Mit nézzünk ma a tévében?

Szombat, augusztus 5.

Amennyiben túléltük (eddig) a mai napot, nem fog talán fájni Az esemény (AMC, 20.20) sem, a ködös, misztikus filmjeiről ismert M. Night Shyamalan 2008-as “alkotása”, melynek alapötlete az, hogy egy titokzatos kór (űrlények, isteni csapás, stb.) következtében egy pillanat alatt megváltozik az emberek viselkedése a Földön. Vannak azonban (pl. a Mark Wahlberg alakította pszichológus és felbomlófélben lévő családja), akiknek nem.

 

 

 

Nem sokkal vagyunk beljebb Ivan Reitman amúgy helyenként kifejezetten vicces sci-fijével, az Evolúcióval (TV2, 20.35) sem, mely bár komoly, de főleg komolyan veendő, ökológiai természetű tanulságokkal támad, valamint David Duchovny-val, aki most tűzoltó, nem pedig Mulder, és Julianne Moore-ral, aki még véletlenül sem Scully.

Maxicukiság lesz viszont a Két testvér (Galaxy, 21.00), akik két tigriskölyök Jean-Jacques Annaud szívhez szóló kalandfilmjében, és a thaiföldi dzsungelben születtek. Az egyik vagány, merész, a másik szende, álmatag. A vadabb cirkuszba kerül, ahol gonosz emberek megtörik, a másik viszont gazdag, de szintén nem jó emberek játékszerévé válik. Felnőve aztán újra találkoznak, hogy az emberek szórakoztatására viadalon marcangolják szét egymást – a két testvér azonban megszökik, hogy együtt visszataláljanak a dzsungelbe. Jajjistenem.

Harcosabb opciónak természetesen ma is jöhet Erin Brokovich zűrös természete (Filmcafe, 21.00), amitől az Isten mentsen meg titeket, hogy a való életben is rátok találjon, mert okot adtok erre bőven (üzenet a “gépházba”). A filmben kitűnően alakítja a tenyeres-talpas, nagypofájú tramplit Julia Roberts, aki karján ülő gyermekeivel száll szembe a gaz, gátlástalan, kizsákmányoló és hazug kapitalistákkal, és ráadásul a végén még jól tökön is rúgja őket. Álom, álom itthon, de egyelőre ez van. Én még mindig kifejezetten imádom a filmet.

Mivel urunk s királyunk is szabadságot engedélyez magának, egyfajta hatalommegszerzési- és megtartási kurzus részeként, mintegy beavatásként a nemzeti együttműködés valódi természetébe, újranézhetjük (azt is), hogyan hal bele szegény Vito bácsi (Marlon Brando) a háztáji paradicsomtermesztés gyönyöreibe A Keresztapa (Duna, 22.25) című, meglehetősen nagy hatású filmben. Úgy legyen!

Természetesen, az előbbi filmajánlatban említetthez hasonlóan Danny Collins (m2, 22.40) sem valós figura, ám (az ott is jelentékeny szerepet alakító) Al Pacino (itt is) gond nélkül elhiteti velünk, hogy egy általunk éppen nem ismert, ám igenis valódi, hús-vér világsztárról van szó… Sőt, még azt is képes elhitetni, hogy a maga alig több mint másfél méteres termetével, hasig kigombolt ingével, a nyakában lógó – természetesen a napi kokainadagját rejtő- gigantikus kereszttel és ráncokkal szabdalt arca felett ülő olajos tekintetével, így hetven körül is döglenek utána a csajok. Ali bácsi kiba**ott nagy színész, bár ezzel nem mondok nagy újságot. (Bővebben)

Lesz a Ponyvaregény (Paramount Channel, 22.50) is. Örülünk, Vincent? (Lásd a képen)

Halálkanyar (Filmcafe, 23.25) egy igen furcsa -ám a Ponyvaregényhez azért olykor igen nagyon hasonlító- hangulatú poszt-western thriller, Sean Pennel és rengeteg más remek színésszel, valamint a “még soha ilyen szexi” Jennifer Lopezzel, Oliver Stone rendezői székéből. Penn “csak úgy, muszájból” autókázik bele a világba. Egy furcsa emberek lakta furcsa városba érkezik, ahol egy nehezen visszautasítható ajánlatot kap. Nem részletezem, legyen elég annyi, hogy egy igencsak alulértékelt, egyszerre Coen-i, mint említém, Tarantino-i és természetesen Oliver Stone-i hatásokat mutató, remek kis műről, egyfajta posztmodern, vadul vágott vizuál-orgiáról, egy elrajzolt, groteszk és bizarr képregény-stílusú panoptikumról van szó – mely (eredeti cím: U Turn) nem tévesztendő össze azonban a hasonló címre magyarított, ráadásul ugyanebben az évben, 1997-ben készült másik Halálkanyarral (eredeti cím: Switchback).

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!