Mit nézzünk ma a tévében?

Péntek, június 9.

Semmi különös nincs mára. Esetleg egy kedves vígjáték Susan Sarandonnal és Goldie Hawnnal (lásd a képen)? Az Örök lányok (Filmcafe, 21.00) annak idején, ’69 nyarán rendesen belehúztak, ma azonban egyikük megmaradt vénylányként is hippinek, míg másikuk már rendes tagja a társadalomnak. Harminc év utáni találkozásuk így különös izgalmakat tartogat számukra…

 

 

 

Serenity (AXN, 21.00) sokadszori levetítésének viszont semmi értelme nincs a hozzá szervesen rögzülő Firefly című sorozat nélkül – ráadásul, a film sci-fi rajongó célközönségének úgyis ott van a polc egyik kitüntetett zugában az egész cucc, tokkal-vonóval, így az átlagnézőnek legfeljebb annyiba lehet érdekes, hogy láthatja Richard Castle-t (azaz Nathan Filliont) sok kilóval könnyebben és sok évvel fiatalabban.

Bár alapvetően utálom a repülőgép-katasztrófás filmeket, Paul Greengrass A United 93-as (Story4, 21.00) járat történetét feldolgozó filmjét mégis elég érdekesnek találom ahhoz, hogy ajánljam. Arról a repülőről van szó, amit nem sikerült “célba juttatni” 2001 szeptember 11-én. Greengrass az utasok rokonaival való interjúk, a légi irányítás és a biztonsági szolgálatok ügyeletben lévő tagjainak visszaemlékezései és más dokumentumok alapján rekonstruálja a United 93-as járat utolsó repülését – az eredmény igen hitelesnek tűnik, amellett, hogy mint film, megdöbbentő és torokszorító.

Viszont a tegnap szülinapos Liam Neeson lányát is elrabolják újra Párizsban, az Elrabolva (Viasat3, 21.00) című, s ha nem láttuk még, akár izgalmasnak is tekinthető thrillerben. Az emberrablók pechjére Liam egy szuperkiképzett hajdani szupertitkosügynök, tehát a végkifejlet nem sok jót tartogat a rosszfiúk számára.

Kevéssé ismert filmje Elek Juditnak a Sziget a szárazföldön (m5, 21.05), mely 1969-ben készült Mándy Iván novellája és forgatókönyve alapján. Egy kedves, de nagyon magányos öregasszonyról szól a történet, aki emlékei, kedvenc tárgyai között éldegél magányosan. Hiába költözik el, a magány mindig vele jár. Kiss Manyi tünemény a főszerepben.

Az Álmomban már láttalak (RTL Klub, 21.25) amolyan Hamupipőke-sztori, tündérmese lusta felnőtteknek. Jennifer Lopez szobalány egy decens szállodában, ahol véletlenül egy jóképű politikus (Ralph Fiennes) összetéveszti őt egy helyi menő csajjal – és beleszeret. A szegény J-Lo kapva kap az alkalmon, azonban retteg attól, hogy kiderül, kicsoda valójában. A hazugságerdő aztán egészen odáig gyűrűzik, hogy még mi, nézők is azt hisszük, ez egy jó film… Holott csak hazugság. Mikor jön össze, mondjuk, Lézer Janó egy szobalánnyal, valamelyik jaj-de-fontos útján? Mikor? Viszi magával közpénzen a saját luxusmacáját és azt birizgálja. EZ az igazság. (Másrészt, ki a francnak kell a mi Janónk, ugyebár.)

Lesz a Blöff is (TV2, 21.55). Gájricsi.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!