A múlt század végének egyik meghatározó színházi guruja volt Peter Brook, aki mellesleg filmeket is rendezett – nem kisebb hatással, mint amilyenek színházi kísérletei voltak az üres tér kihasználását illetően. William Golding klasszikus regényéből, A legyek urából (Cinemax, 20.00) készített adaptációja is ilyen: alapmű, minden kétséget kizáróan. “Mi történik egy lakatlan szigeten egy magukra hagyott gyermeksereggel? Egykor Isten áldását kérték a kadétiskola növendékei és Shakespeare-t olvastak. “Nem vagyunk mi vademberek, angolok vagyunk” – hangzik el egy gyermekszájból. A gyermekek eleinte megpróbálnak valamiféle demokratikus rendet tartani: akinél a kagyló, az szólhat. A megpróbáltatások, az éhség, a magukra maradottság azonban hamarosan kikezdi a józan, s egyben játékos gyermeki gondolkodást. A rend felbomlik, s a fiúk két táborra szakadnak. Természetesen az a csapat népszerűbb, amelyikben nem kell semmilyen szabálynak megfelelni. A másik csapat parancsnoka, Ralph félelemmel tapasztalja, hogy már csak néhányan maradtak a fékezhetőbb gyermekek közül. A két tábor között végeláthatatlan küzdelem kezdődik.”
Ehhez képest sokkal nyugodtabb téma A hiúság vására (Story4, 21.00), ami egy szép, veretes romantikus dráma –William Makepeace Thackeray műve alapján- egy árva kislányról (Reese Whiterspoon), aki minden energiájával, tehetségével azon van, hogy nyomorúságos helyzetéből kiemelkedve az ujja köré csavarja Anglia felsőbb osztályait. Mira Nair rendezése míves, igényes, mondhatni, méltóságteljes munka, a szereposztás pedig itt is kiváló: Jonathan Rhys-Meyers, Gabriel Bryne, Rhys Ifans, Romola Garai, és még sokan mások.
A mai negyvenesek közül nyilván sokan eljátszadoztak a gondolattal a Kádár-korszak “vigyorgó barakkjának” alkonyán, milyen jó lenne egy este elkötni a szomszéd maszek zöldséges (gebines vendéglátós, maszek autószerelő, butikos, stb.) Mercédeszét (neadjisten, ezeröcsijét) és vagánykodni vele egyet a szomszéd városban. Ez persze, nem feltétlenül politikai rendszer-függő vágy, hiszen csóróbbak mindenhol vannak, inkább valami homályos köztes tudomány a szociológia és szexuálpszichológia határmezsgyéjéről. Matthew Broderick az akkor is gazdagnak számító USA-ban cseni el haverja faterjától a tűzpiros Ferrari slusszkulcsát, hogy aztán a haverokkal boldogan kiálthassa világgá: Meglógtam a Ferrarival! (Paramount Channel, 21.00). Ezzel persze csak azok a többé-kevésbé humoros bonyodalmak kezdődnek el, amiket már sokan láttak a nyolcvanas évek végén – és ma újra.
Mátyássy Áron 2009-ben bemutatott Átok (Duna, 21.25) című tévé-minisorozatát nyugodtan lehet nevezni a ma mai magyar sikersorozatok, az Aranyélet, a Terápia és mások elődjének, ugyanis talán ez az a széria, melyben először jelentek meg azok a stílusjegyek, melyekből az utána következők profitáltak: a feszes cselekmény, a markáns látványvilág és a remek, eltalált színészi játék. Egy napos, balatoni hétvégén játszódik a sztori egy család körében, akik ama szomorú esemény kapcsán gyűltek egybe, hogy a tóba szórják a hirtelen elhunyt családfő hamvait. Közben aztán kiderülnek dolgok… (Bővebben)
A Screamers – Az elhagyott bolygó (AMC, 21.55) Philip K. Dick regényének filmváltozata, Peter Wellerrel a főszerepben. A film első fele szerintem kifejezetten izgalmas, teljesen egyedi, markáns, apokaliptikus-üldözéses hangulatot teremt. Jellegzetes motívum a sivatag és a homok. A második fele sem rossz, bár itt azért már picit belecsúszunk a B-kategóriás, átlag akció sci-fik kliséhalmazába.
James Ivory mozija, a Napok romjai (Duna, 22.25) viszont pacekba’ remekmű. A szögletes komornyik (Sir Hopkins) és egy szúrós komorna (Emma Thompson) mérhetetlenül szomorú szerelmi történetében a múlt század elejének vidéki angol társadalmába nyerünk betekintést, méghozzá teljes keresztmetszetben, ahogyan például a Downton Abbeyban is már megszokhattuk. Hopkins és Thompson (lásd a képen) ráadásul irtózatosan nagyot játszanak…