széles (elsősorban hímnemű) szegmensét sújtó szenvedélybetegségnek, a szex-, illetve pornófüggésnek. (Bővebben)

Az elítélt (AMC, 20.00) című krimidráma főszereplője egy példás családapa (Stephen Dorff), akinek házába betörnek, ám a betörőt az apa észreveszi, és az azt követő verekedésben megöli. Mivel a dulakodás hevében már a lakáson kívülre került, a jogos ön(vagyon)védelem immár nem állja meg a helyét a bíróság előtt, és gyilkosságért kerül börtönbe, ahol a cellatársa egy pszichopata tömeggyilkos, börtönőrei pedig szadista vadállatok.

Aki ma este viszont csak aludni szeretne, az aludjon csak nyugodtan. Sandra Bullock őrizni fogja a lángját álmát az Aludj csak, én álmodom (Cool, 20.50) című romantikus komédiában. Szandi egy bájos, de magányos metrókalauzt alakít ebben az érett bakfiskorú moziban, aki egy nap megmenti egy metró elé eső fiú (Peter Gallagher) életét, aki ezért ennek ellenére bekómál. Szandi azonban ápolgatja, látogatgatja, és lassan beleesik a fiú bátyjába (Bill Pulmann)…

Megnézhetjük újra azt is, hogy Miért éppen Minnesota? (Filmcafe, 21.00), ha éppen töménytelen sok hóra vágynánk. Minnesota amúgy egy állam az Egyesült Államokban, fent északon, középen, az amerikai közvélekedés szerint nagyjából ugyanaz, mint nálunk, mondjuk Nyírség. Messze van, hideg van, és olyan egyszerű, de jólelkű emberek élnek ott (már elnézést a nyírségiektől). Hogy miért éppen ide küldik a Renée Zellweger alakította szuperdögös csúcsmenedzsert, az kiderül a történetből, minek műfaja: lásd fent. Mindegy. Én egyszer akarok enni tápiókapudingot. A film tinglitangli, de mivel öregszem, ezért szerettem…

Alfonso Cuarón filmdrámája, Az ember gyermeke (Story4, 21.00) viszont nem könnyű darab. Ez egy disztópia (negatív utópia) a nem túl távoli jövőről, amikor a Föld tartalékai kimerültek és a társadalmi rendszerek széthullottak. Egyedül Anglia teljesít jobban -hangban és propagandában- mindenkinél egy erős kezű diktátor irányításával. (Mondom: Anglia!) A szinte élhetetlen világban már 19 éve nem született gyermek (…fogy az angol!), mígnem… Minőségi film, komoly elmélkedésre okot adó magvas mondanivalóval, Clive Owennel, Julianne Moore-ral és Michael Caine-nel.

A Minden héten háború (Paramount Channel, 21.00) Oliver Stone nagyszabású filmeposza Amerika egyik első számú őrületéről, az amerikai fociról (értsd: a rögbi amerikai változatáról). A szereposztás is igen súlyos, azonban kiemelkedik belőle Al Pacino (örökös szinkronhangjával, Végvári Tamással), aki a film középpontjában álló futballedzőt alakítja, az általában megszokott intenzitással és minőségben. A film azonban azok számára is ajánlott, akik nem ismerik, sőt tán még idegenkednek is ettől a közhelyesen “ostoba izomagyak focijának” tartott sportágtól. Ugyan sportfilm ez, de nem minden tartalom nélkül – mutatja ezt az is, hogy az amerikai Oscar-díj akkori osztásánál szinte szóba sem került, ellenben az inkább a minőségi művészfilmek felé tendáló Berlini Filmfesztiválon Arany Medve-jelölést kapott.

A Mel Gibson, René Russo és Gary Sinise által főszerepelt Váltságdíj (Prime, 21.00) ugyan nem nyert semmilyen komoly díjat (bár Mel kapott egy Golden Globe-jelölést), viszont egy morális szempontból igen érdekes és korántsem egyszerű problémát vet fel. Gibson egy igen gazdag, cinikus és hidegfejű üzletembert alakít, aki – a sikertelen hivatalos mentőakciók után- fiának elrablását is az üzleti életben megtanult kíméletlen módszerek szerint kívánja megoldani. Kisfia váltságdíját vérdíjként ajánlja fel a gyermekrablók fejéért cserébe…

Egy elég érdekes, több szálon futó történet a Karácsony (Film+2, 21.05), az inkább színészként ismert Chazz Palminteri meglepően ügyes rendezése, melyben egyszerű, hétköznapi emberek keresik az egymás iránti könyörületet, megértést. Remek színészek, mint Susan Sarandon, Alan Arkin, Paul Walker, Robin Williams vagy Penelope Cruz alakítják a történet karaktereit.

Beköszön megint az Oldboy (AMC, 22.00) is, a dél-koreai Park Chan-wook kultikus alkotása, az ún. Bosszú-trilógia középső darabja (A bosszú ura az első, és A bosszú asszonya a harmadik rész – kérdés, hogy azok mikor kerülnek sorra?), mely azonban önállóan is értelmezhető, szuverén, olykor kifejezetten bizarr, morbid humorú alkotás a bosszú lelki és fizikai természetrajzáról. Végletekig kifinomult, szinte esztétizáló erőszak-ábrázolás, fröcsköl a vér, szakad a hús és törik a csont egy izgalmas, nyugati szemmel és aggyal is követhető történetben.

Igen izgalmas választás lehet a 11:14 (Filmcafe, 22.50) című thriller is ma estére, igen érdekes szereposztással (Hillary Swanktől Patrick Swayze-ig). A cím a kulcsa mindennek, s minden ki is fog derülni a végére, mi miért történik 11:14-kor. Érdemes tehát kivárni, akkor is, ha közben esetleg nem mindig értjük, miről van szó.

A Szarvak (RTL+, 23.05) című, szintén érdekes filmben Harry Potter már nem Harry Potter (azaz Daniel Radcliffe), hanem egy paranormális srác, akit azzal vádolnak meg, hogy megerőszakolta barátnőjét (Juno Temple). A srácnak be kell vetnie minden nem normális képességét, hogy tisztázza magát a képtelen vád alól.

Philip Seymour Hoffman (lásd a képen) élete utolsó komoly alakítása a John Le Carré-regényből készült Az üldözött (Mozi+, 23.25) fő karaktere, a német terrorelhárító szolgálat Günther Bachmann nevű ügynöke, aki minden porcikájában megfelel Le Carré jellegzetes karaktereinek. Az ekkor már szemlátomást ramaty lelki és fizikai állapotban lévő, komoly depresszióval küzdő Hoffman számára fatális telitalálat ez a szerep, mely kitűnően mutatja, hogyan tudott annak idején olyan pontos, telibe találó portrékat fotózni Anton Corbijn, a film rendezője. (Bővebben)